Az első telepnyomoktól az első településig
Az első telepnyomoktól az első településig
A falu határában tervszerű régészeti ásatás soha sem folyt, bár a tiszafüredi régészeti egylet gyűjteményébe már a XIX. század végén is kerültek be innen származó leletek. A közelmúltban végzett régészeti terepbejárás is azt mutatja, hogy Nagyiván határa meglepően gazdag régészeti emléknyomokban. Cseh János szolnoki régész adatgyűjtése során csaknem félszáz lelőhely vált ismertté. Ezek a középső neolitikumtól a késő középkorig szolgáltatnak értékes adatokat a falu határának településtörténetéről, illetve településhálózatáról.
A terepadottságok, a tagolt felszín miatt különösen gazdagnak tűnik a falu nyugati határa: a Sóskúti-dűlő délnyugati szögletében, illetve a Harmadik (Bürök)-halmi dűlő északnyugati, északi részén számos telep-, szállás- és településnyom maradványai kerültek elő, de ugyanez mondható el a Sarkadér partvonalának több pontjáról, továbbá a ma is létező (Nagy-Darvas-halom, Fő-Sarkad-halom, Harchalom, örsi határhalmok vonulata) vagy többé-kevésbé elhordott kunhalmok (Berecz-halom, Kása-halom) környékéről.
A belterület néhány részéről származó emlékekkel együtt legalább tíz, magyarokhoz köthető lelőhelyről tudunk, de a falu korai történelméről még mindig hézagosak az ismereteink.
A helység honfoglalás utáni korai megtelepedésére közvetett adatokból következtethetünk. Például a falu nevéből, hisz az puszta személynévből, magyar névadással keletkezett. A nyelvészek szerint a hasonló elnevezésű falvak az egykori birtokosról kaphatták nevüket. Ez a szóalak a régi Ivános rövidülése, amely a Jovános (János) alakváltozata volt. A falu nevét egyébként a római katolikus vallású lakosság lágyan, „Ivány”-ként ejti, és csak ritkán teszi eléje a megkülönböztető „Nagy” előtagot.
Minthogy a személynévből történő településnévadás a magyar településtörténetben elég korai, ez azt a feltételezést valószínűsíti, hogy a falu már az Árpád-korban, talán a XII–XIII. század fordulójától lakott lehetett. Ebből a szempontból az is figyelmet érdemel, hogy a templom védőszentje Keresztelő Szent János, s hogy a templombúcsú a nyári napfordulóhoz, Szent Iván (Keresztelő Szent János) napjához (június 24.) legközelebbi vasárnapra esik. A falu neve oklevelekben csak a XIV. századtól fordul elő, s a Nagy megkülönböztető előtag már korán, az 1480-as években megjelenik. Feltevések szerint a környék a tatárjárás előtt a hatalmas kiterjedésű, északról a Körösök vidékéig húzódó Szabolcs vármegyéhez tartozott.
A Harc-halmi temetőből előkerült friesachi dénár-lelet mindenesetre arra vall, hogy a XII. század második felétől ezen a vidéken már élénkebb kereskedelem is folyt. 1259-ben a Bár-Kalán nembeli Nána ispán birtokaként említik. A szomszédos falvakat is birtokló Örsi Imre végrendelete szerint 1292-ben a Hontpázmán nemzetségbeliek birtokai feküdtek itt. 1328-ban Károly Róbert király az ismeretlen körülmények között reá háramlott Szabolcs vármegyei Máta, Nagymiklós és Nagyiván, valamint a Biharban lévő Kerekegyháza birtokot Debreceni Dózsa nádor fiainak, Pálnak, Dózsának és Jakabnak adományozta.
