Értéktőzsde
Értéktőzsde
Az értékpapírpiacokon a vállalatok, bankok, kormányok papírjait forgalmazzák. Akik ezeken a piacokon értékpapírokat bocsátanak ki, alapvetően közvetett kölcsönökhöz jutnak. Az értékpapírok két legfontosabb formája a kötvény és a részvény. A kötvény esetében a kibocsátandó ígéretet tesz, hogy a megállapodásban szereplő időpontban kamatostul visszafizeti az ily módon kapott hitelt. A kötvények kamata lehet rögzített vagy lebegő. A kötvények árfolyamát általában a névérték, vagyis a kötvény kibocsátási ára dönti el. A későbbiek során pedig aszerint változik a kötvények jegyzése, hogy milyen a kibocsátó gazdasági és pénzügyi helyzete.
A részvényeknél a tulajdonos nem kapja vissza pénzét, tőkéjét azért áldozta fel, hogy résztulajdonos legyen a szóban forgó vállalatnál. Az általa adott összeg erejéig beleszólása van a vállalat vezetésébe, üzleti stratégiájába, valamint a vállalat sikerességétől függően évente kisebb-nagyobb osztalékot kap. A részvények árfolyama is a névértékhez kötődik, de a cégről érkező kedvező vagy kedvezőtlen hírek szerint fölfelé és lefelé is eltérhet.
Az értéktőzsdék jelentősége az utóbbi években megnőtt. Az átmenetileg felszabaduló tőkéket ugyanis ma már nemcsak közvetlenül fektetik be, hanem közvetve ún. portfólio befektetéseken keresztül is. Ez a megoldás sokszor kifizetődőbbnek és kényelmesebbnek látszik. Ráadásul ma már az értékpapírpiacok egyre inkább nemzetközivé váltak. Ha egy országon belül rossz a befektetői klíma vagy szűkösek a beruházási lehetőségek, akkor a tőkéjét kamatoztatni kívánó vásárolhat külföldi értékpapírokat is.
A korábbi családi vállalkozások is egyre gyakrabban keresik fel a tőzsdéket, a várt friss tőke reményében sokszor részvénytárssággá alakulnak. Annak azonban, hogy egy-egy céget jegyezzenek a tőzsdéken, több előfeltétele van. Nyilvánosságra kell hozniuk a vállalat működésére utaló adatokat, a forgalom nagyságától kezdve a profitig (vagy a veszteségig).
Az Egyesült Államokban az értéktőzsdék újabb típusa létezik, ahol olyan vállalatok értékpapírjait is árulják, amelyek hivatalosan nincsenek bejegyezve. Külön tőzsdeépületük az ilyesfajta ügyleteknek nincs, ezért telefonon, telexen bonyolítják le. Mivel a vállalatok ismeretlenek, sőt előfordul, hogy fiktívek, ezért ez a fajta értéktőzsde kockázatosabb.
A kockázat szempontjából a legbiztonságosabbak az államkötvények, ezt követik a vállalati kötvények. A befektető a legnagyobb kockázatot akkor vállalja, ha résztulajdonosként beszáll egy céghez.
Az értéktőzsdéken kétféle ügynök dolgozik. Az egyik típusba tartoznak azok, akik ügyfeleik kívánságára adnak vagy vesznek értékpapírokat. Munkájukért az ügyfelek díjat fizetnek. A másik típusú ügynök feladata az, hogy összepárosítsa az eladókat és a vevőket, azaz a keresletet és a kínálatot. Ők nem a kliensek utasítására, hanem saját elgondolásuk alapján adnak-vesznek, saját hasznukra és saját kockázatukra. Jövedelmük a magasabb eladási és a vételi ár különbözete. Fő feladatuk, hogy lehetőleg kielégítsék a keresletet. Épp ezért olyan „terelő” jegyzéseket alakítanak ki, amelyek révén egyensúlyba kerülhet a piac.
Az értéktőzsdéket a gazdasági élet barométerének nevezik, mert az árfolyamok mozgását híven tükrözi: virágzik-e vagy pang az üzleti élet. Amikor az árfolyamok felszöknek, az a beruházói bizalom biztos jele.
Ha tőzsdéről van szó, általában a New York-i Wall Streetet szokták emlegetni. Az amerikai értékpapírpiac a legnagyobb a világon, a sorban a második ma a tokiói és csak a harmadik helyet foglalja el a pénzvilág volt központja: London.
