Alpár középkora
Alpár középkora
A falu eredeti nagy határát – amely a mai községhatárnál jóval nagyobb területre terjedt ki – nagy valószínűséggel már az államalapításkor három részre osztották. A déli maradt a fentebb már említett Bor-Kalán nemzetség tulajdonában, míg a középső a váci püspökség birtokába, északi része pedig a garamszentbenedeki apátság kezére került. Középkori okleveleink adatainak zöme ez utóbbi területre vonatkozik, amely nem a mai falu határát, hanem nagyjából a későbbi Felsőalpár falu (a XVII. századtól: puszta) területét jelenti. A mai alpári határ hozzávetőlegesen a hajdani középső, váci püspöki területre esik: az itt létrejött Alsóalpár falu tekinthető az újkori Alpár ősének.
A mai Tiszaalpár határának középkori birtoklástörténete – forrásadatok híján – meglehetősen bizonytalan. Ezért az alábbiakban az alpári határt legtágabb formájában értelmezve mutatjuk be a Közép-Tisza menti Alpár-részek és helynevek különféle középkori alakváltozatait.
Az Alpár helynév első említése, legkorábbi előfordulása a garamszentbenedeki bencés apátság 1075. évi adományleveléhez kötődik, amelyben
I. Géza király a Tisza menti, Alpárnak nevezett birtokot (terram circa …aquam Tiza, que vocatur Alpar) az apátságnak adományozta. Az oklevélben aprólékos részletességgel leírták az említett birtok határait, amelyekről megjegyezték, hogy meglehetősen nagyok és hosszúak (magni et longi sunt).
A terra Alpar birtokszomszédjai sorában – az óramutató járása szerint – délről északra haladva legelöl találjuk a váci püspökség területét. A Tisza partjától kiindulva, bizonyos határjelző fáktól jobbra (északra) az apátság, balra (délre) a püspökség birtoka feküdt. A két birtok között út haladt végig egy dombig, amelybe jelzőgödröt ástak.
A körbejárt birtok a domb után Becsének, Drusba testvérének földjével volt határos a Nagyszék mellett, ahol a Sulko két részre oszlik egészen a Tergud fáshelyéig, vagyis addig, ahol a csongrádiak várbirtoka végződött a szolnoki úton. A szolnoki úttól kezdve eme csongrádi birtokokkal volt jó darabig határos, majd ugyanannak az útnak mentén Zezin, a királyi lovak őrzője volt a szomszédja.
Ezután egy posványos, fűzfás szakasz és a bencéseknek juttatott szőlő következett, majd ismét a csongrádi várispánság és a váci püspökség birtokai határolták a korábban királyi tulajdonban volt nádas és kaszáló felől. Innen a Szörcse-éren túl a nagyobbik Alpár vize (iuxta aquam maioris Alpar) volt a birtok határa, majd északon a Tisza mellett elhaladva, magában foglalván a Nándirdi nevezetű füzest, túlterjedt a hajdani tiszai réven (amelyet már csak lóitatóhelyként használtak), és a Tisza kanyarjai mentén a szigetet és egy füzeserdőt is magában foglalva a Kürt faluba vezető, működő révnél végződött.
Az 1075-ben kiadott királyi adománylevélben sem Alsóalpár faluról, sem az alpári várról nem tettek említést. A király egy Bocz nevű udvarnokot két fivérével együtt az apátság szolgálatába ajándékozott, hogy az alpári birtok kiterjedt határait, népeit és halastavait védjék és őrizzék. Az utóbbiak fontosságára és kiemelt szerepére utal, hogy a királyi rendelkezés szerint az alpáriak a határukon belül fekvő Kustiza, Kerektou, Sokord, Kektou, Horgas, Halastou, Feirtou, Egres és Hosiouer nevű halastavakban, valamint a Tisza örvényeiben a szintén az apátsághoz tartozó Ság falu lakóival együtt, amint az régóta szokásban volt (sicut antea consuetudo fuit), továbbra is közösen halászhattak az apát engedélyével. A többi halastavat viszont, amelyek a Tisza folyásán belül voltak, csak az apát rendelkezése szerint használhatták. Az alpári halászok halat szolgáltattak be a szerzeteseknek. Az oklevél szerint az apátnak jogában állt, hogy Alpáron és más birtokain embereket ekékkel telepítsen le, azaz egy későbbi értelemben vett falut alapítson.
Az alpári határ északi vidékének csak az egyik része jutott a bencés apátság birtokába. A terület másik fele valamikor a XI. század folyamán a szávaszentdemeteri görög monostornak jutott. Erre a körülményre abból a III. Béla király által 1193–1196 között kiadott görög nyelvű oklevélből következtethetünk, amelynek a III. Honorius pápa 1218. évi bullájába foglalt latin nyelvű kivonatában a monostor birtokai közt Alpár falu (Casale de Arpario) neve szerepel.
A szávaszentdemeteri monostor kezén lévő alpári határrész a falun kívül a tiszai révet – a révhajókkal együtt –, valamint különféle halászóhelyeket, földeket, nádast, réteket és cserjés ligeteket foglalt magában. III. Béla említett oklevelében a görög monostor alpári földjét, javait a jeruzsálemi Szent Theodosius-lavrának adományozta, ám ez az adomány két pápai megerősítés ellenére sem lépett életbe. A monostor birtoka utóbb a titeli prépostság tulajdonába került.
