A polgárosodás első lépései
A polgárosodás első lépései
A község 1711 utáni történetének tárgyalását aligha vezethetnénk be mással, mint egy idézettel Kováts Zoltán történeti demográfus Zsáka, Darvas, Furta és Vekerd népességéről szóló alapvető tanulmányából: „Zsáká-ról tudjuk egyértelműleg – nem közvetett adatokkal – bizonyítani, hogy népessége folyamatosan itt élt, a XVII. század viszontagságos éveit átvészelte. Földesurai mind a XVI–XVII. században, mind a XVIII. században a református Rhédeyek. A zsákai várat a Rákóczi szabadságharc után rombolják le a Habsburgok… A török hódoltság, illetve a Rákóczi-szabadságharc viszontagságai után fennmaradt első adóösszeírásban is szerepel. A viszontagságos évek, évtizedek után az adóterheket bíró gazdák száma viszonylag nagy: 47. Az adózók mind magyar családnevűek. Azt, hogy a községben élő, kisebbséget alkotó románok mikor is települtek, vagy esetleg – egy részük – már a XVIII. század elején is itt élt, nehéz eldönteni… Zsáka a kora középkortól lakott magyar település, melybe románok telepedtek.”
Abban a tényben, hogy Károlyi Sándor, II. Rákóczi Ferenc fővezére 1705-ben éppen itt állította hadrendbe a császári kézen lévő Gyula vára ellen menendő hadseregét, a fényes katonai múltnak, erőssége hajdani stratégiai jelentőségének továbbélő hagyományát kell inkább látnunk, mintsem a község hatékony közreműködését a szabadságharcban. Károlyi Sándor 1705. május 20-án végül is csak a lovassággal tudott Zsákáról elindulni Gyula ellen, mert a gyalogság számára igényelt szekereket a környék falvai nem állították ki. Már az egykorú feljegyzések is megemlítették, hogy emiatt Károlyi Sándor 1705. május 25-én nem tudott teljes győzelmet aratni a rácok felett.
Településünk 1695-ben az újjáépítés, az újranépesedés korszakába lépett. Vitatottá vált az uradalom birtoklása is. Thököly Imre távozása után a zsákai birtok visszaszállt a Rhédeyekre. A család a puszta Zsáka birtokosaként 1692-ben szereplő Horváth Jánostól hamarosan visszaszerezte itt fekvő jószágait – aki az ügyben eljárt: Rhédey Julianna –, igaz, bizonytalanságban voltak a birtok további sorsát illetően, hiszen az udvar nem erősítette meg őket az erdélyi fejedelmektől kapott jogaikban. Erre nem is került egyhamar sor.
Rhédey Julianna, hogy a birtok esetleges elkobzását elkerülje, elzálogosította a nagyszerű összeköttetésekkel rendelkező Kolyi Komáromi Györgynek, aki hozzáfogott, hogy erős kézzel rendbe tegye. Tevékenységét a zsákaiak – az uradalom jobbágyai elsősorban – nem kis elégedetlenséggel kísérték. Nem csoda, az új földesúr többek között tervbe vette például, hogy az évi robotot tizenkét napra emeli. Néhányan úgy hárították el ennek terhét, hogy 1720-ban tizenhét szabad menetelű zsákai jobbágy (öreg Vámos György, Verebesi István, Szántó János, Nagy Ferenc, Szabó Ferenc, Pap Gergely, öreg Sólyom János, Pap János, Bói János, Szabó András, Orbán István, Vámos Benedek, Törzsök András, Törzsök János) négyszáz forintért bérbe vette a váradi kispréposttól a szomszédos furtai pusztát olyan feltétellel, hogy ezen felül semmit se szolgáljanak, és ezzel Furtát megülték.
Ez az adat különben két dolgot is jelez. Először is azt, hogy Zsákán a XVIII. század elején már nem beszélhetünk örökös jobbágyokról, inkább úgynevezett szabad menetelűekről, ez a státus lényegesen több gazdasági, társadalmi-kulturális és politikai előnnyel járt, mint a korábbi. De jelzi azt is, hogy a zsákai jobbágyok még vagy már akkor nem földönfutó szegények, hanem olyan, saját sorsuk felől saját maguk gondolkodni és gondoskodni kész, pénzzel bíró gazdák, akik közül tizenheten elő tudták teremteni a négyszáz forint bérleti díjat.
