Beköltözők
Beköltözők
Már a legkorábbi, a neveket is rögzítő összeírások igazolják: gyakorlatilag színmagyar és katolikus vallású falu Söjtör, vélhetően születése pillanatától. Az itt élők felekezeti hovatartozásának ehhez képest valamelyest változó színképéről először a már többször idézett 1770. évi urbárium tudósít. Három zsidó család élt akkor a faluban, Hertz Salamoné, Fülöp Salamoné és Jakab Istváné. Szeszfőzdét üzemeltettek, kereskedtek. 1801-ben tűnik fel az új név, a több mint száz esztendőn át söjtöri Stolczer família első képviselője, József zsidó kézműves. Adója közel kétharmadannyi, mint a legtehetősebb paraszté, Baksa Mihályé. Az összeírás szerint van két kazánja, két tehene, két lova, egy lakója, egy szolgája, egy szolgálóleánya és 110 forintot érő, haszonbérbe vett területe. (A Stolczer család utolsó két tagja, két, örökösök nélkül elöregedett fiútestvér 1906-ban Festetics Máriának adja el az akkor már kétszáz holdnyi birtokot és az öt hold szőlőt – tehát vitathatatlanul tehetős emberek.)
Az első, a felekezet szerinti megoszlást is felmutató hiteles statisztika 1793-ban 18 személyt sorol az izraelita valláshoz tartozók körébe Söjtörön. Ez a szám aztán együtt és egy ütemben nő a faluéval. Az 1910-es években már több mint ötven zsidót regisztrál a népességstatisztika, 1927-ben száztízet. Más adatok is arra utalnak, hogy a XX. század húszas éveit tekinthetjük a söjtöri hitközség fénykorának. Imaházat (a faluban zsinagógának mondják) működtetnek egy megvásárolt parasztházban, temetőt kerítenek ki a volt jobbágyok közös szántójából, részesei – jellemzően virilista képviselőként – a község irányításának, szószólói a kibontakozó gazdaságfejlesztési és kulturális-közösségi aktivitásoknak (főleg a Stolczer család tagjaira érvényes ez az állítás). Viszonyuk a falu parasztnépességével baráti, családiasnak is nevezhető. Nagy katolikus ünnepeken a kegyelet rekvizitumai ott láthatóak boltjaik kirakataiban, korlátlanul és türelmesen hiteleznek (vásározásból élnek inkább a kereskedők, semmint a faluban felhalmozódó haszonból). Hiteleznek közcélokra is. A hitközség 1500 pengős kölcsönt ajánl fel például 1940-ben a kultúrház építésére a volt jobbágyi közbirtokosságnak.
Nyakas József – a későbbi bíró – szibériai jegyzetkönyve, amelybe összemásolta az évek során hazulról érkezett leveleket, ennek az atyafiságos viszonynak a magánéletre nézve is érvényes bizonyítéka. Németül kellett leírni az üzenő sorokat, hogy a cenzúra átengedhesse a levelet, így azokat Söjtörön többnyire Weisz Lőrinc és Mattersdorfer Lina (valamint Fábián Ilona kisasszony, a Séllyei-rokon Fábiánok családjából utolsóként szereplő söjtöri birtokos) írta a feleségek, anyák, az ittmaradottak helyett. Esetenként a maguk nevében is. Mint például Weisz Lőrinc azt, amelyet 1917. május 2-án adott postára.
„Kedves Jóska! A maga lapját III. hó 5-éről megkaptam, igen örülök hogy ránk is gondolt, Ágnes és a szülők részére az üdvözletet átadtam, ők is igen örültek neki, itt az idő szép, minden el van ültetve. Mi egészségesek vagyunk, úgy Ágnes és a gyerekek is. Gábor olasz fogoly, Feri a fronton van, mi számtalanszor üdvözöljük mindnyájan. Maga szomszédja Weisz Lőrincz.” (A szöveg egy németül csak ezen a szinten tudó fogolytárs fordításában került be a jegyzetfüzetbe.)
