Kis háborúk a nagy után

Teljes szövegű keresés

Kis háborúk a nagy után
A háborús eseményeket követően szokatlanul későn szerveződött újjá a község elöljárósága, amiben nyilvánvalóan szerepe volt az orosz katonaság tartós jelenlétének. A harcok ideje alatt súlyosan megrongálódtak a községi hidak, átereszek, a többhónapos katonai vonulások teljesen tönkretették a község útjait, a sérülések miatt 1945 februárjáig nem lehetett közlekedni a helyi vasúton sem. Ugyanakkor a központi igazgatás már törvényeket, rendeleteket hozott, amelyeket végre kellett hajtani.
A járási nemzeti bizottság 1945. február 15-én tartotta alakuló ülését, melyen ott voltak a községek képviselői is. (Az 1949-ig működő, de jelentősebb szerepet csak 1945-ben betöltő községi nemzeti bizottság elnöke – 1948-ban történt rövid megszakítással – mindvégig Baksza István volt.)
A nemzeti bizottságok újították meg, hívták életre a helyi képviselő-testületeket. Vácrátóton ez 1945. május 9-én történt meg. A grémiumba a működő helyi pártok delegáltak tagokat: a Független Kisgazda Párt három, a Nemzeti Paraszt Párt öt és a Magyar Kommunista Párt két főt. Júniusban már mindhárom párt négy-négy tagot delegált. A községi bíró feladatát az első ülésen Dinka István, míg júniustól kezdődően Baksza József látta el. Mindketten a Nemzeti Parasztpárt képviselői voltak. Ez némileg meglepő, mert az 1945-ös országgyűlési választások Vácrátóton is elsöprő FKGP-fölényt mutattak. A Szent Imre téri új iskolában lévő I. számú szavazókör eredményeit ismerjük: itt az összes szavazatok 66 százalékát kapta az FKGP. A további sorrend: Nemzeti Paraszt Párt 21,3, Szociáldemokrata Párt 7, MKP 4,2 és a Polgári Demokrata Párt 1,4 százalék. Baksza József községi bíró volt 1949 végéig. Ekkor állásáról lemondott, utóda Sebők Pál lett. A község vezetői 1949-ben: Petrányi István körjegyző, Baksza József községi bíró, Bíró István törvénybíró, Dredán István kisbíró, Bagyánszky Péter pénztárnok, Bíró József közgyám, Bíró Gábor és Bucsányi János esküdt, Fábián Ferenc, Lukács Mihály, Szlovák István, Lukács Péter, Gulyás Vince, Pittlik István, Divald Mihály, Juhász János, G.Gulyás József, Szalay István, P.Horváth Mihály, Kecskés István, Sebők Pál, Tamasek József képviselő-testületi tag. Utolsó űlését 1950. május 10-én tartotta. A nemzeti bizottság kezdeményezésére több, úgynevezett népi bizottságot hoztak létre a megnövekedett és új feladatok ellátására: átszervezték a földigénylő bizottságot, megszervezték a termelési bizottságot, felállították az igazolóbizottságot.
Az új képviselő-testület első dolga volt kezdeményezni a váchartyáni körjegyzőség megszüntetését. Az indok most is ugyanaz volt, mint korábban: a megnövekedett feladatok miatt nincs idejük a szomszéd községbe átjárni hivatalos ügyeiket intézni. A kezdeményezés ezúttal eredményes volt. 1946 május elsejétől megalakult a vácrátóti körjegyzőség Vácrátót székhely községgel és Vácduka társközséggel. Az ünnepélyes tisztújító közgyűlésen egyhangúlag választották körjegyzőnek Balló Ferenc vácrátóti lakost. Vácrátót körjegyzői székhely volt 1950. február 1-jéig, amikor Pest megye önálló községe lett.
A körjegyzőség szűkös körülmények között, hangsúlyozottan ideiglenes jelleggel a nemrég épült községi óvódában működött. A település vezetői hangsúlyozták: „Három épület van a községben, ahol mindenki megfordul, és ez a templom, az iskola és a községháza.” Ezért haladéktalanul hozzáláttak az állandó hivatal felépítéséhez. Erre a célra a félkész leventeotthon országút felőli oldalán lévő három helyiséget tartották a legalkalmasabbnak. Állami támogatásból befejezték a munkát, és 1948. december 5-én ünnepélyesen át is adták a három irodából álló új községházát.
Az országos politika eseményei hatásukat Vácrátóton is éreztették. Napirenden voltak a személyeskedésektől sem mentes politikai csatározások, igaz, ezeknek kevés írásos nyoma maradt.
A község lakossága is megszenvedte a második világháború utáni példátlan inflációt. Az 1945–1946-os képviselő-testületi ülések napirendjén szinte más sem szerepelt, mint a falu szegődményeseinek, alkalmazottainak újabb és újabb fizetésemelése. Amikor már végleg nem győzték a nagy számokkal való szüntelen harcot, a kényszerhelyzetben áttértek a terményben történő honorálásra. A községi plébános is leírta: „A stóladíjat inkább terményben kértem, mint pénzben.” De Grezner István és Dinka Rozália menyasszonytáncából is egyetlenegy kendő megvételére futotta…
Nehéz napokat és bizonyára sok család számára hozott álmatlan éjszakát az 1946 májusában kihirdetett magyar–csehszlovák lakosságcsere-egyezmény. Az első lelkesedés nyomán harmincnégyen jelezték áttelepülési szándékukat. Emellett erős propaganda folyt, „amelyben ígérték a hadifoglyok hazahozatalát, lényegesen jobb kereseti lehetőségeket és annyi birtokot, hogy az illető nem győzi megdolgozni”. Nem a nemzeti érzés vitte tehát az embereket – állapítja meg a körjegyző –, hanem a jobb megélhetés vágya. „Sokan sírva panaszolták, hogy nem szívesen szakadnak el az édes anyaföldtől.” Az óvatosságra jellemző, hogy két fiatal illegálisan átment Szlovákiába körülnézni. Augusztus végére kilenc család tartott ki áttelepülési szándéka mellett, de végül is csak öt ment át.
Nehéz – és országosan is párját ritkító – döntést hozott 1948-ban Vácrátót község nemzeti bizottsága és képviselő-testülete a helybeli katolikus iskola államosítása ügyében. Tény az, hogy a falu már 1946-ban és 1947-ben is kérte a községben állami iskola felállítását, hogy ezzel is csökkenjenek a település terhei, de a mélyen vallásos Rátót sajnálta katolikus iskoláját. A nagy jelentőségű ülés előtt a megyei nemzeti bizottság körlevélben kérte a helyi bizottságokat, hogy értsenek egyet az egyházi iskolák államosításával. Ugyanakkor a váci püspökség – a szülők nagy többségére hivatkozva – kérte annak elutasítását. Ezt követően a helyi nemzeti bizottság ülését június 11-ére hívták össze, de mert nem volt mindenki jelen, és „ebben a kényes kérdésben az egész bizottság határozatát kívánták”, nem hoztak határozatot.
Június 12-én tartott újabb együttes űlést a helyi nemzeti bizottság és a képviselő-testület. A Magyar Dolgozók Pártja helyi elnöke elmondta az államosítás „előnyeit”, majd nyílt, név szerinti szavazáson tizenhárom nem szavazattal öt ellenében az iskolák régi állapotban való fenntartása mellett foglaltak állást. Az iskolák államosítása mellett szavazott három MDP-tag, a körjegyző és a FÉKOSZ (Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége) elnöke, ellene egy MDP-tag, négy parasztpárti és hét kisgazdapárti képviselő meg Baksza József községi bíró. De – mint tudjuk – ennek a szavazásnak a vállalt hit kinyílvánításán túl nem lett semmilyen hatása.
Apró lépésekkel ugyan, de 1945 után megindult a település fejlesztése. Legelőször rendőrőrs felállítását kérték azzal az indoklással, hogy a falu három pusztával bír, „és a község forgalmas út mellett van, ahol rengeteg katona, menekültek és egyéb idegenek haladnak át”. 1946-tól kezdték el rendbe hozni a háborúban megsérült utakat, hidakat, átereszeket. Biztonságossá tették a község hét közkútját, rendezték környezetét.
1946-ban elhatározták a villanyáram bevezetését. „Így kellett határozni, mert a község villamosítása már nem tűr haladékot, a környező községek már villany világítást élveznek, csak Vácrátót nem tud a villanyhoz hozzájárulni...” A harmincöt kilométerre lévő Nézsa erdejéből szerezték be a kétszáz, villanyoszlopnak való fát, közmunkába szállították Vácrátótra, és ingyen ásták ki a gödröket. Az ünnepélyes bekapcsolásra 1948. február 29-én került sor, amikor a tizenöt közterületi lámpa mellett a közösségi épületekben (községháza, iskolák, óvóda, templom, körjegyzői lakás) is kigyulladt a villany. „Fényárban úszik a község!” – írták. De a legelső villanyszámla után máris határozatot hoztak a közvilágítás korlátozásáról: „a lámpákat besötétedéstől két órán keresztül hagyják csak égni, és holdvilágos estéken egyáltalán nem kell meggyújtani” – szólt a takarékosságra intő határozat.
Vácrátót lakossága ezekben az években a felújítás lázában égett. Sor került csaknem minden középület valamilyen szintű karbantartására, állagmegóvására (iskola, óvoda, pásztorház és bikaistálló, a szeszfőzde tatarozása, temetői kápolna rendbehozatala, körülkerítése, sírok rendbetétele, jegyzői lakás felújítása). Az uradalom volt versenyistállójából kultúrotthont varázsoltak, rendelőintézetet alakítottak ki.
A földműves-szövetkezet üzletházat létesített saját épületében, megkezdte működését az önálló postahivatal, és 1950. április 3-án felavatták a község új sportpályáját, melyhez háromezer köbméter földet mozgattak meg. Az újonnan kiosztott házhelyeken megkezdődtek a házépítések is.
A lakosság lendületesen és nagy erőfeszítéssel dolgozott. Az elismerés – az elvégzett munka eredményén túl – többnyire oklevél formájában érkezett. Oklevelet kapott például az egyik gazda, aki negyvenöt hold földet szántott fel „egy pár magyar ökrével”. A volt gazdasági cseléd ugyanennyit szántott, ami olyan teljesítmény volt, hogy a nemzeti bizottság jegyzőkönyvében is megörökítették: „közmondássá vált, hogy lovai mindent elbírnak”.
Az általános lelkesedés közepette csak kevesen észlelték a központi irányítás erősödését, a községi elöljáróság szerepének megváltozását. Pedig 1949-ben a járási tiszti értekezleten már nyíltan kimondották, hogy a községi igazgatás legfontosabb feladata a mezőgazdasági munkák elvégzésének ellenőrzése, a termelés szervezése. Az elöljáróság korábbi autonómiáját csaknem teljesen elveszítve most már a felettes szervektől rendszeresen érkező utasítások közvetítője, a mindennapi élet legapróbbb mozzanatainak szervezője és végrehajtója lett.

Szüreti bál 1947-ben

A leventeotthonból 1947-ben átalakított község-, majd tanácsháza

Dinka Rozália és Grezner István esküvője 1946-ban

Fábián Ferenc családja 1948-ban

Oszlopok a villanyvezetékhez (1947)

Baksza Ferenc és neje a szérűskertben az 1950-es években

Híd a Rákos-patak felett (1957)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT