Távol az otthontól a kenyér

Teljes szövegű keresés

Távol az otthontól a kenyér
Vácrátót jogállása az utóbbi fél évszázadban többször változott. A magyar közigazgatás különböző – többnyire politikai indíttatású – átszervezéseinek mindegyike érintette. A körjegyzőség megszűntét követően 1950. február 1-jétől lett Pest megye önálló községe. 1977. április 1-jétől Őrbottyán Nagyközségi Közös Tanács társközsége, 1984. január 1-jétől Vác város városkörnyéki községe, végül a rendszerváltás során, 1990-ben kapta vissza önállósságát. Vezető testülete 1950-1990 között a tanács – illetve a nagyközségi közös tanács – 1990-től pedig a községi képviselő-testület, élén a polgármesterrel.
A községi tanács mindvégig – de különösen az első két évtizedben – a központi, állami akarat végrehajtó szerve volt.
Az elképesztő terhekkel járó, a központilag meghatározott normákat alig leplezett erőszakkal hajtatták végre. Még a viszonylag legcsekélyebb terhet jelentő békekölcsönjegyzés teljesítésére is a járási tanácselnök adott ki bizalmas utasítást, melyben ajánlja a vonakodók személyes beidézését, a velük történő elbeszélgetést és a „személyes ráhatást”.
A beszolgáltatandó terménymennyiség – amely független volt a tényleges eredménytől – igen magas volt: átlagban hatvan-hetven százalék, de nem volt ritka a ténylegesen megtermeltnél nagyobb mennyiség beadási kötelezettsége sem. A község vezetője 1951-ben írta egy elmarasztaló járási felhívásra: „Olyan dolgozó paraszt, akinek megtermett és beadási kötelezettségét mégsem teljesítette, a községben nincs. Valamennyi dolgozó paraszt azért van hátralékban, mert nem termett annyi, hogy beadási kötelezettségét teljesíteni tudta volna”. Aki elmaradt „közellátás érdekeit veszélyeztető bűntett” miatt bíróság elé került, s nem volt ritka a börtönbüntetés sem.
A beszolgáltatás rendkívül súlyos terhei Vácrátót csaknem valamennyi családjára ránehezedtek. Az átlagosnál is nagyobb teher nyomta azokat, akiket valamilyen ok miatt kuláknak nyilvánítottak. Számukra a „kulákbeadási norma alapján” határozták meg a beszolgáltatandó mennyiséget, ami az átlagnál magasabb volt. A földosztást követően Vácrátóton nagy- vagy középbirtokos egy sincs, kulákot viszont kötelező volt megnevezni. Így azok kényszerültek ebbe a kategóriába, akik hosszú évtizedek fáradtságos munkájával összegyűjtöttek tizenöt-húsz hold saját tulajdonú földet vagy a tíz-tizenöt hold saját mellé béreltek még nyolc-tíz holdat más községben. Huszonöt holdat, illetve háromszázötven aranykorona értéket meghaladó földbirtoka csak a budapesti lakos dr. Debreceni Sándornénak (39 hold) és a kántori javadalom haszonélvezőjének (28 hold) volt. „Nem voltak ezek nagygazdák, valami gazdag emberek, csak a rendszer nevezte ki őket kulákoknak. Ezek normális gazdák voltak, akik több generáción keresztül halmozták fel értékeiket” – tartja róluk ma is a közvélemény.
Az 1949 március végén összeállított első kuláklistán tizennégy név szerepelt, számuk 1950-re tizenhétre növekedett. Nyolcvan százalékuknak a pártállása is fel volt tüntetve: valamennyien kisgazda- vagy nemzeti parasztpártiak. Vannak köztük olyanok is, akiknek földbirtokuk sem volt: cséplőgéptulajdonos, malomtulajdonos, a hentes és mészáros, községi szatócs. 1953-ban már csak négy megbélyegzettet említenek. Végül 1956. szeptember 26-án töröltek a kuláklistáról öt rátóti gazdát, „mert nem voltak kulákok, rendszeresen és sokat dolgoztak”.
Ma már mosolyogtatóak, de a korszakra mindenképpen jellemzőek a különböző nagyot vagy éppen semmitmondó versenyfelhívások. Közülük csak kettőt idézünk: 1952-ben Vácrátót november 7-e tiszteletére versenyre hívta ki az ország parasztságát – a váci járáson belül pedig Sződ községet –, hogy a búza vetéstervét október 12-ére teljesítsék. (A kulák L. Horváth János itt is „gátolta a terveket”: „Azt híresztelte, nem érdemes korán vetni, mert a kései vetés eredményesebb.”) A másik 1954-ből: a helyi tanács mezőgazdasági bizottsága versenyre hívta ki a többi bizottságot: „Vállalja, hogy ülései(ke)t minden hónapban pontosan meg fogja tartani. Az ülésről pontosan elkészíti a jegyzőkönyveket.”
