A neszmélyi bor dicsérete
A neszmélyi bor dicsérete
A falut már középkorban messze földön híressé tette Nagy-Somló, Korma és Meleges zöldesbe játszó, aranysárga bora. Jellegében a nevezetes rajnaira emlékezteti a jó italok kedvelőjét. A későbbi évszázadokban Neszmély adta a nevét a Komárom, Esztergom, Fejér, Győr és Veszprém megye egyes tájait magában foglaló borvidéknek. E bor beéréséhez négy-öt év kell, ám érdemes gondos kezeléssel kivárni ezt az időt, a türelmet meghálálja ízével, zamatával, tükrös tisztaságával s nem utolsósorban szállíthatóságával.
A neszmélyi borok a török megszállás másfél évszázadában is megőrizték jó hírüket. A Komárom várába érkező diplomáciai küldöttségek tagjainak asztalára mindig bőven jutott belőlük, dicséretükől volt hangos a korabeli Európa a messzi nyugattól Konstantinápolyig. A hivatalos küldöttségek többsége Bécsből vagy messzebbről indulva hajón tette meg az utat Konstantinápolyig. A többnyire nagy kísérettel utazó diplomatákat, utazók, felfedezők katonai biztosítását Füzitő–Dunaalmás–Neszmély térségében vették át a királyi-császári hajósoktól a törökök. Innentől ők garantálták biztonságukat. Ez a fajta átadás-átvétel mindig nagy ceremóniával járt. A feszültséget jól oldotta a felszolgált neszmélyi bor.
A török megszállás idején törvénykönyv szabályozta egyebek mellett a szőlő és a bor adóztatását. Musttizedet, a más faluban lévő szőlő után a gazda a szüret engedélyezésekor két kila árpa, két kenyér és két kappan ajándékot adott. Két hónap és tíz napig árusíthatták tulajdonosaik szabadon a boraikat. Az 1694. évi adóösszeírás adatai szerint Lábatlanon 58, Almáson negyven, Neszmélyen nyolcvan, Mocsán 34, Naszályon öt és fél, Tatán kétszáz, Kocson száz akó bor termett. Bél Mátyás 1735-ben kiadott leírásában a Komárom vármegyei borokról szólva valamennyi között a neszmélyi dombokon termőt tartja a legjobbnak.
Hübner János 1816-ban kiadott lexikona Neszmélyről szólva megállapítja: „híresíti jó asztali bora, melly országunkon kívül is igen híres”. Fülöp Mihály A császár bora című tanulmányában részletesen kitér Schams Ferenc (1832-ben keletkezett) német nyelvű könyvére, annak VIII. fejezetére, amelyben a szerző a következőket írja: „A neszmélyi bor vitathatatlanul a komáromi ispánság legjobb bora, a legelőkelőbb fehér asztali bora Magyarországnak, és mind jósága és tartóssága, mind pedig finoman kellemes hegyíze miatt bel- és külföldön egyaránt ismert. Nevét a jelentéktelen kis faluról, Neszmélyről kapta, mely a Duna jobb oldalán, a hegység keleti szélén fekszik. Ez a hegység úgynevezett promontórium (a hegy előfoka), már Csabánál kezdődik, és a Duna mentén félkör formában Almásig terjed, ahonnét dél felé Dotis (Tata) irányába fordul. A hegység leginkább agyagból, homokból és itt-ott kőtörmelékből áll, háttal a főhegységnek, és a Duna felé lejt. A promontórium lábánál levő községek egyáltalán nincsenek védve árvíz ellen.”
Az első pillantásra borvidékünk fekvése nem látszik kedvezőnek, mert ugyan délre a hátában a nyílt hegység sziklái meredeznek, és így a déli szelet fölfogják, de az egész beültetett területet szabadon éri az északi szél. És mégis jól fejlődik itt a szőlő, jobban, mint bárhol, amit a nap jótékony hatásának tudhatunk be: kora reggeltől naplementéig éri a lombozatot, és éjszakára sok meleg marad a talajban.
Schams nyomán a szőlőhegy gondozásának századokig érvényes rendjét is megismerhetjük. A kedvező tavaszi időjárás következtében (március végével és április elejével) a fagy fölenged, a vincellér kapájával a szőlőskertbe siet, a télre betakart tőkéket megszabadítja a földtől, hogy rövidesen megkezdhesse a metszést.
A vesszőket olyan közel vágják le a tőkéről, hogy az új hajtások egyenesen a sárszemből induljanak ki, ezzel a tőkéket is megtisztítják a fölösleges vesszőktől. Ennek a metszésfajtának az az előnye, hogy a szőlőtőke nem lesz formátlan, és nem erőtlenedik el időnap előtt. E metszésmód természetes következménye, hogy a termés más szőlőhegyvidékhez viszonyítva az átlag alatt marad.
Ha a neszmélyi szőlősgazdának ezerkétszáz négyszögölön tizenöt–tizennyolc akó bora terem, már elégedett. A budai és az egri vincellér ezt rossz termésnek ítéli. Ezért majdnem biztosan állítható, hogy az alacsony metszés miatti kisebb hozam talán még nagyobb szerepet játszik a neszmélyi bor híressé válásában, mint a talaj, a fekvés, a klíma és az időjárás.
Hiszen köztudott, hogy egy szőlőfürtökkel roskadásig telt tőke bora sosem olyan jó, mint azé, melyen csak kevés fürt van, mert ezeket a nap és a levegő jobban éri A fürtök cukortartalma nagyobb, és rossz időjárás esetén sem rohadnak olyan könnyen.
A metszés befejezés után következik a karózás, ehhez leginkább négy-öt láb magas fenyőkarót használnak, melyek ezrét Komáromban hét-nyolc bécsi értékű forintért vehetik meg.
