Egy új földesúr meg a régiek
Egy új földesúr meg a régiek
Az 1728-tól III. Károly kegyéből zalabéri előnévvel s nemességgel megtisztelt Horváth Ferenc (majd leszármazottai) mostantól – a Hahótok és Hásságyiak mellett – a harmadik erős tényezőt jelenti a falu birtokviszonyaiban – és viszályaiban. Már 1725-ben megkísérli az új földesúr, hogy a maga javára rendezze át az erőviszonyokat. Figyelmezteti Patay Istvánt, hogy jogtalanul él a jobbágyi proporcióval, Mátay Jánost, hogy adja vissza az őt, Horváth Ferencet jogszerűen megillető földeket, Baloghékat, hogy nekik sem jár Söjtörön a jobbágyi terményadó, illetve robot. Csak Patay reagál. Azt nyilatkozza a felek álláspontját rögzítő jegyzőkönyv számára, hogy amikor ő Talliántól a felső-söjtöri földet megvette, szó sem volt róla, hogy ennek határához Horváthnak bármi köze lenne. Arra is hivatkozik, hogy a királyi tábla a vitatott földeket Alsó- és Felső-Söjtörben neki ítélte. Hogy ki volt az a Tallián Ignác, akiről itt szó van? Nos, Horváth Ferenc Trézsi nevű leányának a férje. Vagyis megint valamilyen – számunkra – zavaros családi históriába ütköztünk.
1739-ben Bertalan Ferenc perli zalabéri Horváth Zsigmondot, mert nem hajlandó visszaadni azt az elzálogosított söjtöri birtokot, amelyet még a felperes apja és bátyja, Bertalan György és Ádám engedtek át a kiváltásig Horváthnak. Hatszáz forint volt az összeg, amelyet az alperes apjának, Horváth Ferencnek a jogért fizetnie kellett volna – és fizetett is, mint azt fia az irat bemutatásával hitelesen bizonyítja.
A Bertalan családot egyébiránt nem tudjuk beleigazítani a rendelkezésünkre álló genealógiák 1700 előtti-körüli rendjébe. Söjtörön először a Mátay s a Patay családokkal együtt említi egy határper irata Bertalan Györgyöt birtokosként. Aztán az 1754. évi nemesi összeírásban szerepel a család (éppen Ferenc, akiről az 1739-ben kelt fentebbi iratban szó van.) Jóval később Séllyei-rokonként találkozunk végül a Bertalan névvel: a már említett Séllyei István egyik dédunokája, Bogyay Mária férje a söjtöri Bertalan Tamás. Bogyay Mária 1827-ben a férjét sirató gyászjelentésben tudatja még velünk, hogy urának apja Bertalan József, anyja pedig Csányi Terézia volt. (Ez a József alighanem Ferenc fia, felesége, Csányi Terézia pedig – bár pontos elhelyezkedését a családfán megint csak nem ismerjük – a Hoholt-nemzetség Buzád ágából eredeztetett Csányiakhoz tartozik.)
Bogyay József – Mária apja – is házassággal került Söjtörre. Séllyei István unokáját, a hatalmas, több megyét érintő Séllyei-domínium megalapozója, Séllyei László ügyvéd leányát, Annát vette feleségül. Időben a XVIII. század közepéhez, utolsó harmadához érkeztünk ezzel a házassággal, amikorra a Séllyeiekkel együtt nem csak a Bogyayak, hanem más nemesi famíliák is beköltöznek a faluba, s rokonként itteni – végső fokon a Hahótoktól eredeztetett – birtokaiba. Az imént említett Séllyei László János nevű testvérének vejeként megjelenik Söjtörön az első Marthon családbeli, Marthon István személyében, aki Séllyei János leányát, Rózát veszi feleségül. (A falu földbirtokosai között ekkor még nem fordul elő a Marthon név, majd csak akkortól, amikor Marthon György 1800 körül elveszi feleségül Patay Rózát – aki egyébként a szintén Séllyei-rokon Patay István családjából való.)
Séllyei László és János húga, Júlia – férjezett Blázsovicsné. Teréz nevű leánya Lochuk Istvánhoz, Anna nevű leánya Lochuk Mihályhoz megy feleségül. A kiterjedt Lochuk – máig élő ragadványnevén: Lúczi – família ekkortól, a XVIII. századnak nagyjából közepétől lesz szereplője falutörténetünknek. A Hertelendy családra vonatkozó anyakönyvi feljegyzések szerint az első Lochuk Magyarországon Lochuk László francia születésű katonatiszt, őrnagy volt, aki 1760-ban vette feleségül Hertelendy Klárát. Az 1827. évi zalai nemesi összeírás Lochuk Mihályt és Istvánt László fiainak nevezi. Ilyenformán a Lúcziak a Hásságyiak és a Hoholtok örököseinek egyszerre mondhatók.
Egy 1746-ra datált birtokvitához kapcsolódó határjárás jegyzőkönyvében tűnik fel – a Patayak alpereseként, Kerekerdő és Újszőlős jogtalan használójaként – Fatér Pál neve, aki nem kapcsolódik rokoni szálakkal a Séllyeiekhez, de mostantól több mint egy évszázadig, s aztán – néhány évtizedes hiátust követően – részben újravásárolt söjtöri birtokain ismét jelen lesz családja révén a falu históriájában. Ugyanígy a XVIII. század közepétől jegyzik a források söjtöri illetőséggel a Sümeghy (Sümegi) és a boldogfai Farkas családot.