Ennek az idegen, élet- és működésképtelen, joggal gyűlölt rendszernek vetett véget az 1956-os forradalom, amelyhez Vácrátót lakossága is csatlakozott. Október 26-án a forradalom céljaival való egyetértést kifejező felvonulásra került sor a községben, melyen a lakosság nagyrésze részt vett. Több helyen – így a botanikus kertben is – felolvasták az ifjúság tizenkét pontos követelését. A működés- és cselekvésképtelenné vált helyi végrehajtó hatalom helyett megalakult a községi nemzeti bizottság, amelynek elnökévé Gulyás Józsefet választották. Élvezte a lakosság bizalmát, helyben lakott, és rendelkezett közigazgatási ismeretekkel is.
A nemzeti bizottság megszervezte a nemzetőrséget, a nemzetőrök vigyáztak a középületekre, a község raktárára és a postára. Részükre a fegyver kiosztása nagy körültekintéssel történt: csak megbízható, becsületes emberek kapták, szigorú nyilvántartás mellett. Bár a nemzetőrség a legnagyobb gonddal őrizte a község nyugalmát, tagjait 1957 tavaszán mégis letartóztatták.
A letartóztatás indoka az volt, hogy későn adták le fegyvereiket. Rendkívül szép tanúságát adta Vácrátót lakossága a forradalommal való azonosulásának, amikor több teherautó élelmiszer-szállítmányt indított útnak Budapestre. A babot, burgonyát, hagymát, zsírt szállító teherautót fegyveres nemzetőr kísérte, és az élelmiszert a János Kórházban adták le.
A tanács elnöke, Szabó Imre székéből november 1-jei hatállyal felállt, így a falu irányításának a feladatait még decemberben is kizárólag a nemzeti bizottság látta el. A demokratikusan választott nemzeti bizottság lemondatására a megyei vezetés vállalkozott december közepén. Ekkor a megyében már mindenütt visszaállították a forradalom előtti közigazgatást, csak Vácrátóton működött még ez a testület. A megyei tanács titkára december 13-án falugyűlésen személyesen kísérelte meg a vácrátóti forradalmi bizottság leváltását. Gulyás Józsefet végül 1957. március 11-én hívta vissza a végrehajtó bizottság, és ezzel végleg visszaállt a régi hatalom.
A község életében a forradalom alatt rendkívüli esemény nem történt, csak a liszt, cukor és kenyér felvásárlásnak voltak jelei.
A forradalmat követő korszak egészére jellemzőnek tekinthetjük az 1958-ban megválasztott tanács összetételét. A huszonnégy tanácstag közül tizennyolc volt a férfi és mindössze hat a nő. A foglalkozást tekintve észlelhető az a törekvés, hogy lehetőség szerint a társadalom minden rétege képviselve legyen. Így a testületbe került három üzemi munkás, két kisipari munkás, tizenegy egyéni gazdálkodó – közülük heten hét hold felettiek –, öt értelmiségi, két alkalmazott és egy úgynevezett egyéb kategóriába tartozó. A községi átlagtól eltérő az iskolai végzettség: a tanácstagok nyolcvan százaléka a nyolc általánost évgezte el, tizenhét százaléka főiskolát vagy egyetemet végzett, egy tanácstag rendelkezett középiskolai érettségivel. Az 1958-ban megválasztott testületről talán mindennél többet mond az a tény, hogy tagjai között egy sem volt, aki 1950–1958 között ne lett volna már tanácstag.
A Rákosi-korszak kiemelten kezelt iparfejlesztési politikája kedvezően hatott a megélhetési gondokkal küszködő vácrátóti vagyon- és munkanélküliekre. Bár Vácrátót munkaképes lakosságának egy része már a korábbi évtizedekben is a községen kívül talált munkalehetőséget, a dinamikus iparfejlesztés újabb és újabb elhelyezkedési lehetőségeket biztosított. 1952-ben már közel százan jártak el a községből dolgozni. Közös jellemzőjük, hogy valamennyien férfiak, és a legtöbbjüknek – illetve a családjuknak – volt otthon kettő-öt holdnyi földje. 1959-ben már százötven, 1962-ben több mint négyszáz munkás ingázott naponta vagy hetente. Ekkor az ingázók egyharmada nő. Egyharmadot tett ki a fiatalok aránya is. A felsőbb utasításra kényszerrel létrehozott, rossz gazdálkodást folytató termelőszövetkezet tovább növelte a menekülők számát, azokét, akik az iparban kerestek megélhetést. Többségük Vác, Dunakeszi és Budapest ipari üzemeiben helyezkedett el.
Az ötvenes évek erőltetett téeszszervezései Vácrátóton nem vezettek eredményre, nem sikerült életképes szövetkezetet létrehozni. 1956 áprilisában formailag megalakult ugyan a Pálinkaházi körzetben a Rákóczi Termelőszövetkezet, amely betagosítatlan területen gazdálkodott. De az aratási és cséplési munkák befejezése után – tehát már a forradalom előtt – mindenki újból a saját földjén gazdálkodott, illetve „elment az iparba dolgozni”, tehát a szövetkezet megszűnt.
Az újabb, erőteljes szervezés hatására 1961 márciusára, ahogy akkoriban hivatalosan mondták: „A mezőgazdaság átszervezése a községben befejeződött.” Más szavakkal írta le a folyamatot a község plébánosa: „Januárban megagitálták a község földmíves lakosságát, úgyhogy mindenki belépett.”