Nagyiván csak rövid ideig tartozott a Debreceni család Debrecen körül kialakuló hatalmas latifundiumához, mivel 1347-ben már Domokos fia István királyi jegyző és testvére, Pál fia István osztoztak a budai káptalan előtt azokon a birtokokon, melyekhez Hevesben Bura, Boconád és Kerekudvar, Szabolcsban pedig Nagyiván tartozott. Így jutott Nagyiván Pál fia István kezére. 1413-ban a Tomaj nembeli Abádi (Szentimrei) Sebestény fiait, Györgyöt és Lőrincet új adományozottként iktatták birtokba. Az egri káptalan előtti aktust alig egy év múltán egy másik követte: 1414-ben Egerben Abádi Sebestény fiai, György és Lőrinc a Heves vármegyében fekvő Nagyiván birtokot átengedték Eszen fia Lászlónak, László fiai Antalnak, Ozsvárnak és Jánosnak, illetve László testvére Mihálynak Az új birtokosok kötelezettséget vállaltak jobbágyok telepítésére. A jövevények Szent Györgykor kötelesek voltak tizenhat dénárt vinni az Abádiaknak, valamint nekik és utódaiknak a tulajdonosnak járó tisztelet és hódolat jeléül tehetségük szerinti adományokat leróni. Ha ezt egyszer elmulasztják, akkor a tartozás dupláját, ha kétszer mulasztják, annak dupláját, ha háromszor nem teljesítik, akkor az egész háromszorosát róják le, és a birtokot haladéktalanul kötelesek visszaszolgáltatni.
A jobbágytelepítés szándéka arra enged következtetni, hogy a korábban megült birtokon megakadt a falufejlődés folyamata, és a környék lakatlanná vált, pusztásodott. A jelek szerint a telepítés azonban nem válthatta be az Eszeniek reményeit, mivel egy évtized múltán, 1424-ben Eszeni László és Mihály visszaadta a birtokot Abádi Sebestyén fiainak. 1480-ban Szentimrei (Abádi) Sebestyén fia György lánya, Gecsei Györgyné a budai káptalan előtt Abád egyhatodát a révvámmal, Mezőszentgyörgy vagy Páliszőlős, Szentimre vagy Kőláb birtokot a kúriával, illetve Nagyiván, Szentjakab, Szentkozmadamján, Kagymat és Kisigar felét, Szőlős hatodrésze felét, Gyama egynegyedét, Cserőköz, Szentmiklós és Petrio részeit Bessenyei János alnádornak kétezer forintért zálogba adta. Az alnádor néhány nap múlva Szőlősi Györgynek adta tovább a birtokrészt (azaz a terület felét) megintcsak zálogba. 1482-ben Gecsei Györgyné Szentimrei (Abádi) Borbála aszszony Abád, Szentgyörgy, Szentimre, Nagyiván, Kisigar említett részeit, Szentjakab, Szentkozmadamján és Kagymat prédium felét és egyéb birtokokat a Nagylúcseieknek, köztük Nagylúcsei Dóczi Orbán győri püspöknek adta el kétezer forintért. Az adásvételt Gecseiné unokatestvérei, Szentimrei Menyhért és Gáspár rövidesen megtámadták, ám a per aránylag gyors megegyezéssel ért véget, már 1482 végén a Nagylúcseieké lett Nagyiván vitatott fele, a többi birtokrész pedig a Szentimreiek tulajdonába került.
Néhány évvel később, 1486-ban Nagylúcsei Dóczi Orbán győri püspök és királyi kincstartó maga és rokonai nevében nagyiváni birtoka felét elcserélte I. Mátyás király nagylúcsei birtokrészével. Ezzel a Hunyadi család lett a falu egyik részének a birtokosa, de csak néhány esztendőre. Hunyadi Mátyás halála után ugyanis a király örököse, Corvin János Nagylúcsei Orbán megnyerése érdekében Nagyivánt és Kerekegyházát a püspöknek adományozta.
Dóczi Orbán – már mint egri püspök – két év múlva elhunyt, de végrendelete értelmében a nagyiváni birtokrész az egri káptalané lett, s ezzel mintegy négy és fél évszázadra tisztázódtak a birtoklási jogviszonyok. A falu ekkor már népesebb hely lehetett, mivel 1493-ban és 1495-ben a káptalan tulajdonában lévő birtokrészen évenként tizenöt forintnyi királyi taxát fizettek. Ez ugyanennyi adózó portát, és mintegy százharminc–százötven főnyi népességet feltételez a helység felerészén.