Rhédey Juliánna férjhez ment Kolyi Komáromi Györgyhöz, aki eredményesen járt közbe a birtok visszajuttatása ügyében. 1732-ben III. Károly megerősítette – voltaképpen újból adományozta (nova donatio) – a Rhédey családot a zsákai uradalom (Piskolt, Bakonszeg, Kötegyán, Remete, Ant, Buj a hozzájuk tartozó pusztákkal együtt) birtoklásában. A Rhédey család azonban csak a század második felében jutott hozzá a birtokhoz, akkor, amikor az a Komáromiaktól mint zálogbirtokosoktól visszakerülhetett a Rhédeyek kezére.
1761-ben, Rhédey Julianna halála után, a zsákai uradalom a Komáromiak kezén maradt. A család a váradi káptalannál elérte azonban, hogy az ősi birtokot visszakapják. 1762-ben már a Rhédeyek kötöttek szerződést jobbágyaikkal a birtokban maradás és a szolgáltatások módozatairól. 1786. július 18-án a Rhédeyek családi egyezséget kötöttek Zsáka és a puszták megosztására nézve.
Az első katonai felmérés térképe (1784) mocsaras, sík vidéken, szeszélyesen kanyargó vízfolyások közt ábrázolja a szalagtelkes, utcás elrendezésű falut. Világosan jelöli a vár maradványait, illetve azok helyét. Feltünteti a templomot, és utal a falu románok lakta részére, az Oláhvárosra, ahol is jelöl egy kis, minden bizonnyal fatemplomocskát.
A határ zsúfolva mindenféle vízfolyással. Feltűnő, hogy a térkép utakat alig mutat, pedig azok, bármily kezdetlegesek is, a település külső és belső rendje és kapcsolatai megismerése szempontjából rendkívül fontosak. A második katonai felmérés térképe nem sokban különbözik az elsőétől. Mindkettő értelmezése szempontjából, de önmagukban is nagy jelentőségük van az első magyarországi népszámlálás (1784) adatainak. Táblázatba foglaltuk számait.
Zsáka község, Bihar megye
| A birtokos neve: | A Rhédey család |
| Házak száma: | 210 |
| Családok száma: | 300 |
| Jogi népesség: | 1546 |
| Távollevők: | 27 |
| Idegenek: | 4 |
| Tényleges népesség: | 1523 |
| Házas férfiak száma: | 312 |
| Nőtlen férfiak száma: | 497 |
| Férfiak összesen: | 809 |
| Nők összesen: | 737 |
| Pap: | 2 |
| Nemes: | 15 |
| Tisztviselő: | – |
| Polgár: | – |
| Paraszt: | 95 |
| Polgár és paraszt örököse: | 89 |
| Zsellér: | 271 |
| Egyéb: | 21 |
| Szabadságolt katona: | 1 |
| 1–12 éves férfi sarjadék: | 271 |
| 13–17 éves férfi sarjadék: | 44 |
A fenti népszámlálási adatok sok mindenről tájékoztatnak bennünket a XVIII. század végének zsákai viszonyairól. A településen – ebben az időben nem ritka demográfiai jelenség – több férfi él, mint nő. Felfigyelhetünk arra is, hogy a három alapvető társadalmi réteg (birtokos, jobbágy, zsellér) mellett feltüntet két kisszámú, de a korabeli társadalmi strukturálódás szempontjából jelentős társadalmi csoportot is. Az egyik a tizenöt fős nemesség. A nemesek közül néhánynak kisebb birtoka is lehetett a faluban. De többségük a Rhédey-birtok tisztikarához tartozott. A másik a zsellérség. Számuk majd kétszerese a parasztokénak. Furcsa módon tisztviselőként senkit sem tart nyilván a népszámlálás, bár bizonyos, hogy az uradalmak intézői maguk is és környezetük egy-két tagja is ide volna sorolható. A két pap közül az egyik nyilván református, a másik pedig ortodox román lelkész.