A szövetkezet neve Vörösharaszt lett, 1967-ig működött önállóan. Vácrátóton is jellemző volt azonban, hogy a gazdák többsége hozzátartozóit léptette be, ők pedig elmentek máshová dolgozni. „A termelőszövetkezet kialakítását nagymértékben zavarja, ill. befolyásolja a községben tapasztalható ellenállás. A tsz elképzeléseit és tervezett munkáját csak kevesen támogatják, a közös munka végrehajtásába csak kevesen kapcsolódnak be” – írta hangulatjelentésében a községi tanács elnöke. Véleménye szerint a termelőszövetkezetbe csak idős, beteges emberek léptek be, mert így egyrészről megszabadultak az őket közvetlenül érintő terhektől (adó, üzemvitel) másrészt ingyenes orvosi kezelést és nyugdíjat kaptak. Visszaemlékezések szerint a helyi ellenállás egyik fő oka az volt, hogy az úgynevezett „mezítlábas belépők” – akiknek semmijük sem volt – ugyanolyan jogokkal rendelkeztek, mint aki a megélhetését biztosító vagyonát – földjét, állatát, gépét – vitte be. A fiatalabb, munkabíró, de úgy is mondhatnánk: a vállalkozó réteg bizonytalannak látta a termelőszövetkezetek jelenét és jövőjét, tartott az elszegényedéstől, és biztosabb megélhetést keresett. Jellemzi a helyzetet az idézet egy tanácsülési jegyzőkönyvből: „Kuska András hozzászólásában elmondja, hogy ő bár nem ellenszenvez a téesz-(sz)el, de mégis azt kell mondja, hogy ő egyéni korában tudott annyit termelni, amiből az állami kötelezettségeit is teljesítette és neki is maradt. Most annyi sem termett, hogy az állami kötelezettségeinek eleget tegyen. Kéri a tanácsot, járuljon hozzá, hogy ipari munkára mehessen.”
A Vácrátóti Vörösharaszt Termelőszövetkezetnek utolsó önálló esztendejében 414, zömében ötven év feletti tagja volt. 2052 holdon gazdálkodott, a terület háromnegyed része volt szántó. 1967. január 1-jével egyesült az őrszentmiklósi termelőszövetkezettel. (A hetvenes években végrehajtott termelőszövetkezeti összevonások során Vácrátótról 1046 hold közös földterület a Sződ központtal működő Virágzó MGTSZ-hez került. A termelőszövetkezetnek műanyag-fröccsöntő melléküzemága működött Vácrátóton. Létezett még ezen kívül Sződ és Vácrátót határán egy baromfikeltető telep is.)
A megélhetési nehézségek egy évtized alatt kikényszerítették a többkeresős családi modell kialakítását: a családok egyik tagja otthon dolgozott – jellemzően a termelőszövetkezetben, illetve a botanikus kertben. A több forrásból származó jövedelem az életkörülmények javulását eredményezte. Vácrátóton ez a gyarapodás a hatvanas évektől kezdődően észlelhető a családoknál, de a községfejlesztés terén is.
Az 1950-es évek elején felépült az iskola új épülete, udvarát 1970-ben lebetonozták. 1960-tól önálló orvosa – megfelelő lakással – van a falunak, és megkezdte működését a régi községháza helyén kialakított rendelőben és lakásban az új körállatorvos is. 1963-ra elkészült a művelődési ház. Az eljáró dolgozók helyzetét segítette, hogy 1958-tól helyi autóbusz járt a község központja és a vasútállomás között. A Budapestet Vácrátóttal közvetlenül összekötő autóbuszjárat csak 1992-ben (!) indult meg.
1960-61-ben felújították a Vác–Gödöllő közötti főutat. Többé-kevésbé sikerült karbantartani a hidakat, átereszeket, melynek során új medret szabtak a Sződrákosi-pataknak is. Hosszú évek erőfeszítései után 1973-ban megindult a közüzemi vízszolgáltatás, amelyhez 1990-re a lakások több mint nyolcvan százaléka csatlakozott (Ezt megelőzően a község vízellátását hét balesetveszélyes közkút és az udvarokban ásott – többnyire ihatatlan vizet adó – kutak biztosították.)
Mivel a községben ezekben az évtizedekben sem gyarapodott a munkahelyek száma, a bejáró, az ingázó dolgozók száma tovább nőtt. 1980-ban már 580 rátóti, az összes munkavállaló 71,2 százaléka „járt el” a faluból. Alapvetően megváltozott a település társadalma, és a bejáró életformát tette Vácrátót jellemző sajátosságává. Azzal pedig, hogy egyre többen helyezkedtek el az iparban, a statisztikai kimutatások szerint jelentős mértékben megváltozott a község társadalmi rétegződése is
Társadalmi rétegződés 1960–1990 között
Társadalmi réteg
Az összlakosság százalékában
1960
1970
1980
1990*
Mezőgazdasági népesség
32,4
18,6
21,1
21
Ipari népesség
40,3
50,7
38,3
33
Szállítás-hírközlés
8,3
7,6
13
9,7
Kereskedelem
1,9
4,5
6,3
7,4
Egyéb
17,1
18,6
21,3
28,9
Összesen:
100
100
100
100
*Az adatok csak az aktív keresőkre vonatkoznak!
 
