Honfoglaló Csákok nemzetsége
Honfoglaló Csákok nemzetsége
A keleti frank (német) királyság uralma mintegy száz évig tartott a Dunántúlon. A 895–899 közti években a hétmagyarnak („hetumoger”) nevezett törzsszövetség hadai benyomultak a Kárpát-medence keleti felébe, majd 900 nyarán váratlan támadással elözönlötték és a németektől elfoglalták a Dunántúlt. Annyi bizonyos, hogy a magyarok a Magas-Bakonyt, de a Bakonyalját sem szállták meg azonnal. Népünkre utaló korai település és temető csak Cseténynél került elő a hegységben.
A honfoglalás korában és az azt követő mintegy ötven évben a Magas-Bakonytól délre, nyugatra és északnyugatra elterülő síkságot, a honfoglaló, Veszprém várát is elfoglaló Szalók nemzetség szállta meg. Azonban a 950 körül a távoli Tiszántúlról a Dunántúlra települő nagyfejedelmi Turul nemzetség (Árpád és utódai) birtokukba vették Veszprém várát, s a Szalók nemzetséget a Marcal vidékére szorították. (Lásd Nemesszalók helynevét.) Veszprém birtokba vételével egyidejűleg a nagyfejedelmi nemzetség a Magas-Bakonyt is elfoglalta. Lakosság betelepítésére azonban most sem került sor.
Géza nagyfejedelem (973–997) és fia, István nagyfejedelem (a későbbi I. Szent István király, 997–1038) megszervezte a királyi várispánságok rendszerét. A Veszprém, Karakó, Győr, Fejér királyi várispánság között elterülő Bakony valószínűleg a veszprémi fennhatósága alá tartozott. Élén a meghatározott önállósággal rendelkező bakonyi királyi erdőispán állott, feltehetőleg Zirc székhellyel. (Az ismert erdőispánok névsorát lásd az II. számú függelékben.) A terület természetesen királyi birtok volt. Ez a helyzet a XIV. századig fennállt. Az erdőispánság elsősorban a sokszor napokig-hetekig tartó nagy királyi vadászatoknak volt színhelye, a fegyvergyakorlatok terepének biztosítása és a kíséret fegyveres népének élelmezése volt a feladata.
A magyar királyság megszervezésének kezdetén, a XI–XIII. században Ugod még nem létezett; sem okleveles, sem régészeti nyomai nincsenek a településnek, ennek ellenére a környék bár gyéren, de lakott hely lehetett.
A királyság első évszázadaiban, a királyi tulajdonban lévő bakonyi erdőispánság területén csak a római katolikus egyház kaphatott birtokokat, illetve alapíthatott ott monostorokat. Az első bencés rendi kolostorok a Bakonyt nyugat-keleti irányban átszelő út mentén: Bélen (Bakonybélen 1018 körül) és Jásdon (1164 körül) épültek, majd III. Béla király 1182-ben, a Bakonyt észak-déli irányban átszelő útvonal mellett megalapította a zirci cisztercita apátságot.
A korai időkben talán az a Bána nemzetség szerepelt a bakonyi királyi erdőispánok között, melynek egyik tagja a Cseszneki családból még II. András királytól (1205–1235) kapott jelentős birtokot a bakonyi királyi erdőispánság területén, s ennek a birtoknak a védelmére a család felépíttethette a Bakony északi peremén Csesznek várát.
A később oly nagyhírű Csák nemzetség ebben az időben még nem szerepelt a Bakonyban. A nemzetség egyik tagjának 1231. évi végrendeletében a nemzetség birtokai Fejér, Sopron, Somogy, Zala, Vas, Arad, Csanád és Zaránd királyi várispánságokban szerepeltek. Bakonyi birtokok s azon belül Ugod vára és várbirtoka ekkor még ismeretlenek voltak a forrásokban.
A Csák nemzetség első okleveles említése II. Géza király (1141–1161) korából ismert, mely név szerint Csák nembeli Pálról tett említést. Egyik ágát, a későbbi Ugodi ágat Luka fia I. Demeter mester („Magister Demetrius de genere Chak”) ivadékai, Ugod és Ádám alkották.
A mongol-tatár támadás idején, 1242 februárjában, amikor a tatár hadak Esztergom felől a Dunántúlt is elárasztották, a Csák nemzetségnek itt, a Magas-Bakony térségében még nem volt különösebb szerepe. Ez a vidék ekkor királyi és királynéi tulajdon. A várható tatár támadás hírére a hagyomány szerint a mai Pápa helyén lévő települések népessége, valamint a környező falvak lakossága bemenekült a Bakonyba, a későbbi Ugod várához tartozó területen, a mai Iharkút határában lévő Tevelvár, illetve a közelében lévő Pápavár nevű őskori földvárakat megerősítette, s ott húzta meg magát a veszedelem idején.
A mongol-tatár hadak 1242 nyári elvonulása után még vagy harminc évig a Magas-Bakony eme részében változatlan volt a helyzet. Az erdőispánság továbbra is királyi tulajdonban volt, s egy 1243. január 29-én írott oklevél szerint a mai Ugoddal szomszédos Bödöge (Homokbödöge) falu IV. Béla király feleségéé, a bizánci származású Laszkarisz Mária királynéé, s a birtok határos az Ugodtól Vázsonyig terjedő nagy királyi erdővel.
A tatárjárást túlélő Csák nembeli Luka fia, I. Demeter ispán húsz esztendővel a tatárjárás után IV. Béla király és fia, István herceg, az ifjabbik király, áldatlan emlékű 1262–1266. évi belháborújában István herceg oldalán állt és harcolt. Miután IV. Béla 1270. május 3-án meghalt, napokon belül István herceg került V. István néven a trónra (1270–1272). A hálás uralkodó még 1270-ben a Csák nembeli Luka fia, I. Demeter comest „örökös bakonyi ispán” címmel, számos birtokkal (Fenyőfő, Lövöld, Rendek, Esztergár) s várépítési joggal jutalmazta meg. Csák nembeli Luka fia, I. Demeter ispán azonban rövidesen, 1271-ben meghalt. Az örökös bakonyi ispáni cím, a birtokok és a várépítési jog elsőszülött fiára: Csák nembeli I. Demeter fia, Ugod ispánra szállt.
A Csák nemzetség címere