Stolczerék mellett az Ungár család tekinthető tősgyökeres söjtöri zsidó famíliának. A beköltöző generáció az 1856-ban elhalt Ungár Dávid német vargával érkezik, valamikor az 1800-as évek első évtizedeiben. Fennmaradt a falusi iparos hagyatékának teljes leltára. Csak ingóságai vannak: egy sublód, egy nagyobb és egy kisebb asztal, egy láda, három faszék, egy avult bőrszék, két puhafaágy, egy bölcső, egy rossz falióra (ritkaság a söjtöri háztartásokban, polgár az elhunyt, ahogy azt majd a leltár más darabjai is megmutatják alább, s különösen ha összevetjük ezt a listát valamely parasztember hagyatékával ugyanebből az évkörből, s erre lesz majd mód a következő fejezetben bemutatott jegyzék alapján), öt kép, egy törött tükör, egy párna, három vánkos. Következnek a műhelybe valók: három fogó, két kalapács, három ráspoly, két kerítőkés, 16 „mesterségbeli apró eszköz”, 15 pár kaptafa, két csizmavarró szék, egy bádoglámpás, két bádog gyertyatartó, egy kisszék, hét csizmatalp, bagariadarabok, vixbőr, bélésbőrök. Aztán a testre valók: mindösszesen két férfiing, két gatya. Aztán a konyha, kamra dolgai: négy nagy pléhtepsi, két hosszú sütőpléh, egy mérő kukorica, harminc cserépedény, egy levesmerő, két evő- és két kávéskanál, iccés, féliccés, kéticcés üvegek (öt darab), három üvegpohár, egy üveg sótartó, egy villa, egy bádogicce, két vas asztali kés, egy skatulya gyújtó, egy ruhakefe, a sublódban több bőrdarab, egy párolósajtár, két teknő, egy uborkáshordó, három sajtár, négy kiskosár, egy lámpás, egy szita, egy bádogkanna, két gyalu, egy mozsár, egy vágódeszka, reszelő, sodrófa, két tábla, egy kapa. Mindez együtt becsértéken 35 forintnyi. De a szegény halott tartozik fűnek-fának, úgy hogy „tiszta” hagyatéka 253 forint 12 krajcár – tartozás...
Azok közt, akiknek örökre adósa maradt, ott találjuk két kortárs söjtöri kereskedő nevét is: Deutsch Dávidét és Schwartzenberg Dávidét. Közülük Deutsch családjának története folytatódik majd a faluban.
1883-ban emlékezetes napokat él át Söjtör. Augusztus vége van, Nikla József, Knapp János kocsisa hoz hírt a zalaegerszegi antiszemita zavargásokról. Arról beszél faluszerte, hogy az országból kikergetik a zsidókat, s itt az ideje, hogy Söjtörön is történjék valami.
Történik is.
Augusztus 28-án este felgyújtják és kirabolják Singer Samu boltját. Másnap reggel bevonul a katonaság a faluba, Deutsch József, Weiszenstern Márkusz és Weisz Leopold pedig szekerekre pakolja az értékeket és a famíliát, s elhagyja Söjtört. Igazuk van. Mert bár a késő délután kivont rendfenntartó alakulat szigorú intézkedéseket foganatosítva és a statárium meghirdetésével távozik, késő este újra gyülekezni kezd a nép. Előbb kifosztják Spitzkopf Jakab boltját, majd átvonulnak a falu közepére, a templom közelébe, ahol Deutsch József vastáblás, becsukott üzlete a cél. Az udvar felől hatolnak be, halálosan megfenyegetik a cselédséget, s máris viszik, amit érnek. Teljes a sötétség, borús az augusztusi ég, s a fosztogatók is csendben járnak ki és be: az asszonyok még a kendőt is az arcuk elé húzzák, s ha beszélnek, hát suttogva. Ez a bújdosó bűnösség jellemzi az estét és a kora éjszakát, bár vannak hangoskodók is. Kis Baksa Ferenc elsüt egy pisztolyt, s zajjal jár az is, amikor az udvar felőli ajtót feltörik, az ablakot bezúzzák. Fény is ég, míg a mécsest valaki le nem veri a boltban, amelyet óvatlanul meggyújtott valaki. Akkor aztán kezdenek elharapódzni a lángok, itt és ott is belekapnak fába, szövetbe. Kiabált aztán még – és éppen ezután – Ferenc László, a derék tűzoltó, aki emberei élén a Festeticsmajorból, amelynek védelmére a kastélyból odarendelték, a tűzről hírt véve igyekezett ide oltani. S észlelve a fosztogatók szorgoskodását, megkísérelt rendet tenni közöttük: „Itt nincs bíró vagy esküdt! Én vagyok most a bíró, aki el nem takarodik, fejszével ütöm le!” – harsogja. Közben az elöljárók, már aki idáig merészkedett a faluból, ott ülnek sorban, özvegy Ferencné háza előtt, a padon, ahol a bakterok éjjeli állomáshelye volt egyébként szokásosan, s meg nem szólalnának a világ minden kincséért sem. Utóbb bevallják a tárgyaláson: féltették az életüket. Éjfél felé járt ekkor már az óra, s a fosztogatók odébbálltak a határozott szóra, csak a tűzoltók maradtak, hogy őrt álljanak reggelig a kiégett épület előtt.
