Egyházak, iskolák, közösségek
Egyházak, iskolák, közösségek
Ha egy adott ország vagy település karakteréről, kultúrájáról, társadalmának belső szerveződéséről a napi problémák kezelésének módjáról, értékrendjéről akarunk képet alkotni, meg kell ismernünk vallási hagyományait. Ha ezt valaki figyelmen kívül hagyja, nem igazán érti, értheti meg például azt, hogy egymás mellett lévő, esetleges együttélésükből fakadóan számtalan előnyt fakasztható települések miért képtelenek az egyesülésre.
A neszmélyi katolikus templom és plébánia alapításának kezdetei a múlt homályába vesznek. Egyvalami bizonyosan megállapítható: III. Ince pápa 1216. június 13-án Perugiában kiadott oklevele, melyben a pannóniai Szent Márton-monostor egyházait, birtokait és egyházjogi kiváltságait részletesen felsorolja és megerősíti, csak Almás Szent Lászlóról nevezett plébániáját és Fuzigteau (Füzitő) Szűz Mária-templomát említi. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy a XIV. század elején rögzített pápai tizedjegyzék szerint Nezmel a budai főesperesség plébániái között szerepel. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül Esztergom közelségét, s azt sem, hogy ezen a vidéken voltak birtokai a ciszterci rend pilisi apátságának.
A királyok látogatásai, Albert király itteni halála sejteni engedi, hogy a szükséges és szokásos szertartások elvégzésére alkalmas templomnak kellett itt állnia. Elfogadva a szakemberek véleményét megállapíthatjuk, hogy a mai református templomot Mátyás király nagy építkezéseinek idején XIV. századi alapokra építették. Abból, hogy 1404-ben Zsigmond király Neszmélyen tartózkodott, bizton következtethetünk arra, hogy a mai templom elődje már állt, s azt valószínűsíthetően 1396 táján kezdte építeni a birtokos Hancko család.
A lakosság lelki gondozását a török előtt ennek az épületnek papjai látták el. Mohács után azonban új idők jöttek. Terjedt a reformáció, s megtörte a katolikus vallás egyeduralmát. A XVII. században Komárom és Neszmély lakossága is az új, a megreformált egyház tanait követte. Településünket akkor szinte csak reformátusok lakták. Ezen a helyzeten Dunaszentmiklós XVIII. századi német betelepítése változtatott, amikor is többnyire házasság révén katolikus vallású polgárok is kerültek a községbe.
Lángi gróf Zichy Miklós 1808-ban palotai gróf Zichy Miklóstól zálogba vette a dunaalmási uradalmat és az egyharmadnyi ó-szőnyi uradalmat, melyet egyesített korábban szerzett kétharmad részt képviselő itteni jószágával. Ekkor Dunaalmáson plébániát és szegény iskolát alapított. A plébánosi stallumot Szakáll Gábor foglalta el. Az ez időtől vezetett anyakönyvi bejegyzéseket hol „administrator”, hol „plebanus loci” titulussal jegyezték.
1839-ben palotai gróf Zichy Miklós azzal váltotta vissza a korábban zálogba adott birtokot, hogy magára nézve nem ismert el semmit elődje kötelezettségvállalásaiból. 1847-ben került a birtokhoz uradalmi írnoknak, majd 1849. január 21-től almási uradalmi ispánnak s egyben Almás és Neszmély kezelőjének Wenninger Mátyás, a neszmélyi katolikus templom későbbi donátora.
1855-ben a klosterneuburgi kanonokrend tulajdonába került a Dunaalmás–Neszmély birtok s a templom kegyurasága. A Dunaalmáson működő lelki atyák ekkor plébánosi címet viseltek ugyan, de javadalmuk rendezésére csak a két településen bekövetkezett tagosítás, azaz az 1857., illetőleg az 1867. esztendőt követően került sor.
A plébánia historia domusa szerint a neszmélyi hívek 1714-ben, tehát az 1755-ben emelt dunaalmási templomnál jóval korábban alakították ki kápolnájukat, melybe sajátos módon nem felfelé, hanem lefelé vezető öt lépcsőn juthattak be. Tornyából 1753-tól két harang szólította a hívőket. A 144 kilogrammos nagyobbik alsó felirata: „EX MUNIF[ICENTIA]: CELS[ISSIMI] PRINC[ÍPIS] & PRIMAT[I] NICOL[AI] CSÁKY PRO ECCL[ESIA] CATH[OLICAE} ROMA[NAE] NESZMILIEN[SI] A[nn]o. 1753.” (Főméltóságú Csáki Miklós hercegprímás bőkezűségéből a Neszmélyi Római Katolikus Egyháznak.) Oldalán két szent által közrefogott feszület és egy díszes ornátusú püspök alakja látható. Felső körirata: „GOSS MICH. ANTONI ZECHENTER IN OFEN.” (Öntötte Budán Mich. Antoni Zechenter.)
A kisebbik, 68 kilogrammos harangon ismétlődik a harangöntőre utaló felirat. A kápolna oltárképe Szűz Máriát ábrázolja.
Az 1714–1751 között vezetett nyilvántartás szerint átutazóban lévő szerzetesek, tatai és süttői papok miséztek ezen a helyen. A kis szentegyház az akkori postaállomás épületében, Galstok János házában kapott helyet. Nem bizonyítható, de valószínűsíthető, hogy ebben a kápolnában szolgáltatták ki a három szentséget.
Az első keresztség, az első házasságkötés és az első temetés a faluban a következő sorrendben követte egymást: Horváth Ferencnek és Éva nevű feleségének gyermeke 1714. november 3-án kapta a keresztségben az András nevet, Dängl Mátyás és Stöckin Éva 1722. január 23-án fogadott örök hűséget egymásnak, a 34. életévében elhunyt Jakus Mihályt 1752. október 12-én kísérték utolsó útjára.