Röviddel ezután elvégzik az első kapálást és a virágzás előtt a gyomlálás, majd a hajtást szalmával a karóhoz kötözik. Június végétől augusztus közepéig még kétszer kapálnak, és eközben a földet a tőkétől a barázdába húzzák, a szél által leszakított hajtásokat újra fölkötiék, a lelógóakat föltámasztják. Mivel az itteni parasztnak még jelentékeny mezei munkája is van, aratás ideje alatt kisebb figyelmet fordíthat szőlőjére, és így, különösen nedves esztendőkben, olyan nagyra nő a gaz, hogy az ember még gyalogosan is csak nehezen juthat előre. Ebből következik, hogy a szőlőfürtök árnyékban vannak, ez pedig akkor is hátráltatja az érést, ha időközben a tisztogatás mégis megtörténik. Szüret után a tőkéket a barázda földjével betakarják, a karókat kihuzgálja és összerakja.
Az öreg tőkék fiatalítása, az üres helyek kitöltése az egész országban szokásos vermeléssel történik. Általában ősszel ásnak, de kedvező időjárás esetén télen és tavasszal is. Hogy trágyát juttathassanak a talajba a magasabb hegyrészekre is, a gödröket nyáron át nyitva hagyják, az esővíz trágyaként sodorja a földet a gödrökbe, és a meggyökeresedett fiatal vesszőket csak ősszel takarják be földdel.
A szüret október közepén kezdődik, ritkábban korábban is, néha később. Az uraság a Kásás-hegy tetején, ahol a legtöbb szőlője van, gyakran három héttel később engedi a szüretet, miáltal csodálatosan finom bort kap, melynek íze az ország többi pezsgőboraival vetekszik. Valamennyi tőkéről egyszerre szedik le a szőlőt, kis dereglyéken vagy akár hordókban a présházba szállítják, és ott zsákokban kitapossák. A maradékot préssel kipréselik, a mustot hordókba öntik, ott forr ki. Itt kis fapréseket használnak – tudjuk meg Schamstól –, melyet Schlirten-présnek neveznek.
Neszmély és a hozzá közel fekvő Almás az összes hozzá tartozó szőlőheggyel gróf Zichyhez tartozik. Bordézsmaként az uraságnak a nyolcadik, az esztergomi érseknek a kilencedik akó bort kell adják, mindkét dézsmát az urasági tisztviselők általában novemberben, az első erjedés után számítják és hajtják be, és utána a nagy urasági pincébe, Almásra szállítják. Ezenkívül minden szőlősgazda hegyjog, útjavítás, megyei adóként a porciós cédula szerint (több vagy kevesebb) minden kapásnapra mintegy egy forint konvenciós pinceadót fizet.
A legjobb neszmélyi bor az úgynevezett Pap-hegyen terem – olvashatjuk tovább az ismertetésben. Ezenkívül a Meleges-hegyen és a Kásás-hegyen. Ez utóbbi termése kissé lágyabb, ebből kifolyólag kedveltebb az íze, mint az előző két hegyé, azok bora keményebb és rosszabb, ennek ellenére a bornagykereskedők szívesebben vásárolják.
A neszmélyi a keményebb, később érő olyan fehérborok közé tartozik, amelyek szorgalmas gondozással jó pincében elsőrendű asztali borrá válnak. Három év alatt nem sokat árul el. Öt-hat év múltán aztán teljes erejében kifejlődik, és érezhetővé válik egyedi és kedvelt íze és zamata.
Még 1788-ból is (vagyis immár közel ötven éve) őriztetnek mintegy hat-hét ezer akót. Ezenkívül évről évre egész az utolsó szüretig minden évjáratból. Az itt alkalmazott tisztviselő szerint ezek között olyan is van, amelynek akónkénti ára meghaladja a 32 forintot.
Neszmélyre a kereskedők nem hozhatnak be máshonnan származó bort. Ezt a tilalmat be is tartják, tehát aki itt veszi, biztos lehet benne, hogy neszmélyi bort kap. Egyedülálló jelenség, hogy az említett neszmélyi hegyen a Tokajban, Ménesen, Magyarráton és más előkelő helyen kialakult gyakorlattól eltérően sem értelmiségiek, sem más polgárok nem vásároltak szőlőtelepítésre alkalmas területet. Pedig még mindig akad a kitűnő Pap-hegyen és a Meleges-hegyen igen szép hely, ahova szőlőt lehet telepíteni.
Egyes vélemények szerint a neszmélyi hegyen évente nem teremhet több bor tízezer akónál. Ennek nagy részét Pestre, Komáromba, Győrbe és Bécsbe szállítják. Az újbor ára itt általában még egyszer olyan magas, mint a távolabbi vidékeken, és még magasabb az uraságnál, mert az jobb minőségű. 1825-ben például – árulja el Schams – az újbor négy–öt forintba került a gazdáknál, és még többe az uraságnál. A jó, öreg neszmélyi bort, amelynek az ereje és a zamata kitűnő, Pesten akónként tíz–tizenhat forintért adják.
Amint a Komárom megyei borvidéken, ugyanúgy a neszmélyin is túlnyomórészt fehérbor terem, a kevés vöröset, hacsak a kék szőlőt is nem keverik a fehérhez, a szőlősgazda a maga szükségletére hagyja meg. A szőlőfajták száma nem sok, de ezek kitűnőek: a mézesfehér (sárfehér), az apró fehér (valószínű czaika), a hosszúszárú (juhfarkú vagy modu), a piros muskotály (vörös dinka), az ezüstfehér (fejér szőlőnek is nevezik).
Ha közelebbről szemléljük és bíráljuk a neszmélyi szőlőművelést, nagyon nehéz kimutatni, hogy mitől jó az idevaló bor – tér át Schams a gyakorlatiakról félig-meddig tudományos kérdésekre. Sem a szőlőhegy fizikai fekvése, sem a talaj nem lehet az oka, mivel ennek a fő alkotórésze agyag és homok. Mindenesetre a vessző alacsony metszése és az ebből következő kevés termés, illetve a bor hosszas pihentetése jórészben járulhat hozzá ehhez.
