Söjtör meg a Haza Bölcse | Száz Magyar Falu

Söjtör meg a Haza Bölcse

Az 1854-től 1869-ig terjedő szűk másfél évtized Deák söjtöri illetőségének az a korszaka, amikor már nem mint az egyik földbirtokos, hanem mint a határt járó és abban örömet találó idősödő úriember ismerszik a faluban, át-átránduló rangos szomszédnak a Festetics-kastélyban. (Ahová barátait is elhozza – Vörösmarty is megfordult például a söjtöri szőlőhegyen, ha nem is írt borát élvezve a fótiéhoz hasonló dicsőítő dalt. „Szala” híres bora nem Söjtörön termett – bár itt még most is nagyon szeretik.)

Ennek a tizenöt esztendőnek (1869 után soha nem utazott többé Zalának erre a tájékára) emléknyoma a Deák-kút iskolai kirándulásokkal éltetett és máig tartó kultusza, a már csak az irodalomban fellelhető némely kalandok halványuló története. (Hogy miként szelídítette meg a Gyertyánosban a vele szembeforduló farkast puszta tekintetével, hogyan egyezkedett a szentlászlói kúrián Hajnal Jancsi bandájával, akik az éppen eladott gyapjú bevételéért jöttek, sikeresen győzve meg őket, kihasználva személyének még ebben a körben is élvezett tiszteletét, a bőrkabát legendája, amelyet az utolsó Deák-Oszterhuber-Tarányi családhoz tartozó földesúr, Tarányi Ferenc viselt szinte mindig, a kopott bőrkabáté, amelyről azt mesélte ő és mesélték az emberek: Deáké volt az, Ferkó bácsié, bizony.)

A korábbi, az 1825-től 1854-ig terjedő időszak másfajta Deák-Söjtör kapcsolattal jellemezhető. 1825-től Antal fivérével közösen igazgatja a család birtokait, így a söjtöri gazdaságot, a záró dátum pedig az az esztendő, amikor a testvérek felosztják egymás közt a földeket és ingatlanokat. Deák a számára terhes feladattól megszabadulva Pestre, az Angol királynőhöz címzett hotelbe költözik. Legtovább – valamelyest még ezután is – Söjtörhöz van köze, ez a birtok lesz 1854-ben Pusztaszentlászlón élő nővéréé. Klári halála után Oszterhuber Deák hasznára műveli, míg végül Deák Ferenc hivatalosan is el nem adja egy 1864. október 22-én, Pusztaszentlászlón kelt szerződésben sógorának, ötvenezer forintért.

A Deák család söjtöri birtokáról és birtoklástörténetéről – maga Deák Ferenc földbirtokosi működéséről – Molnár András tollából alapos tanulmány jelent meg a közelmúltban, és ahogy az életrajzi feldolgozások bősége felment bennünket ama kötelezettség alól, hogy elmélyedjünk az életút részleteiben, úgy utalhatunk most erre a forrásra mint mentségünkre, hogy nem idézzük ide ezúttal a részleteket. Mindössze néhány adatot, az előzményekről.

Az 1768. évi urbárium – a söjtöri birtokosokat listázva – említi először a Deák Gábor nevet. Van négy 1/8-ad telkes, öt 2/8-ad telkes jobbágya, 12 házas zsellére is – ezeket az adatokat tekintve a második helyen áll a rangsorban zalabéri Horváth Ferenc mögött. Egy újabb, már 1835 körüli forrás arról tudósít, hogy Deákéknak malmuk és nyolc jobbágytelkük van a faluban, s ezekhez további vagyonelemekként négy hold házhely, több száz hold szántó, rét és erdő, tizenöt akó bort adó szőlő (s további negyven akó, kilencedjogon járó bor) tartozik.

Molnár András arra a következtetésre jut elemzésében, hogy a Deák család jövedelme erősen jobbágyfüggő, a birtokok után számított bevétel több mint negyven százaléka származik a telkes családoktól. Ez a falu, az itteni birtokok egyébként a család összjövedelmének viszonylag szerény részét, mintegy húsz százalékát (évi 6-700 forint) adják ezekben az esztendőkben. 1841-ben Deák Antal és Ferenc 2000 forintért újabb földbirtokrészeket vásárol – részben ebben a faluban, itt mintegy nyolcvan holdnyit –, közvetlenül az úrbéri rendezés előtt valamelyest tovább gyarapítva a családi örökséget. Ekkor a falu határában fekvő területeken kívül a tófeji major és a tárnoki rokonokkal közösen használt, az utóbbi falu határában található aszúvölgyi erdő tartozik az ingatlanok Söjtörről igazgatott köréhez.