A ház urát, Galstok Jánost 1755-ben temették el a kápolna alatti kriptában. 1894-ben az épületet iskolává alakították át, Galstok János tetemét exhumálták, és a község temetőjébe vitték át földi maradványait. Sírja fölé az eredeti márványlapot helyezték el, amelyet az alábbi szöveggel egészítettek ki: „Galstok János a volt neszmélyi romai katolikus templom alapítójának dicső teteme a templom oltára alatti sírboltból hatósági engedéllyel 1894. augusztus 17-én a mostani Patronus kegyeletéből épített sírboltba vallásos ünnepéllyel örök nyugalomra elhelyeztetett. A volt templom R. K. Iskolának alakíttatott át. Béke hamvainak.”
A régi kápolna fatornyát 1893-ban bontották le. Ekkor találták meg Galstok János védőszentjének, Nepomuki Szent Jánosnak a bemeszelt szobrát, s azt a harangokkal együtt az új templomban helyezték el. A szobrot rejtő vörös márvány medencét kiemelték, és az újonnan épített iskola falába helyezték át.
Az új neszmélyi katolikus templom, az almási anyaegyház közelségére tekintettel a falu felső végében épült fel. A terveket Aughofer Adolf és Molnár György tatai, illetve Schömer Ferenc budapesti építész készítették. Az építési munkálatok Molnár György felügyelete mellett folytak. A lakatosmunkákat Szládeky Lajos tatai, az ácsmunkálatokat Nagy Mihály komáromi mester végezte. A templom orgonáját a klosterneuburgi kanonokrend prelátusa, Kostersitz Ubald a bécsi hangszerkészítőtől, Ulmann Józseftől rendelte meg. A templombelső asztalosmunkáit metszett tölgyfából Noll mester készítette. A toronyban Wenninger Mátyás és neje Simon Mária adománya nyomán immár három harang hívta a hívőket lelki elmélyülésre. Az új, a harmadik harang súlya 229 kilogramm. Külső oldalán Szűz Máriát ábrázoló relief ékeskedik.
A templomot Zalka János győri megyés püspök szentelte fel 1894. július 8-án Kisboldogasszony tiszteletére. A jeles eseményről a bejárat jobb oldalán elhelyezett márványtábla tanúskodik:
„Aedificata per reverendissimum Dominum Ubaldum Kostersitz Praepositum Claustroneuburgiensem qua Patronum Parochiae Duna Almásiensis, et benedicta per Excellentissimum Dominum Joannem Zalka Episcopum Jaurinensem Anno 1894 die Juli 8.” (Építtetett főtisztelendő Ubald Kostersitz klosterneuburgi prépost, mint a Dunaalmási parókia patrónusa által, és felszentetltetett Zalka János győri püspök által.) A portálé bal oldalán lévő márványtábla pedig Albert király emlékét idézi: „Albertus Habsburgiensis Rex Hungariae anno 1439. 17-ma Oktobris obiit in Neszmély.” (Habsburg Albert, Magyarország királya meghalt Neszmélyen, 1439. október 17-én.)
Az első világháború alatt, 1916. augusztus 10-én, a hadvezetés az ólomból öntött orgonasípokkal együtt rekvirálta a templom két nagyobb harangját is. Pótlásukra Mikos Lajos helyettes lelkész kezdeményezésére 1923-ban került sor. De 1944 tavaszán ezt is elvitték. A templom pénztárkönyvének bejegyzése szerint a tornyot a második világháború idején találat érte. Újjáépítésre részben a hívek adományaiból 1945-ben került sor. Akkor alakult ki mai formája.
A Mária Reparatrix Társaság örökimádó nővérek apácarendje Magyarországon 1901-ben, Neszmélyen 1935-től telepedett le. Mátrai Gyula, a rend budapesti templomának lelkésze és ügyvezető igazgatója 1935. április 2-án kelt levelében jelentette a győri püspöknek, hogy a DeVier Landen amszterdami cég megbízottjaként megvásárolta a volt Wenninger-villát és a hozzá tartozó területet az apácák számára. A vásárlás összegét a rend kölcsönként kapta. Visszafizetését a kongregáció tagjai és az apácák az ostyasütésből, egyházi ruhák, zászlók készítéséből származó bevételeikből törlesztik.
A kis zárda mellé kápolnát is építettek. Mátrai Gyula kérésére a püspök engedélyezte, hogy abban a szentmisét a mindenkori almási plébános celebrálhassa. Az apácák szigorú elzártságban éltek, csak apjuk látogathatta őket. A külvilággal fogadótermeiken keresztül érintkeztek. A kongreganista gyerekeknek színdarabokat tanítottak be. Örökimádóknak azért nevezték őket, mert az oltáriszentség előtti térdeplőn egymást váltva két apáca imádkozott folyamatosan. Amikor a háború alatt megfogyatkozott létszámuk miatt ezt nem tudták megoldani, kongreganistákat vontak be, így biztosították a folyamatos imát. 1950-ben ezt a rendet is feloszlatták, a nővérek elmenekültek. Házukat igen leromlott állapotban kapták vissza 1993-ban. Felújítása óta, 1994-től, lelkigyakorlatos intézményként szolgál.
Az almási plébániához kapcsolódó római katolikus népiskola kántortanítói tisztét 1832–1848 között Klárik László adminisztrátor, 1848–1855-ig egy nyugdíjas személy töltötte be. Az egykori Zichy-uradalmat 1855-től tulajdonosként birtokló kanonokrend gyámolításába vette az iskolát, biztosította a tanító javadalmazását, s ezzel egyidejűleg tandíjat vezetett be.
