Párducos Árpád régi dicsősége
Párducos Árpád régi dicsősége
A Tisza középső szakaszának jobb partján fekvő falu földje az emberi megtelepedés több ezer éves nyomait őrzi. Alpár határa bővelkedik régészeti lelőhelyekben. Ezek sorában élen jár a falu Tisza felőli oldalán húzódó domb területe, amely a folyó ártere felett félkörívben végighúzódó, homokos löszből álló magaspartból vízmosásokkal alakult ki. A domb falu felé eső, nyugati és déli részén négy-öt, míg keleti és északkeleti irányban, az ártér felé tíz-tizenkét méter magasan emelkedik ki. A lapos domb két, egymástól széles árokkal elhatárolt részre tagolódik. A nagyobbik alapterületű Templomdomb a rajta elhelyezkedő római katolikus templomról kapta a nevét. A kisebb területű, de némiképp magasabb Várdomb több mint egy évszázada a régészeti kutatások középpontjában áll. A területét elfoglaló hajdani földvár története egyben Alpár vidékének őstörténetét is reprezentálja.
Az alpári földvár a bronzkor középső szakaszában (Krisztus előtt 1700– 1300) keletkezett. Az úgynevezett Vatyai kultúra népe építette és lakta.
A mai területénél (0,22 hektár) eredetileg körülbelül kétszer nagyobb lehetett, és az említett régészeti kultúra népének déli irányú védelmét látta el.
A várdomb és a templomdomb környékén megtelepült emberek első dolga volt a vár öt méter magas sáncának megépítése, amelyre később faerődítmény került. Első, keskeny, vert falú, gondosan lesarazott padlózatú házaikat a sánc belső ívéhez igazodva, sűrűn egymás mellé építették. A házak falát idővel vastagabbra alakították.
A lakóterek nem szorítkoztak kizárólag a földvár területére. Valószínű, hogy a szomszédos templomdomb területén is álltak elszórva házak, vermek, csűrök és istállók.
A bronzkori telephez tartozó urnasíros temetőt a közeli, manapság lakott területen tárták föl. Az alpári földvár bronzkori lakói a halászat, a vadászat és a gyűjtögetés mellett földműveléssel és állattartással foglalkoztak. Főként gabonaféléket (alakor, tönke, törpebúza, árpa) és fehérjékben gazdag hüvelyeseket (lencse, szegletes lednek, mezei borsó) termesztettek táplálékként. A gabona tárolására hombárokat és vermeket használtak.
Az állattartás szempontjából a hústáplálék biztosítása játszotta a legnagyobb szerepet, ahogy azt a nagyszámú szarvasmarha-, juh-, kecske- és sertéscsont maradványok bizonyítják. Ezek mellett eltörpült a lótartás jelentősége.
A háziállattartás másodlagos hasznai (tej, gyapjú, vonóerő) ekkor még nem voltak jelentősek. Az előkerült kutyacsontok a kutyák pásztorkodással kapcsolatos felhasználását jelzik. A vadászat és az elejtett vadállatok (őstulok, gímszarvas, őz, mezei nyúl, vaddisznó, farkas) legfontosabb szerepe az állati zsírok és nyersanyagok (bőr, gyapjú, szaru, inak) biztosításában állt. Az előkerült vadállattól származó leletek kétharmada halmaradvány, ami kellően érzékelteti a halászat jelentőségét.
A földvár középső bronzkori telepe Krisztus előtt 1400 körül valószínűleg ellenséges támadás következtében erőszakos pusztítás áldozatává vált. Az 1974–77 közötti régészeti ásatások szerint megsemmisülését követően közel két évezreden keresztül nincs nyoma emberi életnek a földvár területén. Időben legközelebbi leletként néhány római kori szarmata sírt, illetve egy rangos, korai avar család VII. századi sírját tárták fel. Az említett nagycsalád lakóhelye a Templomdombon lehetett, az egykori erődöt temetkezőhelynek használták.
Anonymus Gesta Hungarorumában a honfoglaló magyarság története szempontjából kiemelkedő jelentőséggel ruházta fel „Alpár várát”. A regényes elbeszélés szerint a magyarok bejövetelekor ez volt Salán (Salanus, Salan, Zalán) bolgár vezér székhelye, akitől a magyarok Alpár homokjának füvével vásárolták meg az „Attila örökségének” számító területet.
Anonymus leírása szerint a Kárpát-medencében fokozatosan előrenyomuló, területeket szerző magyarok vezére, Árpád a következő kéréseket terjesztette elő követek útján a bolgár vezérnek. „…Salánnak a barátsága kedvéért kérek a marháim miatt a magam jussából egy részecskét, tudniillik a Sajó folyóig elterülő földet. Azonfelül azt kérem a vezéretektől, hogy küldjön nekem a maga jósvoltából két korsót tele Duna vizével és egy nyalábot Alpár homokjának a füvéből, hogy megtapasztalhassam, vajon édesebb-e Alpár homokjának a füve a szcítiai tájaknak, azaz Dentü-mogyernak a füvénél, és a Duna vize vajon jobb-e a Don vizénél.”