Erős középbirtok. Nem számítva a kétszázhúsz holdnyi aszúvölgyi erdőt, mindösszesen 1320 hold és 262 négyszögöl (36 hold belső telek, 842 hold szántó, 123 hold rét, 311 hold erdő). A tagosítás után – levonva a jobbágyoknak kiadott 357 hold területet – a család kezén 8 hold belső telek, 591 hold szántó, 79 hold rét, 284 hold erdő marad, összesen tehát mintegy 960 holdnyi földterület. S hozzá a hegyvám és a kilenced, valamint a kocsmáltatási és mészárszékjog.

Ennél a summázatnál valamivel részletesebb képet is rajzolhatunk arról, mit tudott – vagyonban, teljesítményét tekintve – ez a Hásságyiakkal induló birtok. Mégpedig abból a vagyonleltárból, amelyet 1808-ban, idősebb Deák Ferenc halálakor vettek fel Söjtörön. (A Függelékben – No. III. – közöljük). Ez a legnagyobb terjedelmű domínium a község határában. Ha így van, ez is feljogosít arra, hogy Söjtört Deák(ék) falujának tekintsük.

„Üdvözöljük Deák Ferenc szülőfalujában”

A felirat a település lakott részének országúti kapujában ékes bizonyítéka annak, hogy a település önmeghatározásában fontos szerepet játszik a tény: itt látta meg a napvilágot a Haza Bölcse. De mi köze volt valójában Deáknak Söjtörhöz s a falunak hozzá? Mikortól lett a helyi kultusz tárgya ideszületésének kétségbevonhatatlan ténye?

Deák Ferenc söjtöri mivoltára csak a múlt század utolsó negyedében figyelt fel a falu, és a helybéli értelmiség erőfeszítései vezettek végül oda, hogy 1897-ben ennek látványosan jelét is adta, emléktáblával jelölve meg a Deák-kastélyt. Az 1897. július 23-án felvett képviselő-testületi jegyzőkönyv ugyan nem sokat bíbelődik annak indoklásával, miért a tisztelet, de az előkészületek részletezése félreérthetetlenül utal rá, hogy a falu immár tudatában van annak, mivel tartozik nagy szülöttének.

„Deák Ferenc nagy hazánkfia szülőházának emléktáblávali megjelölése alkalmából f. évi augusztus 8-án tartandó ünnepségen a község mint politikai testület is részt venni óhajt. (...) A képviselő-testület ezúttal is kimondja határozatilag, hogy a Deák ünnepély fényének emelésére egy díszkaput állíttat, annak felállításával Hordós József és Gerencsér József vállalkozók bízattak meg, kik Stolczer Jakab mérnök úr útbaigazítása értelmében járnak el. A díszkapu díszítéséhez szükség(es) 4 drb nagyobb zászló és egyéb szükségesek beszerzése a már kijelölt bizottság hatáskörébe tartozik. (Duzár István körjegyző, Pap József bíró, Németh György helyettes bíró és Nyakas István esküdt választattak tagul – B. P.). A község a (megyei) küldöttség elé 15 banderistát küld, ezek részére egy ing, nyakkendő és nemzeti szalagok beszerzésével a körjegyző bízatott meg.”

Gyakorlatilag ettől az esztendőtől számíthatjuk annak a szokásrendnek a kialakulását, amelynek lényege, hogy a nemzeti ünnepek helyi ceremóniájának központi eseménye lesz az emléktábla megkoszorúzása, ott emlékbeszédek előadása. Ilyen megemlékezés olykor magához az életúthoz is kötődik. 1903-ban, Deák születésének századik évfordulóján például – azon túl, hogy az egerszegi ünnepségre hivatalos delegációt küld a falu – különösen nagyszabású eseményként szervezik meg itt is a tisztelgést október tizennyolcadikára. Pajthy Elek misét tart, a gyülekezet körmenetben a kastélyhoz vonul, koszorúznak, Farkas József országgyűlési képviselő beszédet mond, „a nemzeti zászlók a házakra kitűzendők”.

Ez a századforduló körüli aktivitás mélyíti el a falu népében annak tudatát, hogy Söjtörre Deák miatt kell és lehet büszkének lennie, s nagyjából ettől az évkörtől számíthatjuk, hogy iskolában, templomban, gazda- és iparoskörben téma lesz a Haza Bölcsének söjtörisége, egy emberöltővel később pedig már a megyében – s talán az országban – is elterjed a híre, hogy Deák és Söjtör összetartoznak.

Nincs azonban ennek a kultusznak nagy és erős hullámverése. 1930-ban a falu főutcáját – az országút lakott szakaszát – nevezik el róla, a falu első patikusa, Terstyánszky Kálmán a Haza Bölcséhez címzi gyógyszertárát (ma Deák Ferenc neve áll a söjtöri gyógyszertár cégéren), az 1970-es években a söjtöri és szentlászlói egyesült termelőszövetkezet felveszi a tulajdonképpen mindkét faluban érdekelt államférfiú nevét, és persze tudja mindenki, ha máshol nem, az iskolában hallotta, hogy ennek a falunak így jut valami az eloszthatatlan nemzeti dicsőségből – de ezzel lényegében ki is merül a közemlékezet és közérzület. Már ami annak Deákhoz kapcsolódó részét illeti. Anekdotából is mindössze egyet mesélnek, ahol még emlékeznek rá. Felmentek volna Pestre állítólag a falubeliek: „Ferkó bácsi! Iskola kéne...” „No, hiszen rátok is férne” – hangzott volna a Duna-parti Angol királynő szállóban, Deáknak két évtizeden át állandó téli szállásán, a kissé barátságtalan válasz.

Ha ezt a párbeszédet történetileg korrektnek gondoljuk, maga Deák szempontjából meg is tudjuk magyarázni. S ezzel mindjárt arra is rámutathatunk, hogy az itt született nagyember érzelmeiben valószínűleg még visszafogottabban viszonyult a faluhoz, mint annak népe hozzá. A dolog a lélektani közhelyek szintjén is jól értelmezhető. Deák Ferenc életében örök árnyék Söjtör és a kastély, ahol édesanyját elvesztette, világrajöttével testvéreit is félárvává tette, ahonnan valósággal menekült az apja, és ahová később ő is legfeljebb csak a gazdaság nemszeretem ügyei miatt látogatott el – nem számítva a Festetics-kastélyban tett, egy időben viszonylag gyakori vizitjeit, amelyek azonban nem Söjtörnek szóltak. Ezek az elemek és körülmények határozhatták meg Söjtörhöz és népéhez való érzelmi viszonyát. Egészen más a helyzet Pusztaszentlászlóval és a szentlászlóiakkal, hiszen az ottani földesúri „kastélyban”, az Oszterhuber-kúrián a hónapokat összeadva összesen több mint tíz esztendőt töltött el a szeretett nővér, Deák Klára testvéreként-vendégeként.

Ha Deáknak egyáltalán volt markáns örömélménye Söjtörrel kapcsolatban, az inkább a falu határához kötődik, a szőlőhegyhez, az erdős völgyekhez, hegyhátakhoz, mindennapos, irdatlanul hosszú egészségügyi sétáinak állomásaihoz. Kedvelt tartózkodási helye, úti célja a ma már nem Söjtörhöz tartozó Gyertyános és a nevét is őrző Deáksűrű – Urbónaktól észak-nyugatra –, aztán a már a mi falunkhoz tartozó Tornyosaljának a szőlőhegy felőli végében rejtőző mély völgy: a Deák-kút és környéke. Manapság ez a legismertebb s személyéhez kapcsolt emlékhely a környéken. (Mondják, itt írta volna híres Húsvéti üzenetét, a falu régi mesélői szerint itt bujdokolt negyvennyolc után, s vizét itta, abban mosakodott, rejtezve a rengetegben. Egyik történet sem állja ki a kritikát.)

A Deák-kútra hajló, ide ereszkedő hegyrészen (a Kocsisszeren), többholdnyi területen feküdt a Deák-Oszterhuber család szőlője (a későbbi Tarányi-szőlő), több pincével a gerincen. Ezeket már nem tudjuk azonosítani. Pedig fenn, a (söjtöri) pincéknél került sor azokra a rituálisnak is mondható és emlékezetes alkalmakra, amikor a hegy ura, Deák, rendszerint október közepén-végén, az az évi szentlászlói szezontól, az áprilistól eddig tartó falusi remeteségtől hatalmas tüzet rakatva s azt maga meggyújtva elbúcsúzott. Alighanem igaza van azoknak az életrajzíróknak, akik arról mesélnek: Deák, miközben órákig ült csendesen, gyakorlatilag mozdulatlanul a hatalmas, a faluig ellátszó tűz mellett, aligha a politikáról gondolkozott. Az emberről, magáról, családjáról – és akkor Söjtörről is. A sorsról, amely egyszerre volt nagylelkű és kegyetlen hozzá.