1864-ig a tanítói lakás és az iskola egy nádfedeles alacsony házban volt, mely egy szoba-konyhát, egy kamra jellegű tantermet és egy kis fészert foglalt magában. Ekkor a templomdomb melletti bolt épületét tanítói lakássá alakították, s mellé új iskolát építettek.
1855-től 1885-ben bekövetkezett haláláig Szarka György, ezt követően Szabó Bertalan szolgált itt kántortanítóként.
A neszmélyi katolikus gyerekek 1894-ig jártak a dunaalmási iskolába. Az új templom felszentelését követően a régi kápolnát és az azt magában foglaló házat iskolává alakították. A neszmélyi katolikus népiskola első kántortanítója, Hegedüs Sándor 1894–1901-ig töltötte be hivatalát. A XX. század első felének színvonalas oktatási, közösségi munkáját bizonyítják az iskola színjátszói által bemutatott sikeres előadások.
Kálvin tanai gyors ütemben terjedtek Nyugat- és Közép-Európában. A XVI. és XVII. század fordulóján már Magyarországon is létrejöttek az első gyülekezetek. Komárom megyében a komáromi várban szolgáló német katonák és parancsnokaik kérésére 1530-tól jelen voltak a térségben a protestáns lelkészek. A XVI. század közepén a neszmélyi templom körül letelepedett nép is gyülekezeti közösségben élte evangéliumi hitét. A feljegyzések szerint 1590-ben már a reformátusok használták a templomot.
A reformáció elterjedéséről és az itteni református egyházról hű képet festett az eklézsia egykori kiváló lelkésze, Csizmadia Dániel. Tőle tudjuk, hogy a feljegyzések közül a legrégebbieket a török dúlás pusztította el. A megmaradt iratok nagyobb része 1594-ben a tűz martalékává vált. A XVII. század elejének élénk gyülekezeti életét bizonyítja az 1633-ban Bécsből hozatott mintegy 25 kilogramm súlyú kisharang. Felirata: DAVIT WESNITZER IN WIEN GOSS MICH MDCXXXIII. (Öntött engem Bécsben Dávit Wesnitzer 1633-ban.) Az bizonyos, hogy ezt a harangot fából készült haranglábon helyezték el.
A szájhagyomány szerint a templom valamikor szerzeteseké volt. Ők a török időkben távoztak. Így került a templom a reformátusok birtokába. A romladozófélben levő épületet a türelmi rendelet megjelenése előtt, Mária Terézia halálának évében 1780. július 7-én kezdték renoválni. Beretzki Márton prédikátor megérezte ugyanis, hogy enyhül a Habsburgok Magyarországra gyakorolt gazdasági, kulturális és vallási nyomása.
A gyülekezet által őrzött iratokban ez olvasható a templom magújításáról: „…minekutána szinte e szárközépig érő homokkal az ajját megtöltettük, és a deszkákat rakattuk veres fenyő szálakra ezek után az ujj székeket is berakattuk, melyeket hét heteknek folyások alatt készítettünk. Komáromi asztalos mester Gál István és ennek legénye által nem lévén költséggel. Míg a székek készültek ez alatt az idő alatt meg is meszeltettük belölről a templomot, mely ez előtt 70 vagy 80 esztendőkkel meszeltetett. Meszelte és sok helyen vakolta is Kötél Dániel szentmiklósi sváb a tíz parancsolatokat és akathedra mellett levő betűket írta ifjó Nemes Patkó András […]”.
Még szerencsének is tekinthetjük, hogy ekkor nem történt több az épület felújítása terén. Az 1783-as komáromi földrengés, melynek hullámai Pozsonyig és Budáig terjedtek, a neszmélyi templomot is megrázta. A csonka toronyról lehulló szegletkövek egyike átszakította a templom tetejét, még a padlózatot is betörte. Korábban is lelkeket lesújtó látvány lehetett a református templom leégett, földrengés sújtotta csonka tornya. És nemcsak a torony volt romos állapotban, hanem az azt övező erődfal kerítése is.
A gyülekezet 1787-ben látott hozzá a leégett s mintegy kétszáz évig csonkán álló torony helyreállításához. A munkálatokról érdekes és értékes feljegyzéseket találunk a Neszmélyi Református Lap hasábjain. Ebből megtudjuk, a szükséges állványzatot Nagyigmándról vették meg, ahol épp akkor fejezték be az építkezést. Némi jövedelemhez is jutott az eklézsia: az északi oldalon – a Duna felől – lebontásra került a kőfal, illetve az egykori kápolna. Az így nyert kőanyagot a komáromi gyülekezet vásárolta meg, amely szintén ez időben (1784–1788) építkezett. A komáromi református templom építéséről készült költségkimutatás szerint 1039 forint értékű követ használtak fel. A neszmélyi templomot komáromi mesterek építették, amiért az eklézsia ötszáz forintot fizetett. Természetes, hogy a segédmunkát Isten dicsőségére a gyülekezet hívei végezték.
A kétszáz évig csonkán álló torony építése során a toronyfalakat a templomtető magasságáig bontották le. A neszmélyi eklézsián őrzött iratok szerint a renoválás során „…a felső pártázatok táján tíz vagy tizenegy másányi vasrudakkal és kaptsokkal megerősített és kaptsokkal megerősített körös-körül és régi magasságára felemeltetett, vége lett a kőrakásnak. Azonban már ekkor a földön kész volt az átsmunka, ezt hirtelen felhordatták. Az árbótzfát felállították a gombot, melyet ns Tata Városában készítettünk feltette rá Károly nevű Áts legény, három üvegpohár bort ott megivott, egyet a Felséges és Kegyelmes 2-dik Jósef Császár élete megmaradásáért, másikat a Tanító életéért, hármakkal szerentséltette az épületet s jót kívánt az egész országnak…”
Az idő alatt, míg a tető elkészült, a kőművesek megkezdték a torony külső és belső vakolását. A harangokat felvonták, s a helyükre rakatták. A kisebb harangot 1633-ban öntötték. A nagyobb, kétmázsás és tizedfél fontos harang 1787-ben készült Budán. Ennek felirata magyarul: ÖNTETTE A NESZMÉLYI REFORMATA SZENT-EKLÉZSIA BRUNNER JÓZSEF MŰHELYÉBEN 1787-BEN. Ezt az első világháború idején beolvasztották. Pótlását Mikos Lajos öntette 1923-ban. Az új, 124 kilogrammos harang felirata: A NESZMÉLYI REFORMÁTUS KERESZTYÉN HÍVEK KÖZADAKOZÁSÁBÓL ÖNTÖTTE 1924 ÉVBEN WALSER FERENC BUDAPEST.
Az 1787. évi munkálatok során Pőtze István molnármester két Mátyás-kori pénzt és egy korábbit is talált. A neszmélyi református templom eredetileg vártemplomként szolgált, körülvéve két és fél méter magas kősánccal, melyeken lőrések voltak. A kőfalon két kapu található. Mindegyik felett egy-egy kronosztichon díszlik az építést jelző évszámmal: 1816.
1826-ban a hajó déli oldalán oda nem illő szögletes ablakot nyitottak. A forradalom és szabadságharc éveit követően, 1854-ben, Zábránczki Ferenc révkomáromi ácsmester kijavította az időközben megromlott tetőt. A templom műszaki leírása 1861-ből származik: „a református templom XV. századbeli góth keletelt építmény. Szentélye 5° hosszú 3°2’ széles, a hosszhajó 11° hosszú, 4° széles. A sokszögű apsis keleti fala 1°2’3’’, a csúcsíves diadalívnek magassága 1 1/2’. A régi ívezeteknek csak nyomai maradtak fenn, a mennyezet jelenleg gerendázatból áll. A tornyot és a templomot kőfedéllel ellátott talapzat övezi. A templomot lőrésekkel ellátott fal védi, mely a szentélynél bástyának is tekinthető octogonnal végződik.”
1891-ben Mikus Sándor és Aughoffer Adolf tervei alapján kevéssé szerencsés átalakítást hajtottak végre. 1932-ben újabb átalakításra került sor. Ekkor távolították el helyéről a templom legszebb figurális kőemlékét a „barátfejet”, melyet a tatai Kuny Domokos Múzeum gyűjteménye őrzött meg az utókornak. 1969-ben a Műemlékvédelmi Felügyelőség szakszerűen tatarozta a templomot. A külső tatarozás során leverték a külső vakolatot, megtisztították a szegélyköveket. A templom értékéhez mérhetők azok a kincsek, amelyek a gyülekezet napi életéhez kapcsolódóan halmozódtak fel. Az úrvacsorai serleget Váradi Ötvös János Istenhez való buzgóságból 1649-ben adományozta a neszmélyi eklézsiának. 1694-ben Horváth István a süttői református egyháznak készített serleget, mely a süttői eklézsia elpusztulását követően visszakerült Neszmélyre. Ebből az időből maradt fenn egy török motívummal ékített díszkendő és egy törökös mintázatú úrasztali terítő. A szépen megindult fejlődés 1672-ben, I. Lipót (1657–1705) uralkodásával megszakadt. Kezdetét vette az ellenreformáció. A protestánsok templomait elvették, iskoláikat bezárták. Ezt a korszakot örökíti meg Jókai Mór Az elátkozott család című regényében. A templomokat lerombolhatták, de a lelkekből az új hitet kiirtani nem tudták. Hiába vitték gályarabságra, sőt máglyára a prédikátorokat, mint például az ekeli Száki Jánost, a nyakas kálvinistákat megtörni nem tudták.
A Wesselényi-féle összeesküvés után fellángoló protestánsüldözésről s annak az 1671–1681 közötti úgynevezett gyászévtizedéről semmilyen feljegyzés sem maradt fenn a régi iratok között. Egyvalami bizonyos. Az éppen akkor aktív neszmélyi prédikátorok egyikét sem ítélték gályarabságra. A korábban itt szolgált lelkészek közül viszont a gályarabok keserű kenyerét ehette Alistáli György (Ó-Szőny), Szomódi János (Szend), Komáromi Sülye István (Komárom). Ők – ahogy erről korábban már megemlékeztünk – 1675–76-ban szabadultak a nápolyi gályákról, miután fejenként ötven arany váltságdíjért De Ruyter holland admirális Velencébe szállította őket. Alistáli és Szomódi gályarabsága előtt, Komáromi Sülye István pedig utána szolgált prédikátorként a gyülekezetben.
1677. március 10-én Tolnai Borbély Gergely tatai esperes javaslatára a tatai egyházmegye Neszmélyen tartotta közgyűlését. A meghívó szövege szerint:
„Tatai Seniorságnak minden faluinak igen szép rendben adassék egyikből másikba, úgy, hogy minden helység tudja ez dolgot, kit el ne mulasson.
Minden dicsőség tőlünk Krisztus által legyen Istené, kinek kegyelme boldogítson bennünket Amen. Tiszteletre nevelkedő ifjak s scholáinknak kellő örömei, mestermagzatim, és fiaim, a szentszolgálatban társaim, én is mindenné lőttem néktek gyermek és ifjú ember, a szent tisztben.