A fenti statisztikai adatok komoly ipari, kereskedelmi háttérre engednek következtetni. Ezzel szemben a tény az, hogy magában a községben továbbra is egyedül a mezőgazdaság jelentette a megélhetés forrását. Bár a helyi termelőszövetkezet csak rövid ideig működött, de az egyesülés után a mezőgazdasági népesség jelentős része továbbra is szövetkezeti tag maradt, és a termelőszövetkezetben szerzett jövedelmét a kisegítő és háztáji gazdaságokban egészítette ki. A nagyüzem kihasználta gazdasági fölényét, amely több esetben hátrányosan érintette a vácrátótiakat. Fájó volt, hogy a hetvenes évek elején felszámolásra került a vörösharaszti szőlőterület, amellyel végleg megszűnt a vácrátótiak korábban kedvelt helye, „a gunyhó” és környéke. „Azzal a ténnyel a téesz vezetősége egyetért, hogy a művelés szempontjából gazdaságtalan szőlőterületeket nagyüzemi művelés alá fogja venni, mert ezen területek művelése gazdaságtalan, mivel kiöregedett és nagyon hiányos” – indokolt a határozat. Helyére néhány évig kukoricát vetettek, napjainkban pedig már semmire sem használják…
Vácrátóton nagyobb ipari vállalkozás sosem működött, ipari jellegű is csak a termelőszövetkezet műanyaggyártó üzeme. Szövetkezeti formában dolgozott három cipész, akiken kívül csak mintegy tíz magánkisiparos alkotta a helyi „ipari népességet”.
Az átalakuló társadalom tagjai számára a legnagyobb gondot az alacsony iskolázottsági szint jelentette és jelenti ma is. 1949-ben a hatévesnél idősebb népesség 3,1 százaléka teljesen írástudatlan volt, hat elemit végzett 67 százalék. A régi típusú középiskola négy osztályát végezte 3,5 százalék, és csak tizenegy fő rendelkezett a mai középiskolai érettséginek megfelelő végzettséggel.
Napjainkban a középfokú végzettségűek aránya országos viszonylatban is nagyon alacsony, a felsőfokúaké az országos átlag felét sem éri el. Általában jellemző, hogy akik a faluban maradtak és helyben dolgoztak, nem képezték tovább magukat, míg az eljárók is csak „a következő lépcsőfok” eléréséig tanultak. 1990-ben is betanított, illetve szakmunkás az eljárók döntő része. A Vácrátóton élő felsőfokú végzettségűek a Botanikai Intézetben, illetve az iskolában kaptak állást.
A hétévesnél idősebb népesség iskolai végzettsége százalékarányosan 1960–1990 között
1960
1970
1980
1990
Írástudatlan
0,9
0,9
0,1
1,4
Elemi iskola hat osztályát végezte el
19,9
17
10
10,7
Ált.iskola nyolc osztályát végezte el
76,4
78
65,9
58,5
Középiskolát végzett
1,4
2,9
7,8
9,6
Szakmunkásképzőt végzett
14,1
16
Főiskolai, egyetemi végzettsége van
1,4
1,2
2,1
3
Összesen:
100
100
100
100
 