Árpád ajándékokat küldött mindezekért cserébe.
„Aztán Árpád vezér (…) küldött neki tizenkét fehér lovat, tizenkét tevét meg tizenkét kun fiút, a vezérnének pedig tizenkét nagyon ügyes orosz leányt, továbbá tizenkét hölgymenyétprémet, tizenkét nyestbőrt és tizenkét aranyos köntöst.”
Árpád követei, „Ond és Ketel pedig továbbindultak Tarcal hegyéről, és gyors lovaglással harmadnap megtalálták Salán vezért Alpár várában, a Tisza mellett. (…) Salán vezér Árpád vezérnek különféle ajándékokon kívül nevetni való tréfaképpen küldött még két korsót tele a Duna vizével meg egy nyalábot Alpár homokjának a java füvéből.” A leírás szerint kis idő elteltével Árpád újra követeket küldött, akik „Alpár homokján megtalálták Salán vezért”. Azt üzente általuk Salánnak, hogy immár jóval nagyobb területet követel, éppen a korábban kért ajándékok jelképes erejére hivatkozva.
A követek érvelésében szerepelt, hogy a bolgár vezér, „ő maga az, aki földje jóságát dicsérve egy nyaláb füvet küldött Alpár homokjáról és egy korsót a Duna vizéből”. Salán vezér nem engedett a követelésnek. „…Árpád vezér és nemesei pedig az egész hadsereggel elindultak a Zagyva folyótól, és a Tetétlen-hegy mellett ütöttek tábort egészen a Tiszáig. Azután a Tisza partján tovább vonulva, Alpár homokjára érkeztek.”
Az elkerülhetetlenné vált csata Anonymus előadásában a következőképpen zajlott le: „Salán vezér a görögök és bolgárok segédcsapataival együtt elindult Titelről, és övéi biztatására is dühösen Árpád vezér ellen lovagolt. S mialatt a két sereg egymás közelében éjszakázott, egyik sem mert aludni egész éjjel, hanem felnyergelt lovukat kézen tartva virrasztottak. Reggel pedig, még hajnal előtt, mind a két fél készült a csatára. Árpád vezér, akinek a mindenség Istene volt a segítője, fölövezte fegyvereit, felállította a csatarendet, aztán könnyhullatva imádkozott Istenhez, majd imigyen tüzelte vitézeit: Szittyák, kik a bolgárok dölyféből Hung várától a hungárus nevet kaptátok, a görögöktől való félelem miatt ne feledkezzetek meg kardotoktól, és el ne veszítsétek jó hírneveteket. Hanem serényen és vitézül harcoljatok a görögök és bolgárok ellen, akik a mi asszonyainkhoz hasonlítanak, és úgy féljünk a görögök sokaságától, mint az asszonyokétól. Ennek hallatára vitézei nagyon felbuzdultak. Tas fia Lél megfújta a kürtjét, Bogát fia Bulcsú meg felemelte a zászlaját, s az első hadsorban indultak ütközetbe a görögök ellen. Erre harcba elegyedett a két ellenséges csatarend, és kezdtek hevesen vívni egymással. S amikor Árpád vezérnek egész serege viadalra kelt a görögök ellen, igen sokan elestek a görögök és a bolgárok közül.
A fent említett Salán vezér pedig, amint látta, hogy övéi alulmaradnak a küzdelemben, futásnak eredt, s hogy életét megmentse, Bolgárfejérvárba sietett. A görögök meg bolgárok a magyaroktól való rettegésükben eszüket vesztve elfelejtették, hogy melyik úton jöttek, s midőn életüket mentve futásnak eredtek, a Tiszát kicsiny folyónak vélve, át akartak úszni rajta. De mivel ekkora félelem és rémület szállotta meg őket, a magyaroktól való rettegésükben majdnem mindnyájan a Tisza vizébe vesztek, s alig maradtak néhányan, hogy a császárjuknak balsorsukról hírt mondjanak. Ezért azt a helyet, ahol a görögök vesztüket lelték, attól a naptól kezdve mostanig görögök révének hívják.”