Látja Kegyelmetek ez írásom; kihívásom az Dunántúl egy kis gyűlésben ad Mensis Martii 10-11 Diem. Hová? Almásfaluba kértem szálást, de nem adott, hanem Neszmély adott szállást. Mi dolgunk lészen? Szolgáljuk az Isten dicsősségének és a Christus országa javának. Kik? A Tati Seniorság éppen minden falukból csak a schola mesterek legyenek jelen; de egy scholamester is el ne maradjon. Amely faluban schola nincsen, a falu bírája egy embert a falu képében külgyön, ne szófogadatlankodgyék, Istenére kérjük a falut ebben. Prédikátor uraimék legyenek jelen Dadról, Kocsról, Almásról, Neszmélyről, Lábatlanról, Szomódról, Bucsúról, Bátorkesziről, Udvardról is és Eölvedről. Tiszteletes uraméik is el ne kerüljék a megjelenést. Legyen Confessio Helvetica, Palatinata Catechesis nálatok az Biblia is cum Canonibus Ecclesiasticis. El várja Isten jóvolta és tisztetek igazsága kegyelmeteket. (Accepi. 24. február 1677) P . S.: A Nagyszombati helv. Conf. ecclesia Örökös könyvéből, a debreceni református főiskolai könyvtár kézirattárából.”
A keresztelési anyakönyvek csak 1706-tól maradtak fenn. Szóljon erről az időszakról, ezekről az évtizedekről az egykori neszmélyi prédikátor: „Az időjárás mostohasága elenyészik amellett a próbatétel mellett, amelyet hitükért kellett kiállani atyáinknak. 1744-ben Mária Terézia helytartója fényes kíséretével több hajón érkezett Komáromból Neszmélyre. A neszmélyi tiszteletes Kis-Pataki János deákul köszöntötte, amit a felséges követ »igen humánusan fogadott«. A helvét hitvallás hívei iránt türelmet, szabadságot kért, amit kegyelmesen megígért. Az ígéret örökre ígéret maradt!”
Egy évvel később, 1745-ben, a neszmélyi eklézsiához megérkezett Both Ferenc tatai szolgabíró leirata. Eszerint templomaik, iskoláik, renoválását, meszelését csak a római katolikusok felügyelete mellett végezhetik. 1745-ben a református egyház ellenségei úgy elszaporodtak és megerősödtek, mint annak előtte soha. Elkobozták a templomokat, s egyre több a panasz az üldöztetésről. 1749. október 28-án Komáromból Neszmélyre érkezett egy küldöttség, amely megparancsolta, hogy a reformátusok „harangvesztés terhe mellett” harangozzanak hajnalban, délben és este is. Megparancsolták, hogy a református parókiát adják át a katolikus plébánosnak, mert ettől kezdődően Neszmély filiája lesz Dunaalmás. Kötelezték a reformátusokat arra, hogy ünnepnapokon a neszmélyi reformátusok hozzák a barátokat kocsin Tatából s az almásiak vigyék őket vissza.
Gróf Csáki Miklós esztergomi érsek 1752-ben úgy rendelkezik, hogy a reformátusok semmi módon ne lehessenek a helység lakosai, mert „ezek miatt vagyon sokféle veszedelem”. Egyidejűleg elrendeli, hogy a plébánosok térítsék igaz keresztény hitre az eretnekeket, a tévelygők gyermekeit járássák katolikus iskolákba, a haldoklókhoz hívják a plébánost, hogy azok ne barmok módjára, lelki vigasz nélkül hagyják el a földi világot.
1774-ben Beretzki Márton, aki mint madari lelkész a megyercsi lelkészszel együtt a komáromi börtönbe vettetett, neszmélyi prédikátor lett. Neki adatott meg az a kiváltság, hogy a türelmi rendelet idején szolgáljon. A feljegyzések szerint a hír hallatán így kiáltott fel: „Vivát magyar Izraelnek szabadítója!” József császár türelmi rendelete után sorra szabadultak fel az eklézsiák, templomok épültek, csonka tornyok újultak meg, s a gyülekezeteket nem rendelték immár a plébánosok felügyelete alá. Az eklézsia tagjai aktív részesei voltak a község életének. Részt vállaltak a XIX. század társadalmi mozgalmaiban. Fónod János gyülekezetépítő munkájának eredményeként honvédtisztek kerültek ki közülük. A XX. században Csizmadia Dániel, Herczegh Vilmos, Szabó István szolgálták az eklézsiát.
A rektorral az élén 1771-től 1851-ig egy, ezt követően 1948-ig két tanerővel működött a neszmélyi református népiskola. Új, két tantermes iskolaépülete 1908-ban épült. A református óvoda 1905-től államosításáig gondoskodott a gyermekek neveléséről. Az iskolához, a gyülekezethez kapcsolódóan énekkart, ifjúsági egyesületi könyvtárat, református dalegyletet, színi egyletet működtettek.
A kántorlakás (igazgatói lakás) a templom mellett, a parókia tőszomszédságában állt. A rektorok közül kiemelkedő munkát végzett Körmendy István, akinek faiskolája gyümölcsfák százaival gazdagította a falu határát. Munkáját Darányi István földművelésügyi miniszter díszoklevéllel és kétszáz korona jutalommal díjazta. Nem késlekedett a helyi elismerés sem. 1902. január 8-án Wenninger Mátyás házában, fényes lakomával egybekötött ünnepségen Sárközy Aurél főispán, Ghiczy Dénes alispán és Lőrinczy György királyi tanfelügyelő jelenlétében köszöntötték a kitüntetett néptanítót.
Az iskola magas szintű közösségformáló munkáját bizonyítják színjátszó csoportjának előadásai. Kurucz Lajos tehetségét dicséri az 1925-ben alapított, s attól fogva hosszabb-rövidebb megszakításokkal, de folyamatosan működő énekkar. A Molnár Péter okleveles kántor vezetésével újjáalakult férfikar és a kevéssel utóbb létrejött vegyes kórus temetéseken és más ünnepeken szolgálja a gyülekezetet és a nagyobb közösséget.
