Félhold és pusztulás
Félhold és pusztulás
Alsóalpár, Felsőalpár és Újfalu népe – lakóhelyük földrajzi helyzetéből adódóan – egyaránt a hódoltsági falvak sanyarú sorsában osztozott a XVI–XVII. század vészterhes időszakában. A három falu azok közé a települések közé tartozik, amelyek nehezen, de túlélték a XVI. század viharait, és csak a század végi háborúk idején, 1596 körül pusztultak el. A XVI. század időszakának a korábbihoz képest kedvezőbb forrásadottságai következtében képet alkothatunk magunknak az említett falvak középkor végi lakóiról.
Az újkori Alpár elődjének számító Alsóalpár – vagy ahogy a törökkori forrásokban gyakran szerepel, Kis-Alpár – lakóit a váci püspökség földesúri fennhatósága alatt érte a hódoltság időszaka. A falu gyakran változó, az adóösszeírások tükrében nagy hullámzást, beköltözést-elvándorlást mutató lakosságának a XVI. század folyamán mind a földesúri, mind a törökök felé irányuló anyagi kötelezettségekkel szembe kellett néznie.
A török igazgatás szempontjából a budai szandzsák kecskeméti nahijéjébe tartozó Alsóalpáron a török defterek, összeírások adatai szerint 1546 és 1590 között a következőképpen alakult a népességszám.
Alsóalpár népessége (1546–1590)
1546
|
1559
|
1562
|
1580
|
1590
| |
Családfők száma
|
13
|
11
|
12
|
28
|
25
|
Nőtlen fiaik száma
|
–
|
2
|
7
|
12
|
6
|
Családfők nőtlen testvérei száma
|
–
|
–
|
1
|
1
|
–
|
Egyéb nőtlenek száma
|
–
|
–
|
–
|
2
|
–
|
Összeírtak száma
|
13
|
13
|
20
|
43
|
31
|
Dzsizjefizetők száma
|
7
|
10
|
12
|
32
|
20
|
E számadatok keveset árulnak el a népességmozgás irányairól, amelynek megállapításához az összeírásokban szereplő személynevek tanúsága szükségeltetik. Az 1546-ban összeírt tizenhárom családfő közül az 1559. évi defter tanúsága szerint kilenc meghalt, és mindössze négy maradt a faluban, akikhez hat család költözött be. Az 1559-ben végzett összeírásra előkerült az egyik régóta ott lakó családfő nős testvére, illetve ekkor számba vették a régi családok két fiát is, minek következtében tizenegy családfőt és két nőtlen fiút írtak össze a faluban.
Az 1559. évi defterben a következő alpáriak szerepelnek név szerint: Aracs Ferenc, Aracs Tomás, Szőke János, Mészáros Benedek, Süle István, Süle Alberd, Bozógi János, Bozógi Ágoston, Kis András, Török László, Török Lukács, Török Tomás, Pór János, Posztós Alberd, Máté Sebestyén, Mészáros István, Aszalós Benedek, Bere Imre, Tód Gergel, Dankai György, Nagy Ambrus, Tomás Balázs.
Az összeírásban halottként jelöltek néhány személyt, egy részük azonban valószínűleg csak elszökött az adóösszeírók elől. Ezt bizonyítja, hogy az 1562. évi összeírásban két olyan családfő neve olvasható, akiket három évvel korábban megholtként jeleztek.
Az 1559-ben számba vett tizenegy család közül 1562-re négy elköltözött, helyükre viszont csak egy család érkezett. A családfők száma az említett két családdal és másik két olyan családdal, akik névegyezések alapján az 1546-ban összeírt családok sarjai lehettek, emelkedett tizenkettőre.
Az 1562–1580 közötti népességnövekedés oka (a családfők száma a korábbinak a kétszeresét is meghaladta) egyrészt a családok túlnyomó többségének helyben maradásában, másrészt a folyamatos beköltözésekben keresendő. 1590-re azonban újabb népességcsökkenés figyelhető meg, amely főként a nőtlen fiak számának felére apadását tekintve feltűnő.
A falu elpusztulását megelőző utolsó, 1590. évi adóösszeírás idején még mindig jóval magasabb, majdnem kétszeres családszámmal találkozunk, mint a XVI. század közepi Alsóalpáron.
