Nép és élet a faluban

Teljes szövegű keresés

Nép és élet a faluban
Ami az egykori mezőváros középkori és kora újkori népességi viszonyait illeti, azt biztosan tudjuk, hogy az őskor óta folyamatosan lakott település az Árpád-kortól a XVI. századig népesnek számított. Somogyvár nem halt ki még a török hódoltság idején sem.
1695–1714-ben 35 és 74 között mozgott az adózó háztartások száma. Az 1715. évi országos összeírás szerint az adózók száma 19, a jobbágygazdáké pedig 17 volt. 1720-ban feltehetően hat-hétszáz lélek élt Somogyváron. Padányi Bíró Márton, veszprémi püspök korábban idézett egyházlátogatási jegyzőkönyve szerint 1749-ben 72 család, 553 ember lakott a községben. 1767-ben 69 telkes jobbágy, tizenhárom házas zsellér és a családjaik számláltatott össze a településen.
Az oszmán hódítókkal érkezett szerbek és családjaik jelentős része a törökök kiűzésével egyidejűleg szintén elhagyta a falut. Így Somogyvár 1687– 1695 között ismét magyar falu lett. A meginduló újabb bevándorlások következtében ezután érkeztek a horvátok. Az 1715-ös országos összeírás szerint lakosságának közel fele délszláv nemzetiségű volt. 1717-ben a népes magyar–horvát településen a magyar etnikum enyhe fölényét rögzítették. Ennek megfelelően a község két bírát választott: a horvát Johannes Prvicset és Magyar Jánost. Az 1720-as években azután a horvátok és a vendek aránya tovább növekedett.
1751–1767 között a falu horvát–magyar jellege megmaradt. Vályi András 1796–1799-ban készült országleírása szerint a római katolikus Somogyvár bár horvát nemzetiségű volt, a somogyváriak ekkor már jobbára magyarul beszéltek. A birodalmi postalexikonban (1804–1809) az áll, hogy vendek laknak a faluban.
Az 1784–1787. évi, vagyis az első magyarországi népszámlálás alapján tudjuk, hogy a faluban 155 család élt, a külterületekkel együtt 179 család. A tényleges népesség 939 lélek, a két külterületen további 111 személyt regisztráltak. Ekkor a jogi népesség: 936, Hegyesden és Kukovicán pedig 111 volt. Közöttük Somogyváron 457 nőt és 469 férfit (216 házast és 253 nőtlent) számláltak össze. A férfiak között ekkor nemes, tisztviselő és polgár nem volt. 124-en paraszti jogállású, 99-en polgár és paraszt örököse, 94-en a zsellérek, 14-en pedig az egyéb kategóriába tartoztak. Az 1–12 éves fiúgyermekek 105-en, a 13–17 évesek pedig 29-en voltak.
Az 1828-as országos összeírás szerint 223 adózót – nem tudjuk ezek jogállását –, 82 jobbágygazdát, hét házatlan zsellért és 82 házat találtak az összeírók Somogyvárott, a megyei összeírás pedig 72 jobbágygazdát, két házas és egy házatlan zsellért, valamint 74 házat. Az összeírást az 1827. évi VII. törvénycikk rendelte el. Nem a teljes lakosságot, hanem csak az adófizetésre köteles családok fejeit és háztartásuk adatait írták össze. Ezek a családfő bővebben értelmezett háztartására vonatkoztak, amelybe beletartoztak a szolgálók és a segítők is.
A reformkorban stagnált a község lélekszáma. Az 1835-ös összeírásban 73 jobbágygazdát, egy házatlan zsellért és 73 házat, az 1844. évi conscriptióban pedig 71 jobbágygazdát és 71 házat találtunk.
