Történelmi határrajz
Történelmi határrajz
Hogy a birtoklástörténet eddig emlegetett szereplőit birtokaikkal együtt is bemutassuk – és főleg, hogy megkísérelhessük felvázolni, Söjtör melyik határrészében melyik családlánc volt otthon –, most egy 1842-ben felvett térképet veszünk elő. Ez a dokumentum – amely a tagosítás eredményét rögzíti – az egyetlen kínálkozó eszköz egy ilyesféle rekonstrukcióhoz.
Észak felől indulva járjuk be a falu határát. Tekintetes Deák Ferenc úr birtoka a Fityefai-dűlőben s a Szénás-völgyben fekszik, s a Válicka-völgy legészakibb traktusának rétjei is hozzá tartoznak. A Haza Bölcsének nagyapja, Deák Gábor úgy jut söjtöri birtokához, hogy elveszi Hertelendy Annát, Szala menyecskéjét, az első országos hírű söjtörit. Maga a Deák név Söjtör határának birtokosai között az 1760-as években tűnik föl először, és kerek számmal száz esztendőn át őrzi is pozícióját, míg aztán Deák Ferenc eladja földjeit, jószágát sógorának, Oszterhuber Józsefnek, s így – végül is – a Tarányiaknak. Kisebb területek a fent megnevezetteken túl is a család kezén lehettek. Van adat arra, hogy a XVIII. században Urbónak – tehát a másik faluvég – is Hertelendy-birtok, s az sem kétséges, hogy a Deák-kastély és többholdas telke szintén a család tulajdonában volt. Nem zárható ki, hogy ez már Deák-szerzemény. Okkal következtethetünk arra, hogy ezt a kvártélyházból (laktanyából) átalakított épületet és a hozzátartozó földterületet Deák Gábor vette meg, amikor berendezkedett gyönyörű, ifjú feleségével Söjtörön, 1760 körül.
Ha visszalapozunk az előzményekre, azt látjuk, az ősbirtokszerző Hásságyiaknak is voltak földjeik mind Felső-, mind Alsó-Söjtör határában. Ott kaptak és szereztek birtokot, ahol aztán Deák Ferenc tekintetes úr és nagyanyai felmenői, a Hertelendyek jelenléte lesz azonosítható – vagy háromszáz esztendővel később.
1842-ben kelt térképünkön a következő birtokos, dél felé haladva, tekintetes Kerkápoly Sándor úr. Ő a már említett Kerkápoly Mór Amália nevű testvérének a férje. A szűk határokkal jellemezhető Póka-birtokon gazdálkodik Kerkápoly Sándor. A kisebbik – és régebbi – Sümeghy-birtokról van szó.
A Nyúl-völgyben fekszik a Kerkápolyiak szántója. A ránk maradt dokumentumok alapján nem dönthető el, hogy az 1700-as éveknek valamikor az első negyedében kitől is vásárolhatta a jobbágyi sorból felszabadult Póka családbeli ős ezt a földdarabot. Vehette a Hertelendyektől, s vásárolhatta a Hahóti-Bán-Patay-Séllyei domíniumból. Nem (volt) jobbágytelekről van szó, a falunak ebben a határrészében nincsenek s nem voltak ilyenek, sem közös használatú jobbágyföldek.
Az újabb nemes – tekintetes –, akinek ezen a felső faluvéghez köthető határvidéken birtoka van, Bertalan Mihály – Hoholt-föld, Hoholt-örökség. Bertalanék – láttuk – a Patayakhoz beházasodva jussolnak az ősi birtokszerző hagyatékából. 1842-ben a Fűz-völgy az övék, történetesen Mihályé, és talán a Hegyi úttól (a faluból északnak kifelé tartó szakaszát többnyire inkább mint Fityefai utat említik) keletre eső Porkoláb-dűlő, illetve annak részei. Ezt a feltételezést a birtokhatárokat nem jelölő térkép sem nem cáfolja, sem nem erősíti meg, de mi tudjuk: a Porkoláb dűlőnév az első Bertalanok ragadványnevét örökítette ránk.
Tekintetes Séllyei Elek birtoka következik dél felé haladva. Kumpa északi traktusát, az Új-szőlőt (Újszőlőst), a Pipasűrűt foglalja magában, és hozzá tartozik a Berektő, a Tüttösi Berek, a Sziget, a Kastélyhely, a Berekfalu, sőt a Telekalja és a Sarokrét is, egészen a Tófeji útig. Vagyis szinte a teljes Válicka-völgy, kivéve belőle – ott, ahol a falu kezdődik – a házhelyek rétből kiszakított keskeny parcelláinak sorát.
Séllyei Elek és felmenői a Hoholtok földjén voltak az urak, vagyis ez a most leírt birtok is a legelső ismert söjtöri birtokos család eredeti felségterületéhez tartozott. S ugyancsak az övék volt a most következő újabb kumpai szántó, legelő – Harangos-dűlő és részei, egy darabka még a Kumpából –, amelyet 1842-ben a már majd száz éve a Séllyeiekhez beházasodott Marthon család soros tagjának, tekintetes Marthon Györgynének, illetve a velük szintén évszázadnyi családi kapcsolatot felmutató Lochukoknak a nevével kapcsol össze a térkép.