De magyarázatnak kevés. Úgy látszik, a neszmélyi bor kiválósága olyan egyedi sajátosság, amely nem függ sem a talajtól, sem a klímától, amit tehát nem tudunk megindokolni: ismerjük a hatást, de az okot nem.
John Paget angol orvos a következőket írja 1839-ben erről a tájról: „Nem sokkal Komárom után a síkságot szelíd hajlatú dombok váltják fel, és a folyó déli partján szőlőskerteket láthattunk. Neszmély egy kicsiny, egyébről nem nevezetes falucska, de a bora híres. A neszmélyi bor egyike a legkedveltebb, de egyúttal a legdrágább magyar boroknak.”
Fényes Elek szerint a település fő kincse a szőlőhegyek bora. Leírása szerint „A tatai járásban legtöbb falu termeszt bort […]. Jóságra nézve mindeniknek koronája a neszmélyi. Fő tulajdonsága, hogy 4-5 esztendő alatt érik meg tökéletesen, s ekkor fejti ki minden erejét, mind kellemetes zamatját, melly olly igen kedveltetik. A kifejlődést előmozdítja a jó pincze. Különös, hogy a neszmélyi hegy, melly sem fekvésére (arczczal északnak dűl, délre magasabb hegyek környékezik), sem alkotó részére (agyag, és fövényes homok), sem szöllőfajaira nézve (legtöbb a mézes, és sárfejér és a muskotály, vagy dinka alig tünik fel), valami rendkívülit nem igérhet, mégis a Dunára való fekvése, a kellemetes mérsékelt éghajlat, a szöllőmunkások bánásmódja, melly szerént a vesszöket nagyon elmetszvén, kevesebb, de jó fürtöket érlelnek (melly jó szokást azonban némellyek már elhagynak és inkább termésöket szaporítani, mint javítani törekszenek), főkép pedig a természet kifejthetetlen titka olly kedves nectárt teremt elő, hogy hazánkban a legkedvesebb csemegeborokhoz méltán hasonlítható. Főismertető jele a jó neszmélyinek, hogy minél régibb, annál inkább tiszta, igen világos aranyszínt játszik. De az esztendei termés igen csekély, mert jobb években is alig lehet többet számítani holdanként 5-6 akónál, s ez is csak jobb években kerestetik inkább, de mellynek akója régibb időkben 30-40 arany volt. most azt 25-30 V[áltó] forintért örömest eladják; a rosszabb évi termés pedig, mellyből rendesen igen savanyú ürmös készül, a vidéki közönséges borokkal egy áron kél. Ugyanez oknál fogva, ámbár még a neszmélyi hegyen a vidéki uraságok közül sokan bírnak szöllőt, a szöllő ára annyira leszállott, hogy holdját 4-500 v. forintért könnyen lehet szerezni. - A neszmélyihez kisebb nagyobb részben közelítenek az almási, piszkei borok; továbbá a sz. miklósi, szomódi, baji […] ezek mind a tatai járásban vannak.”
Némi képet alkothatunk az egyes szőlők és felszerelésük 1844–1846 közötti értékéről Soós Pál és Bertha György jegyzőkönyveiből:
„1844. Alább írt Neszmélyi Helységnek Hegy Bírája s Esküdtjei ezen Levelünket rendiben adjuk tudtára mindeneknek a Kiknek illik, hogy mi az alább írt Napon és Esztendőben a Tekintetes Uradalmi Tisztség rendeléséből Lukáts Sámuelnek a neszmélyi Szöllőhegyen levő Szöllejét jó Lelkiesmerettel Következendő modon betsültök légyen meg.
Betsültetett Bé Váltó Czédulában
N° 1
|
Forint
|
Garas
| |
1.
|
Lukáts Sámuel Patyi Lakosnak! Az Korma oldalon levő 2 Kapás Szöllő, melynek felső Szomszédja Koch János, alsó pedig Mike András! Neszmélyen Mártius 10-dik Napján 1844-dik Évben Lévai Sándor Hegy Bíró
ns. Szigethy Mihály Hegy esküdttek ns. Soós Pál
|
200
| |
N° 7
| |||
1.
|
Kántos Éva Neszmélyi Lakosnénak! Az Kormában levő Kapás Szöllő, melynek felső Szomszédja Boha János, alsó pedig Szabó Sándor
|
55
|
Summa perse
Költ Neszmélybenn Martius 25-dik napján 1846-dik Évben
Lévai Sándor hegy Bíró
1.
|
Ernst János Szent Miklósi lakosnak!
|
Forint
|
Garas
|
|---|---|---|---|
Az Melegesben levő 2 kapás Szöllő
|
220
|
–
| |
2.
|
Ismét Melegesben levő 1 Kapás Borház, Pincze, Préssel együtt, mely felső...
|
90
|
–
|
3.
|
Egy 8 akós Vas abrontsos Hordó egy akó 25 garasával Számítván
|
10
|
–
|
4.
|
Egy 4 akós Fa abrontsos hordó egy akó 20 garasával
|
4
|
–
|
8.
|
Egy 8 akós Fa abrontsos Kád egy akó 15 garasával számítva
|
6
|
–
|
9.
|
Egy avit Német Puttony
|
–
|
24
|
10.
|
Egy kortsolya
|
–
|
24
|
11.
|
Egy Lájtorja
|
–
|
15
|
16.
|
Egy Fa Kereble
|
–
|
6
|
17.
|
Egy Gannéjhordó Fazék
|
–
|
6
|
21.
|
Két Tök Héber
|
–
|
6
|
Summa öszvesen
|
345
|
54
|
Költ Neszmélyben Feb. 8-dik napján 1847 Évben! Lévai Sándor Hegy Bíró, Somogyi Ferenc H M, Mike András H E, Reichart Konrád A., Mike Péter H E.”
