Régvolt idők emlékei
Régvolt idők emlékei
A kedvező természetföldrajzi adottságoknak köszönhetően viszonylag korán megtelepedtek az első emberek azon a területen, amely ma köz-igazgatásilag Sióagárdhoz tartozik. A Leányvár alatt, a Sió mellett egy ovális gödörből állatcsontok, valamint olyan edénytöredékek kerültek elő, amelyeket az úgynevezett vonaldíszes kultúra jellegzetes, bekarcolt mintái ékesítettek. A leletek arra utalnak, hogy körülbelül hatezer évvel ezelőtt már ember élt e tájon. Az újkőkornak, a neolitikumnak nem ez az egyetlen emléke a falu határában. Nem messze a lelőhelytől, ugyancsak a Leányvár alatt, a régészek egy mellékletekkel ellátott, zsugorított csontvázra bukkantak. A kor szokásainak megfelelően a halottat egykoron gazdag útravalóval látták el: földfestékkel pirosra festett edényekkel, kőbaltával, vésővel és vadkanagyarból készített amulettel. A sírt a csontváz jellegzetes, alvó embert utánzó fekvése és a mellékletek alapján egyértelműen a Wosinsky által felfedezett lengyeli kultúrához sorolhatjuk, csakúgy, mint az Ágostonpusztán feltárt, zengővárkonyi típusú telepet és a hozzá kapcsolódó temetőt.
Vidékünk különösen gazdag bronzkori leletekben. Nemcsak tárgyak, hanem kora bronzkori házak nyomai is előkerültek a falutól három kilométerre északra, a gencsi határrészben; a Sió bal partja mentén, a folyó és a község közé eső területsávon pedig egy hamvasztásos urnatemető maradványaira bukkantak. A legnevezetesebb bronzkori emlék azonban maga a Leányvár, amit már Wosinsky „praehistorikus védműként” említ. A neves régész e védmű déli és délkeleti részén széles, emberi kéz munkálta teraszokat fedezett fel.
A Kárpát-medence első név szerint ismert népe, a kelták úgyszintén hátrahagyták nyomaikat a településen. Sírmezőjüket Wosinsky a Leányvár tetején vélte megtalálni, de a község más részeiből is kerültek elő e korból származó leletek.
A római uralom idején is lakott volt a vidék, erre utalnak az Ágoston-pusztán feltárt római villa maradványai, az ettől északra lévő magaslat IV. századi római sírjai és a Leányvár alatti gödrökből előkerült idomtéglák és mészkődarabok.
A Nyugatrómai Birodalom 476-ban bekövetkezett bukása után mozgalmas időszak vette kezdetét a Kárpát-medence területén. A népvándorlás korának népei közül azonban mindeddig csak az avarok nyomait fedezték fel Agárdon a mözsi dűlőben, ahol három avar sírt tártak fel. A temető nagy része valószínűleg a múlt század végi gőzekés szántás következtében semmisülhetett meg.
A Sióagárd határában előkerült legrégibb és legfiatalabb leletek kora között több mint hatezer év a különbség. Szinte valamennyi nagy régészeti korszakból, a neolitikumból, a bronz- és vaskorból, a Római Birodalom időszakából és a népvándorlás korából is kerültek elő itt tárgyak a földből. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a község mostani határa évezredeken át folyamatosan lakott lett volna. A leletek mennyisége és jellege egyértelműen kizárja ezt a feltételezést.
A honfoglaló magyarság Tolna megyei megtelepedéséről nagyon hézagosak az ismereteink. Az e korból származó hitelesített lelőhelyek száma csekély, ami éppúgy utalhat a kutatás hiányosságaira, mint ahogy jelezheti a megye egykori betelepedettségének mértékét is.
Kniezsa István elsősorban nyelvészeti adatokra támaszkodva úgy vélte, hogy a Mezőföld déli része a honfoglalás korában csak gyéren megszállt terület volt, ahova a XI. században besenyőket telepítettek. A XIII–XIV. századi oklevelek vizsgálata alapján a kor másik jeles kutatója, Győrffy György is arra az eredményre jutott, hogy a Sárvíz két oldalát elsősorban besenyők lakták, akik aztán a XII. századra teljesen elmagyarosodtak. Konkrétan Agárdra vonatkozó adattal e korból egyáltalán nem rendelkezünk, s a községben előforduló földrajzi nevek sem szolgálnak információval erre az időszakra nézve. Nagyon kevés az adat a kora középkor évszázadaiból is, ezek mégis elegendő bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a település az Árpád-korban már létezett. A község nevének „d” kicsinyítő képzős alakja maga is Árpád-kori keletkezésre utal, a régészeti leletek és okleveles források pedig további bizonyítékkal szolgálnak Agárd Árpád-kori eredetére vonatkozóan. Első okleveles említése az 1292 körüli időből származik, amit alátámaszt Rosner Gyula 1967-ben végzett ásatása is, melynek során megtalálta a középkori falu házainak és templomának maradványait. A feltárás során tizenkét sírt, három ház alapját és nyolc hulladékgödröt sikerült kibontania.
Az írott és íratlan források hiánya miatt azonban a település XIII–XVI. századi története még nagy vonalakban sem rekonstruálható. Nem sikerült megnyugtatóan tisztázni azt a kérdést sem, hogy a korai századokban mikor kinek a birtokában volt a község.