Vácrátót község aktív keresőinek száma 1990-ben 706 volt, ami a lakónépesség valamivel több mint negyvenöt százaléka. Az aktív keresők döntő része az országos átlaghoz képest alacsony végzettségű fizikai munkás, akiknek a munkahelye is máshol volt, mint a lakóhelye.
A község lakossága 1990-ben demokratikusan választott polgármestert és képviselő-testületet. Papp István lett Vácrátót első embere. A vezetés nehéz örökséget vett át. A működés alapját képező költségvetésnek mintegy kilencven százalékát az állami, központi támogatás teszi ki, Vácrátót rendszeresen rászorul az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő – „működési forráshiányos” – önkormányzatok alapjából történő támogatásra.
Papp István és a testület között együttműködési zavarok miatt a polgármester egy év után lemondott. Az 1991-ben tartott rendkívüli választás eredményeként Horváth Ferencet választották a település polgármesterének. Ő ekkor a kereszténydemokrata párt jelöltje volt, de 1994-ben és 1998-ban történt újraválasztásakor már függetlenként indult.
A település békéjét és nyugalmát 1998-ban a veszélyeshulladék-lerakó telep építésének terve zavarta meg, aminek a végeredménye az 1998 októberében választott testület önfeloszlatása és új polgármester választása lett. A nagy vihart kiváltó ügy a község és a környező települések kommunális szemétlerakótelepe közös építéséből fakadt. A települések igénye találkozott egy 1998 januárjában svájci érdekeltséggel alakult kft. szándékával. Ez a cég Vácrátót területén, Vörösharaszton, a Haranglábnál talált megfelelő területet. A szükséges geodéziai felmérések után a területet alkalmasnak találták, és Vácrátót számlájára át is utaltak negyven millió forintot. Ezt követően derült ki, hogy a kft. tulajdonképpen veszélyeshulladék-lerakó telepet kíván létesíteni, továbbá, hogy a terület korántsem alkalmas, mert vízzáró réteg ugyan van, de – nedves évszakokban – olyan felszíni vizek is erednek erről a területről, amelyek később védett természeti területen folynak át. A kft. által kifizetett összegnek gyakorlatilag nyoma veszett, annak elköltéséről a testület nem döntött, a lakosság tájékoztatást nem kapott. Az ügyben kiírt népszavazás – melyet pénteki napon tartottak – eredménytelen maradt, mint ahogy az 1998 őszén megalakult új képviselő-testület is működésképtelenné vált: a szavazati arány minden kérdésben öt-öt volt. (Nem tudták például elfogadni a község éves zárszámadását sem.) Ekkor került sor az önfeloszlatásra és rendkívüli választás kiírására, amelynek eredményeként 1999. augusztus 1-jétől Garamszegi Géza lett a község polgármestere.
A községben az 1990-es évek elejétől a lakossági kommunális infrastruktúra terén jelentős fejlesztés történt. A korábbról meglévő vezetékes vízhálózat mellett megépült a vezetékesgáz- és a távközlési hálózat.
Vácrátót lakásállománya életkorát tekintve országos összehasonlításban is rendkívül kedvező: annak 62 százaléka a legutóbbi negyven évben épült és ötven százalékuk minősíthető jó műszaki állapotúnak. Ezzel párhuzamosan azonban szinte teljesen eltüntek a hagyományosan épített nádtetős, vert falas házak. Ilyen, hangulatos, szépen felújított öreg házakat ma már csak a Bajcsy-Zsilinszky utcában láthatunk.
Vácrátóton a szakemberek ma már csak két műemléket tartanak nyilván: a katolikus templomot és a templom előtt áló barokk Szentháromság-szobrot. Pár évvel ezelőtt még látható volt a Szent Kereszt felmagasztalása-kápolna és egy XVIII. századból származó vízimalom, ezek azonban mára elpusztultak éppúgy, mint a népi műemléknek számító néhány öreg ház.
A lakások építési év szerinti megoszlása 1990-ben
Év
–1899
1900–1919
1920–1944
1945–1959
1960–1969
1970–1979
1980–1989
Összesen
Darab
20
17
64
96
103
124
97
521
Százalék
3,8
3,3
12,3
18,4
19,8
23,8
18,6
100
 