1848-ban feliratban kérték a neszmélyi jobbágyok a képviselőháztól, hogy a kilenced és a dézsma eltörlését terjesszék ki a szőlőre is. Igazságtalannak tartották ugyanis, hogy a törvény első változata csak azoknak kedvezett, akik szántóföldi termelést folytattak. Az 1850-es, 1860-as években Pesty Frigyes leírása szerint falunk határában a következő helyeken folyt említésre méltó szőlőgazdálkodás: Szömördök-hegy alja, Gárdon, régi neve Pele-kút vagy Pete-kút, Kásás-hegy alja, Sertés-völgy, Barki-hegy, Új-hegy, Kormos-oldal, Telek, Kásás-hegy-oldal, Ürge-hegy, Elő-haraszt, Meleges, alsó és felső Pap-hegy alja, Pap-hegyi szőlő, Vár-hegy alja.
Ezt a kincset kívánta gyarapítani számos gazdászati, szőlészeti és borászati írásával a Neszmély Vidéki Borászati Társulat jegyzői tisztét több mint húsz évig betöltő Czike János, Dunaradvány református papja. Ebben az időben szőlőhegyi rendszabályok segítségével országosan is megpróbálták egységesíteni a szőlőgazdálkodást. Ezt szolgálta az alispán elnökletével működtetett Központi Megyei Hegyhatóság, mely a megyei közgyűlés által három évre választott harminc tagból, a megyei tiszti ügyészből, és egy jegyzőből állott. A Megyei Hegyhatóság rendszeresítette a hegyrendőrséget, irányította a hegyközségeket.
A szolgabíró vagy esküdtje minden év áprilisában hegygyűlést hívott öszsze, melyen jóváhagyták a hegybíró vagy hegymester számadását, megállapították az éves költségvetést, szükség esetén elöljáróságot választottak, majd egyéb közérdekű kérdéseket vitattak meg. A rendszabályok egyértelműen rögzítették:
„– Ha a hegy elöljáróság valamelyik tagja szolgálati kötelmeit elhanyagolná, vagy különben az Szöllőhegyi rendszabályokat áthágná, vagy a közönséges büntető előjárás utján fenyíték alá esnék, az illető Szolgabíró által állásától megfosztathatik, mely intézkedés ellen azonban a központi hegyhatósághoz 48 óra alatt felfüggesztő hatállyal fellebbezhet.
– A szüret előbb sehol meg nem kezdhető, míg csak erre a központi hegyhatóság, vagy igen sürgős esetekben annak elnöke engedélyt nem ád. A szöllőbirtokos azonban szüretjét október végéig elhalaszthatja, a tsöszök- és pásztorok felelősége terhe alatt. Mindaddig helytállani tartozván, míg a szüret vagy gyümölcsszedés általánosan be nem végeztetett. Aki előbb szüretel, mintsem megengedve van, a Szolgabíró által 5 frtól 50 frtig megbüntethető. Ugyanilyen büntetés alá esik a hegybíró is, ha a tilalom áthágóját fel nem jelenti.
– Gazdájok, vagy felügyelőjük nélkül szöllőkben szüret bevégezte előtt kalandozó kutyák az elöljárók, vagy pásztorok által agyonlövethetnek, vagy másképp elpusztíttathatnak. Kivételnek tsak az esetben van helye, ha vadászat közben szaladnak be a szöllőbe.”
Ezek a szabályok adták meg a napi munka kereteit akkor, amikor az 1863-ban elhunyt gróf Zichy János törvénytelen gyermekére, a család előnevét használó ötéves kisfiúra, Vásonkeői Imrére szállt az uradalom. A gazdaságot 1882-ig, a gyermek nagykorúságának eléréséig gyámjai irányították. 1882. augusztus 21-én a Zichyek híres pincészetében ünnepelte meg nagykorúvá válásának napját az immár teljes jogú tulajdonossá vált ifjú Vásonkeői Imre. A jeles alkalmat jelenlétével megtisztelte többek között Pogrányi József árvaszéki ülnök, Nagyvasvári Sándor gyámtartó, Galba Vince uradalmi számtartó, Nagy Antal, Ó-Szőny plébánosa, Czike Lajos, Ó-Szőny református esperes lelkésze, továbbá az ünnepelt magánügyvédje, Nagy József.
A jeles ünnepségről a következőképpen számolt be 1882-ben a Komáromi Lapok: „Vásonkeői Imre, az Ó-szőnyi két-harmados uradalom ifjú tulajdonosa, megyénk egyik legnagyobb birtokosa […] Nagykorúsága bekövetkeztével a megyei árvaszék legnagyobb gyámsági ügye nyert befejezést […]. Pogrányi József árvaszéki elnök, szép emelkedett beszédben üdvözölte az ifjú gazdát […]: Kötelmek várnak ezen túl önre […] a társadalom és haza iránt. Tartozik ön a hazának annyival, hogy ez örökségül nyert szép vagyont épségben fönntartja s idegen kezekre jutni nem engedi […]. Vidám hangulattal vett búcsút a társaság a vendégszerető laktól […]. Uradalmi fogatok röpítették a társaságot a házi úr neszmélyi pinceségéhez […]. A pompás halászlé és finom sültek megfelelő alapul szolgáltak a házi úr kitűnő neszmélyi boraihoz, melyek fiatalságukkal nem igen kérkedhettek. Kék alapon aranyos betűkkel kiállított anyakönyvi kivonataik a palaczkokon elárulták születési esztendejüket.”
A fiatalon 1887-ben elhunyt Vásonkeői Imre örököse a feleség, Eberling Amália. 1894-ben eladta a birtokot Solymossy Irmának és férjének, gróf Gyürky Viktornak. Neszmély szőleinek s így bortermésének jelentős része az 1945 utáni földosztásig ennek a családnak a kezén volt és maradt.
A jókedvű és jóízű mulatozások, s a napi élet, a szőlőművelés hétköznapjai között mutatkozó kettősséget jól példázzák az apróbb-nagyobb lopásokról felvett alábbi hegybírói jegyzőkönyvek:
„Felvétetett Neszmélyben 1880-dik évi ápril hó 4-én a hegység elöljárósága által tartott tanácsülésben.