Sok mindenkit jelölhet az „egyéb” kategória 21 fője. Elsősorban szakképzetlen, kontár kézműveseket, iparosokat takarhat. Összegezésként ezekkel a népszámlálási adatokkal azt látjuk bizonyítottnak, hogy Zsáka a XVIII. század végén – oly sok megpróbáltatás után is – a környék (Darvas, Vekerd, Furta, Csökmő) legnépesebb települése.
A következőkben azután az 1786-ban kötött családi egyezségnek megfelelően birtokolták a Rhédeyek Zsákát. 1808-ban például úgy, hogy hárman osztoztak a tulajdonon: gróf Rhédey Ádám, gróf Rhédey Mihály és gróf Rhédey Lajos. 1836-ban báró Vay Miklós, gróf Rhédey Ádám, gróf Rhédey János és gróf Rhédey Gábor (aki mintegy háromezer holddal bírta a dózsai pusztát) voltak itt a birtokosok. Báró Vay Miklóssal kapcsolatosan meg kell jegyeznünk, hogy halála után örökösei egy közel kétezer holdas birtokrészt mondhattak a magukénak. Kiváló gazdálkodással az utódok a területet háromezer holdra növelték. De a Vayak nem nagyon kedvelték a zsákai birtokot, ezért a XIX. század végén el is adták. Az új tulajdonosnak sem tetszett, tovább akarta adni. Vásárlót nemigen találtak rá, és ezért felajánlották a lakosságnak. A zsákaiak azonban nagyon drágának találták. Megvette viszont gróf Almássy Imre.
Érdekesen alakult gróf Rhédey János birtokának a sorsa is. Örököse gróf Rhédey Stefánia özvegy Wesselényi Istvánné volt. Az örökség hétezer holdat tett ki. A Vay-örökösök és gróf Rhédey Stefánia birtokát haszonbérlők bírták. Bérlőik közül a legjelentősebb Vajna Tamás volt. Az erdélyi származású birtokos 1860-ban bérelte ki gróf Rhédey Stefánia uradalmát, amit azután fiaival, Jánossal, Józseffel és Imrével együtt vezetett. A bérlemény nyolcvan évig volt a Vajna család kezén. Legeredményesebben a már a faluban született József (1883) gazdálkodott, eleinte János és Imre testvérével együtt, majd 1936-tól egyedül. A négyszáz holdas bérlet mellé hétszáz holdas sajátot is szerzett. Különösen az állattenyésztésre helyezett nagy hangsúlyt. Vajna József erőteljesen bekapcsolódott Bihar megye – Nagyvárad, illetve Zsáka – közéletébe: többek között megyebizottsági tag és a zsákai Hangya Szövetkezet igazgatósági tagja volt.
Az 1836. évi birtoklási állapot átalakulását megelőzően két döntő jelentőségű esemény, illetve folyamat is lezajlott. Az egyik a reformkor ide is eljutó hatásaként kibontakozó polgárosodás volt, konkrét formát a jobbágyfelszabadítási törekvésekben nyert. A másik nagy történelmi eseménysor ugyancsak a reformkorból származott, és összefonódva az ország függetlenségének reményével az 1848–1849. évi szabadságharchoz vezetett. Újabban kevésbé hangsúlyozzuk, hogy az 1848–1849. évi szabadságharc a feudalizmus, a rendi társadalom megdöntésére irányuló, olykor-olykor a polgári forradalom céljain és módszerein túlmutató, radikalizálódó forradalom is volt.
Zsáka lakóinak többsége zsellér. Fő törekvésük, hogy földhöz jussanak. Bár az 1848-as törvények kimondták a jobbágyfelszabadítást, a földkérdésről nemigen határoztak. Sőt a jobbágyfelszabadítást is, a közbejött szabadságharc eseményei következtében, későbbi időre kellett halasztani. Ilyen körülmények között nem egy bihari helységben, így Zsákán is önkényes földfoglalásra került sor. Kiss Imre csendbiztos vezetésével és a Nagyváradról kihívott nemzetőrszázad segítségével hamar letörték.
Hogy a forradalmi hangulat megmaradt, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy 47-en álltak honvédnak, és közülük tizenöten haltak meg a szabadságharc különböző csataterein.
Idehaza nem történt semmi különösebb dolog. A Rhédeyek igyekeztek távol tartani magukat a politizálástól. Nem álltak ki mellette, de nem is helyezkedtek szembe vele.
Sokaknak úgy tetszett, hogy a román lakosságtól lehetett volna tartani. Különösen azután, hogy 1849-ben egy Zsákán átvonuló tüzérosztag legénysége a kocsmában összeveszett néhány román lakossal „egy rosszul ejtett szón”. A veszekedés verekedéssé fajult, és a tüzérek ágyúikhoz rohantak, hogy szétlőjék az Oláhvárost. Szerencsére Sziklai Sámuel gazdatisztnek sikerült elsimítani a viszályt. A zsákai románoknak nem esett bántódásuk, a tüzérek pedig továbbvonultak.
Egyébként az itthoniak nemcsak aggódó figyelemmel kísérték hadba vonult hozzátartozóik életét, hanem a református egyház vezetésével különböző gyűjtésekbe is fogtak a szabadságharc megsegítésére.
A román lakosságra sem kellett különösebben figyelni. Egyrészt azért nem, mert 1848–1849-re már oly nagymérvű volt körükben az asszimiláció, hogy többségükben azonosultak a magyar szabadságharc eszméivel, többen közülük honvédnek is álltak. Az 1849. évi Arad egyházmegyei ortodox zsinat (Kisjenőn) hitet tett a magyar függetlenség ügye, a szabadságharc céljai, Kossuth politikája mellett. Ennek a zsinati állásfoglalásnak Zsákán nagyon nagy és igen pozitív hatása volt. Többek között abban is, hogy a településen, anélkül, hogy erről különösebben szóltak volna, erőteljes Kossuth-kultusz bontakozott ki. Ennek a Kossuth-kultusznak nagyszerű, méltóságteljes megnyilvánulása volt az a spontán szerveződött nagyszabású Kossuth-gyászemlékünnepség, amelyet 1894. április 1-jén, Kossuth temetésének napján rendeztek a református templomban, a teljes községi elöljáróság és a román ortodox egyház részvételével.
A szabadságharc bukása után Zsákán is sok menekülő-bujdosó honvéd vagy magát kompromittált ember talált menedéket. Az abszolutista rendelkezéseket itt is végrehajtották, illetve végrehajtatták (néhány volt honvédet besorozva messzi osztrák vagy cseh területekre vittek, a Kossuth-bankók beszolgáltatását, a gyülekezési tilalmat, a közigazgatási rendszer átalakítását írták elő, mind a világi, mind az egyházi iratokból el kellett távolítani a szabadságharccal kapcsolatos szakaszokat és így tovább), de nagyobb baj nem történt.
Az abszolutizmus ideje alatt a Rhédey-uradalom birtoklástörténetében jelentős változások következtek be. Zsákán a jobbágyfelszabadítás azt eredményezte, hogy kialakult a községben egy, a polgári fejlődés útjára lépett gazdaréteg és egy nagy létszámú mezőgazdasági munkás- cseléd-, napszámos-, alkalmimunkás-réteg – a zsellérek örökösei. Mindez úgy ment végbe, hogy a nagybirtok integritása mit sem csorbult. Mindenesetre szigorúan elkülönült egymástól a nagybirtok és a parasztbirtok.
A voltaképpeni parasztbirtokot a volt telkes jobbágyok szántói, rétje, földje alkotta. De a csak házhely- és házjuttatásban részesült volt házas zsellérek ingatlanjai is parasztbirtoknak minősültek. Az ebbe a kategóriába tartozó parasztok jövőt ígérő útja a szívós, kitartó, minden lehetőséget megragadó, takarékos gazdálkodás lehetett. Rajtuk kívül itt voltak azután a semmiféle föld-, ház- vagy egyéb ingatlanjuttatásban nem részesülő, mezőgazdasági munkások összefoglaló név alatt szereplő alkalmi munkások, a napszámosok – ismét egy összefoglaló névvel élve: a nincstelenek – csoportjai.