„A somogyvári 13 000 holdból álló és 42 polgári telket (sessiót) magában foglaló tágas határhoz képest a népesség kevés lévén 1800-dik év az akkori boldog emlékű földes uraság …gróf Széchényi Ferenc, Fejér és Veszprém megyékből ide szállíttatott német lakosokkal megszaporított annyira, hogy a mostani lakosok száma, kik mind katolikusok, 1160-ra rúg. A lakosok ez időtől illyr és német ajkúak voltak mind addig, míg a nagy Széchenyi Ferencnek első idősb fia, Lajos, ki 1816-dik évbe Somogyvár urává lévén ezt jószágai fő helyére rendelte. – Ezen kegyes földes uraságnak, 1828. évbe a püspöki vizsgálat alkalmával személyesen nyilvánított kegyes akarattya és segedelmével az illető papok az uradalmi tisztségtűl gyámolíttatva annyira magyarosították a kevert népet, hogy előbbi nyelvök megtartása mellett jelenleg mindnyájan a magyar nyelvet alkalmasan beszélik, s mind az Isteni szolgálaton, mind más nyilvános helyeken használják is. – Ezen kevert, ez csak idő haladtával egybe alakulandható népnek minden ellen munkálódás dacára mind eddig fő hibája a babonáskodás, a kártétel, a lopás, az egymás közti civódás. – Főképpen a németek igen örömöst reá terelik tulajdon hibáikat is az együgyűbb sokácokra és magyarokra” – örökítette meg a plébánia historia domusa.
A szabadságharc bukását követő két évtizedben folyamatos népességnövekedés következett be a faluban. Somogyváron 1850-ben 961-en, 1857-ben 1147-en, 1870-ben pedig 1846-an éltek. A dualizmus korában fokozatosan lelassult a növekedés üteme, majd a két világháború között stagnált Somogyvár népességszáma: 1880-ban 2180, 1890-ben 2230, 1900-ban 2461, 1910-ben 2610, 1920-ban 2741, 1930-ban 2440, 1941-ben pedig 2442 lakója számláltatott össze. „A születések száma 1945-ben 82 volt. Férfi 48, nő 34. A halálozások száma 68. Ebből 43 férfi, 25 nő. Természetesen ebbe nincs beleszámítva az itt meghalt és eltemetett oroszok száma. Somogyvárott összesen 103 orosz katona volt eltemetve” – olvashatjuk a Historia domusban.
1945-ben 2267-en éltek a faluban. Az 1940-es évek második felében jelentős a gyarapodás, 1949-ben a lélekszám elérte a 2830 főt. Ettől kezdve azután néhány évtized alatt több mint ezer emberrel lett kevesebb Somogyvár: 1960-ban 2670, 1970-ben 2498, 1980-ban 2314, 1990-ben 2098, 1998-ban pedig 1894 főt számláltak a faluban. Ez jelentős létszámcsökkenést jelent. Hogy nem élnek még kevesebben a községben, az valószínű a Balaton közelségének tudható be.
A cigányok először egy 1761. évi összeírásban bukkannak fel. Ekkor egy Farkas György nevű cigány egy házzal bírt. Az 1774-es cigányösszeírás egy 13 gyerekes családot jegyzett fel. Két család szerepelt az 1785–1786. évi cigányösszeírásokban. „A Somogyvár és környékén élő cigányok végleg 1880 körül telepedtek le. Az akkor élő gróf Széchenyi Imre megengedte nekik, hogy a falutól távol eső helyen építhetnek maguknak »házakat«. Ennek fejében évről évre bizonyos mennyiségű teknőt, vályút és egyéb fából készült dolgot kellett az uradalomnak beszolgáltatniuk. Ha vadászat volt a környéken, a hajtók zöme belőlük került ki. Nem egészen hivatalos adatok szerint kb. 60 cigánycsalád élt ekkor Szávicán.”
A cigányok Somogyváron is speciális életkörülmények között élő rétegként voltak jelen. Róluk állapította meg az 1960. augusztus 14-i tanácsülés, hogy közülük „..…sokan kiemelkedtek a régi környezetükből, munkahelyük van és beilleszkedtek a társadalomba. ..…Somogyváron általában békés természetű, egyszerű cigányok laknak. Évekkel ezelőtt még, amikor megszámoltuk őket, 102-en voltak. Ma már csak 74-en. Az egyik része Pamukon, a másik része itt Somogyváron vett házhelyet, épített rá kisebb, de megfelelő lakást és munkahelye is van. Akik ottmaradtak, azok túlnyomó része már az erdészetnél, újabban pedig a termelőszövetkezetnél dolgozik. Mindig kevesebb azoknak a száma, akik alkalmi munkáért eljönnek a faluba és ott élelemért dolgoznak.”