Jelen vannak: alulírottak.
– Tanácskozás tárgyává tétetett Mike Istvánné Neszmélyi lakosnak azon panasza, hogy a pincéje elibe kitett üres hordó ismeretlen tettes által elvitetvén, gyanuja támadt arra, hogy azt nem más, mint Kováts József ifjú vitte el, hogy gyanujának alapos támaszát nyerje, megkérdezte nevezett Kováts József Neszmélyi lakost, hogy nem vitte-e el ezen kérdéses hordóját, mire azt felelte, hogy ő nem vitte el és nem is látta. Ezen mentséggel kárvallott be nem érve a hegység bírójához ment, kutatást kért. A kutatás eredménye az lett, hogy a hordót gyanusított Kováts József pinczéjében megtaláltatott.
Kováts József beidéztetvén az ellene támasztott lopás vádja és bebizonyított lopás bűnténye felől kérdeztetvén, annak mentségül ittasságát hozza elő, s azt hogy szüksége lévén hordóra, mely után azt azon helyre ismét helyre tenni szándékozott. Ezen mentség hallgatásra sem érdemelvén, mellőztetik, s tekintve, hogy panaszlott efféle cselekedeteire nézve már rovott előéletű, a lopás bűntényében bűnösnek kimondtatik, s a hegységi pénztár javára 15 forint bírságnak 8 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett leendő megfizetésére elitéltetik. (Jegyezte: Bertha György)
[…] – Mely alkalommal Hegybíró ur előadja, hogy Anda Ferenc Kormai szöllőjében a krumplivetésben tetemes károk okoztatván Mike Ferenc hegypógár által Horváth Dániel tetten éretvén, miután szöllőjébe menet krumplit vett föl és a krumplit kaparta.
Beidézett Horváth Dániel tagadja, hogy ő a krumplit kaparta volna. 2 szem krumpli egy fölhúzott bokor száron volt, ezt levette és az arra menő hegypógár Mike Ferencnek megmutatta, hogy milyen a krumpli, melyet fölhuzkálnak.
Mike Ferenc Megmaradván állítása mellett, hogy mikor ő Mike Ferenc, Anda Ferenc szöllőjéhez ért, panaszlottnak már kezében volt a krumpli és a helye friss kaparás volt. Tovább vizsgálta a krumplit több helyen is talált friss kaparást.
Ezen nyomon a hegységi szabályrendelet értelmében kártérítés nem követeltetvén, fogópénz 2 forintra itéltetik a panaszlott.
[…] – Mely alkalommal Pavel József hegységi bíró jelenti, hogy a folyó hó 20-án éjjelre Mike János bátsi lopáson fogatott a hegypógárok által, minthogy azonban a tettes másnapra a tett elkövetése után eltávozott, kideríthető nem volt, hogy ki lett megkárosítva.
Beidézett Mike János bá kijelenti, hogy Lévai Pál kertjéből vitte el a krumplit, az éhségtől menekedni akarván, így adja elő védelmét. Kéri az előljáróságot, hogy betegségét figyelembe véve, mint első esetet enyhítő büntetéssel sújtsa.
Tekintve, hogy eddig, mint büntetlen előéletű, tekintve, hogy károsodott fél az elorzott krumpli visszaadásával megelégszik, tekintve, hogy a hegypógárok fogópénzüktől elállottak, ennél fogva kártérítés illetve bírságképp 48 órás két ízben vasárnapi napokon kitöltendő fogságra itéltetik […].
[…] – Ugyan ez alkalommal Pap István hegypolgár azon panaszára, hogy a fogó pénzek igen rendetlenül folynak be, határoztatott: Minthogy nagyobbrészt a kérdéses fogó pénzek vagyontalanság miatt váltak behajthatatlanná, ez okon összes követelés meg nem téríthető. Derecskei Mihálynál felmerült fogó pénz azonban a hegységi pénztárból kiadatni határoztatott.”
A hegyközségek mindennapjait alaposan felkavarta a filoxéravész, amely 1875-ben jelentkezett először Magyarországon. 1880 után már a nyugati borvidékeken is pusztított. Neszmélyt aránylag későn, akkor érintette, amikor már határozott intézkedések születtek a vész megállítására. A szervezett védekezés fontos elemeként Darányi Ignác földművelésügyi miniszter előkészítő munkája nyomán hatályba lépett a szőlőfelújításról szóló 1896. évi V. törvénycikk. Az állam a szénkénegbeszerzés megkönnyítése érdekében Tatán, a Komárom Vármegyei Gazdasági Egylet titkárának felügyelete alatt bizományi raktárat létesített és tartott fenn.
Neszmélyen és környékén a korábbi szőlőterületek jelentős részén nem hajtották végre az ültetvények felújítását. Emiatt úgyszólván csak a filoxéravészt átélt tőkék maradtak meg, így több mint fél évszázadig tartott az az időszak, amíg a jó bortermő helyek közé sorolt Neszmély, Dunaalmás, Szomód, Baj szőlőterületének jelentős részén szünetelt a termelés.
A filoxéravészt követően egyre gyakrabban fordult elő az, hogy a musthoz cukrot adtak avégett, hogy iható bort készülhessen belőle. Ekkor Magyarországon a törvény csak olyan must cukrozását engedélyezte, amely a klosterneuburgi, másként Babo-féle mustmérő szerint tizenöt foknál többet nem mutatott. A cukrozási engedély megadására vagy megtagadására az a vincellériskolai igazgatóság, illetőleg az a szőlészeti és borászati felügyelőség volt az illetékes, amelynek kerületében az illető a cukrozást végrehajtani kívánta. A törvényes előírások szerint semmi körülmények között sem volt szabad musthoz hektoliterenként négy kilogrammnál több cukrot adni.