A nagybirtok hamar rendezte sorait, míg a parasztbirtokok kimérése nehezebben ment, sok esetben úrbéri pereskedéssel lehetett csak dűlőre jutniuk. Köreikből kerültek ki azok a gazdák, akik az osztatlan legelők kezelésére közbirtokosságot, illetve legeltetési társulatot hoztak létre. A nincs-telen parasztok pedig a század végére az agrárszocializmus híveivé válva, egészen korszakhatárunkig jelentős gazdasági- és politikai feszültségnek lettek alanyai és forrásai.
Magyarázatképpen közöljük az 1895. évi mezőgazdasági statisztika településünkre vonatkozó adatait. Az adatsor az összes keresők számát 1168 főben állapította meg. Közülük 963 fő minősült mezőgazdasági keresőnek. A száz katasztrális holdon felüli birtokosok és bérlők száma hét, míg az öt–száz katasztrális holdas birtokosok és bérlők 126-an voltak. Az egytől öt katasztrális holdon gazdálkodók száma húsz. A jelzett birtokosokkal és bérlőkkel szemben a napszámosok száma 17, a mezőgazdasági cselédeké 215, a mezőgazdasági munkásoké 428 fő. A határ akkor 13 546 katasztrális hold, amiből a száz katasztrális holdon felüli hét birtok tizenegyezer katasztrális holdon felüli területet foglalt el. A rendkívül egészségtelen birtokmegoszlás volt minden gazdasági, társadalmi és politikai feszültség oka és magyarázata.
Zsákán a Várkonyi István vezette agrárszocialista mozgalomnak volt a legerősebb a visszhangja. Várkonyi 1897-ben a Szociáldemokrata Párt politikai irányvonalával szembenálló földmunkáskongresszust szervezett. Majd pedig – ugyanezen év szeptemberében – Független Szocialista Párt néven önálló pártot alapított.
Várkonyiék céljai közé tartozott – és ez volt a szegényparasztság számára a vonzó – a minden száz holdnál nagyobb birtok és bérlet kishaszonbérletek formájában való felosztása, valamint az általános, titkos választójog megteremtése. A zsákai küldöttek a Várkonyi-féle párt alakuló kongreszszusán is részt vettek. De részt vettek a Várkonyi-féle független szocialisták 1900 utáni reorganizációs tevékenységében is Csökmő, Berekböszörmény, Biharnagybajom, Furta szegényparasztságával együtt. A mozgalom az abban feltűnő anarchista vonások, valamint a gyakran emlegetett nemzetköziség és a háborúval fenyegető kül- és belpolitikai helyzet hatására ugyan alábbhagyott, de a földkérdés megoldatlansága miatt továbbra is fenyegette következményeivel a közéletet, a zsákait is. Sokak a Várkonyiék ellenében fellépő, nemzeti függetlenséget hangoztató, a birtokos szegény- és kisparasztság érdekeit védő, alapjában véve mérsékeltebb, Mezőfi Vilmos-féle mozgalomhoz csatlakoztak. Eredményeket azonban ők sem érhettek el. Túlságosan közel volt már a háború.
Zsákán, ahol a század hatvanas éveitől kezdődően az érdeklődés erőteljesen a saját múlt, a helyi történelem tanulságai felé fordult, kicsit más volt a helyzet. A saját múlt iránti érdeklődés felkeltésének kezdő dátuma 1860, amikor is a vár helyén, ahol még jól láthatóak voltak az egykori falak, egy jó állapotban lévő szakállas puskát találtak. A fegyver Rhédey Gábor földesúrhoz került, aki a Debreceni Kollégiumnak ajándékozta. De választhatnánk 1864-et, a Pesty Frigyes-féle helynévgyűjtési kérdőívre Oláh István református lelkész, Düngő János főbíró, Szántó István törvénybíró és Fejér János körjegyző által adott válasz időpontját is.
A helytörténeti érdeklődés kifejlődésének erős lökést adott az a tény, hogy az addig közös legelőként használt várhelyet 1894-ben felosztották, és részben feltöltötték. A munkálatok közben számos XVII–XVIII. századi fegyver, fegyvermaradvány került elő és tartotta izgalomban a lakosságot. Az ilyenfajta érdeklődésnek – visszaemlékezve az 1894. évi Kossuth-ünnepségre – fényes jele, megmutatkozási formája volt az 1896. május 9–10-én tartott, az egész községet megmozgató, nagyszabású millenniumi ünnepségsorozat.