Nagyiván másik felének történetével kapcsolatban csak annyi ismert, hogy 1526 előtt ez a rész a Pálóczy családé volt. Miután az utolsó Pálóczy a mohácsi csatában elesett, 1542-ben Perényi Péter meghagyta Jászi Pál debrői várnagynak, hogy a Heves megyebeli Nagyivánt és Szentmiklóst adja át az egri káptalannak. A birtokrész sorsa azonban nem rendeződhetett még, mivel 1551-ben Ferdinánd király a magtalanul elhunyt Pálóczy Antal birtokait, Nagyiván falut és Szentmiklós pusztát Muthnaky Lajosnak, Ludányi Bay Ignácnak és Oláh Tamásnak adta.
Értékes adalékokkal szolgálnak a falu népességének társadalmi-gazdasági helyzetéről az 1500-as évek közepétől rendelkezésre álló dézsmajegyzékek és adóösszeírások. A török előnyomulását közvetlenül megelőző időkből, az 1548-ból származó lista szerint Nagyivánon 44 tizedfizető családfőt írtak össze. Eszerint a faluban tizedként az őszi gabonából 8476 kévét, árpából pedig 1237 kévét szolgáltattak be. Mind a terméseredményeket, mind pedig az adózó háztartásokat illetően ez a kis-hevesi dézsmakerületben – Heves megye Tisza menti részén – az egyik legmagasabb érték. Az őszi gabona dézsmamennyiségéből arra is következtethetünk, hogy a jobbágyok által megművelt szántó ezek szerint legalább 470–500 jugerum (900–1000 négyszögöles hold) lehetett. Jelentősek azonban a gazdánkénti eltérések: míg Hygyedh (Higyed) Lőrinc például 507 kéve búzát, Chaty (Csáti) Gergely 435 kéve búzát és 105 kéve áprát adott tizedként, ezzel szemben Kónya Lukács vagy Veres Ferenc 45 kéve búzát tizedelt. Ez tízszeres termés- vagy termőterületbeli különbséget feltételez, amely jelentős differenciálódásra vall.
Érdekesség, hogy a 44 dézsmafizetőnél 24 féle családnév fordul elő. Leggyakoribb a Mózsik (nyolc adózó), a Csáti (négy) és az Antal (három) családnév. A Nagy, a Kis, a Veres, a Higyed, a Pócsi, a Varga, a Disznós és a Boldor két-két esetben fordul elő, és összeírnak egy-egy Tormás, Horgos, Osváth, Körös, Cseri, Somogyi, Bendez, Gheghe (Gyenge?), Kónya, Tarzok (Tárnok?), Huszár és Kenczes (Kincses) vezetéknevő adózót is. Mindezek alapján azt feltételezhetjük, hogy a török hódítás előtt, az 1500-as évek közepén Nagyiván virágzó település volt, melynek lakossága 250–300 fő körül lehetett.
Régészeti lelőhelyek topográfiai térképe Nagyiván határában, Cseh János 1992. évi terepbejárása alapján
Római császárkori és középkori régészeti leletek lelőhelyeinek átnézeti térképe (Cseh János nyomán)
Nagyiván, 40. lelőhely: szarmata cserép és fenőkő, 42. lelőhely: rézkori–bronzkori edénytöredék, jazig-roxolán leletek, 45. lelőhely: II–IV. századi agyagkészítmények, VIII–X. századi kerámia, 46. lelőhely: Hallstatt D-Latene A-B-C1 korú edénytöredékek (Cseh János nyomán)
Nagyiván, 46. lelőhely: szkíta (?) és/vagy szarmata település-leletek, 23. lelőhely: késő vaskori szkíta hamvasztásos temetkezés tálja (Cseh János nyomán)
)