Trianon után a külföldi kereskedők nem vették a neszmélyi bort, a belföldi piac pedig nem rendelkezett megfelelő vásárlóerővel. A gazdaság válsága nyomán született meg az 1923. évi XLIII. törvény, amely korlátozta a szőlőtelepítést, és megszigorította a szaporítóanyag forgalmazását. Az 1929. évi XVII. törvénycikk kötelezővé tette a hegyközségek létesítését, ezeknek a borvidéken minden szőlőtermelő tagja lett. Ennek alapján alakult meg falunkban is a hegyközség, amely azonban nem működött eredményesen.
Az 1936. évi V. törvénycikk végrehajtására megjelent a földművelésügyi miniszter 1936. évi 70 000 sz. rendelete, amelynek 17. paragrafusa foglalkozik a borvidékek besorolásával. A 17. § (2) pontja az alábbiakat mondja ki: „Neszmélyi borvidék, amely magába foglalja Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék Neszmély, Nyergesújfalu, Süttő, Dunaalmás, Ászár, Bokod, Vérteskethely, Baj, Tárkány és Szomód községeinek, továbbá Esztergom megyei városnak és végül Veszprém vármegye Bársonyos községének határában fekvő hegyi szőlőket.
Az egykori neszmélyi borvidék községeinek szőlőterülete 1935-ben
Község-város
|
Katasztrális hold
| |
|---|---|---|
1.
|
Neszmély
|
147
|
2.
|
Nyergesújfalu
|
135
|
3.
|
Süttő
|
133
|
4.
|
Dunaalmás
|
62
|
5.
|
Ászár
|
141
|
6.
|
Bokod
|
178
|
7.
|
Vérteskethely
|
92
|
8.
|
Baj
|
162
|
9.
|
Tárkány
|
160
|
10.
|
Szomód
|
186
|
11.
|
Esztergom
|
1102
|
12.
|
Bársonyos
|
234"
|
Erre a szőlőbirodalomra, a Melegesre, az itteni Palugyai(Ziegler)-kúriára épült az 1930–1940-es évek mesés tündérvilága, melynek bemutatása a híres komáromi írótól, Baranyai Józseftől maradt ránk, aki 1941-ben szerzett élményeit, tapasztalatait Jártál már Melegesen? címen publikálta a Komáromi Lapokban: „A Meleges tetején terjedelmes fennsík van, amely kiválóan alkalmas szőlőtermelésre. Igen sok napfényt kap, innen kapta a Meleges nevet. […] A Palugyaiak nagy kiterjedésű szőlőt létesítettek ott […] és kastélyszerű úrilakot építettek. Voltak itt istállók, cselédlakások […]. Hatalmas pincék bolthajtásos alagútjai száz és száz hatalmas boros hordót rejtettek magukban.”
A Palugyai családtól a XX. század elején, Ziegler Albert komáromi kereskedő vásárolta meg ezt a híres szőlőbirtokot. „Meleges ettől kezdve a komáromiak kedvenc kirándulóhelye lett. Ziegler a szíves, vendégszerető házigazda gyakran látott hatalmas vendégsereget melegesi birtokán. Egy emlékkönyvet nyitott a vendégek számára, amelyben igen sok szellemes feljegyzést olvashatunk komáromi előkelő férfiaktól, akik nagy szerepet játszottak a komáromi társadalmi, politikai és kulturális életben. Így például Tuba János volt komáromi képviselő [ő mondta Budapesten Klapka tábornok koporsója felett a búcsúbeszédet], is szellemes sorokban emlékezik meg a Melegesen töltött kedves órákról, ahol a terített asztalokon a pompás melegesi bor mellett ott piroslott a neszmélyi sült kacsa, liba, csirke, a neszmélyi halpaprikás, halászlé […]. Melegesre a feljutás gyalogszerrel nagyon könnyű, de akit a jó Isten nagyobb terjedelemmel vagy gyengébb lábakkal vert meg, annak bizony járművet kell igénybe vennie. De nem ám valami modernet, mondjuk autót, mert ide legmegfelelőbb az ökrös szekér […]. Az út görgeteg kövekkel fedett és elég agyrázkódással jár a szekér deszkáján való ülés. Legokosabb, ha az ember a szekér fenekére ül és hátul a lábát lelógatja, így csökken a szekér rázása […]. Ha azonban az ember feljut ebbe a földi paradicsomba, elfelejt minden szekérrázást és ijedséget […] mert a gyönyörű kilátás mindenért kárpótol. És ha a szíves házigazda és háziasszony dúsan terített asztalához ülünk, akkor meg szinte félve nézzük az óránkat, hogy jaj – a vidám évelődés, anekdotázás, humanizálás, kedves kötekedés mellett –, de gyorsan múlik az idő, és egyszer mégis csak haza kell menni.”
Természetesen élénk társasági élet zajlott a kisebb pincékben is. Bíró Gyula gárdonyi, Kecskés István sertés-völgyi, avagy Ipovitz András melegesi présházában gyakran összejöttek a komáromi szőlősgazdák. A jeles birtokosok büszkeséggel hozták ki tökhébérben a pincéből a nektárt, s jó messziről spriccelték be a vendégek poharába a finom nedűt. Mert akkor gyöngyözik ám igazán, ha úgy szakértően – nem öntve, éppen csak gombostűnyi réssel – engedi ki a gazda. Aztán: hogy vizsgálták a színét, a gyűrűjét, az illatát. Valóságos akadémiai vitanapot tartottak, mielőtt megkóstolták és megrágták volna az „anyatejet”, ahogy ők nevezték.
Az asszonyok sosem vegyültek a férfiak társaságába. Kiültek a présház elé; kötöttek, horgoltak, beszélték a család gondját, baját, tervezték gyermekeik jövőjét. Hol dicsekedtek, hol könnyes szemmel panaszkodtak. Mert már ilyen az ember; a jót is, a rosszat is ki kell adnunk magunkból.