Az adóztatás miatt feljegyzett gazdasági adatok alapján megfigyelhető, hogy a falu lakosságának növekedésével párhuzamosan nőtt a családok által termelt gabona (búza, kétszeres, árpa) mennyisége. A sertéstartás 1562 körül meglehetősen nagy föllendülést mutatott, ám a következő összeírás idejére a felére csökkent az állomány. A juhtartás mértéke szintén akadozva fejlődött: az 1580-ban összeírt két juhosgazda közül az egyiknek száz, a másiknak huszonöt juha volt. Az életfeltételek javulására utal, hogy a század hatvanas éveire a falu malma is működésbe lépett, noha évente csak hat hónapig járt. Ugyancsak biztató jelként fogható fel, hogy a méhkasok száma 1562 után megnégyszereződött.
Az alsóalpári jövedelmek haszonélvezői közül kiemelkedik az a Hamza csaus, aki az 1560-as évektől kezdve több évtizeden keresztül birtokolta a falu területét és hozadékait. Alsóalpár 1546-ban háromszáz akcse, 1559-ben 1053 akcse, 1562-ben 2223 akcse, míg 1580-ban és 1590-ben ötezer akcse jövedelmet adott török haszonélvezőinek.
A falu lakóinak jobbágyi kötelezettségei a földesúr, a váci püspökség urbáriumaiban tükröződnek. Az 1578. évből rendelkezünk a falu úrbéres jogállású lakosainak névsorával: Thorompos György, Sülö Albert, Barta Péter, Therö Flórián, Meszaros Ambrus, Bewd András, Thot Tamás, Zigyarto Demeter, Boszaghy András, Kiss Lőrinc, Zabo Antal, Fekethe Jakab, Baraczy Mihály, Dopzay György, Nagy Ambrus, Kiral Mihály. A váci püspökség 1578-ban kelt urbáriumában „Kys-Alpar” néven emlegetett falu népe az említett évben évi negyven forintot fizetett földesurának a pénzjáradék (census), a különféle szolgálatok és az egyházi tized fejében. Az öszszeget két részletben, Szent György és Szent Luca napján fizették be.
A következő években a tized és más természetbeni járadékok megváltásaként 38 forintot (Szent Vitus és Szent Márton napján, két részletben) fizettek földesuruknak. Emellett 17 forint ötven dénár évi census beszolgáltatásával is tartoztak. Az őket megvédelmező egri Rechky Györgynek négy forint „kaszálópénz” és többféle kiegészítő robotmunka járt.
1586-ban változtak a földesúri kötelezettségek. Ebben az évben készpénzben 52 forint ötven dénárt fizetett a falu. Ezenkívül öt darab retyke (Rethke) nevű halat és egy oldal szalonnát is kötelesek voltak a földesúri konyhára szállítani. A különös halfajtáról megjegyezték, hogy pontyféle. A beszolgáltatandó szénát és a fát pénzen, két-két forinton váltották meg. Az alpáriak mai szemmel kissé meglepő kötelezettségének számított, hogy évente egy pár papucs (Papucz) és a hozzájuk tartozó kapcák benyújtására is parancsot kaptak.
A település lakóinak felsorolt kötelezettségei a következő néhány évben változatlanok maradtak. A váci püspöki uradalom jövedelmeinek 1591-ben elkészített összesítése alapján megállapítható, hogy az uradalom 19 faluja közül egyedül az alpáriak tartoztak hallal, nyilvánvalóan a folyó közelségének köszönhetően. A török hatásra divatba jött papucs és kapca viszont mindahány falutól behajtatott, minek következtében a földesúr egy évben 19 efféle lábbelivel lett gazdagabb. 1593-ban az alpáriak földesúri szolgáltatásai kismértékben módosultak: egy szőnyeget és egy lovat is követeltek tőlük.
A középkor végi alpáriak gazdálkodására vonatkozóan vajmi kevés adalékot tartogatnak a fennmaradt források. Az 1578. évi urbáriumban följegyezték, hogy a falu kevés szántófölddel rendelkezik, és ami van, az is szinte használhatatlan. Erdőben hasonlóképpen nem bővelkedtek. Az ártéri gazdálkodás kiemelt jelentőségére utal, hogy a település akkori bírája, Thorompos György arról panaszkodott: a jog szerint őket illető, Alsóalpár határához tartozó ártéri rétek egyikét a Tisza túloldalán lakó sasiak bitorolják.
A rétet „Kiss-Tisza” néven emlegették, és a Tiszától a „Szőlő-Bokor”-ként emlegetett határjelig terjedt ki. A jelekből ítélve elvesztése igen érzékenyen érintette az alpáriakat.