1963-ban a községben 25 cigány család élt. Tíz az említett szávicai cigánytelepen, tizenöt a faluban. A községben lakók családi házakat építettek maguknak, és rendszeresen dolgoztak, bekapcsolódtak a társadalmi életbe, gyermekeiket tisztán és rendesen járatták iskolába. A szávicai telepen élők zöme nem dolgozott, hanem kéregetett. Földkunyhókban éltek, és különféle betegségekben szenvedtek. Sok volt közöttük a nyomorék. Az e „…telepen élők életszínvonala a legminimálisabb. Helyzetükön csak úgy lehet segíteni, hogy a munkaképes személyeket munkába kell állítani. Erre lehetőség is van, mert a helyi erdészet munkaerőhiánnyal küszködik. …[A] tanköteles gyermekek beiskolázása is visszatérő probléma a községben. Bár e gyermekek részére ez ideig megfelelő ruházatot sikerült biztosítani, azonban nincs biztosítva számukra a rossz idő esetén az iskolába járás, és az ottani tanulás sem. …A szávicai cigánygyerekek részére minden évben juttat a községben működő gyógypedagógiai intézet több ruhát és cipőt. Sajnos azonban tapasztalja azt, hogy a szülők nem adják rá a gyerekekre e ruhákat.”
Az 1960-as évek végén a Márkus Ferenc gyógypedagógus által összeállított, A somogyvári cigányok helyzete a felszabadulás utáni években című kéziratban olvashatjuk: Szávica „Somogyvártól kb. 1 km-re van. Erdőtől övezett völgyszerű mélyedésben. …17 kunyhó látható itt művészi össze-visszaságban. A házak előtt néhány tyúk, csirke kapargál. Egy-két putri előtt karóhoz kötött kecske legel. A melegtől az árnyékba húzódott kutyák lusta vakkantásokkal fogadják a látogatót. 17 kunyhóból 3 már lakatlan, jobban mondva lakhatatlan, mert az összedőlés fenyegeti. Bemegyek az első kunyhóba. A gazda, Balogh József 8-ad magával él itt. …Készségesen válaszolnak kérdéseimre: Hogyan készül a »házs«. Ásnak egy-két méter hosszú, egy méter széles, fél méter mély gödröt. Az egyik végére fordított V alakban két karót támasztanak össze, és a csúcsáról hátrafelé fut a tetőgerenda. Majd gallyakkal befonják, levelet, füvet, gyeptéglát hordanak rá. Ezzel kész is. Majd az udvart kerítik el karókkal. Ez a terület azután már jogos tulajdona a gazdának. …A szomszéd ház meg így készült: Kijelölnek 2-3 m területet. A négy sarokra és a jövendő falak közé leásnak egy 2 m magas dorongot. Deszkát kötöznek a dorongok közé, köréje földet szórnak, majd döngölik, amíg a kellő magasságot el nem érik. Az ajtó a falban hagyott nyílás. Ablak – beépített üvegdarab. A tűzhely az előtérben van, a füst a tetőnyíláson távozik. Némelyik kunyhóban agyagból készült kemence is van. Ezt ügyesen csinálják: hajlékony vesszőket szúrnak le félkör alakban. Erre tapasztják rá az agyagot. Az első begyújtáskor kiég az agyag, a vesszők is elégnek. Kész a kemence.
…Megkérdeztem: Ma miért nem mentek dolgozni? Ujjával rábökött az anya a mellét szopó gyerekre: bevisszük a doktorhoz, mert egész éjjel sírt. Valami nyavalya van vele. S kifogásként még hozzáteszi: Sötét felhők jöttek errefelé. Gondoltuk esni fog. Kezdem érteni, miért keresnek az erdészetnél »csak« 300 Ft-ot.
