Keresztelő Szent János oltalmában | Száz Magyar Falu

Keresztelő Szent János oltalmában

A falu Iván, Jovános eredetű elnevezése és a templom védőszentje, Keresztelő Szent János közötti esetleges kapcsolat eléggé feltűnő, bár Nagyiván templomának alapításáról nincsenek pontos adataink. A falu középkori imaháza is vélhetően azon a halomszerű magaslaton állott, ahol a XVIII. század végén felhúzták a mai templomot. A török összeírásokban szereplő templomban talán még a kálvinisták is hirdethettek igét a XVI. század legvégén, mivel a zavaros időkben a környező települések lakói mind a megreformált hitre tértek át.

A betelepítést követően az első plébánost – Csontos Imrét – 1756 augusztusában, a nagyprépost ajánlására helyezték Nagyivánra. Az anyakönyvi bejegyzések azonban arról tanúskodnak, hogy az első plébánosnak igen sok segítője volt. Talán betegség vagy más elfoglaltság miatt 1756 és 1767 között csaknem tizenöt debreceni, nyírbátori barát segíti munkáját.

Csontos Imre plébánossága idején az áldozatkész lakosok 1762-ben vályogból nádtetős, mennyezet nélküli templomot emeltek, nem mondva le az erősebb, kőtemplom építéséről sem. Csontost Orosz Mátyás követte, aki 1767–1771 között, négy évig volt plébános. Ő az első lelkipásztor, aki hívei között, Nagyivánon halt meg. A következő pap Toldy Lőrinc, aki 1771-től tevékenykedett, és 23 évi szolgálat után, 1794-ben távozott a faluból. Az ő idejében készült el a végleges, egyhajós, ma már műemlék jellegűnek számító templomépület, mely késő barokkra jellemző stílusjegyeket hordoz. A szomszédságban lévő plébánia a templom után két évvel épült. Mindkét épület mind a mai napig itt, a Hortobágy szélén is hűen tükrözi az egyházmegyei főpásztor, Eszterházy Károly püspük megingathatatlan templom- és plébánia-építő agilitását.

Toldy Lőrinc után Buday Pál (1794–1805), majd az 1800-as évek legelején Kelemen István (1805–1818) volt a lelkipásztor. Ők tizenhárom-tizenhárom évi szolgálat után kerültek el a faluból. Az őket követő Petrenszki József 11 évig, haláláig esperesként működött, majd Süle Mihály lett a plébános. 1837-ben, nyolcévi szolgálat (1829–37) után, 56 évesen hunyt el. Majd Ácz György, a korábbi tiszafüredi lelkész lett a helység plébánosa. Ő is esperes volt és egészen 1854-ig szolgált, ám az 1830-as évektől már káplán is dolgozott mellette. A miskolci születésű Bernáth János 1857-ben, háromévi szolgálat után, 57 éves korában hunyt el. Őt is Nagyivánon temették el. Bernáth után hat évig Bacho József volt a plébános, majd 1863-tól Egyekről került ide a nemesi származású Póka Zsigmond, aki tíz év után, 1873-ban távozott a faluból. Az ő tevékenységéhez kapcsolódik a Felső temetőben adományból emelt kápolna, majd a Harc-halmi temetőben a Trázsiak önzetlenségéből újraállított kereszt felszentelése. Mindkét szertartásra Mindenszentek napján, 1866., illetve 1870. november 1-jén került sor. 1873-tól 1881 elejéig, nyolc évig szolgált Boros János budapesti születésű áldozár, aki 56 évesen hunyt el.

A plébánosok sorából az utókor megítélése szerint kiemelkedik az 1881 augusztusától Nagyivánon szolgáló, 1892-ben elhunyt, a faluban eltemetett Gugyella János. Ő 1851-ben kezdődő, különböző helyeken töltött szolgálat végén Túrkevéről jött Nagyivánra. Lelkiismeretes, pontos, szelídlelkű, türelmes, tudományos igényű, jó római katolikus papként őrizte meg emlékét az utókor, 65 évesen, végelgyengülésben hunyt el. Utóda Skody József 1892-től 1902-ig szolgált. A sátoraljaújhelyi születésű Újhelyi Kálmán 1902-től 1922-ig volt a falu plébánosa – nagy idők tanújaként. Átélte az első világháborút, a harangok elvitelét, a forradalmakat, a román megszállást. Utóda, Krich Mihály 1922-től volt plébános. 1865-ben, Pócspetriben született, s az egri teológia elvégzése után Egerszalókon, Fegyverneken, Polgáron majd Jászberényben dolgozott segédlelkészként. Tiszadadai plébánoskodás után 1922-ben került Nagyivánra. Röviddel érkezése után megalakította a Hitelszövetkezetet, elnöke lett a leventeegyesületnek, majd vezetője a Jézus Szíve Társaságnak, a Rózsafűzér Társulatnak és a Mária Kongregációnak. Községi képviselő, vármegyei törvényhatósági bizottsági tag volt. 1943-ban, idős kora miatt mondott le az iskolaigazgatóságról, melyet addig mindig a plébános töltött be. A halála utáni méltánytalanságok egyik megnyilvánulásaként az 1950-es évek elején még sírjelét is eltüntették.

