Békeévek, háborús évtizedek
Békeévek, háborús évtizedek
Az abszolutizmus időszakában került sor a jobbágyfelszabadítást kimondó 1848-as törvénnyel megszerzett úrbéres földek telekkönyvezésére. Az ekkor Fertőszentmiklóson működő Cs[ászári]-Kir[ályi] Járásbíróság 1851. július elseji hirdetményében tette közzé, hogy a birtoklási jog ellen észrevételeit, panaszait a lakosság megteheti. A telekkönyvbe végül hat 1/4 telkes ház és föld, 24 9/8 telkes ház és föld, egy pásztorház földdel és legelővel, kettő zsellérház telekkel és földdel, 11 zsellérház, valamint öt curiális – majorsági – zsellérház került bejegyzésre.
Súlyos csapás, tűzvész érte a falut 1860. június 5-én. Az orkánszerű viharban néhány perc alatt harminc ház fogott lángot. A templomot és a paplakot csak a legnagyobb erőfeszítéssel lehetett megmenteni. I. Dénes gróf Vaszary nevű gazdatisztjével és Fábián komornyikkal a lakosság és a cselédség élén emberfeletti munkával dolgozott egészen másnap reggelig. Ekkorra sikerült megfékezni a tüzet. A gróf pénzt és élelmet osztott ki a kárvallottaknak, és építőanyag szállításával is segítette őket.
Az abszolutizmust megszakító rövid alkotmányos időszakban az 1860. december 20-án Sopronban tartott vármegyei közgyűlésen az alábbi horpácsiakat választották meg az állandó bizottmány tagjainak: Kántor Jánost, Lőrin-czy Ferencet, Mészáros Ferencet, Seidl Péter plébánost, Somogyi Jánost, gróf Széchényi Dénest és Lédecről Nagy Ferencet.
A korszak nagy vasútépítései a közeli Lövőt is elérték. 1865. szeptemberének végén indult meg a vasúti forgalom jelentősen csökkentve a falu addigi elszigeteltségét.
A XIX. század utolsó harmadában a falukép is nagyot változott. A templomnál találkozó utak kereszteződésében a mocsaras részt feltöltötték, fákkal ültették be, a fák köré pedig orgonabokrokat telepítettek, melyeket a plébános nyesegetett, gondozott. Az itt termett dió a templom jövedelmét képezte. 1890 után Rasztovics János kántortanítót bízták meg a kert gondozásával évi 50 forintot juttatva részére, s ezután a termett dió is az ő tulajdona lett. A tér közepén Nepomuki Szent János szobra állt.
Ahogy országszerte, úgy Horpácson is megemlékeztek a honfoglalás ezer-éves évfordulójáról. Többek között az iskolai millenniumi ünnepségen 1896. május 17-én. Az ünnepélyt gróf Széchényi II. Dénes is megtisztelte jelenlétével. Az ezredév emlékére búcsújárást szerveztek Osliba, az ottani Mária-kegyszoborhoz, amelyen a két község 82 lakosa vett részt.
Újabb nagy tűz pusztított 1898. augusztus 8-án a községben. Bár ekkor már működött az önkéntes tűzoltóegylet, mégis leégett a kocsma utcában – ma Dózsa György utca – az uraság cselédháza, a Szabó-, Gál- és Pék-féle ház. Aztán Bán János, Molnár János, Horváth Imre, Németh Antal háza – a mai Fő utcában. Továbbá Fülöp János, Molnár József pajtája, sok takarmány, szalma, fa- és gabonakészlet. A tűzvész következményeként, hogyha lassan is, de elkezdődött a kevésbé gyúlékony, cseréptetős házak építése.
Az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején megyeszerte jelentős a kivándorlás. Községünket a kedvezőnek mondható birtokviszonyai miatt ez a társadalmi jelneség alig érintette. 1905-ben például egy fő vándorolt ki, de a kivándorlás megindulása óta is mindössze négy. Az általuk hazaküldött pénz összege 1905-ben 3000 koronát tett ki.
A század első évtizedében (1910) érdekes képet mutat Horpács és Lédec határának művelési ágak szerinti megoszlása. A 3516 katasztrális hold 51 százaléka szántó, 38 százaléka erdő, a fennmaradó 11 százalék kert, rét, szőlő, legelő, illetve terméketlen terület.
A boldognak mondott békeévek – fél évtized sem múlik már el – végleg lejárnak. Hadüzenet, mozgósítás. Horpácson Torkos Ferenc kisbíró dobolta ki, hogy 18–42 évig minden férfi köteles bevonulni. A propaganda meg ezt sugallta: Csak néhány hét, az ellenséget tönkreverjük, és fiaink máris győzedelmesen térhetnek haza. Falunkban is akadtak néhányan, akik önként mentek ki a frontra, bízva a gyors hazajövetelben: „mire a lombok lehullanak …”.
Lassan elmúlt a kezdeti győzelmi mámor. Helyette mind gyakrabban érkeztek a panaszos, sőt a hősi halottakról tudósító értesítések, mint egy lédeci fiatal katona itthoni rokonának írt levele:
„Kedves Néném!
Fogadja örök megemlékezésére a forrón szerető és határtalan odaadással rajta csüngő öccsétől névnapi üdvözletemet. Adja Isten, hogy számtalan nevenapját megérhesse erőben egészségben Kedves sógorommal együtt. És ne ilyen komisz világban, mint amilyenben vagyunk. Fájó szívvel és kesergő odaadásommal írom e levelet, mikor arra gondolok, hogy Istenem mért kell katona lennem, mért kell ennyit szenvednem, mért kell fiatal életemet tönkre tennem. Hogy mit kell szenvedni, arról csak magának adhatok némi felvilágosítást… tudatom vele, hogy jelenleg kórházban vagyok nagy lázzal és tüdőcsúcshuruttal. Tehát képzelje milyen lehet az én életem. Fiatal koromban így tesznek tönkre, mondja csak ez az élet egy félév múlva meg a vágóhídon hagyjam az életem a hazámért. Így kell nekem élnem… Mert most a betegségem előtt a szenvedésem és az a gond hervaszt, hogy Istenem én is eltöltöm az időmet, belemegyek a huszadikba, gondolkodnom kell, hogy hogyan keresem meg kenyeremet, milyen pályát válasszak. Azért kedves néném ne búsuljon rajtam, sőt vigasztalja levélileg kedves Anyámat …”
A négy keserves év „eredményeként” sok ezer magyar férfi maradt a harctereken. Csak az Isten tudja, hol nyugodhatnak jeltelen sírokban vagy éppen sírhant nélkül, és szánt, vet felettük a következő generáció. Mi nem feledhetjük el az első világháborúban elesett harminc horpácsi és lédeci áldozatot: Bán Sándor 24 éves, Bán Kálmán 34 éves, Bán Lajos 27 éves, Belákovics Antal 29 éves, Belákovics Ferenc 20 éves, Horváth József 29 éves, Horváth József 29 éves, Horváth Antal 20 éves, Kiss József 20 éves, Kántor Ferenc 20 éves, Kustor János 40 éves, Mészáros János 37 éves, Mészáros Kálmán 23 éves, Mészáros Pál 30 éves, Molnár István 22 éves, Molnár István 29 éves, Németh János 24 éves, Németh József 24 éves, Németh István 27 éves, Németh Sándor 40 éves, Pap József 36 éves, Pap Lajos 25 éves, Pólán István 25 éves, Söveges József 19 éves, Sulyok Gyula 22 éves, Sulyok Antal 35 éves, Szedenics János 23 éves, Torkos József 20 éves, Udvardy József 24 éves, Varga János 30 éves.
A négy évig tartó háborút mind a katonaság, mind a civil lakosság igen megsínylette, megszenvedte. A katonák otthagyták a frontokat, az ország határát sem védték. A Monarchia szétesett, az antant szövetségesei benyomultak az országba. Teljes lett a zűrzavar.
Sopronhorpácson a két forradalom első eseménye már 1918 őszén megtörtént, a grófi család Koppenhágába menekült. 1919 egyik szép vasárnapi napján egy gépkocsi jött katonákkal. Kidoboltatták, hogy a lakosság menjen gyűlésre. Kevésszámú cseléd és munkás jelent meg. Egy őrmester szónokolt, lényege: Le az urakkal! Így vette kezdetét Sopronhorpácson is a Tanácsköztársaság korszaka.