Felsőalpár XVI. századi sorsa nem sokban különbözött a fentiekben bemutatottól. Alsóalpárral ellentétben azonban ennek a településnek a földesura többször megváltozott a század folyamán. A püspök falujával szemben Felsőalpárt a nemesek falujaként (Nobiliorum Possessio) emlegették a forrásokban. 1557-ben I. Miksa főherceg a hűtelenné lett Sasy Tamás és Albert itteni birtokát Chyaghy Ferenc egri katonának adta. 1578-ban az egri Szary Wolffgangot nevezték meg a falu földesuraként. A püspöki dézsmajegyzékben 1582-ben kilenc portával és tizenhárom forint árendával szerepelt.
Felsőalpár népessége (1546–1590)
1546
|
1559
|
1562
|
1580
|
1590
| |
|---|---|---|---|---|---|
Családfők száma
|
22
|
18
|
23
|
28
|
24
|
Nőtlen fiaik száma
|
1
|
8
|
7
|
7
|
4
|
Családfők nőtlen testvérei száma
|
1
|
–
|
4
|
1
|
–
|
Egyéb nőtlenek száma
|
–
|
–
|
2
|
–
|
4
|
Összeírtak száma
|
24
|
26
|
36
|
36
|
32
|
Dzsizjefizetők száma
|
15
|
10
|
23
|
29
|
22
|
A falu termelési viszonyai a század hatvanas éveitől nagy föllendülést mutatnak. A gabona termésátlagok rövid idő alatt megkétszereződtek, gyarapodott a sertés- és méhállomány. A föllendülés leginkább azzal magyarázható, hogy a település lakói bérbe vették a szomszédos Alpár (később Szikra-) és Lakpusztát, és azokat földműveléssel hasznosították. Magas termésátlagaik következtében a török birtokosaik számára befolyt jövedelmek is jóval magasabbak voltak, mint Alsóalpáron. Felsőalpár török ura 1546-ban 1519 akcse, 1559-ben 2025 akcse, 1562-ben 4210 akcse, 1580-ban 10 500 akcse, 1590-ben tízezer akcse jövedelmet szerzett a faluból.
A XVI. századi Újfalu Felsőalpárhoz hasonlóan több földesúr fennhatósága alatt élte hétköznapjait. Az 1570-es években Rattkay Ferencé volt a település. 1542-ben a falu bérletjövedelme 5966 akcse volt. 1571-ben a csongrádi nahije Ujfalud nevű faluja 26 ház után adózott. Ekkor már rendelkezett templommal.
Alsóalpár, Felsőalpár és Újfalu a XVI. század végén elpusztult. Lakóik egy része a harcok áldozatául esett, másik része elmenekült. A házak összedőltek, lassan a helyük is elenyészett. Néhány évtized múlva már csak a szomorú templomromok és az állataikat arra legeltető öreg pásztoremberek őrizték a hajdanvolt települések emlékét. A falvak régi határát többen, elsősorban a közeli nagy mezővárosok (Kecskemét, Nagykőrös) igyekeztek pusztaként bérbe venni és hasznosítani.
A XVII. század mindhárom helység számára a pusztai lét korszakát jelentette.
A hajdani Alsóalpár falu határát, Alsóalpár- vagy Kisalpárpusztát a váci püspökségtől a kecskeméti gazdák bérleték legeltetés céljára. 1657-ben tizenöt, három év múlva huszonöt forint árendát fizettek érte. Úgy tűnik, hogy a puszta a legeltetésen kívül más természetű használatra nem volt alkalmas. 1666-ban feljegyezték, hogy sem szántást-vetést, sem kaszálást nem lehet rajta végezni a törökök folyamatos átvonulásai miatt. Ekkor már három éve senki sem árendálta ki. Az említett évben végül egy Császár István nevű kecskeméti gazda vette bérbe a pusztát, aki az ott található tűzre való nádért öt forintot fizetett. A gazda bérleti díja 1668-ban is mindössze tíz forint volt. 1674-ben egy másik kecskeméti gazda, Deák Pál nevét őrizték meg a források, aki „Kis Alpar” pusztát tizenöt forintért árendálta.