Azok a cigányok, akik azelőtt is szorgalmasan dolgoztak és igyekeztek asszimilálódni a »magyarokkal« már régebben beköltöztek a faluba, vagy a falu szélére és igyekeztek valami állandó munkát kifogni maguknak, ami sikerült is. Amióta Somogyváron tsz van, és ott aktívan dolgoznak, jól megy a soruk.(…)
A 14 kunyhóban jelenleg 17 család él. Új kunyhókat azonban ők sem építhetnek, mert a cél: Szávica megszüntetése. Viszont a tanács csak azok részére ad ingyen házhelyet, akik két évig állandóan egy helyen dolgoznak, s átlagkeresetük eléri az 1000 Ft-ot. Csak akkor kapnak 60 000 Ft építkezési kölcsönt. Viszont ilyen cigány még kevés van. Részint azért, mert a régi természet még a legtöbben benne van (lusták, dologkerülők, betegesek), másrészt még nincs meg az állandó foglalkoztatottságuk. Azért mégis dolgoznak, foglalkoztatva vannak. Legtöbbjük a somogyvári erdőgazdaságban, brigád keretében. Keresetük átlagban 300-400 Ft.
Feltehetjük a kérdést: Miért csak ennyi? A választ az erdészet vezetősége adta meg: Cigány dolgozóink csak annyit akarnak dolgozni egy hónapban, amennyi létfenntartásukhoz és a családi pótlék megszerzéséhez okvetlen szükséges. ...A cigánydolgozók legtöbbje még mindig idegenkedik a munkától, s ha dolgozik is, azt ímmel-ámmal teszi. Persze kivétel itt is van …Rájöttek arra, hogyha nem dolgozzák le az egész hónapot, a családi pótlékot akkor is megkapják. …Csak lassan tudatosul bennük az, hogyha becsületesen dolgoznak, többet kereshetnek. (…)
Az itt élő cigányok ma is mint őseik, nagyon szeretik a tarka mintás, fényes holmikat, eszközöket. A kunyhó belsejében a falakon színes tányérok, bögrék lógnak. Apáról fiúra szállnak és vigyázva őrzik. Ha egy is eltörik belőlük, az rosszat jelent. Egyébként minél több van a szobában annál gazdagabb a ház lakója.
A nők szeretnek a tükrök előtt illegni, s sötét hajukat fésülve énekelni. A férfiak ilyenkor halk, majd egyre erősebb dúdolással kísérik. A ruhájuk is tarka mintás selyem, vagy kartonruha, lehetőleg sok ránccal, redővel. Általában két pár öltözékük van. Egy hétköznapi, amit addig hordanak, míg el nem szakad, s egy ünnepi, amire nagyon vigyáznak és apáról fiúra száll. Mindig a legidősebb leány örökli a »szépszoknyát«. A cipőt csak akkor húzzák fel, ha a faluba be kell jönniük.
A leánykérés ekképp történik: A fiúnak megtetszik a leány. Szól az apjának, hogy házasodni akar, s ezt és ezt a leányt akarja elvenni. Az apa puccba vágja magát és elmegy a házhoz »alkudni.« Majd megegyeznek ennyi és ennyi malacban, lisztben, s kitűzik az esküvő napját. A lakodalom az egyik legnagyobb ünnep náluk. Ilyenkor összejön a rokonság, s van nagy eszem-iszom, kecske v. malacpecsenye. De csakis ilyen alkalmakkor. A hétköznapi életben nem szeretik, ha a rokonok zavarják őket, s ezt nyíltan ki is mutatják. A feleséget nagyon szeretik és féltik. Ha csábító jelentkezik, hamar előkerül a bicska.”