Számos részletét elolvashatja még az érdeklődő a söjtöri zavargásnak – országszerte halottjai is voltak az alaptalanul megvádolt zsidók felmentésével véget ért tiszaeszlári vérvádper utáni antiszemita megmozdulássorozatnak –, tucatnyi nyomtatott oldalt szentel az esetnek a Zalamegye című lap több aktuális száma. Megtudhatjuk azt is, hogy a rögtönítélő bíróság Baksára halált kért, s csak a második ítélkezési fordulóban enyhítette döntését azzal, hogy ügyét átadta a bűnfenyítő törvényszéknek, ahol aztán őt, Horváth Józsefet és Szakáll Györgyöt – a fölbújtókat – nehéz vasban eltöltendő hoszszú évekre ítélték, s felmentéssel csak a szintén vád alá vont Domján Pál úszta meg az esetet.
Söjtör nehezen felejti el azt a két augusztus végi estét, noha látszat szerint egy-két nap alatt visszazökken az élet a régi kerékvágásba. (Bár még hónapokig itt ül gazdákhoz beszállásolva az iderendelt katonaság.) Weiszensternék – Márkuszék, ahogy a falu nevezi őket – szabósága újra nagy lendülettel dolgozik, Deutschék rendbehozzák a boltot a Gálotai út szegletén, Singer Samu is a magáét a nagyhídnál, a hegy felőli oldalon. S még ezen az őszön megérkezik a faluba s letelepedési engedélyt kér az újabb boltos, Ungár Leopold meg a korcsmáros, Grünfeld Miksa. Újabb egy évet követően pedig Szattler Mór, Mattersdorfer Ignác és Robicsek Lajos – vegyesáruval kereskednek, kocsmát visznek, bort, pálinkát mérnek, Robicsek hússal üzletel. Az alapítók generációját követők aztán cserélik is egymás közt az éppen rentábilisnak tűnő üzletágakat, az Ungár és a Weisz család boltja összeházasodik, Weiszenstern Rózsit elveszi az Ungár Józsi, és jönnek új próbálkozók: Blumenschein Lipót például, aki Robicsekékhez hasonlóan mészárszéket visz.
1944-ben a falut megrendíti a zsidók deportálása. Amíg a zalaegerszegi gettóban elérhetik őket, több söjtöri is rendszeresen bekerékpározik a megyeszékhelyre, hogy csomagot, élelmet vigyen a gettóba összeterelt halálraítélteknek. A majd’ húsz zsidó családból Gárdonyi Béla, az orvos menekült meg, akit egy söjtöri csendőr kihozott a kerítés mögül, és elbújtatott. Meg Blumenschein Lajos és Thassyék intézőjének, Fischernek a felesége.
Élnek a faluban kis számban protestánsok is, 1927-ben például nyolc evangélikus és tíz református. Szerény, szűk kör. Falkörmözőknek (kapariaknak, fösvényeknek) csúfolja őket a söjtöri nép. Pedig hajdan de sokan voltak! Amikor a török időkben erre a végvidékre is beütött a reformáció, s egész falvak, köztük Söjtör tért át az új reformáta hitre. (Pusztaszentlászló később is megmaradt ennél, ha már egyszer eltántorult, hűségben).