Pávay Sándor az 1930-as, Kanyó Mihály az 1940-es, Abaváry János az 1950-es évek plébánosa. Őket Nagy József, majd Mitru Miklós követte. Az egyházi élet szempontjából legnehezebbnek számító évek Abaváry János idején következtek be: az 1956-os forradalom idején tanúsított bátor magatartása miatt magát a plébánost is bántalmazták, majd internálták. Mitru Miklós idejében viszont már kedvezőbb légkör alakult ki: újra emelkedett a templomi esküvők, a keresztelések, az első áldozások, bérmálások száma. A legutóbbi években Ágfay Antal esperes-plébános látta el a lelkészi teendőket. Tiszaörsről járt át a faluba, az örsi szolgálat mellett még más településeket (például: Tiszafüred, Tiszaörvény, Kócsújfalu, Tiszaigar) is ellátott.

A templombírók, gondnokok, harangozók is fontos helyet foglaltak el a falu társadalmában. A XIX. században például hosszú ideig Bugán János a harangozó, aki 1870-ben, 62 évesen hunyt el, és igen megbecsült tagja volt a közösségnek. Később az egyházgondnokok, harangozók a Tóth és a Csőke családból kerültek ki.

Az idők során a falu lakói számtalan jelét adták a római katolikus egyházhoz való ragaszkodásuknak. A XX. század közepéig például számos kegytárgyat ajándékoztak a templomnak. Komlóssy Lászlóné 1912-ben férje emlékére egy aranyozott ezüst monstranciát, Szabó Györgyné két fehér selyem-, Nováky János pedig két violaszínű selyemlobogót, Komlóssy István egy szép keresztelő kutat adományozott. A falubeli hívek 1917-ben egy nemzetiszínű lobogót készíttettek, melynek fenntartására alapítványt tettek. A templom előtti kertben álló XIX. századi kőkeresztet 1954-ben állíttatta helyre Tóth László és neje, Vennes Borbála. Ugyancsak a XIX. században készült a falu közepén álló Szent János-szobor is, melyet a XX. században ismeretlen helyre szállítottak. Keresztelő Szent János szobrát 2000 júniusában avatták újra a falu piacterén.

A falu messze látszó temploma büszkén dacol az elemekkel. Mintha megtestesítené az itt egykor s ma élők kemény helytállását is.

Feljegyezték, hogy az építést követően alig egy évtizeddel, 1800 körül egy földrengés rongálta meg a falait. Évszázados harangjait az első világháborúban elvitték, s csaknem ugyanaz lett a sorsa a két világháború között felavatott utódoknak is, bár ekkor már nem volt idő az elszállításra. Négy aknatalálat azért megrongálta a tetőt. A legújabb emlékezetes dátum pedig 1995. június 1. Ekkor hatalmas vihar vonult át a falu felett, és egy borzalmas villámcsapástól a torony és az egész tetőszerkezet leégett. A templom hosszú évek során gyarapodva lett a hívek féltett hajléka.

Az egyhajós templom szentélye keskeny íves záródású, a főoltára rokokó, a szószék barokk stílusú. A templomhajót és a szentélyt freskók díszítik, melyek közül kiemelkedik a főoltár olajfestménye. Ezt 1853-ban a tiszaszalóki származású Kovács Mihály festette: Jézus megkeresztelését ábrázolja. A mellékoltár ugyancsak olajfestmény, melyen a Szent Családot láthatjuk. A stációképek ismeretlen mestertől származó olajfestmények. A számos színezett szobrocska közül ki kell emelnünk a lourdes-i barlangban lévő Szűz Mária-szobrot, továbbá a Szent Antal-, a Jézus Szíve- és a Szent József-szobrot, melyek különböző korúak és eredetűek. A kockakövekből faragott padlózaton sorjáznak a festett fából készült padok, melyek mellett a festett fából készült gyóntatószékhez jutunk. A sekrestyében tárolt kegytárgyak közül kiemelkedik egy meggyfából faragott, ismeretlen mester által készített, a feltámadt Krisztust ábrázoló szobor.