A Néprajzi adattárból egészíthetjük ki ismereteinket a somogyvári cigányokról: „Szabályszerű házasságot csak kevesen kötöttek. Vérrokoni kapcsolattal is egymáshoz álltak és családot alapítottak. Ezt cselekszik még ma is. Gyermek bőven van náluk. Sok a golyvás, kicsi növésű, degenerált cigány. A felszabadulás után már többet dolgoznak. Az erdőgazdaság a csemetekertben foglalkoztatja őket. Cséplőgépek mellett is dolgoznak. A kéregetés még mindig nem szűnt meg. Két cigány foglalkozott kupeckedéssel. Fájlalják, hogy most nem űzhetik a tisztességtelen kereskedésüket, más emberek becsapásait.
Két zenész cigánycsalád is él a faluban, ezek lakodalmak, táncmulatságok alkalmával szórakoztatják az egybegyűlteket. Most egyébként a földműves-szövetkezet alkalmazásában állnak. A zenész-cigányok gyermekei kivétel nélkül jártak, vagy járnak iskolába. A szávicai cigányok beiskolázása több esetben is megtörtént, de csak pár hétig lehetett őket megtartani az iskolában. Elmaradoztak azzal, hogy nincsen ruhájuk, nincsen lábbelijük, nem tudnak iskolába menni. Katonai szolgálatuk alatt nyernek írás-olvasási oktatást, de a nevük leírásának tudományán kívül továbbra nem jutnak.”
1990-ben Somogyvár lakosságának tíz százaléka volt roma.
A Néprajzi adattár egyik, a falu népének bemutatását tartalmazó kézirata valamikor az 1950-es években készülhetett. Bár a kor sztereotípiái jellemzik, jó leírását adja az egykoron élt somogyváriak mindennapjainak: „…az agrárproletár …dolgozott hajnaltól vakulásig, túrta a földet, vagy a robotmunkában, vagy mint cseléd, vagy máskor, mint napszámos, mint részes arató stb. Mindegyiket űzte a vágy, hogy vehessen magának egy kis szőlőt, ahol házacskát épít és otthagyja a cselédi sorsot, változtat keserves életformáján. Ezek a volt cselédek népesítették be …a községet. Élelmezésük igen egyhangú volt. Főétel volt a kenyér – ebből igen sokat fogyasztottak –, a burgonya, a káposzta, a bab és a hagyma. Az asszonyok szakácstudománya leginkább a tömegételek készítésében merült ki: levesek, főtt tészta, pogácsa, kelt tészták. A parasztnak, főleg a középparasztnak az életmódja már kedvezőbb volt. Élelmét megtermelte, állatokat tartott, ezekből pénzhez is jutott. Több tellett ruházatra, élelemre. Öreg és egészségtelen házaikat átcserélték nagyobb, kényelmesebb, s valamivel egészségesebb házakra.” Anyagi lehetőségeik meghatározták öltözetüket is: jobbára és gyengébb anyagokból a városi öltözködést utánozták.
A kisiparosok legtöbbje agrárproletár családokból származott. Sokan vajmi keveset törődtek szakmai tudásuk fejlesztésével és rövid segédkezés után önállóságra törekedtek. A legtöbbjük szerzett magának pár hold földet és kétlaki életet élt. „Öltözködésében, társadalmi érintkezés terén egy fokkal felette állónak tartotta magát a parasztnál. A kultúra csupán azokat érdekelte, akik több esztendőt városban töltöttek el s láttak színházat, mozit, megismerkedtek a könyvtárakkal és múzeumokkal.”
A kézirat keletkezésekor már nem találtak a faluban régi, száz-kétszáz éves házakat. A községben nem alakult ki egységes lakóház-építési stílus, az épületek nagysága és alakja erősen különbözött. „A parasztházak beosztása rendszerint a következő: a bejárati ajtó a konyhába nyílik, onnan jobbra és balra egy-egy szoba van. Az utcára néző szoba a tisztaszoba, melyben szebb bútorzat van és nincsen állandóan használatban. Vendég esetén, vagy ünnepi alkalommal használják. Bútorzata: egy vagy két ágy, benne sok ágyneművel, asztal a székekkel, ruhaszekrény és fiókos szekrény, melynek tetején csészék, poharak, tányérok és apróbb dísztárgyak vannak elhelyezve.