Csizmadia Dániel sógornője, Hatvani Margit az 1930-as évek elején, Pápán árvaházat alapított. Ez az intézmény megvásárolta Csémi László házát, Neszmélyre költözött, s a régi ház helyén épült emeletes újabban folytatta munkáját. Az árvaház 1936. október 28-tól, 1958-ig működött, egyidejűleg húsz-harminc árvának biztosított menedéket. Fennállásának 24 esztendeje alatt mintegy kétszázötven árva gyermek talált itt testi-lelki megnyugvásra. Az épületet az 1990-es évek elején a budapest-pasaréti református gyülekezet vásárolta meg. Azóta pihenőház, homlokzatán olvasható feliratával hirdeti: „Istentől lett ez a hit által.” Az 1990 után megújult világban jó együttműködés alakult ki a dunaalmási Gyermekotthon és a neszmélyi református gyülekezet között.
A baptista név az újszövetségi Szentírásban előforduló görög baptizma (baptizzo, baptizein) szóból származik, magyarul alámerítést vagy bemerítést jelent. Aki tehát baptista, az alámerítkezett, azaz megkeresztelkedett.
A mozgalom 1609-ben keletkezett Angliában. Az eredetinél kevésbé radikális irányzata a negyvennyolcas szabadságharc éveiben jelent meg Magyarországon. Rottmayer János pesti iparos fiatalember 1846-ban visszatér Hamburgból, ahol baptistává lett. Négy társával együtt vallásos iratokat, Bibliát terjeszt, amit a szabadságharc miatt abba kellett hagyniuk. A Bach-korszakban a már meglévő kis gyülekezetet betiltják. 1860-ban azonban ismét működik a gyülekezet a Rottmayer-házban. 1865-ben keresztséget tartanak a Duna vizében. Ebben az időben indítja be Rottmayer a baptista missziót Kolozsvárott is.
Néhány évvel később Meyer Henrik, a Brit- és Külföldi Bibliatársulat német származású iratterjesztője, kiváló hitszónok és bibliamagyarázó 1873-ban érkezik Budára, és lakásán kezd baptista istentiszteleteket tartani. 1874-ben alapítja meg a pesti oldalon a legújabb korszak első baptista gyülekezetét a Wesselényi utcában. Ezt követően sorra keletkeznek a gyülekezetek. A legjelentősebb vonzáscentrumok a fővároson kívül: Nagyszalonta, Hajdúböszörmény, Tahitótfalu, Szada.
Neszmélyre az 1895-ös évek táján a Vág mellől, Negyed községből érkezett a baptista misszió. Az ottani gyülekezetből konyhakertészek hozták terményeiket ladikkal, és a Duna menti településeken kikötve árusították a friss paprikát, paradicsomot, zöldségféléket. Ám nem csak ezeket hozták, hozták magukkal a Bibliát meg a hitet is. A Kántor házaspár – akkor a Fischer-féle házban laktak, a Fő utcában – meghívta lakására az ismerős kertészeket, s itt házi istentiszteleteket tartottak. 1899-ben két hitvalló, Kántor Ferenc és Mórocz Jánosné született Vellám Julianna részesült a bibliai keresztségben a Kis-Dunában (az akkori Jegyző közi lejárónál). A keresztelést Udvarnoki András budapesti lelkipásztor végezte.
Ettől az időponttól számíthatjuk a neszmélyi baptista gyülekezet megalakulását. 1900-tól egyre szaporodott az alámerített hívők száma. 1902-ben külön temetkezési helyet kaptak a községtől két kilométerre lévő, Kalin-vár nevű kis hegy lábánál. Hogy így történt, abban szerepet játszhatott, hogy az akkori jegyző, Bertha György felesége baptista hitre tért. Az 1902-ben történt első és az 1946-ban bekövetkezett utolsó temetés közötti 45 esztendő alatt mintegy 35 halottját helyezte itt örök nyugalomra a gyülekezet. 1903-ban vásárolták meg imaháznak a Jegyző köz végén a 4. szám alatti Vajas-házat, Orosz István (1874–1936), szintén budapesti lelkipásztor segítségével, aki akkor gondozta a gyülekezetet. Ez volt a baptisták lelki otthona az 1965-ös dunai árvízig.
A neszmélyi hitközösség története négy korszakra osztható. Az első – a kezdeti négy évet is beleszámítva – az első világháború kitöréséig tartott. Rohamos a gyarapodás a hívek számában. Ekkor szerveződött meg az első vegyeskaruk és 1907-ben vonószenekaruk is. A falu népe közül sokan látogatták a baptista gyülekezetet. Kántor Ferenc, aki megtérése után féléves teológiai tanfolyamot végzett, kiváló igeszónoknak bizonyult.
Ez az időszak azzal zárult, hogy nyolc-tíz fiatalembert behívtak frontszolgálatra a gyülekezetből, közülük többen is életüket vesztették a háborúban.
A második szakasz 1945-ig tartott. A gyülekezet nehezen állt talpra. Boros Mihály (1884–1972) lelkipásztor vezetésével újraszerveződött a hitélet. Ő pásztorolta még a Szőnyben, Komáromban és Ácson lévő szórványgyülekezeteket is. Ebben az időben 1944-ig pengetős zenekar is működött Neszmélyen .
A harmadik periódus (1945–1965) tragédiával indul: Mórocz József másodéves teológushallgatót – elhajtott társaival együtt – 1945. január 1-jén agyonlőtték a Gerecse erdőségében a visszavonuló orosz katonák.
A református és a baptista gyülekezet közötti kapcsolat erősödésének jeleként Mórocz Józsefet már a református temetőben helyezték örök nyugalomba. Ezzel lezárult a régi temető használatának aktív időszaka.
