Lédec, a neve vesztett település
Lédec, a neve vesztett település
Sopronhorpács és Lédec egyesítésének gondolata már az 1920-as években is erőteljesen foglalkoztatta mindkét község lakosságát, különösen a képviselő-testületeket. Igen nagy volt az ellenkezés. A jegyző helyeselte a tervet és előadta, hogy már eddig is közös volt az iskola, a plébánia a templommal, a tűzoltótestület. Új elnevezésként Horpácslédecet javasolta. Az ügy a következő évben előbbre haladt, amint ezt az alispáni jelentésből tudjuk: „… az 1932. évben folyamatban volt még Sopronhorpács és Kislédec községek egyesítése, melyre nézve azonban a belügyminiszter úr végleges döntése az év folyamán nem történt meg.”
A belügyminiszter végül 1933. január 10-én csatolta Lédecet Sopronhorpácshoz. Sopronhorpács vagyona az egyesüléskor: 11 katasztrális hold 1318 négyszögöl terméketlen terület, út és egy zsúpfedelű lakóház – pásztorház – volt. Lédec hozománya: öt katasztrális hold 1247 négyszögöl szántó, 234 négyszögöl legelő, 16 katasztrális hold 566 négyszögöl terméketlen terület, út, ugyancsak egy pásztorház és egy kovácsműhely.
Ilyen előzmények után át kell tekintenünk Lédec rövid történetét is. Az egyesülés óta teljesen egybeforrt és összeépült a két község, ezért már korábbi fejezetekben is előfordult közös vagy lédeci adat ott, ahol a szétválasztás nehézségekbe ütközött vagy zavaró lett volna.
A községet először egy 1461. szeptember 14-én kelt latin nyelvű oklevél említi „Kyshorpach”, másképpen „Puztahorpacz” néven. Az oklevél szerint Haraszti István fia, Tapán János kapuvári várnagy birtokolta, aki annak kétharmadát a csornai premontrei prépostságnak, egyharmadát pedig Saághi atyafiainak, Istvánnak és Simonnak adományozta.
1478-ban Pál csornai prépostot „nyugtalanították a Kanisay családbeliek s azoknak Egyházas Horpácsi jobbágyaik”, ezért „Pwzthahorpach” elfoglalásától törvényesen tilalmazta őket. A kisközség ez időben és később is gyakran szerepelt Horpács kültelkeként. Egyházilag mindig Horpács filiája volt.
A szomszédos Und lakói 1586-ban elszántották a lédeci határt, s ebből „viszálkodás esett”. Ennek során Hodus Mihály lédeci lakost agyonverte Bakolcsa István feleségének Gersich nevű jobbágya. Pereskedés következett, melynek eredményeképpen Bakolcsáné 55 forint vérdíjat fizetett, a határt meg kiigazították.
Az 1500-as évek utolsó előtti évtizedében kétszer is foglalkozott a megyei törvényszék Újkéren tartott ülése lédeci esettel. 1587 tavaszán a törvényszék jóváhagyta, hogy egy jobbágy Lédecről, másképpen Kishorpácsról a csornai prépostság birtokáról Basztifaluba költözzön. Szakonyi Mihály „búcsúztatás”, azaz a szolgabíró és esküdtje ellenőrzése után költözködött. A következő évben a megyei törvényszék már egy Lédecen elkövetett bűnügyben hozott határozatot. Nagy Miklós a csornai prépost jobbágya Cser Antalt két szalonna ellopásával vádolta. A szalonnát a panaszos házának padlásáról emelte el a vádlott, egy Gáspár nevű cinkosával együtt, s meg is találták nála. Mivel Cser Antal nem tagadta tettét, sőt sok egyéb bűntényt is bevallott, a törvényszék felakasztásra ítélte.
Az 1599. évi porta-összeírási jegyzékből tudjuk, hogy ekkor Lédecen 15 lakott ház volt. A faluban élő családok nevei közül a Bán, Németh, Foki, Horváth, Varga nevűekkel 1647-ben, a Szabó, Piros, Takács nevűekkel 1671-ben találkozunk először. „A község mai lakosságának túlnyomó része ezekből az ősrégi családokból származik. A Bán nemzetség 1728-ban egymaga 10 családból áll, a falu népének tekintélyes részét ez alkotja. A falu zártságára vall a családoknak ez a mozdulatlansága” – írta a faluról Soós Imre 1941-ben. A csornai prépostság közbenjárására 1660-ban két jobbágy, Uj Péter és Czuppon Mihály „megnemesíttettek” – jegyezte fel kéziratos vármegye történetébe Drinóczy György csornai premontrei kanonok.
Egy korai, magyar nyelvű végrendelet maradt ránk 1601-ből, melyben a „Ledechben lakozo” Horváth Pálné rendelkezett. A testáláson jelen volt
a horpácsi lelkipásztor, Kola János, a lédeci bíró, és még hat név szerint feltüntetett, valamint több más tanú is. A rendelkező vagyonának nagy részét Zsuzsanna lányára és vőjére, Posgay Istvánra hagyta, kivéve kövesdi szőlőjét, melyet atyjafia, Pálffi Jakab kapott meg. Kikötötte továbbá: hogyha leánya gyermektelenül halna el, akkor a reá hagyott vagyon harmadrészét is atyafiai örököljék. A végrendelet a vagyontárgyak felsorolásával zárul. Örökül hagyott nyolcadfél hold búzavetést, két lovat, két tulkot, két tehenet, egy nyári borjút, két disznót, öt malacot és három ludat. A végrendelkezőről megállapíthatjuk, hogy a tehetősebb jobbágyok közé tartozott, ugyanis állatállománya átlagban elérte a több mint százötven évvel később, 1754-ben készült horpácsi adóösszeírásban szereplő jobbágyok állatainak számát.
A XVIII. századi adóösszeírások újabb információkat szolgáltatnak a településről. Az 1717-ben készült összeírás Lédecre vonatkozó részében húsz telkes jobbágyot és három zsellért tüntettek fel. A telkes jobbágyok 377 pozsonyi mérő földdel rendelkeztek, rétjük viszont nem volt. 1728-ban a regnicoláris – országos érvényű – összeírás szerint Lédecen 24 jobbágy élt, akik 312 kishold földdel rendelkeztek, és kilenc zsellér. A lédeci jobbágyok fele fél telkes, a másik fele nyolcad telkes, rétjük viszont ekkor sem volt. Közülük öt rendelkezett a szabad költözés jogával.
A Mária Terézia-féle úrbérrendezés előkészítéseként 1767. július 10-én a megyei kiküldöttek előtt a község elöljárói részletesen feltárták a jobbágyok helyzetét. Szolgálataik a következők voltak: Heti egy nap marhás, vagy két nap gyalog robot. Ezenkívül minden gazda tartozott évente egy hold földet őszi alá és egy holdat tavaszi alá háromszor megszántani, bevetni, learatni és behordani. Aratás idején amíg az uraság gabonája tartott, adtak mindennap egy aratót. További természetbeni szolgáltatásaik is voltak, például kerítés karbantartás, levélhordás. Készpénzben egy forint és egy dénár ház árendát fizettek, a zsellérek pedig 50 fél dénárt. Az elhalálozott gazda örököse egy forint 50 dénárt, a zselléré pedig 75 dénárt fizetett.
A falu határát három nyomásban művelték, földjeik jobb években jó gabonát termettek. Kevés legelőjük miatt csordabeli marháiknak bérelni kellett a szomszédos határokból.
A lédeci elöljáróság a felvételben szereplő adatokat kereszt vonásával hitelesítette. Látható, hogy az elöljáróság tagjai írástudatlanok voltak. Emiatt az úrbérrendezés után egyre gyakrabban találkozunk a jobbágyközösségek pecsétjeivel. Lédec pecsétje 1768-ból maradt fent. Átmérője húsz milliméter. A pecsét koszorúval félkörben övezett, élével jobbra néző lebegő ekevasat ábrázol. Az ekevas csúcsából három búzakalász nő ki. Mellette L és H betű. A monogram feloldása: L[édec] H[elység].
Vályi András 1799-ben az alábbiakat írta Lédecről: „Magyar falu Sopron V[ár]rm[egyében], földes ura a’ Religyiói Kintstár [a vallásalap birtokolta, mivel II. József feloszlatta a csornai premontrei rendet] lakosai katolikusok, fekszik Horpácsnak szomszédságában, és annak filiája, Soprontól 3 2/8 mértföldnyire, határja sovány, szőleje nints, erdeje van.”
A XIX. század első felének néhány fontos községbeli eseménye: 1823-ban Drinóczy György kanonok felügyelete alatt „tiszti lakot” építtetett a csornai prépostság a településen. Ez lett 1930-tól a kutatóintézet főépülete. Az 1828-as adóösszeírás Lédecen 13 darab 21 holdas – 6/8-os – és 13 darab hét holdas – 2/8-os – telket vett nyilvántartásba. A jobbágyokkal kötött egyezség szerint megtörtént a tagosztály 1842-ben. Minden jobbágy területét egy tagban mérték ki a határ nyugati részén. Az uraságnak a keleti rész, a falu alatti dűlő és az erdő maradt. A prépostság a faluvégi gyepből és erdőből is szakított ki 18 holdat a jobbágyság részére.
Drinóczy György csornai premontrei kanonok az alábbiakat jegyezte fel a faluról az 1840-es években: „Határa délnek hajlott, mezeje közép termékenységű, réttye nincs. Van itt a prépostságnak egy ispánnya és birkás majorja. 22 házakban 176 catholicus lakosokat számlál.” Fényes Elek viszont ugyanebben az időben így írt a településről: „Magyar falu, Sopron v[ár]megyében, Sopronhoz délre 3 1/2 m[ér]f[öl]d, 163 kath[olikus] lak[os, Urbéri szántóföld van 316 hold, közös legelő 16 hold; erdő, szőlő nincsen. Bírja a csornai prépost.”
1848 ugyanazt a fordulatot hozta a jobbágyság életében mint Horpácson, illetve országszerte. A nemzetőrség tagjait – húsz fő – itt is összeírták. (Az összeírtak adatait lásd a függelék V. pontjában.) A szabadságharcban honvédként az 1823-ban született Németh György, Galavics Gergely és Halász József vett részt.
A lédeciek a XIX. század végén növelni szerették volna földjeik területét. Ennek két lehetséges útja volt: az erdőirtás, illetve a közös legelő felosztása. Az előbbi érdekében 18 hold erdő kiirtását kérvényezték a csornai premontrei prépostságtól 1882-ben. Ez a rész a község és a zsirai országút között terült el. Az engedélyt megkapták, így rövidesen, 1889 áprilisában szántófölddé alakították a területét. A 28,7 holdas legelőből a falu részére 9 603, a tanítónak 900, a temetőre 215, a gazdáknak pedig 22 028 négyszögölet biztosítottak. Egyéb célra (földvájás, tó, dűlőút) 1712 négyszögölet tartalékoltak.
A csornai prépostság először 1891-ben adta bérletbe lédeci birtokát a Nagycenki Cukorgyár Részvénytársaságnak. A gazdatiszt Dávid Emil számtartó volt. Még ebben az évben nagy vállalkozásba fogott a falu. A község közepe táján, a déli házsor előtt fából épült harangláb állott. A harangláb helyett a közút tengelyében kápolna építését határozták el, s gyűjtöttek is rá a lakosság körében. A nagyobb adományok: a csornai prépostságtól 150 forint, Lapicz György lédeci lakostól 150, a Nagycenki Cukorgyár Rt.-től 80 forint és a szükséges mész, valamint Csetkovics István plébánostól 15 forint.
Kovács István bíró és Németh József helyettes bíró szervezésében a segédmunkát a lakosság végezte. A cukorgyár egy gazdatisztje készítette el a tervet, és egy locsmándi kőműves vállalta az építést. Körülbelül ezer forintba került. Lédec község vadászbérletét, 360 forintot is igénybe vették e célra és a lakossági gyűjtés is eredményes volt. Harangot is vásároltak. Alapkövét 1891. május 19-én tették le. Az oltárt a horpácsi id. Molnár János és neje Kustor Anna készíttették Tirolban, kétszáz forintért. A kápolnába oltárkép helyett Mária-szobor került, mivel a rózsafüzér napja a lédeciek búcsúja. 1891. október 11-én szentelték fel a kápolnát. A püspök engedélyezte, hogy Szent Antal – fogadott ünnep – és a rózsafüzér napján a kápolnában mondják a misét, s ebbe a horpácsi hívek is beleegyeztek. Mindenkori fenntartási költségeit a község vállalta.
A falu a XX. sz. elején is élte a kisközségek meglehetősen egyhangú életét. A gazdák a maguk területén, a szegényebbek a Nagycenki Cukorgyár Rt. által bérelt premontrei birtokon dolgoztak, itt az akkori viszonyok között „látástól vakulásig”. 1930-tól dr. Sedlmayr Kurt bérelte a premontrei birtokot és itt szervezte meg nemesítő üzemét. Ez közeli munkaalkalmat jelentett a lakosságnak és gyorsította a gazdasági és kulturális előrelépésüket. A harmincas évek elején a két szomszédos település – mint már írtuk – egyesült, s ezzel véget ért Lédec saját élete. Nevét is elvesztette, Sopronhorpács része lett.