A földből megélni nem tudó népesség a faluban többnyire idénymunkára szerződik, illetve marad az „eljárás”. Az irány változatlan: Budapest és Vác bővülő szolgáltatási ágazatai a befogadók, de sokan járnak Veresegyházára is. Napjainkban a regisztrált munkanélküliek száma mindössze a lakosság két százaléka, a valóságban azonban a község munkaképes korú lakosságának tíz százalékát tekinthetjük ténylegesen állástalannak. A legtöbb munkahelyet a községben – s ez már hagyomány – az MTA fennhatósága alatt működő Botanikai és Ökológiai Kutatóintézet biztosítja.
A község vezetői keresik a súlyos helyzetben lévő település kitörési pontjait. 1998-ban elkészíttették Vácrátót településrendezési tervét, tagja a falu a Vác-Gödöllői Vízitársulatnak, amely egyebek között célul tűzte ki a Vácrátóton folyó kis patakok megtisztítását, a regionális hulladékközpont létrehozását. Mint a váci kistérség egyik községe besorolást nyertek a budapesti agglomerációs övezetbe. Szoros kapcsolatban állnak a környező településekkel, hogy fejlesztési és kommunális gondjaikat közösen oldják meg. Vác, Őrbottyán, Váchartyán, Vácduka, Sződ-Csörög településsel együttesen építik ki, illetve bővítik szennyvíz-elvezetési és szennyvíztisztító rendszerüket. Vállalkozókkal, befektetőkkel tárgyalnak munkahelyek létesítése, környezetkímélő ipartelepítés céljából. Családi házas lakóövezetek, üdülőtelkek, sőt üdülőövezet kialakítását tervezik a turizmus élénkülését remélve.

Búzaszemek válogatása a botanikus kert kísérleti telepén

Az első orvosi rendelő és lakás (1959)

Az állatorvosi lakás 1959-ben épült

Az 1963-ban felavatott művelődési ház

Élelmiszerbolt és vendéglő az Alkotmány utcában (1990-es évek)

Felújított öreg házak a volt Temető utcában

Alakuló utcakép (2000)

Többszintes új házak a Kossuth utcában az 1980-as években

A községháza napjainkban

A plébánia új, modern épülete az ezredforduló évében

Vácrátót mai címere

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages