A legújabb történetek
A legújabb történetek
A megyében is 1945-ben születtek meg a Magyar Függetlenségi Front pártjai. 1945 után a Magyar Kommunista Pártnak, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak és az Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártnak, illetve a Nemzeti Parasztpártnak, továbbá a Madisznak, az EPOSZ-nak, a DISZ-nek, Défosznak és a Fékosznak alakultak meg alapszervei a faluban. A kommunista párt nyolcfős alapszervezete 1945 április közepén jött létre a községben. Az őszi választásokon egyébként 14,3 százalékot szereztek a faluban.
A falvak népének évszázados vágya teljesült a 600/1945. ME. sz. rendelet alapján végrehajtott 1945. évi földosztással, amely megszüntette a nagybirtokrendszert. Március végén a Szigetvári és a Kaposvári mellett a Lengyeltóti járásban is megkezdődött a községi földigénylő bizottságok szervezése. A községi földigénylő bizottságokat a földigénylők közül, a helyi nemzeti bizottságok javaslatára, az igénylők különböző társadalmi csoportjait reprezentálva kellett megalakítani. A bizottságok valóban széles hatáskörrel rendelkeztek.
A somogyvári plébános írta: „Megemlítem még a magyar történelem egyik legfontosabb eseményét a földbirtokreformot. Évszázadok álmai mentek teljesülésbe az 1945. évi földbirtokreform törvény alapján. …Nem vagyok hivatva bírálatot mondani, de tény, hogy igen sok magyar sebet hegesztettek be, egy bűnös magyar múltat temetett el sok igazságtalan és hibás vonása ellenére. …Rengeteg cselédsorsban élő magyar ember lett önmagának és a vérrel áztatott magyar földnek tulajdonosa. Sajnos, hogy ezt az ország sorsát intéző egyének, ha látták is, nem merték orvosolni. A múlt szociális bűnei és mulasztásai most egy másik végletet váltottak ki, és a régi tulajdonosok lettek nincstelenekké és hontalanokká. Igaz, a földesurak legtöbbje itthagyta a magyar házát és annak népét, nyugatra menekült. …Somogyvárott a több mint 8000 holdat kitevő határunk kétharmad része Széchenyi Ilona grófnő tulajdonát képezte. Ebből 1800 kat. hold erdő az állam tulajdona lett, a szántóföldeket pedig kb. 360 újgazda kapta meg. Az élet nagyon nehezen indult, mert a háború elvitte a jószágállomány nagy részét, nem volt igavonó állat és nem voltak gazdasági eszközök sem.”
Rövidesen a somogyvári földigénylő bizottság is megalakult, elnöke Stamler József lett. 1945-ben Somogyváron 380-an, Somogyvámoson 190-en Pamukon pedig 102-en jutottak földhöz. 1948-ban 347 igénylő között újabb 2861 katasztrális hold földet osztottak ki. 1945-ben 185 házhelyhez is hozzájutottak az igénylők. Ezt az akciót már észszerűen valósították meg, a falu meghosszabbításának célját tartották szem előtt. Az 1945-ben kiosztott összes földterület a házhelyekkel együtt kétezer-nyolcszáz holdat tett ki.
November 21-én másfél ezer orosz katona érkezett a faluba. 1946. május 30-ig maradtak. Röviddel távozásuk előtt döntött úgy a képviselő-testület, azokat a gazdákat, akiknek állatait a Vörös Hadsereg élelmezésre igénybe vette, az elöljáróság részben kártalanítja. A „nagyszámú katonaság nagyon megülte a lelkeket. Mindenki fásult és kedvetlen volt. Munkakedvet is letörte az emberekben a beszolgáltatás terhe. Állandóan követeltek a falutól gabonát, kukoricát, tojást, szénát, sertést, állatot, tejet stb. Az uradalmak teljesen kifosztva, mert elvitte a javát a német, ami maradt ló, marha, sertés, juh, ezt meg elhajszolta az orosz.”
Az érintett mezőgazdasági munkások és a földhöz juttatott parasztság érdekeinek védelméért folytatott politikai küzdelemben jelentős helyet szántak az 1945 nyarán újjászervezett Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetségének (Fékosz) és az 1946 őszén megalakult Újbirtokosok és Földhözjuttatottak Országos Szövetségének (UFOSZ). Somogyváron a Parasztszövetség alakult meg.
1945-ben egy malmot vettek számba a vármegyei adatgyűjtés során. A nyolcvan mázsa őrlőképességű malom, amelyet Farkas György bérelt, és amely gróf Széchényi Ilona tulajdonában állt, üzemképes állapotban nyolcvan százalékot teljesített. A létesítmény, amelyet nem foglalt le egyik hadsereg sem, kizárólag az oroszoknak dolgozott, s nem rendelkezett gabonakészlettel. Ekkor harminc munkást foglalkoztatott az üzem.
1949-ben már érződött az új hatalmi struktúra nyomasztó súlya: „A nép anyagi helyzete állandóan romlik – írta a sokszor idézett plébános. – A nagy adóterhek a népet arra kényszerítik, hogy vagyonáról lemondjon. A nagyobb gazdákat »kulákok«-nak hívják, és szörnyen adóztatják. Ennek következtében a legtöbb plébános megszünteti a gazdálkodást, földjeit bérbe adja, hogy a földtől és a terhektől szabadulhasson. Így kerülnek bérbe a somogyvári plébánia földjei is.”
1949 végén Somogyban 278 földműves-szövetkezet működött. A megye paraszti lakosságának csupán 27 százalékát fogták össze ezek a szervezetek. Somogyváron voltak hagyományai a szövetkezeti formának. A két világháború között működött a település tejszövetkezete és a Hangya Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet. Ez utóbbi az úgynevezett közszükségleti cikkeket, textil-, vas- és dohányárukat adott el, valamint tojást és baromfit vásárolt fel. A tejszövetkezet tejbegyűjtéssel és a tej lefölözésével foglalkozott.
Az 1946-ban alakult Somogyvári Földműves-szövetkezet a földhöz juttatott parasztokat vetőmaggal és gazdasági eszközökkel látta el. 1948-ban 350 taggal működött. Négy kisgazda, három kommunista és egy-egy szociáldemokrata párti, valamint párton kívüli tagból állt a szövetkezet vezetősége. 412 katasztrális hold legelő, a malom, pontosan nem jelölt mennyiségű traktor és gőzkazán jelentette az ekkor jórészt gabona- és vegyeskereskedéssel foglakozó szervezet vagyonát.
A termelőszövetkezeti mozgalom Somogyban a Barcsi Vörös Csillag Mgtsz 1948-as megalakulásával vette kezdetét. 1952 végére 289 termelőszövetkezeti csoportot hoztak létre a megyében. Ezek negyede azonban 1953-ban, kilencven százaléka pedig 1956-ban feloszlott. Az első somogyvári mezőgazdasági termelőszövetkezet, a Szabadság 1950-ben alakult. 1956 előtt nyolcvan-kilencven főre volt tehető a tsz-tagok száma. 1952 telén jött létre a faluban a többi termelőszövetkezeti csoport, a Rákosi, a Petőfi, a Béke és a Dózsa, s a tavaszra már öt csoport működött Somogyvárott. 1956-ig ezek megszűntek. A Szabadság termelőszövetkezet 1969-ig létezett. 1970-ben Dózsa néven mezőgazdasági termelőszövetkezetet szerveztek, amely azóta folyamatosan működik.
A falu hagyományos mezőgazdasági fő terménye a búza, a rozs, az árpa és a zab mellett a községben fontos szerepet töltöttek be a kapásnövények is, ezek közül főleg a kukorica. A burgonya és takarmányrépa vetésterülete együttesen csak negyede volt a kukoricával bevetett területnek. 1945 után tért át a lakosság a cukorrépa-termelésre. „Mi a helyzet az új kapásnövényeknél: a gyapotnál? Több éven át folytatott próbálkozás után arra jöttek rá, hogy éghajlati viszonyunk nem alkalmas a gyapot eredményes termelésére, ezért most már elhagyták azt” — olvasható a Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi adattárában.
Az egykori mezővárosnak jelentős bevételt hozott a szőlőtermelés. Ehhez képest a Néprajzi adattárban azt olvashatjuk, Somogyvár öt szőlőhegyének egyikén sem honosítottak meg érdekes csemegeszőlőfajtákat, vagy borszőlőfajtákat. „A betelepített szőlők közt mennyiségben első helyen áll a kadarka, ezt követi az otelló és végül a noha. Ez utóbbiakat azért telepítették, mert kezelésük nem költséges és minden évben bő termést adnak. Akadnak szőlőtulajdonosok, akiknek nemesebb szőlőfajtáik is vannak, de ez elenyészik a sok tömegszőlő között. A szőlőminőségből következőleg a borok minősége is gyenge, s ennek nincs piaca. Csemegeszőlőt sem szállítanak piacra, a kevés termés a helyi fogyasztást sem elégíti ki. A sok szőlőhegy azt mutatja, hogy minden paraszt törekedett kevés befektetéssel olyan szőlő telepítésére, amelynek gondozása kisebb szakértelemmel, a legminimálisabb költséggel is megadja a család évi borszükségletét.”
Az 1950-es években még feljegyezték a faluról: „A szövés-fonás sok háznál még ma is folyik, erre utal egyébként az elég nagy arányú kendertermelés és a falu végén lévő kenderáztatók. Sokan nagy ügyességre tettek szert és jó minőségű készítményeket gyártanak hatalmas, fából készített szövőszékeiken. Ennek a munkának alapja a fonás, még elterjedtebb, és ritka az a falusi ház, ahol téli estéken ne peregne a rokka. Persze nemcsak a kender, hanem a gyapjú, sőt volt idő, hogy az angóranyúl szőrét is elég tekintélyes mennyiségben dolgozták fel az ügyesebb kezek.
A gyékény és vesszőfonás valamikor nagyobb mértékű volt, ma csak pár ember foglalkozik vele, de leginkább a házi szükséglet kielégítésére. Ma már a nyersanyag sem áll oly mennyiségben rendelkezésre, mint régen, mert mesterséges telepítés nem történik.
A gelencsérség és bőrfeldolgozás (juh) is csak a múlt emléke, ma már nem találkozunk vele. Csumából még készítenek székbekötéseket, lábtörlőket, de nem iparszerűen.
1925–26 táján elkezdték a csipkeverést, melyet néhányan ügyesen elsajátítottak, de pár év után felhagytak vele, nem fejlődött ki házi iparággá.
Elterjedtebb volt a faluban – és elég régi időkre nyúlik vissza – a kisiparosok elszaporodása. Egy egész utcasor települt, jóformán csak iparosokból. A kisiparosságnak majdnem minden ága megtalálható. Kőműves, cipész, bognár, kovács, kötélverő, bádogos, ács, tetőfedő, géplakatos, asztalos, borbély, festő, szíjgyártó, kályhás és fazekas, szabó, pék. Ezek jórészt még ma is dolgoznak, és régebben a falu szükségletét ki is elégítették.”
A kisiparosok jelentős része akkor már a kisipari termelőszövetkezetben az egyes részlegeiben (asztalos, bognár, cipész, szabó, borbély, kovács, géplakatos, kötélverő, ács, kőműves) dolgozott. Az üzemrészek gépesítése gyorsan zajlott le. A nagyobbik ipari létesítmény, a Mallerd, illetve később az Emért keretében működő kerámiaüzem kályhákat, virágcserepeket, gyantagyűjtéshez szükséges cserepet és erdészkrétát gyártott. A rossz minőségű nyersanyag miatt azonban pár év után beszüntette működését.
A község egyébként élte az ötvenes évek magyar falvainak mindennapjait. Már 1950-ben arról beszéltek a tanácsülésben, hogy népnevelőkkel látogattak meg minden gazdát és felhívták a figyelmüket hazafias kötelezettségük teljesítésére. „Tudatosítottuk, hogy minden szem burgonyával és minden fej kukoricával a béke ügyét és 5 éves tervünk sikerét szolgáljuk. Községi fuvarossal kimentünk a hátralékos gazdákhoz és úgy hoztuk be a burgonyát és kukoricát. A nagyobb hátralékosokra helyszíni elszámoltatást kértünk, …de ennek is igen kevés eredménye volt.” Ezek az esztendők a beszolgáltatások jegyében teltek, nem születtek kiemelkedő terméseredmények. És Somogyvár lakói mindig vonakodtak eleget tenni „hazafias kötelességüknek”.
1951 elején már határozottabban léptek fel a községi tanács tisztviselői: „Elsősorban kulákokat, kupeceket, iparosokat, kereskedőket kell a helyszínen elszámoltatni és átvizsgálni készleteiket és azután a hátralékosokat még egyszer irodai elszámoltatásra be kell hívni és ezek megtörténte után kell a dolgozó parasztságnál a népnevelő munkával biztosítani, hogy mindenki minden feleslegét leadja. A nem teljesítő hátralékosoknál és a készlettel rendelkező makacs ellenállóknál a helyszíni elszámoltatást megejteni.”
Mindez nem változtatott azon a tényen, hogy a Fonyódi járásban továbbra is Somogyvár teljesítménye volt legrosszabb. A tanácsülés egyik hozzászólásából világosan kiderült, hogy az agitátorokat meglehetős ellenszenvvel fogadták a faluban. Közben a termelőszövetkezet szervezése, vagyis a családok belépése is rendkívül vontatottan haladt.
Keresztes János tanácselnök az 1953. december 12-én tartott tanácsülésen ismertette az MDP Központi Vezetőségének június 27–28-i határozatait, a kormányprogram célját: a nép életszínvonalának az addigiaknál gyorsabb emelkedését. Nem titkolta, hogy a mezőgazdasági termelés a háború előtti alacsony színvonalon, s nem egy esetben az alatt teljesített. Az MDP hibáinak feltárása közben arról beszélt, hogy a mezőgazdasági termelésnek gyökeresen meg kell változnia. Ugyanakkor teljesíteni kell a begyűjtési és adófizetési kötelezettségeket. A tanácselnök szavai nem nélkülözték az önkritikus kitételeket sem: „…az elmúlt 3 év a tanácsrendszerben nem volt elég még mindig arra, hogy betartsuk a törvényeket és azokat másokkal betartassuk. Ezek a törvénysértések igen sok esetben komoly hibákat okoztak. Nem minden esetben a helyi tanács hibája volt az, ha bárhol baj származott. Igen sok esetben a felsőbb szervek, de a minisztériumok bürokráciája is okozója volt a lélektelen ügyintézésnek. A tanácsok sok esetben nem értették feladatuk kettős jellegét. A somogyvári községi tanács is abban a hibában állt, hogy az étolajtelep, petróleum és daráló kérdését nem tudta elintézni. Ezt a dolgozók követelhetik is.”
A következő esztendő végén a tanácsülés áttekintette az 1945 óta végbement fejlődést. Eszerint több mint hetven új ház, kultúrház, napközi otthon épült Somogyváron, ahol „a lakosság anyagi jóléte is nagyban emelkedett”.
Az ötvenes években a megyében is fokozatosan erősödött a politikai válság. A politikai erjedés 1956 nyarán indult meg. Mint az országban másutt is, Somogyban szintén az értelmiség kísérte a legnagyobb figyelemmel a változás jeleit. A kiváló mezőgazdasági adottságokkal rendelkező megye lakossága az átlagosnál rosszabbul élte meg az előző félévtized agrárpolitikáját és annak gyakorlati kivitelezését. Ezért is értékelhető az elkövetkezett eseményekkel kapcsolatosan kiemelkedő jelentőségűnek a megyeszékhelyen október 19-én a Somogyi összegzés című agrárszociográfiai tanulmányról megrendezett vita. 1956. október 26-án hozta nyilvánosságra tizenhat pontját a Hazafias Népfront Somogy megyei bizottsága, majd ezt követően megalakították Somogy megye nemzeti tanácsát.
A somogyvári községi kemzeti bizottság feltehetőleg 1956. október 28-án alakult meg, elnökévé Gábriel Józsefet, titkárává Szántó Jánost, tagjaivá pedig Dimitrov Tamást, Eszter Jánost, Gábriel S. Antalt, Gyurákovics Imrét, Hámon Józsefet, Horváth Sándort, Horváth F. Lajost, Julin Lászlót, Köpe Dezsőt, Kristóf Lajost, Márton Jánost, Márton Józsefet, Nyers Pált, Pfeiffer Jánost, Szentpáli Istvánt, Takács Ferencet, Tamás Lajost, Torma Józsefet, Vesniczer Pált és Vitéz Gyulát választották. Nyers Pál lett a községi nemzetőrség parancsnoka.
„A falun élő fiatalok az októberi ellenforradalom tevékenységében részt vettek” – mondta 1958. március 12-i tanácsülési beszámolójában Keresztes János tanácselnök. A Historia domus is szűkszavúan fogalmazott: „Az 1956-ik évi ellenforradalmi események Somogyvárott nagyobb zavart nem okoztak. …Voltak felvonulások, bementek a templomba is, ahol éppen októberi litánia volt. Persze olyanok, akik azelőtt sohase jártak a templomba. Nem egészen komoly elemek voltak a hangadók.”
Poldesz Albert, a Somogy megyei forradalmi nemzeti tanács titkára 1956 novemberében két hétig bujkált az Öreglak és Somogyvár között elterülő szőlőhegyen.
Az 1957. február 15-i tanácsülésen hangzott el – a helyi közbiztonság kapcsán –, hogy „…vannak egyes személyek, akik meggondolatlanul meg nem engedhető cselekményeket követnek el. Kézigránátdobások, különféle kijelentések. A legutóbbi napokban falfelírások, melyek a községnek a nyugalmát, a becsületes dolgozó embereket zavarják.”
A következő havi tanácsülésen esett egyáltalán szó először arról, hogy valakiket még az előző években elhurcoltak a faluból. „A községünkből elvitt személyekről sok szó esik és ezért a pártot és a tanács vb-át okolják. Mi úgy érezzük, hogy nem mi tettük, amit ők tettek. Bennünket nem kérdeztek meg, hogy helyes-e…, amit ők csinálnak, most sem kérdeztek meg bennünket, akikkel szemben karhatalmi szerveink eljártak. Szerencse a józanul gondolkodó sok tanácstag és tanácson kívüli dolgozónak, hogy egyes felelőtlen személyeknek munkája nem sikerült. A tanácstagoknak nagy része a nyugalomra és a rendre figyelmeztette a magukról elfeledkezett személyeket. Arra kérem a tanács tagságát, hogy ne legyen köztünk egy olyan tanácstag sem, aki személyes bosszúból ártatlan személyeket rágalmazzon vagy valótlant mondjon róluk” — olvashatjuk a jegyzőkönyvben.
1958 nyarán Somogyváron is megkezdődött a villamosítás, amihez az állam a költségek hetven százalékával járult hozzá. 1959-ben Beslián és Vidámházán bővítették a villamoshálózatot. 1960-ban már az egész községben volt villany, beleértve a külterületeket is. Elkészült a vasútállomási út közvilágítása is.
Az őszi árpáét kivéve – a megyei átlagnak megfelelően – Somogyváron is kisebb-nagyobb mértékben visszaesett a gabonával bevetett területek nagysága. A búzáé viszonylag csekély mértékben, míg rozsé és a tavaszi árpáé drasztikusan csökkent.
Az 1930-as évekhez képest – jócskán elmaradva a megyei átlagtól – változatlan maradt a cukorrépa és a napraforgó vetésterülete. Az állatállomány számának csökkenését követve mind kevesebb takarmánynövényt termesztettek a faluban. Tulajdonképp csak a silókukoricával és a baltacimmel bevetett terület nőtt. A száz esztendővel korábbiakhoz képest felére zuhant a szőlős területek kiterjedése.
A statisztikai adatsorokon végigtekintve megállapíthatjuk, hogy Somogyvár ekkortájt sem volt zöldségtermelő község. 1974-ben 33 885 mázsa kenyérgabona, 22 600 mázsa kukorica, 58 590 mázsa cukorrépa és 20 368 mázsa lucerna termett a mezőgazdasági termelőszövetkezetben. A község közös művelésű szőlőjéből három katasztrális hold új telepítésű, két hektár régi telepítésű és tizenöt hektár vegyes telepítésű volt. A hagyományosan és géppel is művelt növény hetven mázsa terméseredményt produkált hektáronként ebben az esztendőben. A közös művelésű 31 hektár gyümölcsös (őszibarack, alma, szilva) szintén új telepítésnek számított. Ipari növényként cukorrépát és lent, gyógynövényként pedig anyarozst és mentát termesztettek.
Az 1935. évi adatfelvételhez viszonyítva 1966-ra harmadával kevesebb szarvasmarhát, lovat és sertést számláltak össze a faluban. A juhállomány mintegy háromszázzal lett kevesebb. A falu baromfiállománya esetében viszont fordított előjelű folyamat zajlott le: az állatok száma kétszeresére növekedett 1966-ra. 1975-ben 44 lovat, 1081 szarvasmarhát, 1903 juhot és 1853 sertést számláltak.
Az 1960-as évek állategészségügyét nagy általánosságban jónak értékelte a község állatorvosa. Ami a falu sertésállományát illeti, 1962–1963 telén a malacok nagy része elhullott a szükséges mennyiségű takarmány hiánya és a hideg tél miatt. A 108 férőhelyes tehénistállók 1962–1963-ban épültek fel. A fejés a hetvenes évek közepétől gépesített.
Az 1957-ben megjelent törvényerejű rendelet felszínre hozta a tsz-szervezés, valamint a tagosítás során a parasztok többségét ért sérelmeket, amelyeket felül kellett vizsgálni és a jogszabály határozata értelmében – a lehetőséghez képest – helyre kell hozni. A tsz-tagok részére a föld kiadása még 1957-ben megtörtént. A beszolgáltatást megszüntették, s ezután a termelőszövetkezet a közellátást szabad felvásárlás útján biztosította. 1958 elején történt meg a tsz villamosítása, ez százötvenezer forintba került. A tsz-tagoknak családi háztáji gazdaságuk is volt. Ez után minimális adót fizettek, s ebből is szép jövedelmet tudtak biztosítani maguknak. A jegyzőkönyvekből azonban már 1960-ban arról olvashattunk, hogy több kívánnivalót hagyott maga után egyes tagok munkamorálja. Két esztendő múlva, 1962-ben már az is megfogalmazódott a tanácsülésen, hogy nagyobb arányú szőlő- és gyümölcstelepítést kell végrehajtani, megoldandó a rendelkezésre álló munkaerő állandó, rendszeres foglalkoztatását, ami a későbbiek folyamán sem valósult meg teljesen.
Egy évvel az 1970-es tsz-egyesülés után 643 tag és 164 alkalmazott dolgozott a szövetkezetben. A számukra kimért háztáji terület 330 katasztrális holdat tett ki. A gazdaság 45 erőgéppel, hat tehergépkocsival és 44 pár lófogattal rendelkezett. Akkor mintegy 1900 sertést, 940 szarvasmarhát, 2150 juhot, valamint 117 lovat tartottak az mgtsz-ben.
Az 1953-ban alakult kisipari termelőszövetkezet 1960-ban lakatos, asztalos, cipész, kőműves, szabó-konfekció, női fodrász, szobafestő- és mázoló-, valamint ácsrészleggel rendelkezett. Akkor 71 taggal működött a szövetkezet. Két évvel később jelentősen kisebb létszámmal, 44 taggal működött a ktsz géplakatos-motorszerelő, asztalos, cipész, női fodrász, festő, kőműves, ács és fűrészüzem részlege. A Somogyvári Kisipari Termelőszövetkezet elnökének 1966. évi beszámolójából tudjuk, hogy 49-en dolgoztak a szövetkezetben.
A tanácsülés 1971. novemberi jegyzőkönyve jó képet rajzolt az új gazdasági mechanizmus bevezetése utáni szolgáltatásról: „Az egyre szaporodó rádió, televízió, háztartási gépek, autók, motorok miatt nagy szükség volna közigazgatási területünkön rádió, televízió szerelőre, villanymotor szerelőre, valamint általános autó-motor szerelőre. Ezen iparokban egyelőre igénylés nincs. A szükségleteket pedig a helyi Építőipari KTSZ szerelő részlege kielégíteni nem tudja. Ezen iparokban félő a kontárok feltűnése, illetve elszaporodása.”
A közös tanács területén hat tűzifa-fűrészelő működött. Az építőipari ellátottságot is jónak minősítette a testület. Az ágazatban az öt kőműves mellett ács, vízvezeték-szerelők, szobafestők folytattak ipart. A ktsz fodrászrészlegén kívül még öt fodrász dolgozott. A szolgáltatást javította egy szekérfuvarozó, két asztalos, egy-egy lakatos, villanyszerelő, kútásó, cipész, férfiszabó, harisnya szemfelszedő, kézi hurkoló és két női szabó. Somogyváron összesen 22 magánkisiparos működött.
1975-ben a korábban virágzó háziipar, a szövés-fonás már nem működött a faluban. Az budapesti Elegancia Ktsz. kihelyezett üzemegysége és az Építőipari Ktsz. adott munkát az iparban. A helyi szolgáltató ipart a fodrász, a cipész, a női szabó, a férfi szabó, a villanyszerelő, a lakatos és a vízvezeték-szerelő szakmák képviselték.
Az erdő, az erdőgazdálkodás századok óta meghatározó szerepet játszott a település életében. Az 1959 novemberi vb-ülésen hangzott el, hogy az erdészetnek nyolcezer köbméter volt az évi fatermelése. Évente 67 hektárt erdősítettek, száztíz hektárt tisztítottak ki és egymillió-százezer csemetét gondoztak. Ez azért számított nagy teljesítménynek, mert a gépesítés még gyerekcipőben járt: például két motorfűrésszel termeltek pusztán. Az erdészet 1959. augusztus 31-én 540 ezer forint nyereséget mutatott ki, ami szép eredmény volt, mert összesen 20–28 embert foglalkoztattak.
Ekkortájt a terület nyolc erdészkerületre oszlott: 2582 hektár állami és 224 hektár úgynevezett kezeléses erdőre. A kerületeken kívül önálló gazdálkodási egységként termelt a somogyvári MÁV-rakodón működő fagyártmány-feldolgozási üzem, valamint az erdészet központjában elhelyezett fogatgazdaság. 1960-ban gépesített szállítóeszközzel nem rendelkezett az erdészet, amely ekkor már négy motorfűrésszel dolgozott.
1970. január 1-jén alakult meg a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság. Ennek a Somogyvári Erdészete 1983. január 1-jén kiegészült a Szőlősgyöröki Erdészet területével. 7812 hektár erdővel gazdálkodnak napjainkban. A gazdaság átlagosan 38 ezer köbmétert termel ki évente. 1993. június 30-án a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság átalakult részvénytársasággá.
A Somogyvár és Vidéke Körzeti Földműves-szövetkezet körzete 1959-ben három községre – Somogyvárra, Somogyvámosra és Pamukra – terjedt ki. E falvakban hét boltot, egy-egy trafikot és húsboltot, továbbá öt italboltot működtettek. Somogyváron ezekből négy vegyesboltot, egy-egy trafikot és húsboltot meg három italboltot tartottak üzemben. A szövetkezet elnöke jónak értékelte az állapotokat, mert boltjaikban állandóan korlátozás nélkül lehetett kapni fűszereket, cukrot, lisztet, zsírt, étolajat és rizst. Minden héten friss hentesáruhoz jutottak. Naponta szállítottak kenyeret és péksüteményt. „Mennyiségében és értékben, soha nem látott, hatalmas készletek vannak az ipar és a nagykereskedelem raktáraiban.” A textilárukból is nagy választék állt a vásárlók rendelkezésére. Kellő mennyiségben kínálták a mosógépet, a férfikerékpárt és a zománc fürdőkádat. Az aratás idején a szeráruk közül a kasza és egyéb hasonló cikkek sem hiányoztak.
Lázár János, a földműves-szövetkezet elnöke 1960-ban már több nehézséget is jelzett a tanácsülési beszámolójában. Jóllehet az alapvető élelmiszerekből nem szenvedtek hiányt a faluban, hűtőszekrény nem lévén akadozott a hentesáru- és a tejtermék-ellátás. Néhány textiltermékkel és az akkori tartós fogyasztási cikkekkel, mosógépekkel, zseblámpatelepekkel, kerékpárral és motorkerékpár-alkatrészekkel azonban nem tudták kielégíteni a keresletet. Nyári jelenségként tartották számon a sörhiányt, ami egyébként még tizenöt évvel később is gondot jelentett. Egy szó mint száz, a derék somogyvári polgárok némelyikének torka alaposan próbára tette a szövetkezet szocialista tervgazdálkodását.
Az elkövetkező két évben sűrűbb lett az üzlethálózat: három-három italbolt és vegyesárubolt, tizenegy önkiszolgáló élelmiszer- és vegyicikkbolt, iparcikkbolt, cukrászda, húsbolt, szikvízüzemmel, felvásárló-helyiség és gyógynövény-felvásárló működött Somogyváron.
Az, hogy 1956-ban megszűnt a mezőgazdasági termények és termékek kötelező beadása, valamint lehetővé vált az állami szabad felvásárlás, sikeresen szolgálta a terméseredmények növelését, s igen figyelemreméltó hozamot produkált a háztáji és egyéni gazdaságokban. Ennek következtében – jelezve a lakosság életszínvonalának emelkedését – a jellemző hiányokról számolt be Szován Károly, a földműves-szövetkezet elnöke 1963 nyarán a községi tanács ülésén: „Nem tudtunk megfelelő mennyiségű mosógépet, nagyképernyős tv-készüléket, fürdőkádat biztosítani, de hiányoztak boltjainkból a szifonkészülékek, motorkerékpár-alkatrészek, vízvezeték-szerelékek, és átmenetileg hiánycikk volt a drótfonat is. Meg kell jegyezni, hogy ezekből a cikkekből nagyobb mennyiséget hoztunk forgalomba mint az …I. f[él] évben…”
Jelentős változás történt 1969-ben, amiről az 1970. április 7-i tanácsülési jegyzőkönyvben a következőket olvashatjuk: „Szövetkezetünk az új gazdasági mechanizmus bevezetése óta önálló gazdálkodásként végezte munkáját. …Az önálló gazdálkodás tágabb lehetőséget adott arra, hogy az árubeszerzéseinket az eddigi kötött formáktól eltekintve szabadon és önállóan bonyolítsuk. …Az aránylag jó áruellátásnak és a vásárlóerők növekedésének eredményeképpen az elmúlt évben 7 533 700 Ft forgalmat bonyolítottunk le. …Az összes kiskereskedelmi forgalomból a Somogyvári Közös Községi Tanácshoz tartozó egységeink 1 254 600 Ft-ot forgalmaztak. …A fejlődés a fogyasztók által is leginkább értékelhető jelei az élelmiszerek kínálatában mutatkozik meg. A fogyasztói igényeket figyelembe véve alapvető élelmiszerekből teljes ellátást biztosítottunk. …Iparcikkekből az árualapok és a vásárlóerők egyensúlya összességében biztosított volt. Kereskedelmünk mennyiségben és választékban is több árumennyiséget hozott forgalomba, mint a megelőző évben. …Az ellátásban a kínálat a háztartási és a vegyi szakmában a legmegfelelőbb. …Nem volt ugyan kielégítő, de csaknem kétszeresére növekedett a szintetikus kötöttáru aránya, fejlődött a kínálat a nagy értékű tartósfogyasztási cikkekből is. …Az előző évhez viszonyítva az elmúlt évben hűtőszekrényből 90 db-bal többet, porszívóból 26 db-bal, olajkályhából 180 db-bal többet, villanydarálóból 200 db-bal többet értékesítettünk. …A minőségi és a divatcikkek mellett nagyobb figyelmet kell fordítani a szerényebb jövedelmű családokra is, ezek érdekében figyelemmel kívánunk lenni az olcsóbb kabátok, szövetruhák, téli pamutruhák, karton, flanel és egyéb áruk beszerzésére is. …Az elmúlt év folyamán nem volt kielégítő a lakosság tüzelő és építőanyag ellátása sem.” Annak arányában, ahogyan csökkent a háztáji gazdaságok állatállománya és nőtt a lakosság életszínvonala, új hiánycikk jelent meg: „Sok probléma volt a tőkehúskészítmény ellátással és a felvágottak ellátásában” – mondták 1973-ban.
Ebben az évben a vegyes iparcikkek forgalomnövekedése 29,5 százalékot tett ki. A lengyeltóti és az öreglaki tüzéptelepen cementből, mészből, padlóburkoló anyagokból, mozaiklapból és csempéből az igényeket nem tudták kielégíteni. „…Az élelmiszerforgalom dinamikus fejlődését egyrészt a lakosság egyre növekvő igényeinek köszönhetjük, másrészt a folyamatosabb ellátás tette lehetővé. …Somogyvár község területén a tőkehús értékesítés 32 %-ra emelkedett, ami a javuló ellátást mutatja. …Az új Mirelit pult beállításával a mélyhűtött áruk értékesítése is megoldódik, …A ruházati szakmánál a somogyvári körzetben 35 %-os csökkenés volt az I. félévben. …A divat gyors változása és az egyre bővülő választék nem teszi lehetővé, hogy ezen cikkekből és cipő árukból minden üzletünk megfelelő készlettel rendelkezzen.”
Mivel a somogyvári termelőszövetkezet sütőüzeme lényegesen jobb kenyeret készített, mint az állami sütőipar, boltjai a helyit kínálták a vásárlóknak. A szövetkezet 1974-ben olyan új mélyhűtőpultot állított fel az élelmiszerboltban, amely alkalmas volt a tisztított baromfi, a különböző hús- és egyéb mirelit áruk tárolására.
A községi vízműtársulat 1963. november 6-án alakult meg. Mivel a szomszédos Somogyvámos nem hozhatott létre önálló társulatot, a szervezet neve Somogyvár-Somogyvámosi Törpevízmű-társulat lett. 1967 óta van törpe vízmű és artézi kút a faluban. 1975-ben már tizenöt kilométer a vízvezeték hossza.
1965-ben nagy felháborodást keltett a somogyváriak körében az úgynevezett „hídrobbantó brigád” tevékenysége. Ez a csoport a községben, főleg a várhegyi részen több kisebb hidat felszedett, a kiskapukat leszerelte, a lakosság éjszakai nyugalmát is megzavarták.
A Fonyódi járás rendőrkapitánya 1966-ban is súlyos szavakkal ecsetelte a helyi közállapotokat a tanácsülésen. „A társadalmi tulajdon védelme területén igen súlyos hiányosság van, melynek következtében kisebb nagyobb károsodás éri a közös vagyont. A tsz vezetősége igyekszik a fontosabb objektumokba, fontosabb helyekre éjjeliőrt állítani, de ezek az éjjeliőrök, az ellenőrzések során nyert tapasztalat szerint nem azért állnak oda, hogy megőrizzék azt a vagyont, aminek az őrzésével meg lettek bízva, hanem azért, hogy a tsz vezetősége ne közvetlen az ablakon dobálja ki azt a pénzt, amit ők felvesznek, hanem azt név szerint valaki felvegye. Az ellenőrzések során többször megkérdeztük a jelenlévő éjjeliőrt, hogy meg-e tudná mondani, …miért felelős, melyre azt válaszolta, hogyha őnéki itt felelni kell valamiért, akkor azonnal otthagyja a helyét, de ő nem felel semmiért. Így nyugodtan szeme láttára elviszik a gabonát a kombájnszérűről, vagy akár az istállóból kivezetik a borjút vagy más állatot és nem szól érte, hogy miért vagy hová viszi, de még jelentést sem tesz róla senkinek. …Sokan egyáltalán nem tartják állampolgári kötelességüknek a közös vagyon védelmét és annak fejlesztését, hanem egy elhagyott gazdátlan vagyonnak, amelyből mindenki kedve és kívánsága szerint részesülhet, ha éppen alkalma és kedve adódik. A fentiekből kitűnik, hogy az illetékesek sem tesznek meg mindent a társadalmi tulajdon biztonságosabb védelme érdekében. Ha felelősségre vonást alkalmaznánk a társadalmi tulajdon fosztogatóival szemben, vagy a szándékos rongálóival szemben akár bűnvádi eljárás indításával is, akkor mindjárt nagyobb felelősséget érezne mindenki. Főleg a gépkezelők, akik egy-egy gép összetörésével tetemes károkat okoznak a közösnek és végül még sem vonja őket felelősségre senki.”
1989-ben a településen élőknek a Háziipari Szövetkezet, a varroda, az építőipari szövetkezet, a SEFAG somogyvári központja, a mezőgazdasági termelőszövetkezet és az Öreglaki Állami Gazdaság adott még munkát. „Másfél ezer lakásával és tizennégy utcájával, melyek közül nyolc kövezett, közepes nagyságú községnek számít… Minden utcájában vízvezeték van, most tervezik a gáz bevezetését is” — írták a faluról.
Ekkortájt már nemcsak az ország, hanem Somogyvár népe is – érezve a közelgő történelmi változásokat – izgalommal teli napokat élt. 1990-ben – készülve az első szabad választására – új pártok alakultak, helyben az MSZP, a Néppárt és az MDF. 1990. február 19-én ült össze Somogyváron az első kerekasztal-megbeszélés a pártok, az egyház és a tömegszervezetek részvételével. Február 25-én Horn Gyula külügyminiszter, március 12-én pedig Gyenesei István, a megyei tanács elnöke tett látogatást a községben. A márciusi választáson a Magyar Demokrata Fórum győzött. A választás második fordulójában, április 8-án, az egyéni körzet győztese Gaál Antal látrányi állatorvos lett a Magyar Demokrata Fórum színeiben. Ismét a Historia domust idézzük: „1990. március 14. este …rendeztük meg az első szabad március 15 ünnepséget (400 fő részvételével). A Gyógypedagógiai Intézet növendékei adtak műsort a kultúrházban este fél 6 órakor, majd fáklyásmenet vonult fél 7 körül a Hősök szobrához. Ott a Himnusz hangjai mellett koszorúzás volt, majd Móring József, a Somogyvári Ifjúsági Szövetség alapítója mondott ünnepi beszédet, Bierer Zoltán elszavalta a Nemzeti dalt. 7 óra körül kezdődött a templomban a szentmise – elején zászlószenteléssel – az elesett hősök emlékére.”
Az őszi helyhatósági választásokon Gyenis Sándor körzeti orvost választották meg polgármesternek. A képviselő-testület teljesen kicserélődött, senki nem került be a régi tanácstagok közül. A választás estéjén népünnepély volt Somogyváron. Az emberek az utcán táncoltak örömükben.
1998. szeptember 4-én „borús időben ragyogó program. Fenyegető, komor esőfelhők takarták be Somogyvárt azon a délelőttön. A község apraja-nagyja mégis egy emberként gyülekezett az ünnepségre, hiszen Somogy megye nyerte meg az idei Európa-napok megrendezésének jogát. Ennek keretében Somogyváron került sor Lebó Ferenc győri szobrászművész Szent László-szobrának avatására. Számos nagykövetség képviselői, egyházi méltóságok és persze a helybéliek alkották a közönséget. …Az ünnepség méltóságát emelendő a Nagykanizsa határvadász század tagjai adtak díszőrséget.” Az avatás után Sebestyén József pap szülőfaluja templomának restaurálására egymillió forintot adományozott.
A somogyvári önkormányzat vezetői „…1997 tavasza óta már két [közmunka] pályázatot nyertek, az egyik révén a belvízvédelmet oldották meg, több 10 kilométer árok létesítésével. Ezzel megelőzhető, hogy a lakosság kertjeit, házait elöntse az áradat egy-egy nagyobb eső után. A másik pályázat a középületek felújítására szólt: elsőként az óvodára került sor, majd megszépítették a játszóteret. A következő feladat a közösségi ház kialakítása és a nyugdíjas klub rendbetétele. A munkanélküliek – 130–140 fő – foglalkoztatásának másik, bár korlátozott lehetősége a közhasznú munka, amit folyamatosan biztosít az önkormányzat; tizenöt ember tartja rendben a parkokat, köztereket, sőt a történelmi emlékhelyet is.”
2000-ben ezt a munkát már csak öten-tízen végezték.
1998-ban a településen hét – elsősorban kereskedelmi és szolgáltató jellegű – társas és 75 egyéni vállalkozást tartottak számon. Bár a mezőgazdaságban tizen, az ipar területén pedig hatan próbálkoznak, a legjelentősebb munkaadók mégis az önkormányzati intézmények és a megyei fenntartású diákotthon, a SEFAG Rt., a termelőszövetkezet, a két varroda és egy többféle termelő tevékenységet folytató betéti társaság volt.
A privatizáció után jelentősen megcsappant a munkahelyek száma. Ennek ellenére, vagy éppen ezért maradt vállalkozó kedv a somogyváriakban. 2000-ben ötvenöten dolgoztak egyéni vállalkozóként, s nemcsak a tradicionális ipari szakmákban és a mezőgazdaságban, hanem az inkább városokra jellemző tevékenységi területeken.
A SEFAG Somogyvári Erdészetének telephelye (Bősze Sándor felvétele)