Ezzel a falu belsőségének északi határához értünk, de nem azonosítottuk még az eddig felsorolt birtoktestektől keletre eső csurgói részek tulajdonosát, aki ekkor – 1842-ben – nagyságos Sümeghyné asszonyság. Azaz Séllyei Magdolna, a rangban előkelőbb Sümeghy Ferenc felesége, a Hahót-Buzád eredetű földek birtokosa. A Póka-eredetű Sümeghy-birtokot hozományával tekintélyessé gyarapító Séllyei Magdolna földjei már a jobbágyi közösséghez tartozók közösen használt szántójával, legelőjével, erdejével határosak. A Csurgóhoz tartozó Sarok-nyírestől délre, a falutól keletre fekszenek ezek a dűlők: Hársas, Kalamér, a Tüskési-dűlő, Barkócás. Ezektől délre, a lakott falurésztől keletre már a zalabéri Horváth-birtok nyújtózkodik, Börzön és Gene-hegy gazdagon tagolt, derék nagy határa. Akkor 1842-ben méltóságos gróf Festetics Bennó úr birtoka.
Idézzük emlékezetünkbe: 1717-ben Horváth Ferenc Alsó-Söjtörön kap birtokot, de perek és indulatos akciók évtizedeken át tartó sorával illusztrálható, hogy a Patayakkal, Baloghokkal, Bertalanékkal viaskodva formálta, alakította ki a maga jogállását, s ebből következtetve aligha kétséges, hogy tulajdonképpen az ősi Hoholt-birtokokon. Amelyet (részben) elforgácsoltak a török idők, az azt megelőző évszázadok bonyolult erő- és jogviszonyai, a családokon belül is az erőszakra építő foglalások. Maga a történelem, amelyben az osztó és elvonó királyi akarat újra és újra „rendet teremtett” Zalában, Söjtörön.
Következtetéseinket úgy foglalhatjuk össze, hogy falunknak és határának birtoklása a XII. században Hoholt lovaggal s a Hahót-Buzád családdal kezdődött, akik aztán, előbb a XV. század végén a Hásságyiakkal, majd a XVIII. század elején a Horváthokkal kényszerülnek osztozni. A Hásságyiak a falu határának legészakibb és legdélibb frekventumán rendezkednek be, és hagyományozzák aztán generációk sorát s több családot egybefonó örököseiknek földjeiket, a felső-söjtöri határ jellemző része pedig megmarad a Hoholtok s utódaik kezén, míg Alsó-Söjtör mögött a Horváthoké a birtok.
Egy sarlószerű, nyugatról a falu házai mögé is benyúló karéját a falu határának – s az annak tulajdonjogával összefüggő elemeket – még nem helyeztük el az idő és tér fent vázolt koordinátarendszerében. Ez a nemesek, jobbágyok és földesurak közt fölosztott Söjtöri szőlőhegynek a Pusztaszentlászló és Pusztamagyaród felé néző, délre és nyugatra ereszkedő lejtője, s a nyugati hegyláb, illetve a Válicka közötti dűlők csoportja, vissza észak felé, egészen a Tófeji útig (kissé elnagyolva: a Csákány-völgy, Tornyos-dűlő, Litvánalja, Csúszóalja, Urbónak, Deáksűrű, Gyertyános, Alsómező, Homok-dülő, Homokalja).
Minden jel arról vall, hogy itt helyezkedtek el a szép számban jelen lévő söjtöri nemesek családi és közös birtokai. Közös erdejük a Csákány-völgy – amíg megvan –, közös szántójuk valahol Litvánalja és Urbónak térségében azonosítható, rétjeik a Tófeji út, az országút és a Válicka között húzódó Alsómezőn fekszenek, az övék a homokbányászatra közel s távol egyedül alkalmas Homok-dűlő is, amelyet a község majd 1892-ben megvásárol. Ennek a most leírt területnek a részeként tűnnek fel az 1842. évi térképen tekintetes Léránt János úrnak, a már a XVIII. században is söjtöri nemesi birtokosnak a Tornyos-dűlőben fekvő nagyobb s más őslakos nemeseknek ezzel határos, ennél kisebb, de a jobbágytelkeknél jóval testesebb, hegynek futó szántói, s aztán, visszakanyarodva észak felé, már a Válicka völgyében, a jobbágyokéval vegyesen elhelyezkedő rétjei.
A Deáksűrűben feltárt Árpád-kori temető, az Urbónak földjén kiszántott cserepek s az a tény, hogy éppen itt, ebben a térségben nincs jelen a király adományozta nagybirtok és földbirtokosság, viszont jelen vannak azok a nemesek, akik családjai közül egy-kettő már a XVII. században is itt élt, s leszármazottaik ma is itt élnek, valamiféle kontinuitásra, folyamatosságra utal. Arra, hogy a hajdani gyepűvédő várjobbágyok – a családjaikban nemessé lett határőrkatonák – a tágas söjtöri határnak ezen a fertályán éltek, művelték földjeiket, teremtettek falut, kezdték el írni ennek a lassan egy évezredben számolható történetnek az első fejezeteit.
)