Június 4-én híre jött az országos vasutassztrájknak. 5-én Kőfalvy László jegyző bejelentette, hogy Budapesten „ellenforradalom” van. Kidoboltatta, hogy 18-45 évig minden férfi – akinek van, fegyverrel – gyülekezzen a templom mellett. A plébános is buzdította a népet, de a parasztok vonakodva jöttek, volt olyan, aki a lovait féltette. Lovas szekereken indultak aztán az úgynevezett „kópházi frontra”. Itt soproni vöröskatonák, felfegyverzett bányászok az egyik oldalon, több községből toborzott vasvillás parasztok, cselédek a másik oldalon. Türk Károly huszárszázadost kérték meg huszárjai, hogy vezesse őket a vörösök ellen.
A vöröskatonák Kópházán a templom mellett már várták a harcba induló fehéreket. Ágyúval, gépfegyverrel és fegyelmezetten. Azok több ezren voltak, de fegyver nélkül és fegyelmezetlenül. Amint az ágyú és a géppuska megszólalt, a fehérek kezdtek hazaszállingózni.
A vörös megtorlás mégsem maradt el. Sopronhorpácsra pünkösdvasárnap 14 órakor érkezett egy tehergépkocsi vöröskatonákkal és géppuskával. Vezetőjük Entzbruder Dezső, a március 23-án alakult öttagú soproni direktórium tagja, a soproni vasútbiztosító osztag parancsnoka volt. A lakosságot a kastély elé rendelték, s megkezdődött a felelősségre vonás. A plébánosért külön szuronyos katona ment és kísérte a gyűlésre. Külön állították azokat, akik „a kópházi fronton harcoltak”. Végül megenyhültek a katonák, és indultak rekvirálni. Két szekér élelmet szedtek ekkor össze.
Augusztus végén hazaérkezett Széchényi II. Dénes és családja. Az elöljáróság és lovas bandérium fogadta őket három diadalkapuval. Az elsőnél, a falu határánál az erdészeti alkalmazottak, a másodiknál, a falu szélén az iskolások, a harmadiknál, a kastély feldíszített vaskapujánál szinte az egész község várta a főrangú famíliát. A gróf a cselédeknek és a faluból meghívottaknak a kocsmában zenés-táncos mulatságot rendezett.
A négy évig tartó világégés, háborúvesztés, vörösuralom, fehérterror, Trianon után – bizony elkelt már néhány „boldog békeév”. Pontosabban sok ilyen évre lett volna szükség. De kevés adatott meg.
A falu Széchényi Imre legkisebb fiát, az 1879-ben született László grófot díszpolgárává választotta. Széchényi László 1927-ben parkká alakíttatta át a község közepén elterülő, korábban már diófákkal beültetett területet. Dénes gróf pedig egy Szent László szobrot és három kőpadot állíttatott a térre 1500 pengő költéséggel. Az eddig itt álló Nepomuki Szent János szobrot a két falu között, Molnár János földjére helyezték át.
A gazdasági világválság Sopronhorpácsot sem hagyta érintetlenül. A köz-ségben ínségenyhítő bizottság működött, és igyekezett a gondokon segíteni. Közben a villamosítással megkezdődött a község infrastruktúrájának korszerűsítése, s 1936-ban be is fejeződött. Az áramszolgáltatóhoz – Győri Ipartelepek Rt. – csatlakozott fogyasztók száma 1941 végén 110. Ez utóbbi adat érzékeltetésére: az 1941-es népszámlálás szerint a község lakóházainak száma 142. A kimaradt házakba is hamarosan bevezették a villanyt.
A két háború közti időre a falu parasztsága tovább rétegződött. E rétegződés legfőbb alapjául a birtokmegoszlás szolgált, mint azt az itt bemutatott, 1925-re datált táblázat mutatja.