Zsákán valóban méltó módon ünnepelték meg a honfoglalás ezredik évfordulóját. Az ünnepségeknek két sajátos, külön értéket képviselő mozzanata is volt. A lehető legszélesebb társadalmi – a román nemzetiségre és a szegényparasztságra is kiterjedő – összefogás jegyében rendezték meg. Ez úgy volt lehetséges, hogy az ünnepség programjába bőségesen vettek fel helyi magyar és román folklóranyagot.
A nagyszerűen sikerült, a korabeli sajtó által is megdicsért millenniumi ünnepség további ösztönzést adott a helyi érdekű, de országosan is jelentős eseményekről és személyiségekről való megemlékezéseknek. A zsákaiak 1900 utolsó vasárnapján emlékeztek meg az évszázadváltás mellett a „magyar királyság és magyar keresztyénség” fennállásának kilencszáz éves évfordulójáról. Bár összközségi megemlékezés volt, mégis a református egyházhoz kapcsolódott, mégpedig a román ortodox egyház értékes, a magyarsággal mindenben azonosuló részvételével.
Ugyanezek a nemzeti értékeket felmutató, az azok védelmében megmutatkozó helyi érdekeket kiemelő szempontok és gyakorlat mutatkozott meg Zsáka egyik legjelentősebb eseményének, a község történetében talán mindenkinél jelentősebb szerepet vitt személyiség, Bocskai István emlékére, a Bocskai-féle szabadságharcot lezáró bécsi béke háromszázadik évfordulója alkalmából 1906. március 20-án rendezett ünnepségben.
1906 egy másik, Zsákát bensőségesen érintő esemény éve is volt. Ekkor hozták haza II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai egy részének hamvait Törökországból. Településünk népe kellő tisztelettel és kegyelettel gondolt II. Rákóczi Ferencre, de helyi kötődések miatt ez alkalommal inkább Thököly Imre fejedelemről, Zsáka egykori uráról emlékezett meg az egész község. Ezt a helytörténeti és önismereti szempontból fontos ünnepségsorozatot méltóképen fejezte be az 1909. július 11-én Kálvin János halálának négyszázadik évfordulójára emlékező ünnepség, formáját tekintve hálaadó istentisztelet. Amelyen – furcsa, de érthető módon – a helyi román ortodox közösség is részt vett.
1858-ban gróf Rhédey Gábor megépítette a kastélyt, amely közel másfélszáz éves fennállása alatt Zsáka jelképévé vált. 1908-ban gróf Almássy Imre vette meg, 1926-ban báró Vay László kezére került, aki családjával együtt 1944-ig lakta a jeles épületet.
Ahogy az eddigiekből is kiviláglott, Rhédey Gábor volt Zsáka egyik legértékesebb, kulturált, a közjóért sokat áldozó, a magyar nemzeti törekvéseket messzemenően támogató földesura. Halála után birtokrésze a leányágra szállt: Rhédey Erzsébet Paksy Józsefnéra. Utód nélkül halt el, a birtokot Rhédey Gábor testvérének, Rhédey Lajosnak az ága, mégpedig ott is a leányág örökölte meg: Rhédey Gabriella Bethlen Pálné lett az új birtokos. A házaspár halála után pedig Bethlen Pál két unokaöccséé, Bethlen Pálé, illetve Bethlen Györgyé. Ezek a birtoklási változások azonban már jóval az első világháborút követő időkben estek.
Ahogy már megemlékeztünk róla, a jobbágyfelszabadítás végrehajtása a szabadságharc bukása utánra maradt. Az úrbéri rendezés szerencsésen egybeesett a Sárrét lecsapolásával, az ármentesítéssel. Ezt a hatalmas munkát a Vajnák birtoklása idején fejezték be. A beavatkozás a zsákai birtokosokat, köztük a Vajna testvéreket is, jó minőségű, jól termő földekhez juttatta.