A kecskeméti gazdák alpári bérlete még a XVIII. század első évtizedeiben is folytatódott. Egy 1714. július 1-jén Vácon kelt szerződés értelmében Dömötör Gergely kecskeméti gazda évente harminc rajnai forintot fizetett a váci püspök tulajdonában lévő puszta használatáért. A használat módjára rámutat a következő rövid idézet abból az 1703. október 11-én írt levélből, amelyben a kecskemétiek Rákóczi segítségét kérték a lovaikat és marhájukat háborgató rácokkal szemben: „Alsó Alpár nevű pusztárul, ez is csak három mérföld Várasunkhoz, két falka ménest a rác ma hajnalkor elhajtott.” Az alpári plébánia háztörténete (historia domus) egy Szabó János nevű váci lakos nevét is megörökítette, aki nagy valószínűséggel Dömötör után bérelte négy esztendőn át a pusztát.
Felsőalpárpuszta sorsa hasonlóan alakult a XVII. században, azzal a különbséggel, hogy a század közepén még nem a kecskemétiek, hanem távolabbi helységek, illetve személyek bérelték. A felsőalpári pusztát az 1650–60-as években egy Gombkötő János nevű füleki lovas hadnagy és egy bizonyos Barius András birtokolta. 1653-ban 22 tallérért „bocsátották rá” a területre Tóth István és Somodi János kécskei jobbágyokat, kikötve a szerződéslevélben, „hogy négy száz ökröket és azon kívül magok szarvasmarháját legien szabad rajta telelny, szénát kaszálni és nágyávalis szabadok legyenek, de az erdőhöz ne nyúljanak”.
Más forrásokból úgy tűnik, hogy az említett kécskei jobbágyok mellett időnként a nagykőrösiek is bérbe vették a pusztát. Ugyancsak a nagykőrösiek árendálták a törököktől a hajdani Újfalu területét is. 1668-ban feljegyezték, hogy „a kőrösiek Ujfalu nevű pusztát kaszálás végett kibérelték, sőt a bért már le is fizették”. Egy év múlva, Turmus aga kissé részletesebb beszámolója szerint, „az újfalui pusztát 20 ezüst tallérért Bibori Balás és Barkó András nevű kőrösi alattvalónknak adtuk bérbe …nekik lévén joguk ama rét megkaszálásához”. Amikor gróf Keglevics Ádám és Zsigmond 1697-ben tízezer forintért zálogba adta nyolc esztendőre Nagykőrösnek a városban lévő birtokait, a következő kiegészítést tették: „hasonló képpen ezen summa pénzben bizonyos Uyfalussi, Nemes Csongrád Vármegyében levő pusztánkot, melylyet mostan bizonyos becsületes Kecskemét Várossa lakossi bírnak, és még három esztendeig bírni fogják, eltelvén azon idő, azután becsületes Kőrös Várossának birnyi engedtük”, természetesen csak a nyolc év lejártáig.
Felsőalpárpuszta tulajdonosa a török hódoltság időszakát követően csaknem egy évszázadon át a Vay grófi család volt, ám valódi használói a kecskemétiek voltak, akik megszakítás nélkül bérelték a területet. A hosszú bérleti időszak után a város 1803 és 1808 között a puszta tulajdonjogát is megszerezte, amely ezáltal végleg betagolódott annak nagy kiterjedésű határába. A középkori Felsőalpár falu soha többé nem éledt újjá. Nem így Újfalu, amelynek későbbi történetéről még bőven lesz szó.
A három puszta területén kisebb csapatmozgások zajlottak le a Rákóczi-szabadságharc idején. A kecskemétiek állatait Alsóalpárpusztán megdézsmáló rácok esetét fentebb már idéztük. 1705 októberének első napjaiban a kuruc és labanc csapatok fő hadtestei állomásoztak a környéken. Október 2-án, a Szolnoknál táborozó kuruc sereg vezetője, Károlyi Sándor generális Rákóczihoz küldött levelében arról írt: „…hogy az német …egyenesen Alpárra ment a Tisza mellé, mely ezen alól négy mélfölddel vagyon, azon alól penig Csongrád hozzá két mélföld, már Alpárnál vet-e hídat, vagy Csongrádnál, …nem tudhatom.”
Miután kiderült, hogy az ellenség a Csongrádnál történő átkelés mellett döntött, Károlyi a sereg egy részével eltávozott, míg Bottyán Jánost a sereg másik részével egy Alpár területén felütött táborban hagyta. Bottyán október 9-én és 12-én küldött levelet Rákóczinak az alpári táborból. „Én magam beteges állapottal lévén, az ágyat nyomom” – írta az éppen gyengélkedő generális. Alig egy évvel később, 1706. augusztus 30-án Károlyi Sándor ismét arról tett jelentést, hogy az ellenséges csapatok „Alpár nevű helyen… az Tisza parton” szálltak meg.
Alpári részlet a váci püspökség 1591. évi urbáriumából