A váci püspökségnek jutott középső alpári területre vonatkozóan az 1075-ben kiadott adománylevél fent idézett utalásain kívül nem rendelkezünk Árpád-kori adatokkal. A déli rész urai, a Bor-Kalán nemzetség leszármazottai birtokolták a XII. század során általuk (át)épített alpári földvárat és talán a mellette meghúzódó falut is. 1266-ban a Kalán nemzetségbe tartozó Pósa fia Nána összes birtokát a margitszigeti apácákra ruházta át, amelyek között az alpári föld (terra Olpar) is szerepel szőlőivel és gyümölcseivel, mocsaraival és rétjeivel. Az átruházás pápai megerősítéséről szóló, egy évtizeddel későbbi oklevél már egyértelműen faluról (villa Alpar) beszél.
A birtok ténylegesen sohasem került az apácák tulajdonába, sorsa a következő évszázadokban meglehetősen homályos.
A garamszentbenedeki apátság északi alpári birtokán, úgy tűnik, sokáig nem jött létre falu. Amikor III. Ince pápa 1209-ben felsorolta az apátság birtokait, „predium Alpar”-ként, tehát földesúri gazdasági üzemhelyként jelölték meg az itteni részeit. Valószínűsíthetően a tatárjárás után, a XIII. század második felében született az a falu, amely a későbbi Felsőalpár ősének tekinthető.
1334-ben a bencés apát az alpári birtokai határának újonnan történő megállapítását kérte, mivel azt egyesek háborították. Alig telt el négy esztendő, az apát ismét panaszkodni kényszerült az országbíró előtt Visegrádon, miszerint Szeri Pósa elfoglalta itteni földjeit, javait. Panaszát a vizsgálatra kiküldött személyek megalapozottnak találták. Több éven át tartó pereskedés kezdődött.
A hatalmaskodó Szeri Pósa a már többször emlegetett Bor-Kalán nemzetség leszármazottja volt. 1341-ben Szeri Pósa és társai az apátsági birtok egy részéről a rajta lévő templommal együtt azt állították, hogy az ő ősi birtokuk. Az említett évben határjárást is tartottak, amelynek alkalmával az apátság és a szávaszentdemeteri monostor birtokörökébe lépő titeli prépostság birtokait igyekeztek elhatárolni. A határjárás az Anonymus legendás elbeszélésével fölruházott „görög rév” mellől indult ki, amelyet a XV. század végén már török révnek neveztek. A titeli prépostság részén, amely nagyjából az újkori Szikrapuszta területének felel meg, ekkor egy régi vásárhelyről is említést tettek.
A bencés apátság alpári birtoka a XIV. század második felében elnéptelenedett. 1372-ben az apát bérbe adta a lakatlan területet. A fokozatosan újra benépesült (Felső-)Alpárt a század végén kunok, majd a XV. század első felében rövid időre rácok „szállották meg”. Utóbbiak 1442-ben már elköltöztek. 1488-ban újabb határjárást tartottak a titeli prépostság időközben megnövekedett alpári birtoka körül. Az ekkor már a központjának számító falu nevét először írták Felalpar alakban. Egy évvel később íródott az a tiltakozó levél, amely szerint a garamszentbenedeki apátság alpári birtokának egy részét a titeli prépost, míg a Nándordi-erdőt a váci püspökség foglalta el. A bencés apátság a XVI. században végleg elvesztette itteni birtokát.
A mai Alpár ősének számító középkori falu néhány nyoma közé sorolhatjuk azt az 1354-ben kiadott oklevelet, amelyben Szentkirály és Mindszent falu határait leírva említést tettek egy nagy útról, mely Kőrös faluból Alsóalpár faluba (in villam Halsoalpar) vezetett. A titeli apátság birtokának 1488-ban megtartott határjárásakor egy másik útról szóltak, amely Szentkirályról vezetett Pyspekalparra. Alsóalpár és Püspökalpár vélhetően ugyanazt a falut jelenti. Forrásadatok híján egyelőre bizonytalan, hogy mikor és mi módon került – valamikor a XIV–XV. század folyamán – az újkori Alpár helyén hajdan fennálló középkori falu és földvár a Bor-Kalán nemzetség leszármazottaitól a váci püspökség kezére. Egyes feltevések szerint a nemzetség tagjai említett birtokuk elvesztése után alapították az Alpárhoz igen közel fekvő Újfalut. Kétségtelen tény azonban, hogy az első olyan adat, amely biztosan az Alpár melletti Újfalura vonatkozik, a XVI. századból maradt fenn.
A magyar középkor végére kialakult két önálló Tisza menti falut, Alsóalpárt és Felsőalpárt templomos helyként tüntette föl Lázár deák, Magyarország legrégibb részletes térképének készítője 1528-ban. Előbbit Alparalso, utóbbit Alparfelse néven örökítette meg.
Hunyadi János és Újlaki Miklós 1443-ban kelt oklevele Alpár említésével
Alpár és környéke az 1782–1785 között készített I. katonai felmérés térképén