A lecsapolás lehetőségeit kihasználva került Zsákára 1896-ban Mezey István felső ipariskolát végzett gépész. Megvásárolta a község keleti szélén álló szélmalmot, amelyet Rhédey Gábor előzőleg gőzmalommá alakított át. Mezey a malmot 1911-ben átépítette nyers motorolajjal működő vámmalommá. Sikeres ember volt, hamarosan jelentős vagyonra tett szert. Tekintélyét nagyban növelte, hogy Vajna Ilonát vette feleségül, és hogy tudatosan törekedve a zsákai közélet hasznos tagja lenni beilleszkedése nagyszerűen sikerült. Községi képviselő és megyebizottsági tagként részt vett mind a megye, mind a község közéleti kérdéseinek a megoldásában. Létrehozta a Zsákai Társaskört, elnökeként tevékenykedett. Több mint negyedszázadon át presbiterként szolgálta az új arculatú Zsáka kialakulását-megerősödését.
Hasonlóan hasznos, a zsákai polgárosodásban jelentős szerepet töltött be fia József is. Mezey József legjelentősebb cselekedete talán a Zsákavidéki Takarékpénztár Részvénytársaság megszervezése és eredményes működtetése volt. A takarékpénztár valóságos takarékpénztár volt. A lakosság számos tagja helyezte el itt megtakarított pénzét, sokszor igen kis összegeket is. Azt mondták róla: „piculás bank”. Nagyon népszerű volt, és elismerten sokat segített a lakosság legszélesebb rétegein kis, de olcsó hiteleivel. Működése alapvető célja volt, hogy a bank, a szövetkezés erejével, a banki szabályok betartásával segítsen a szociális problémák megoldásában.
A takarékpénztár kezelte azokat a közoktatási, iskoláztatási alapítványokat is, amelyekre a zsákai iskoláknak egyre inkább szüksége volt. Ezúttal két ilyen alapítványról szólunk. Az egyikről külön azért is, mert Mezey Józsefről emlékezik az 1912-es alapítólevél. „A »Zsákavidéki Takarékpénztár Részvénytársaság« szeretve tisztelt volt vezérigazgatója: egyházasbágyoni Mezey József úr neve alatt, ki az intézet lelkes megalapítója, annak naggyá, erőssé, szilárddá tételében fáradhatatlan akaraterővel bíró vezére volt, 200 Kr. azaz Kettőszáz Koronás alapítványt tesz le ezennel »Mezey József alapítvány« – a címen a zsákai ev. ref. egyháznál s kijelenti, hogy ezen alapítvány kamatait minden évben a vizsga alkalmával a zsákai ev. ref. fiú- és leányiskolában a tanulásban a legjobb előmenetelt tanúsító fiú és leánygyermek kapja fele-fele részben.”
Egy másik, Zsáka történelmi és társadalmi viszonyaira érdekes fényt vető adalékkal szolgáló alapítvány ugyancsak 1912-ben létesült. Az alapítólevélből idézzük: „A zsákai református egyház kezelése alatt lévő »egyházi szegény alap« czímű alapítványra vonatkozóan 1./ Asztalos Sándor zsákai izraelita vallású lakos mint közgyám tette le ennek alapját az 1887-ik évben 87. o. é. forint 52 krajcár alapítványával, mely összeg a befizetés idejétől kezdve a presbyterium, mint az adományt elfogadó testület által felelősség mellett kezeltetve az 1912 ik évi július hó 1ső napján 773 Korona 35 fillért kitévő tőkét képviselt, és a »Zsákavidéki Takarékpénztár Részvénytársaság« pénzintézetnél mint betét van elhelyezve gyümölcsöztetés végett és míg az említett pénzintézet fennáll, állandóan ott kezeltetik és gyümölcsöztetik. 2./ Az alapítvány czélja: szegény és munkaképtelen zsákai református vallású lakosok segélyezése.”
Visszakanyarodva a XVIII. század elejére, az 1711 utáni évek vizsgálatához, Zsákán a gazdálkodás hagyományosan az állatartásra épült. A korábban döntő mértékben szarvasmarhára alapozott állattartásban időközben nagy jelentőségre tett szert a juh, a juhászat széles körben való elterjedése.