Ezt a harmadik szakaszt a második világháború befejezésétől számíthatjuk tehát. Ekkor, különösen Sáhó Miklós lelkipásztorsága idején, újabb lendületet vett a hit. Immár harmadízben szerveződött újjá az ének- és zenekar. Számos fiatal tanul vonós hangszereken és nyer szakszerű zenei oktatást szervezésükben. Még felekezeten kívüli családokból is kérték a szülők, hogy gyermekeik ide járhassanak: a baptista közösség keretében több mint tíz növendékkel községi zeneiskola működött így Neszmélyen. Ezekben az években jelentős tevékenységet fejtett ki Jobbágy István aki 1951–1957 között a Baptista Egyház Zeneügyi Bizottságának tagja, majd 1968–1998 között titkára, a Hit hangjai című gyülekezeti énekeskönyv több énekének szövegírója.
A gyülekezet történetének negyedik korszaka 1970-től számítható. November 20-án kerül sor a Halmy Miklós festőművész tervezői közreműködésével épült új kápolna megnyitására. 1988-ban elkészült a nagy harangláb, 1989-ben pedig a harang s végül 1993-ban a főbejárati rész tetőzete. Az arányos, szép épület külső megjelenésében hangsúlyos az oldalhomlokzat függőleges sávokba rendezett ablaksora, terméskő lábazata és ugyanebből az anyagból épült bástyaszerű bejárata. A nemesen egyszerű, szépen komponált, harmonikus belső szakrális tér és annak kibomló szimbólumrendszere a belépés pillanatában megérinti az embert. A szentély üvegablakain beszűrődő sejtelmes fény és a belső tér valamennyi eleme a szószék rusztikus kőtömbjére, a puritán feszületre és az ékírás motívumokat idéző függőleges faláttörés díszítményre, a mélyített keresztelőmedence barlangíves lezárású kivágására, Halmy Miklósnak az emberi szellemnek és léleknek a matéria vonzásából való megszabadulását jelképező Pleroma című, magasan elhelyezett domborművére irányítja a tekintetet.
Az aktív gyülekezeti élet bizonysága a Szövétnek címmel kiadott időszakos lap, a folyamatosan működő vonószenekar, vegyes kar, férfikar, egyházzenei zenekar, énekkar, Héthalmi Páth Károly, Beharka Pál és Lisznyay Szabó Gábor itteni felkérésre született új kompozícióinak, átiratainak sora. Eközben a gyülekezet régi sírkertje tovább pusztult. A termelőszövetkezet eladta a temetőre épült ingatlanát. Az új tulajdonos 1997-ben egy második istállót épített a régi mellé. Ekkor a gépek kiforgatták a maradék sírokat is. A baptisták összegyűjtötték az egykori gyülekezeti tagok földi maradványait, s a Nemes-völgy mellett megvásároltak egy háromszáz négyszögölnyi területet, ahol végre kialakíthatták méltó sírkertjüket. Itt a neszmélyi baptista gyülekezet megalakulásának centenáriumán, 1999-ben felállították Cs. Kiss Ernő fafaragó művész hármas kopjafáját a régi temető halottainak emlékére.
A katolikus és a református egyháznak az oktatásban és a kulturális élet szervezésében játszott szerepét gyakorlatilag felszámolta az iskolák 1948-ban bekövetkezett államosítása és az egyesületek betiltása. A hatosztályos református elemi népiskolát és a római katoikus elemi népiskolát Pap Kovács Emil igazgatóvá történt kinevezésével egyidejűleg állami általános iskola néven összevonták. Ettől kezdődően 1950. november 18-ig a dunaalmási iskola fiókintézményeként működött. Ekkor Sala Erzsébet vezetésével ismét önállóvá vált a neszmélyi intézmény.
A nyolcosztályos állami általános iskola az 1949–50-es tanévre épült ki. Az általános iskola nyolc osztálya hat tanulócsoporttal működött. Az 1–5. osztályokban osztott, a 6–8. osztályokban pedig összevont rendszerben tanítottak. 1949-ben felvetődött egy új iskola építésének gondolata. Az 1952– 53-as tanévre sikerült megteremteni minden osztályban az osztott tanítás tárgyi és személyi feltételeit. 1959-ban bővítették az óvodát. Balázs László tanácselnök, Jobbágy István iskolatanács-elnök és Szentessy Lászlóné együttes munkájának eredményeként 1988-ban elkezdődhetett a Makovecz Imre által tervezett tágas és korszerű iskola építése. Az új iskola küszöbét három évvel később 1991. szeptember 1-jén lépték át a neszmélyi gyermekek.
1950-re megtörtént a világi és egyházi civil szervezetek, egyesületek felszámolása. Egy évvel később már felvetődik egy kultúrotthon létesítésének a gondolata. A község folyamatosan érzi egy közösségi célokat szolgáló intézmény létrehozásának szükségességét. 1959-től az épület 1965. július 1-jén történt felavatásáig egyre intenzívebben foglalkozik a kérdéssel a község, a megye vezetése, s pártolóként állt az ügy mellé a szőnyi származású Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke is.
A korszak vidéki tájoló színháza, a Déryné 1966-ban, az akkor egyéves Művelődési Ház színpadán tartotta harmincezredik ünnepi előadását. A község kulturális életének szereplői között jelen volt és van a községi könyvtár, s hosszú időn át fontos szerepet játszott a mozi is. Népkönyvtárát 1927-ben kapta a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumtól, akkor mezőgazdasági szakkönyvtár is működött a településen. Községi könyvtára 1950-ben jött létre.
A szellemi arculat formálásából 1966–1993 között részt vállalt Szentessy László festőművész és a több éven át itt alkotó többkötetes író, Fekete János.