Sümeghy Mihály III. Károlytól 1717-ben kap nemesi levelet. Talán a fia lehet az a Ferenc, aki az 1750-es években tűnik fel Söjtörön (1766-ban már halott). Házassággal lesz honos a faluban, Póka Máriát veszi feleségül. Az ara hozománya néhány jobbágytelek, meg amit az apja és nagyapja még hozzávásárolhatott. (Öregapja, Póka Gábor volt talán az első, aki szabad emberként gazdálkodhatott, a söjtöri Pókák famíliája még az 1711. évi urbárium összeírásában is a falu telkes jobbágyai között szerepel.) A Sümeghyek egészen addig, amíg egy újabb házassággal s a hozománnyal aztán be nem kerülnek az ősiség jogán birtokosok szűk körébe – amikor is egy újabb Sümeghy Ferenc (a fentebb említett Ferencnek valószínűleg a dédunokája) feleségül veszi Séllyei Elek (a már említett Séllyei János unokája) és Csertán Róza Magdolna nevű leányát –, csak ezen a vékonyka ágán kapaszkodnak a szerzett jogok szálaiba. A hozománnyal meggazdagodó Sümeghy Ferenc édesapját egyébként Józsefnek, édesanyját Málics Rozáliának hívták, s két testvére közül Franciska Fábián Istvánhoz, Mária Kerkápoly Mórhoz ment feleségül. E két utóbbi névvel újabb birtokos családok tűnnek fel – de már a XIX. században – a határt fölosztó térképeken, akik azonban nem a Séllyeiek, hanem a Pókák szerény hagyatékán osztoznak s gazdálkodnak. Fábiánék földterülete még a tíz holdat sem éri el, a Kerkápoly család nevén sincs több ötven holdnál.
S most lássuk boldogfai Farkasékat. Hertelendy Klára – aki 1792-ben a már említett Lochuk László házastársának, de Farkas Lajos özvegyének mondja magát egy családi szerződésben – lehet az a személy, akivel először a söjtöri birtokjog közelébe kerül a Boldogfán élő Farkas família. De egy másik családtag leszármazásrendjét követve is megkísérelhetjük kimutatni a söjtöri birtoklás eredetét. És lehet, hogy ez a hiteles változat. Sümeghy Ferenc és Póka Mária Judit nevű leánya Farkas János felesége volt. Feltételezhető, hogy a Sümeghy Juditnak járó leánynegyednek legalább egy része első ura halála után is annak családja kezén maradt. Mert azt teljes bizonyossággal állíthatjuk: Juditnak volt söjtöri birtoka. Egy 1766-ban kelt családi szerződésben ebből a móringból enged át özvegy Sümeghy Ferencné egy nemesi kúriát második vejének, Forintos Ádámnak.
Mindezt figyelembe véve számottevő birtokot a Farkas család majd csak akkor szerez itt, amikor Farkas József, az előbb említett János dédunokája, feleségül veszi Sümeghy Ferenc és Séllyei Magdolna leányát, Rozáliát. Vagyis Farkasék a Séllyeiek birtokán lesznek néhány száz hold tulajdonosai. Azaz a Hoholtok örökségén gazdálkodnak Söjtörön, itteni birtoklástörténetüket már a XX. század közvetlen közelében kezdve.
Az utolsó szálat kövessük most még a söjtöri nagybirtokosok körének feltérképezésében. Zalabéri Horváth Ferencét, akinek személyét odahagytuk a XVIII. század elején-közepén. Az adományszerző fia, Zsigmond még rákényszerül a pereskedésre az 1730-as évek végén, de az ő örököse, József – a század közepétől számítható bő három évtizednyi időben – hatalma és tekintélye teljében igazgatja már nagyatyai örökségét. Ugronovics Franciskától született Franciska nevű leánya – és ez is a társadalmi felemelkedés jele – a nagy múltú Festetics család tagja lesz, tolnai gróf Festetics János veszi feleségül.
Szegény zalabéri Horváth Franciska nem él sokáig. 1811-ben, amikor apjuk hagyatékán, a birtokokon a Horváth-örökösök – Imre, János, József és Rozália – osztozkodnak, Franciska húguk és gyermekei nevében már Festetics János írja alá az osztályoslevelet, s látja el azt címeres pecsétjével. (Söjtörön a legidősebb fiú, Imre és a halott Franciska gyermekei kapnak részt.) A maradékról majd a félárvák nagyanyja, Ugronovics Franciska végrendelkezik 1814-ben. A többi között száz forintot adományozva „Süttör” templomának, hogy abból az oltár előtt örökkön égő lámpát állítsanak maga és családja emlékezetére.
Nem ég már az olaj abban a lámpában, s a lángocska foglalata sincs meg. De a kastély, amelyet vélhetően az 1800-as évek elején építtettek – Söjtör egyetlen igazi kastélya – még áll. Igaz, méltóságából azóta sokat vesztett, és kevés az esélye arra, hogy sokat visszanyerjen.
Bogyay Mária keseredett szívvel jelenti vitézlő Bertalan Tamás Söjtörön megesett szomorú halálát
Séllyei Elek arcképe az 1840-es évekből (Mazur Ildikó reprodukciója)