Knapp János Morvaországban született egy Paradecz nevű helységben, Znaim (Znojmo) közelében, 1798-ban. Az onnan légvonalban hetven kilométerre fekvő Bécsben, a Burgban volt testőr legszebb férfikorában, V. Ferdinánd király udvarában. Nem tudni, hogyan és mikor – bár alighanem ’48-ban és mint a megszálló császári ármádia tagja –, elkeveredett egyszer erre a vidékre, ahol olyannyira megtetszett neki a világ, hogy elhatározta: ha megkapja az obsitot, itt vesz majd birtokot magának. 1854. augusztus 4-én érkezett Söjtörre, már abba a házba, amit megvásárolt (a mai Deák Ferenc utca 29. számú telken) s amely aztán mindvégig Knappék ősi hajléka maradt. Felnőtt gyermekei közül Jozefa a vele együtt érkező Johann Schneidernek férje már, s jönnek velük rokonságban nem álló famíliák is, szám szerint még négy család. Kettő azonnal vissza is fordul, Szethallerék maradnak, s házassággal idecsalják még Hossékat.
Az első nemzedék nem tud magyarul. Minden oka megvan arra a falunak hogy németeknek nevezze őket. Némi irigységgel. Tehetős embereknek látszanak. Hintón, kalapban, fehér kesztyűsen, szolgák kíséretében járnak a férfiak a templomba, úgy tudni, szép földjeik vannak a határban. Az utóbbinak azonban a tizede sem igaz. Ügyvédi praktika áldozata a telepesek vezére, Johann Knapp. Részletre vesz meg egy több száz holdas birtokot Csurgón, Kispusztán, Fűz-völgyben, a Berekben, egy jókora részt a csákányvölgyi erdőben, a korábbi Séllyei-Csertán-Farkas-féle földeket. Az évekig fizetett részleteket azonban az ügyvéd elsikkasztja. Mire a tulajdonjog bejegyzésére sor kerülne, kiderül, alig valami lett Knappéké. Mindössze néhány tíz holdnyi szántó, valamicske rét, egy kevés szőlő a Szabó-hegyen. Ebből adogatott aztán el később az öreg Knapp, ha megszorult a háztartás. A rétet például az újra Söjtörre igyekvő Fatérék vették meg. Ifjabbik Knapp János már egészen beilleszkedik a paraszti világba, semmi sem különbözteti meg a szomszédaitól. Legfeljebb az, hogy zsebbe való naplócskát vezet a világ történéseiről, s abban megenged magának egy-két céltalan gondolatot Istenről, a dolgok örök rendjéről, a végtelenről, közbe-közbe szúrva ilyesféléket: „Vörös hó esett a faluban 1896. február 26-án éjjel... Csalónál tűz volt. 17 ház. Május 4.én d. u. 1 óra szombat... 1925. IX. 25.én szerdán hozták meg a templom új harangjait.”
Akadnak Söjtörön, akik úgy tudják, hogy valamikor – mondják, Trianon után, mások sokkal korábbi évkört jelölnek – a Délvidékről is bevándorolt volna a faluba néhány család. Ha ilyesmi történt, s nem zárható ki, hogy történhetett, az valóban régebbi história, vélhetően a XVIII-XIX. század fordulójához kapcsolható. Nemzetiségüket sokáig tartják is, az 1880. évi összeírás szerint négy szerb (valószínű, hogy az összeíró téved, és valójában horvát) anyanyelvű család lakik a faluban. Hogy kikről van szó, csak gyanítjuk. Már 1801-ben előfordul egy adóösszeírásban a Ruzics, Mikolics, Gasparics név, Rudovics Pálé 1821-ben tűnik fel, Tomasics Sándoré 1869-ben. S aztán ott vannak még Vajdicsék, Kovacsicsék, Juranicsék. Mindez kevés azonban ahhoz, hogy megerősíthessük a szervezett bevándorlás tényére vonatkozó hagyományt.
Weisz Lőrinc szatócsboltja
Egy ép emlékjel a söjtöri izraeliták sírkertjében úgy is, mint a két patinás helybéli kereskedőcsalád, az Ungár és Deutsch família egymásra találásának dokumentuma
A volt jobbágyság szántójából kihasított zsidó temető
A második világháború áldozatainak emlékműve a falu főterén
Egy lap Knapp János jegyzetfüzetéből. Ezek a bejegyzések a tűzesetekről tudósítanak