Odabent a présházban egészen más volt a téma. Ott komoly dolgokról folyt a szó. Néha a termés kérdése is előkerült, de az egészen másodrendű téma volt. Jómódú komáromi urak voltak ők: tanárok, orvosok, kereskedők. Számukra a szőlőtermelés csak kikapcsolódást, kirándulási lehetőséget jelentett. A szőlőt végeredményben egy-egy vincellér gondozta. Ő fogadta a kapásokat és szüretkor ökrös fogatokat.
Az egykori neszmélyi szüret hangulatát, idézi a Komáromi Lapok alábbi néhány sora: „Neszmélyen kedélyes szüreti mulatság volt f. hó 11-én, Dolecskó Mihály úr szöllőjében. A társaság részint hajón, részint kocsikon rándult ki oda, hol is a tatai jó hírű czigánybanda vidám hangulatot keltő muzsikája és a házi úr igazi magyaros vendégszeretete fogadta. A szüreti felköszöntőkkel fűszerezett ebédet tánc követte, melynek csak a bekövetkező setétség vetett véget, hogy kezdetét vegye a Schubert kapitány úr által kiváló ügyességgel rendezett és pompásan sikerült tüzijáték, mely egy óra hosszat tartott. Csak a késő esti órákban vett búcsút a társaság a szívélyes háziaktól.”
A komáromi vendéglősök nagy része még a XX. század negyvenes éveiben is Neszmélyről szerezte be a szükséges bormennyiséget. A bor származási helye megkülönböztető rangot jelentett a vendéglőnek. Ki is akasztották a vendéglő ajtajára, tájékoztató táblájukat: „Neszmélyi bort mérünk.” Szüret idején – zsebben a fokmérővel – járták a komáromi vendéglősök a neszmélyi pincéket, és kóstolgatták, mérték a mézédes mustot. A Fehér, a Kopócs, a Laky vendéglős ismert alakja volt ezekben az években az itteni pincéknek, présházaknak.
Az 1945 utáni évek s a Rákosi-éra nem kedvezett a szőlészetnek, bortermelésnek. A helyi tanácsi jegyzőkönyvek tanúsága szerint a község vezetése első ízben 1962-ben foglalkozott, ha érintőlegesen is, a szőlő- és gyümölcstermesztéssel. A téesz zárszámadásából kiderül, hogy 1961-ben tizenegy katasztrális hold szőlőt telepítettek. Ekkor 46 mázsa szőlő, 59 hektoliter bor termett.
A gazdák és a szőlőtermesztéshez kapcsolódó mesterek ekkorra már feladták a reményt. Így eshetett meg, hogy 1963-ban egy kádárműhely teljes felszerelésével bekerülhetett a tatai Kuny Domokos Múzeum gyűjteményébe. Szerencsére korai volt a bánat, mivel ettől az évtől kezdődően mégis megindult a szőlőtelepítés. Egy évvel később már traktort szerez be a téesz az új telepítésű szőlők művelésére. 1964-ben már a szőlészetet tekinti egyik fő profiljának a szövetkezet vezetése, ezt 36 katasztrális hold telepítése nyomatékosítja.
A vezetés belátta, hogy a gondos munkát igénylő szőlőtermesztés nem valósítható meg a hagyományos, munkaegység-rendszerű honorálással. A szőlőművelőket készpénzfizetéses formában alkalmazták. A gondoskodás és az új bérezés meghozta az eredményt. 1964-ben már 64 hektoliter mustot szűrtek. A sikeren felbuzdulva további húsz katasztrális hold szőlőt telepítettek, nyolcvan köbméteres víztárolót, két és fél–három kilométeres vízvezetéket és egy permetlétartályt építettek. A bortároló befogadóképességét két év alatt 500–570 hektoliterre emelték. 1967-ben hozzáláttak egy kétszáz katasztrális holdon megtermő szőlőmennyiség feldolgozására alkalmas üzem megépítéséhez. Az egykori uradalmi pincéket felújították. Igaz, ekkor még csak 86 katasztrális hold szőlővel rendelkeztek, de azon az őszön már kétszáznegyven hektoliter bor érlelődött a pincékben.
Egy év múltán tizenhétféle borral indultak a borversenyen, s tizenhét díjat hoztak el. 1969-ben a korábbi bormennyiség többszöröse forrt a hegy gyomrában. Ekkor már a sajtó is jelentkezett, propagálva, sürgetve a Neszmélyi borvidék rangjának visszaadását. 1971-ben már saját címkékkel ellátott palackozott borral jelent meg a piacon a neszmélyi bor.
A Kék Duna az 1970-es évek elején olvadt be a kocsi Aranykalász Tsz-be. Ezzel újból megteremtődtek a nagyüzemi szőlőtelepítés keretei. A sikereken felbuzdulva megszülettek a tervek arról, hogy 1976–1979 között megkétszerezik a szőlőterületet. 1990-ben Keresztury Éva, Török Imre, Storcz Judit és Kamocsay Ákos megalapították a Hilltop Neszmély Rt.-t. 1993-ban megvásárolták a neszmélyi borászatot, ahol XXI. századi technológiával felszerelt pincészetet alakítottak ki. Évente közel hétmillió palack bort szállítanak Nagy-Britanniába, ahol Kamocsay Ákos 1997-ben elnyerte az év borásza címet. Itthon 1999-ben ítélte oda számára a Magyar Borakadémia az év bortermelője kitüntetést. A Hilltop Neszmély Rt. borai minden évben sikerrel szerepelnek a hazai és nemzetközi borversenyeken. 1997-ben megnyitották a Meleges-hegyi (utóbb Hilltop) Borhotelt és éttermet.
Egy évvel később, 1998-ban Szöllősi Mihály és Szöllősi Mihályné megalapította a Neszmély Vin Kft. Szőllősi Pincészetet. A gróf Zichy Miklós által 1830-ban építtetett, háromszázötven négyzetméter alapterületű, közel kétezer hektoliter bor befogadására alkalmas pincét, 1999-ben felújították. A bor kisebb részét, mintegy négyszáz hektolitert tölgyfahordókban, a többit hűthető krómacél tárolóedényekben érlelik. A pincészet borai számtalan díjat nyertek a különböző borvidéki és országos versenyeken.
A dunai szigetek, a Duna-part talaja és éghajlata kedvez és kedvezett a gyümölcstermesztésnek is. Ezt a talajt különösen szereti a dió és az alma. 1836-ban azt írják az innen kikerült gyümölcsről, hogy az édessége folytán jó hírben áll, s a lakosság egyik fontos kereseti forrása. 1962-ben hatvan katasztrális hold gyümölcsösön gazdálkodott a Kék Duna Tsz. Gyümölcsöseiben 143 mázsa körte, nyolc mázsa őszibarack, öt mázsa alma, egy mázsa szilva és 1,6 mázsa birsalma termett. 1968-ban harminc mázsa körte, egy mázsa sárgabarack, két mázsa alma, 46 mázsa szilva és 62,5 kg dióbél termett. Ezt követően a téesz felszámolta a szigeti gyümölcsösét.
A kemény munkával megtermelt neszmélyi bor nem pusztán a termelők, s a napi ügyekben járatos polgárok életét aranyozta be. Jelen volt a történelem nagy eseményeinél, s alkotásra ihlette íróinkat, költőinket.
A megnyert, dicsőséggel befejeződött háborúk, csaták után – mint minden sikeres emberi vállalkozást követően – mindig eljött az áldomás órája. Zrínyi Miklós, a híres törökverő is neszmélyi borral koccintott a győzelemre. Számtalan komáromi szerző, illetve Komárommal foglalkozó író említi a neszmélyi bort. Mikszáth Kálmán Jókairól szólva írja: „A várost még akkor nem övezték vasgyűrűként bástyák és sáncok. Nyílt volt a Csallóköz felől, terjeszkedhetett. A Vág-Duna partján óriási fakereskedések virágoztak. A győri Dunát ellepték a gabonaszállító hajók. Ezeket helyi »superok« készítették, s egész Zimonyig hordták a komáromi ipartermékeket, melyek nagy része Szerbiába vándorolt. A halászok óriási vizákat fogtak és szállították Pozsonyba, sőt Bécsbe is. A borkereskedést a közel fekvő neszmélyi szőlők élénkítették.”
A jó neszmélyi borocska nem hiányozhatott a komáromiak asztaláról. Ahogy ezt Jókai Esztinek lánya, Váli Mari leírja, ők is ezzel kínálták a náluk vendégeskedő Petőfit: „Ez valami idegen, – vélte kedves apám és sietett kinyitni az ajtót, melyen egy szokatlan öltözetű, az én Móric bátyámnál jóval alacsonyabb, barna fiatalember jött be gyors mozdulattal, s mintha az én kis Móric bátyámon kívül mást nem is látott volna, hozzá sietett átölelte. – Rád találtam hát végre, Marci szentem! – mondá örvendezve. – Petőfi ez a jó fiú, kedves Eszti néném, Feri bátyám! – magyarázta a feltalált és megölelgetett »Marci szentem«.
Te csak megtaláltál, – folytatá aztán Petőfihez szólva – mert nem voltam elveszve! De hát te »hol jársz itt, ahol a madár sem jár?« Hát tudod, kint sétáltam, mint az árva gólya, a Duna-parton, mikor a Bécs felé menő gőzös indulóban volt; gondoltam: egy ugrásra meglátogatlak […] rossz fiú, mert már tán egészen el is feledkeztél rólam? Kis ideig még elévelődtek, beszélgettek ott együtt az enyémekkel, azután elmentek a szigetbe sétálni, kedves anyám szíves hívására megígérte, hogy vacsora idejére visszajönnek […]. Kedves anyám azért elkészítette a mi »tiszta szobánkat« s különösen arra volt gondja, hogy egy kis asztalkát telerakott jóféle neszmélyivel megtöltött üvegekkel.”
Szinnyei József mindenkinél részletesebb leírását adja a szülővárosának XIX. századi arculatáról: „Komárom fénykorának a múlt század 30-as éveit tartom. Ekkor volt virágzásban nálunk az ipar és kereskedés […]. A borkereskedést is nagyban előmozdította a szomszéd almási és neszmélyi szőlők jó minőségű termése, a beszerzett borok legnagyobb mennyiségét a városban fogyasztották el, különösen a várbeli katonák, kik a rendes piaci vásárt is élénkítették. A városi polgárok jóléte, gyarapodása eléggé kitűntethető az által is, hogy a belvárost kivéve, csaknem minden családnak volt házi kertje s a Duna-szigeten gyümölcsöse.”
Végezetül adjuk át a szót annak a költőnek, akinek ihlető múzsája itt pihen az almási temetőben, aki irodalmunkba úgy vonult be, mint a halhatatlan Lilla, azaz Vajda Júlia. A költő emlékét Almáson szobor hirdeti, ezzel örökítve meg Csokonai Vitéz Mihály itteni látogatását: Hadd fessék le énekembe / A neszmélyi jó borok, / Mely nagy tűzzel szálltak szembe / Két hatalmas táborok; / Amidőn itt két vagy három / Holnapig Pozsony s Komárom / Tűzbe, porba, füstbe állt. (Csokonai Vitéz Mihály: Aranysújtásos nadrág)
Pinceszer a Sertés-völgyben az 1930-as évek elején (Juhász Mihály gyűjteményéből)
A Mura Mészáros család pincéje 1935 körül (Juhász Mihály gyűjteményéből)
Idős szőlősgazda a dúsan termő tőke mellett (Juhász Mihály gyűjteményéből)
Vidám társaság a Giza-laknál (Juhász Mihály gyűjteményéből)
Pincesor télen (Juhász Mihály felvétele)