Anonymus művének nyomtatásban történt megjelenése óta (1746) az alpári vár mint „Zalán vára” vonult be a köztudatba. Széles körű ismertségét különféle szépirodalmi utalások is segítették. Különösen nagy jelentőségű ebből a szempontból Vörösmarty Mihály 1825-ben megjelent Zalán futása című tíz énekes hőskölteménye. Az alpári Zalán váráról szóló történet hitelességét sokáig a történeti szakirodalomban sem vitatták, ellenkezőleg, tényként kezelték. Az 1950-es, 1960-as években, elsősorban Györffy György munkássága révén azután sorban jelentek meg a Béla király jegyzője művének történeti hitelességét újraértékelő tanulmányok. Ezek summázata, hogy a szerző saját korának viszonyait vetítette vissza néhányszáz évvel korábbra. A leírás főszereplője, Salan (egykorú kiejtése szerint Csalan) neve tulajdonképpen a Calan-Kalan megfelelője, amely egy középkori nemzetség (Bor-Kalán) megnevezéseként más forrásokból ismert. E nemzetség egyik tagja volt a X. század végén Alpár vidékének birtokosa. Györffy szerint „a X. század végén a Csongrád megyében és Alpáron birtokos és a nemzetségnek nevet adó Kalán (Chalan) szolgáltatott alapot Anonymusnak arra, hogy egy Alpáron székelő Salan nevű honfoglalás előtti vezért konstruáljon”.
Ezt a megállapítást támasztja alá, hogy az említett nemzetség Anonymusnál is Ond és fia, Ete leszármazottjaként szerepel, akiknek a Gesta Hungarorum leírása szerint Árpád juttatta a területet fentebb idézett csatája után. „Majd a vezér azt a helyet Ondnak, Ete apjának adta a Tiszától a Botva-mocsárig és a Körtvély-tótól Alpár homokjáig. Utóbb pedig bizonyos idő elteltével Ond fia Ete sok szlovént gyűjtött össze, s Alpár vára meg a Bőd-rév között igen erős földvárat építtetett, melyet a szlovének a maguk nyelvén Csongrádnak, azaz fekete várnak neveztek.”
A fenti csataleírás végén említett „görög rév” elnevezés keletkezéséhez fűzött magyarázat úgy tűnik, szintén Anonymus fantáziájának szüleménye. Az Alpár közelében lévő rév valójában a XII. században e területen birtokos szávaszentdemeteri görög monostorról kapta nevét.
Zalán, a hajdani bolgár vezér alakja kétségkívül középkori történetírói lelemény szülötte. Mindez azonban nem jelentette egyértelműen az alpári földvár honfoglalás kori jelentőségének cáfolatát, amelynek IX–X. századi szerepét és használatát a helyszínen végzett többszöri régészeti kutatások voltak hivatva tisztázni. Az 1974–77 között folytatott ásatások során a várdomb területén egyetlen VIII., IX., X., XI. századi leletet sem találtak. Az ásatást végző régészek, Bóna István vezetésével, a sáncrétegek és a leletek alapos elemzésével megállapították, hogy a földvár területét az említett századokban nem használták, következésképp a honfoglalás idején sem töltött be semmilyen szerepet. Eredeti, bronzkori sáncára minden bizonnyal a XII. század folyamán építették rá a magasabb középkori sáncot. Az Árpád-kori alpári földvár XII. századi megépítése után körülbelül a XV–XVI. századig maradt használatban, ám katonai szerepét már a tatárjáráskor elvesztve a későbbi századokban nem erődítményként, pusztán lakóhelyként funkcionált.
Noha az alpári földvár honfoglalás kori szerepének cáfolata kétségtelenül megalapozottnak tűnik, mégsem jelenti ez azt, hogy a falu mai területe ne lett volna lakott a kérdéses időszakban: a falu határában (a Dunszt-tanyán) a XIX. század végén honfoglalás kori és kora Árpád-kori leletek kerültek elő. A már többször említett Györffy György szintén nagy jelentőséget tulajdonított Alpár vidékének a X. század időszakában, az Ond vezértől származó Alpár vezér Tisza menti szállásainak sorában a falu mai területét mint a vezér fontos szállásvidékét azonosította. Györffy véleményét az Alpár és az Ond helynév történeti-földrajzi vizsgálatára alapozta. A két helynév Tisza jobbparti, többszöri együttes előfordulása alapján megállapította, hogy a honfoglalás után Ond vezérnek jutott a Tisza partvidéke az Ondavától Titelig, mely terület a X. század közepéig utóda, Alpár birtokában volt. Falunk névadója, a dalia, hős, bátor levente jelentésű, török eredetű név birtokosa, Alpár vezér 945 körül esett el az általa birtokolt fontos kereskedelmi útvonalakért folytatott harcok során az Árpád fiakkal szemben. Nem kizárt, hogy a régészeti irodalomban elhíresült zempléni vezéri sír Alpár nyugvóhelye.
A Templomdomb és a Várdomb rajza az 1879. évi kataszteri térkép és az 1974-ben elvégzett szintvonalas felmérés alapján
Bronzkori leletek a Várdombról
A Gesta Hungarorum egy oldala Alpár (Olpár) említésével
A Templomdomb honfoglaláskori szerepét megörökítő emléktábla avatása 1975-ben. Beszédet mond Horváth Attila régész, megyei múzeumigazgató
Árpád fejedelem szobra a Templomdombon. Janzer Frigyes alkotása 1996-ban készült el