Az 1990-es években jelentős változás következett be. A szellemi és közösségi élet pezsdülésének jeleként több-kevesebb rendszerességgel helyi újságok jelentek meg a faluban. A Neszmélyi Kilátó, a baptista gyülekezet lapja, a Szövétnek és a Rákóczi Szövetség kiadásában megjelenő időszakos lap, a Hídverő. A lakosság informálását kiépített kábeltévé- hálózat biztosítja.
A község önkormányzata 1991-ben létrehozta a Pro Neszmély Alapítványt, mely folyamatos támogatást nyújt az évente megrendzett szavaló, prózamondó és népdal éneklő versenyek megrendezéséhez. Az alapítvány kuratóriuma Pro Neszmély-emlékplakettel jutalmazza a község kulturális életében kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyiségeket.
1995-ben két fontos civil szervezet alakult a községben. Az egyik a Neszmély Baráti Köre, jeles kulturális rendezvénye a Nemzetközi Jazz Fesztivál. A másik, a Rákóczi Szövetség Hídverő szervezete, Neszmélyen kívül magában foglalja a felvidéki Csallóközaranyos, Vágfüzes, Izsa, Path, Virt, Dunaradvány, Dunamocs, Karva, Búcs, Bátorkeszi, Madar, Marcelháza és Hetény település képviselőit. Legfontosabb feladatuknak tartották az esztergomi Mária-Valéria híd újjáépítésének elősegítését, a Neszmély és Dunaradvány vagy Path közötti révjárat újraindítását, valamint a Hídverő napok évenkénti megszervezését a szervezethez tartozó települések egyikén.
Az 1995-ben megrendezett első Hídverő napok alkalmával jelent meg a Hídverő című időszaki lap első száma.
Az évenként ismétlődő találkozó kiemelkedő eseménye a Duna vizére kiúsztatott sok ezer égő mécses, amelyek emlékeztetik a folyó két partján élőket a szellemi és a valóságos hidak, révjáratok megépítésének és fenntartásának szükségességére.
A neszmélyi Hídverő szervezet 1999. július 3. óta a Nyitra kerületből, Komárom-Esztergom, Pest, Fejér és Veszprém megyéből álló Vág–Duna– Ipoly eurorégió szervezeteként működve fejti ki munkáját.
A község emlékoszlop és emlékpark létesítésével ünnepelte meg a magyar honfoglalás millecentenáriumát. Emlékművet állított a magyar államalapítás ezredik évfordulója tiszteletére. Jobbágy István polgármester vette át a millenniumi emlékzászlót, s Neszmélyen, a Hídverő napok keretében kapta meg Komárom-Esztergom megye elnöke is a díszes lobogót a kultuszminisztertől.
A katolikusok egykori – ma református templom – és újabb temploma (Juhász Mihály gyűjteményéből)
A katolikus templom 1945 előtt (Juhász Mihály gyűjteményéből)
A katolikus templombelső képe 1915-ben (Juhász Mihály gyűjteményéből)
A római katolikus színi egylet 1925. december 25-én tartott, Az ördög mátkája című előadásának szereplői (Juhász Mihály gyűjteményéből)
A római katolikus iskola osztályképe, 1942–43-as tanév (Juhász Mihály gyűjteményéből)
A Mária Reparatrix Társaság örökimádó nővérek apácáinak egy csoportja 1974. július 8-án (Juhász Mihály gyűjteményéből)
Wenninger Mátyás villája, a későbbi apácazárda (Juhász Mihály gyűjtményéből)
A református templom (Mudrák Attila felvétele)
A református óvoda csoportképe 1905-ből (Juhász Mihály gyűjteményéből)
A neszmélyi református színi egylet 1931. február 8-án tartott előadásának szereplői (Juhász Mihály gyűjteményéből)
Árvaházi csoportkép a nevelőkről és a gyerekekről, 1940–1941 (Juhász Mihály gyűjteményéből)
„Barátfej” – konzoltöredék a neszmélyi református templomból (Mohainé Varga Edit felvétele, KDM)
A református templom és a Hangya Szövetkezet egy 1930-as évekbeli képeslapon
Református iskolai osztálykép az 1946–47-es tanévből (Juhász Mihály gyűjteményéből)
Az egykori Árvaház, ma a Konferenciaközpont (Juhász Mihály felvétele)
A Konferenciaközpont új épülete (Juhász Mihály felvétele)
Szabó István lelkész beiktatása (Neszmélyi Református Gyülekezet irattára)
Az újjáalakult református énekkar (Neszmélyi Református Gyülekezet irattára)
Az énekkar munka közben (Neszmélyi Református Gyülekezet irattára)
Gyülekezeti csoportkép, középen a prédikátor, balra tőle Bertha jegyző néni, 1910 körül (Jobbágy István gyűjteményéből)
Keresztelés a Kis-Dunában (Jobbágy István gyűjteményéből)
A társai mögött álló ifjú Mórocz József teológushallgató (Jobbágy István gyűjteményéből)
A gyülekezeti találkozón részt vevő zenekar 1939-ben (Juhász Mihály gyűjteményéből)
Boros Mihály lelkész 1938-ban (Jobbágy István gyűjteményéből)
Sátoros konferencia az 1930-as évek végén (Jobbágy István gyűjteményéből)
Az 1965-ös árvízig használt régi imaház (Jobbágy István gyűjteményéből)
Az új imaház épülete (Juhász Mihály felvétele)
Az új imaház szentélye (Juhász Mihály)
A régi temető halottainak tiszteletére állított emlékmű az új temetőben (Juhász Mihály felvétele)
A helyi gyülekezet lapja
Pro Neszmély-emlékplakett (Fotó: Borlai Gergő)
A község Makovecz Imre tervei alapján épült új általános iskolája (Juhász Mihály felvétele)
A Rákóczi Szövetség lapja
A község millenniumi emlékzászlajának átvétele (A 24 Óra archívuma)