Az általánosan elfogadott felfogás a középkori Agárdot a szekszárdi apátság birtokaként tartja számon. Ez a feltételezés valószínűleg azon az 1703-ban kiállított oklevélen alapul, amely a török hódoltság utáni birtokrendezések kapcsán felsorolja azokat a falvakat, amelyeknek a birtokában a király az apátságot újra megerősíti. Az oklevélben szereplő 44 település között ott találjuk Agárdot is. A birtokjog igazolására a szekszárdi apát, Mérey Mihály az apátság 1061 és 1698 között keletkezett okleveleit mutatta be.
Az igazoló okiratok rendkívül széles időhatárából viszont az következik, hogy ez a XVIII. század eleji oklevél semmiféle bizonyítékkal nem szolgál arra nézve, hogy az apátság a török hódoltság előtti vagy alatti időszakban szerzett-e birtokjogot Agárdon. A tulajdonjogi kérdések tisztázását nehezí-ti, hogy a szekszárdi apátság 1061-ből származó alapító oklevele csak egy későbbi másolatban, töredékesen maradt fenn. Az abban név szerint említett birtokok között nem szerepel Agárd, s nem található a település neve azon az 1351-es oklevélen sem, amely a szekszárdi apátság birtokaként 28 települést sorol fel.
A Zsigmond- és a Hunyadiak korabeli oklevéltárakban több ízben felbukkan az Agari család neve. Csánki Dezső Hunyadiak korát feldolgozó alapvető munkája pedig Tolna megye főbb birtokosai közé sorolja őket. Egy 1460-ból származó feljegyzés például arról tudósít, hogy Kisagari Kepther Mihály és fia, László, valamint Dobozy Kelemen fegyverrel tört Agárdy Péter, Tamás és Benedek Pál Agaron fekvő részbirtokára.
Újabb híradás a településről, amely szerint jó két évtizeddel később Mátyás király vizsgálatra utasította a Tolna megyei szolgabírákat, mert az aurani perjel Agárdy Imre egyik jobbágyát agárdi birtokáról Faddra hurcolta. A fentiek azt valószínűsítik, hogy a XV. században a község részben vagy egészben az Agari, Agárdy család birtokában volt. A korra jellemző bonyolult birtoklási viszonyok miatt azonban nem zárhatjuk ki a szekszárdi apátság tulajdonjogát sem.
Az Agari családról, illetve Agárd korai történetéről az eddig elmondottakon kívül van még néhány szórványadatunk. Tudjuk, hogy a család több tagja, például Imre és Miklós a XV. század közepén szolgabírói tisztet töltött be, Agárdi Mihály pedig 1425-ben a bécsi egyetemen tanult.
A falu kora középkorára vonatkozó forrásaink nem többek néhány oklevélben megőrzött mozaikszerű adatnál és tucatnyi régészeti leletnél. Ez a kor mégis fontos örökségként hagyta ránk a település nevét, ami sok minden mással ellentétben túlélte a török hódoltság másfél évszázadát is.
Az Agárd elnevezés nagyon „népszerű” volt a középkorban, hiszen a Sárvíz menti településen kívül még további négy is viseli ezt a nevet. A megkülönböztetés igénye csak a XX. században, 1913-ban ragasztja a Sió előtagot a falunév elé. Ezt megelőzően rövid ideig Zemplénagárd mintájára Tolnaagárdnak is nevezték, sőt felmerült az a lehetőség is, hogy a települést Sáragárdként vegyék a hivatalos jegyzékbe. Az ötletet végül a helyiek – a szó vélt vagy valós negatív csengése miatt – elvetették.
A helynév eredetére vonatkozóan számos elképzelés született. Tudományosan megalapozottak s meseszerűen szépek is, mint például az, amely a név köré kis történetet szőve a Leányvárból „A-gárd, a-gárd, a-gárd” kiáltással jajveszékelve menekülő hajdani várúrnőt álmodta a község névadójának. A valóságban a település ekkor már évszázadok óta viselte a nevét, amely eredetét tekintve minden kétséget kizáróan az Árpád-korból származik.
Pataki József, a tolnai táj földrajzának és történetének értő szerelmese a névadás hátterében azt sejti, hogy a települést a korai századokban királyi agarászok lakták. Ennek a feltételezésnek sincs azonban komoly történeti alapja, a rendelkezésre álló adatok, ha nem is zárják ki, de nem is valószínűsítik ezt az elképzelést. Kiss Lajos nyelvész a település nevének eredetére két lehetséges magyarázatot kínál. Az egyik szerint Agárd neve egy személynév kicsinyítő képzős változata, a másik szerint az „ágár” régi magyar szavunkból származik, aminek jelentése „fűzcserjékkel benőtt zátony”.
A Sárvíz menti településre vonatkozó okleveles anyag, illetve a község fekvése mindkét értelmezést lehetővé teszi, de mindeddig nem rendelkezünk olyan adattal, amely az egyik vagy másik megoldás felé billentené a mérleg nyelvét.
Késő bronzkori agyagedény a Leányvárból (Gaál Attila felvétele)
Késő rómaikori leletek Sióagárd-Ágostonpusztáról (Gaál Attila felvétele)
VII. századi avar cserépedény Sióagárd-Ágostonpusztáról (Gaál Attila felvétele)
Árpád-kori cserépbogrács egy Sió-parti halásztanyáról (Gaál Attila felvétele)