A zsákai juhászat XVIII. századi gyors fejlődése mögött az akkoriban betelepült románok állnak. Fejlődött a lótartás-lótenyésztés is, hiszen a vízi közlekedés-szállítás mellett a leggyakoribb közlekedési-szállítási eszköz a ló vontatta szekér, illetve kocsi volt, a meglehetősen szűkkörű lóhátas-lovaglásos közlekedés mellett.
A földművelésben még jó időre megmaradt fő terménynek a búza, másodsorban az árpa és csak ezt követően a rozs, illetve a kétszeres. Fokozatosan csökkent a köles szerepe. A szántóföldi művelésre alkalmas területeket kétnyomásos telekrendszerben művelték, bár apránként tért hódított a majorsági gazdálkodás. Mivel a földesurak általában nem helyben laktak, a gazdálkodásban nagy szerepet kaptak az intézők, korabeli nevükön: kasznárok. Közülük ezúttal csupán egyre, az 1787. január 6-án Zsákán született Irinyi János személyére utalunk. Tanult mezőgazda volt, a kezdeti rövid zsákai szolgálat után a nagylétai uradalomba távozott. Vértesen saját birtokot szerezve mintagazdaságot fejlesztett ki, amivel sok környékbeli uradalomnak, köztük a zsákainak is tanácsokkal, példával szolgált. Nevét azért is tisztelettel kell említenünk, mert fiai, János (1819, Nagyléta) vegyész, a biztonsági gyufa feltalálója és fiatalabb fia, József (1822, Albis) író, politikus, 1848-as képviselő munkásságában is sok zsákai, bővebb értelemben bihari érdekű vonatkozást fedezhetünk fel.
A kasznárok – újabb nevükön intézők – igyekeztek lépést tartani a változásokkal, készek voltak minden újítást elfogadni, alkalmazni, ha attól csak valamelyest is az egyre nehezebbé váló gazdálkodás könnyítését, eredményesebbé tételét remélték. Így fogadták be és terjesztették el 1766-tól a kukoricát és 1814-től a burgonyát. Utóbbiról feljegyezték, hogy az első „kolompért” 1814-ben Domokos Lukács árendátor hozta a Szabolcs megyei Lugos (Nyírlugos) községből, a saját költségén, és vékaszám osztotta szét a zsákaiak között, ingyen, hadd ismerkedjenek a krumplival, hadd próbálkozzanak a termesztésével. Végül is a kukoricatermesztés az uradalmakban, nagy területeken elterjedt, míg a krumpli esetében megmaradt a kertinek is mondható termesztési forma, a káposztáéhoz hasonló keretek között.
A zsákai mezőgazdasági strukturálódás legjobb összefoglalását a Fényes Elek-féle, 1851-ben publikált geográfiai lexikonban találhatjuk: „Zsáka, magyar falu Bihar vármegyében, a Sárréten, Nagyváradtól, melly utolsó postája, 4 mérföldnyire, 2005 lakossal, kik közt 1425 református, 553 nem egyesült óhitű, 27 zsidó. Református és óhitű anyatemplomokkal. Az egész határ kiterjedése 17 970 hold, mellyből szántóföld úrbéri 1083, majorsági 3000; kaszáló – úrbéri 324, majorsági 7500 hold, legelő úrbéri 1563, majorsági 2400 hold, majorsági nádas 2100 hold. Azonban a 15 000 holdnyi majorságba már beleértetik az ide kebelezett Nagy-Nyomás puszta 4000, és Oros puszta 2000 hold földdel. Határa általában ingoványos, lapályos és szikes lévén, minden veteményt megterem ugyan, de legjobban szereti a zabot. Sok és jó legelője végett a ló-, szarvasmarha-, sertéstenyésztés virágzik; azonban juhot is szép mennyiségben tenyésztenek. A Berettyó vize határának északi részén folyik el, s kedves ízű halakkal bővelkedik. Szénája, nádja felesleges (igen sok). 33 egész úrbéri telek után van 153 földes-gazda, 165 zsellér, 19 lakó, 13 kontár, 1 kereskedő. Földesurai: gr. Rhédey Ádám, b. Vay Miklós, gr. Rhédey János.”
A Rhédeyek és utódaik zsákai kastélya a műemléki helyreállítást követően
Zsáka urbáriuma 1772-ből (részlet)
)
A Mezey-féle malom