A naponként használt szoba bútorzata: egyszerűbb ágyak, asztal, székek vagy pad, szekrény és a legtöbb háznál még takaréktűzhely is, mert a hideg időkben ez a szoba egyben a konyha is. A házak udvari részén van a kamra is, ebből feljárat vezet a padlásra. A házak és egyéb épületek fala leginkább tömésfal. Újabban az alapozást kőből készítik és erre tömnek rá. A vagyonosabbak teljesen égetett téglából építkeztek, de ezek száma csekély.”
Az adattárban egy rövid feljegyzés megemlékezik az emberi élet fordulópontjaihoz kapcsolódó helyi szokásokról is. Születéskor nagy komavendégséget tartottak. A koma egy hétig hordta az ennivalót az anyának, a gyermeket pedig nagykoráig több alkalommal is meglepte ajándékokkal. Leánykéréskor este a lányos ház pitvarába akasztotta a legény a szűrét. Ha azt reggel még ott találta, abból tudhatta, hogy a leány nem megy hozzá. Temetéskor, ha az özvegy nem tudott hangosan sírni, illetve beszélve jajveszékelni, egy felöntő búzáért siratót fogadott. Temetéskor a közeli rokonok és a halottvivők halotti toron vettek részt. Ez alkalommal bőven került az asztalra étel és ital: „Nemegyszer a jókedv olyan magasra emelkedett a sok bortól, hogy nótázás, kurjongatás volt a befejezés.”
A század első felében nagy volt a gyermekhalandóság, ugyanakkor évente megölt egy-két fiatalt a tbc is: „A csecsemőhalandóság magas számát a tudatlanságból és gondatlanságból származott bélhurut okozta. Az orvostól sajnálták a pénzt s így előbb minden ajánlott szert kipróbáltak. Ha nem sikerült, tehát a végső órák következtek, akkor fordultak orvoshoz – írta a kortárs. – Később már javul a helyzet, a temetőben évről-évre mind kevesebb a gyermeksír. Az 1945 utáni helyzetet vizsgálva azt látjuk, hogy egy esztendőben 3-4 csecsemő hal meg, de ebből is 2 cigány.” Mindenesetre a XX. század elején már olyan körorvosi székhelyként is funkcionált Somogyvár, ahol az okleveles községi bába mellett a gyógyszertár is helyben működött.
Az 1945. évi földreform során juttatott házhelyekre 1960-ig száznegyven családi ház épült. Emellett 55 családi házat felújítottak. Amíg 1950-ben csak négy motorkerékpár, addig 1960-ban már 37 volt a községben. Az említett tíz év alatt 245-ről 515-re emelkedett a kerékpárok száma. A földműves-szövetkezet közvetítésével harminc mosógépet adtak el helyi lakosoknak. 1950-ben 145 rádió szólt Somogyváron, 1960-ban viszont már 390. Ekkor még csak a kultúrházban vagy az erdészetnél nézhettek televíziót az emberek. Hat év múlva ötszáz rádióelőfizetőt tartottak nyilván, de megjelentek a zseb- és a táskarádiók is. Televízióból is 106 volt már Somogyváron. A helyi takarékszövetkezet vezetője 1968-ban a következőket jelenthette: „A lakosság bizalma tovább nőtt a takarékszövetkezetekkel szemben, ez a minden eddiginél nagyobb mennyiségben elhelyezett betéteken nyilvánul meg.” Somogyváron 1965-ben 254 200, 1968-ban pedig 640 ezer forintot tartottak takarékkönyveikben a falu lakói.
1975-ben 21 251 forint volt az évi termelőszövetkezeti átlagkereset. 381 tag dolgozott a szövetkezetben, közülük 196 volt alkalmazott, 181 pedig munkás. A faluban hetven értelmiségi élt. A községben 49 személyautót és 77 motorkerékpárt számláltak össze. Rádióra 710-en, televízióra 650-en fizettek elő, különféle újságokat, hetilapot, illetve folyóiratot 1130-an járattak Somogyváron.