A gazdaságok száma földterület nagysága szerinti
| Katasztrális hold | Gazdaság (db) | Összterület (kh) |
| 1 kh alatt | 11 | 9 |
| 1–2 | 17 | 28 |
| 2–3 | 16 | 41 |
| 3–5 | 10 | 41 |
| 5–10 | 17 | 124 |
| 10–20 | 13 | 192 |
| 20–50 | 10 | 288 |
| 50–100 | 1 | 64 |
| 200–500 | 2 | 729 |
| 1000 hold felett | 1 | 1377 |
| Összesen: | 98 | 2893 |
A birtokméret, a tulajdon alapján élesen elkülönülő társadalmi csoportok éltek a községben. A vagyonilag leginkább biztosított réteg a gazdáké, akik saját földjeiken önállóan gazdálkodhattak, családjukat eltarthatták, jó termés esetén eladásra is jutott. Öt-hat nagygazda szolgát és részes aratót is foglalkoztatott. Jellemző tünet a kielégíthetetlen földéhség. Kisgazdáknál, hogy nagygazdák lehessenek, nagygazdáknál, hogy még több földjük legyen. 1925. évben Sopronhorpácson 23 olyan család volt, amely 10–50 katasztrális hold szántóval rendelkezett. A nagygazdák – úgy is mint virilisták –, akik részt vettek a falu vezetésében, általában vallásosak és konzervatívak. A szegény réteggel kapcsolatos rokonszenv nem volt rájuk jellemző.
A lakosság nagyobbik részét a zsellérek, részes aratók, napszámosok és cselédek alkották. Közülük 1925-ben 71 család rendelkezett tíz katasztrális holdon aluli birtokkal, ebből 28 családnak volt két holdnál is kevesebb saját földje, a napszámosoknak, cselédeknek meg semmi. Kissé későbbi statisztika: 1935-ben az összes földtulajdonos 74 százaléka öt katasztrális holdnál kisebb birtokkal rendelkezett, de területük az összes birtokok területének csupán tíz százalékát tette ki.
A részes aratók minden tizedik kévéért dolgoztak, a részes cséplést három százalék szemtermésért végezték. Napszám sokszor nem volt, de valahogy meg kellett élni. Ha meg volt munka, akkor azt napkeltétől napnyugtáig kellett végezni még a negyvenes években is. Törvény is volt erre. Az 1898. évi II. törvénycikk 49. paragrafusa szerint: „A napszámos munkaideje napkeltétől napnyugtáig számíttatik.” Az uradalmi aratók az aratás és cséplés idején emberfeletti munkát végeztek. Az étkezések is a mezőn, az árokparton történtek. Egész nap a kúti vizet itták, esetleg ebédre került egy kis bor.
A cselédeknek már napkelte előtt el kellett látni igavonó állataikat, illetve a kondát vagy a gulyát. Utána munka hajnaltól késő estig. Szabadnapot csak a későbbi időkben kaptak; disznóvágásra egyet. Sőt vasárnap reggel és este is el kellett látni az állatokat, csak délben végezték ezt a munkát felváltva. Az esetleges orvosi vagy kórházi költséget az úr fizette. Betegszabadságra csak végső esetben került sor, táppénz és más segély hiányában. Szórakozási lehetőségük kimerült egy kis vasárnap délutáni kuglizásban, főleg a fiataloknak, de csak filléres alapon.
A cselédek közvetlen irányítója az uradalmi gazda. A kommenció – munkabér – többek közlése alapján megközelítő pontossággal: Lakhatás a cselédházban. Évente 1200 – iparosoknak 1600 – négyszögöl föld elmunkálva, 16 mázsa gabona, nyolc köbméter tűzifa. Naponta egy liter és gyermekenként még fél liter tej, valamint öt pengő fertálypénz – negyedévenként.
A cselédjárandóságok pénzbeli értékét Soproni Elek próbálta meghatározni 1938-ban. Számítása szerint dr. Sedlmayr Kurt gazdaságában ez 709,60 pengőt, gróf Széchényi János uradalmában 720,70 pengőt tett ki. A 85 közölt cselédjárandóság közül – a legalacsonyabbtól indulva – Sedlmayr gazdasága a 34., míg a grófi uradalom a 46. helyet foglalta el. Herceg Eszterházy öntéspusztai birtoka 789 pengővel már az élmezőnybe, a 82. helyre került.
A legszámottevőbb paraszti rétegek mellett Horpácson iparosok is dolgoztak. Már az 1754-es adóösszeírásból egy vargáról, egy sebészről, egy mészáros és kocsmárosról, valamint egy kereskedőről van tudomásunk. A II. József-féle népszámlálás (1784-87) polgár kategóriája egyértelműen iparost takar, még pedig olyant, aki kizárólag mestersége jövedelméből él. Horpácson ekkor kettő volt belőlük. További iparosok rejtőzködhetnek a zsellér kategóriában is, mint azt fentebb már láthattuk. Az 1828-as adóösszeírás is szól iparosokról. Két főt vett be ebbe a kategóriába, egy harmadik személyről pedig megjegyezte, hogy takács, de nem dolgozik egész éven át a szakmájában. A nemzetőr összeírás 1848-ban egy szabót, egy asztalost és egy lakatost tüntet fel önkéntesként. A Széchényi-kastély 1864-1872-es átalakításán helyi mesterek is dolgoztak: Dikast Ferenc asztalos és Eichinger Károly nyerges. A kiegyezés után tovább bővült a községben megélhetést találó iparosok köre. Erről ad képet A Soproni Kereskedelmi és Iparkamara 1876-ik évi jelentése.
Horpács iparosai (1876)
| Ipar | Önálló | Segéd | Tanonc | Az 1876. évben |
| vállalkozó | fizetett jövedelem |
| vagy kereseti adó |
| Asztalos | 2 | 1 | 1 | 15 fl 20 kr |
| Cipész | 2 | 10 fl 20 kr |
Kocsmáros
| és mészáros | 1 | 2 | 2 | 47 fl 50 kr |
| Kovács | 1 | 1 | 1 | 11 fl |
| Lakatos | 1 | 1 | 7 fl 20 kr |
| Szabó | 2 | 15 fl |
| Takács | 1 | 8 fl |
| Vegyeskereskedő | 2 | 46 fl |
| Lédeci kocsmáros | 1 | 13 fl |
Tehát a kereskedőkkel és kocsmárosokkal együtt 13 iparos működött a faluban. Közülük négyen tartottak segédet, inast pedig csak hárman foglalkoztattak. Az adófizetés alapján a legjövedelmezőbb foglalkozás nem az iparűzés, hanem a kocsmárosság és a kereskedés.
Az 1931-es megyei címtárban két bércséplő, egy bognár, öt cipész (!), egy kovács, egy lakatos, két szabó szerepel. Mellettük két vegyeskereskedő és egy vendéglős működik a községben. Közvetlenül a második világháború előtt húsz iparos tevékenykedett Sopronhorpácson. A következő mesterségeket űzték: egy ács, egy asztalos, három bognár, öt cipész, egy gépész, négy kovács, egy lakatos, egy molnár és három szabó. Közülük egy ács, egy bognár és két kovács a Széchényi grófok uradalmában, egy bognár és egy gépész Sedlmayr Kurt kísérleti gazdaságában dolgozott. A húsz iparos közül négynek földjei is voltak.
Az értelmiség rétegét évszázadokon keresztül a pap és a tanító, valamint az uradalom tisztikara képviselte a községben. Az értelmiségiek száma a dr. Sedlmayr Kurt által 1930-tól elkezdett növénynemesítéssel, illetve az ebből kialakult kutatóintézet létrejöttével kezdett emelkedni az 1950-es években. Ugyanezen időszaktól fejlődött a korábban kéttanítós iskola is nyolcosztályossá, s ez a tanárok számának jelentős emelkedésével járt. Az 1990-es népszámlálás adatai szerint az 1950 előtti három-négyről 42-re emelkedett a felsőfokú végzettségűek száma.
1945-ig az eddigiektől eltérő, a társadalomnak egy egészen más kategóriáját képviselték a Széchényi grófok, a község nagybirtokosai. Bár nem tartózkodtak állandóan a faluban, de tudomásul vették a főrendek kötelezettségeit és előmozdították a község fejlődését, amint erről szóltunk már a történeti fejezetben.