A községi tanács vezetői több ízben is foglalkoztak a falu fiataljainak helyzetével. 1964-ben csak egy szórakozóhely, az ifjúsági klub állt a rendelkezésre. Ezt kevesen látogatták. „Helyes lenne, ha a …KISZ-szervezet irányításával a klub életet fellendítenék, élénkebbé tennék azok részére is, akik eddig távol maradtak onnét” – mondta ki az augusztusi tanácsülés. Hozzátéve: a „…rendezvények szervezésébe, szereplők állításába nem vontuk be az egész fiatalságot, csak annak egy kis részét, amely okozója is volt annak, hogy a fiataljaink nagy része szinte a semmittevésbe merült, nem látott különösebb életcélt maga előtt. Többen a kocsmalátogatásban találtak menedéket.” A tanácstagok szerint, hogy az ifjak magukénak érezzék falujukat, értelmes feladatokkal kell megbízni őket.
Két esztendővel később ismét a jövő generációjával foglalkozott a testület. A pályaválasztás általános tapasztalatai alapján megállapították, hogy a középiskolai továbbtanulás helyett valamely szakma választása az általános. Felhívták a termelőszövetkezet vezetőinek figyelmét arra, hogy jobban törődjenek a fiatalokkal, mert azok néhány hónapon belül elhagyták munkahelyüket, nem tartván megfelelőnek a munkakörülményeket.
1975-ben az ifjúsági törvényből adódó feladatok végrehajtása céljával felmérték a fiatalok helyzetét a településen. Az ifjúság szórakozásának lehetőségeit tekintve rögzítették, hogy Somogyváron az ifjúsági klub mérete nem volt kielégítő. A fiatalok sportolási lehetőségét csupán egy futball-szakosztály biztosította. „Más sportág nem tudna kibontakozni, melynek részben a sportvezetőség magatartása, részben az anyagi támogatás hiánya az oka.” A három szomszédos községben a KISZ-alapszervezetek közül a leggyengébben a somogyvári működött. A község tiszteletdíjas népművelője ugyan igyekezett a reá háruló feladatokat megoldani, de a KISZ-szervezet a kezdeményezéseit nem támogatta.
A tanácsülés két évvel később ismételten ezt a kérdéskört vizsgálta, különös tekintettel az ifjúsági törvényből adódó feladatok érvényesülésére: „Közigazgatási területünkön főbb munkahelyek, mezőgazdasági, ipari és intézményi munkalehetőségek állnak a fiatalok fogadására. …Az igazgatási területünkön élő fiatalok közül helyben dolgozik 298 fő. …napjainkban egyre több fiatal talál magának itthon munkát. …közigazgatási területünkön lévő fiatalok egyre több helyen és mind több fórumon arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a közügyek iránt érdeklődnek, azokat magukévá teszik. …Községeinkben ifjúsági klubok működnek, hogy az ifjúság szabadidejét kulturáltan tölthesse el. E tekintetben eredményről számolhatunk be a Somogyváron társadalmi összefogással létrehozott ifjúsági klubról. Ennek berendezése a mai igényeknek megfelel, működésével a kulturált szórakozáshoz, a közösségi élet bővítéséhez, a politikai felkészültség és látókör szélesítéséhez nyújt lehetőséget.”
1990-ben a somogyvári férfiak negyven százaléka dolgozott a mezőgazdaságban és az erdőgazdaságban. Az építőiparban dolgozók 19 százalékos aránya nagyobb volt az átlagnál, de ezek a munkavállalók ingázásra kényszerültek. A nőknél 45 százalék volt a szolgáltatásban munkát vállalók aránya, ami a legtöbb város átlagát is meghaladta. Más településekhez képest tehát itt nagyobb lehetőségük volt az elhelyezkedésre. A Somogyváron regisztrált munkanélküliek 1994 januárjában 119-en voltak. 59-en már száznyolcvan napja nem találtak maguknak munkát.

Két földműves szobra a kastélyparkban (Bősze Sándor felvétele)

Részlet a falu temetőjéből (Bősze Sándor felvétele)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT