Iskola és közművelődés
Iskola és közművelődés
Első írásos adataink a Nagyharsányban működő iskoláról a XVI. századból valók. A dél-baranyai Hercegszőlősön 1576. augusztus 16–17-én kálvinista zsinatot tartottak, amelyen a nagyharsányi prédikátor is jelen volt. Ez a zsinat alkotta meg az ismert hercegszőlősi kánonokat, amely 46 paragrafusból állt, és a következő esztendőben Siklósi Miklós fordításában Pápán magyarul is kinyomtatták. A kánonok a népoktatásról is intézkedtek, kimondva az egyházközségekben az iskolák megszervezését és rectorok (tanítók) alkalmazását. Ahol tanító felfogadásának nem voltak meg még a feltételei, ott a prédikátornak volt kötelessége a tanítás.
Az elfogadott kánonok több olyan paragrafust tartalmaztak, amelyek a tanítás mikéntjével foglalkoztak. A tantárgyak között a vallás, éneklés, számolás, írás, olvasás, az ország földrajza szerepelt. Mind a nagyharsányi, mind pedig a siklósi iskolában a latin nyelv tanítását is elrendelték.
A nagyharsányi oskola jó hírnévre tett szert, és a XVIII. században is többen látogatták Dél-Baranya református egyházközségeiből. Három évet tanult „academicus rectorai” voltak, akiknek a fizetését, meghatározott rend szerint az egyházközség szabta meg és biztosította, úgy, hogy minden iskoláskorú gyermekkel rendelkező család hozzájárult a költségekhez. A tanítók rendszerint sorkoszton éltek, a gazdák felváltva látták el őket élelemmel. Több gyermektelen család önként nyújtott támogatást az iskola és a tanítók anyagi dotációjához. A sorkosztrendszer csak a XVIII. század közepén szűnt meg, bár 1760-tól családonként két garasért megváltották.
A nagyharsányi iskola a történetíró Lampe szerint a debreceni iskolának volt partikulája. Onnan rendszeresen tanácsokat, több esetben könyveket kaptak. Ugyancsak Lampe utal arra is, hogy a „… nagyharsányi particulában működő iskolában tanultak a prédikátorok gyermekei, akiket ők idehoztak magas tudományokat megismerni, és ezzel a tudománnyal előkészítést nyertek a debreceni, vagy más külhoni oskolákhoz”.
Feljegyezték a török utáni időszak nevesebb rektorainak a nevét. Így vált ismertté Ambrus János, Herendy Ferenc, Csöri Péter, akik ősi nagyharsányi családok leszármazottai voltak. 1738-ból tudjuk, hogy amikor a pécsi püspök a pálosokat küldte a nyakukra vizitálni, a harangozást is a rektor vállalta, s többször passiót kellett énekelnie. Gyakran előfordult, hogy tizenhét dénárért halott mellett virrasztott.
1766-ban a községnek egy iskolamestere volt, a jövedelme a parochus jövedelmének a felét tette ki. Kétszáznyolcvanöt pár adta a tanítónak a következő járandóságokat: páronként háromnyolcad mérő búzát, amely öszszesen évi 106 és háromnegyed mérő. A rektornak járó bor mennyisége négy urna, ami évente 106 forint és 52 és fél krajcárt jelentett, továbbá hat öl tűzifa járt minden tanítónak, ez tizenkét forint évi jövedelemnek felel meg. 1786-ban a tanításért fizetést kaptak, amelyet Széchenyi Ferenc által készíttetett összeírásból pontosan megismerhetünk. Eszerint: „az 5 gramatistáért és 4 sintaxistáért fejenként 51 krajcárt kapott. Ez évente 7 forint 39 krajcárt jelentett. Az iskolában tanuló 21 declinista után fejenként 34 krajcárt, amely évi 11 forint 54 krajcárt jövedelmet hozott a konyhára. Összesen 19 elementáris tanulóért fejenként 24 krajcárt, évi 7 forint és 36 krajcárt fizettek. A leány tanulókért külön fizetést kapott (külön is tanították őket!). Hat elsős leánytanulót tartottak nyilván, akik után évi három forint fizetés járt. A 45 második osztályos leány tanításáért fejenként 24 krajcárt kapott, ami évi 18 forint jövedelmet jelentett.”
A természetben kapott járandóság 1786-ban 25 mérő csöves kukoricából állt. A temetésért, az ott végzett éneklésért hét krajcárt, egy icce bort és egy font húst kapott. 1798-ban a kerületi esperes szerint Nagyharsányban, Siklóson, Csuzán, Laskón voltak a tanítók a legjobban megfizetve. A XVIII. században a kezdetektől a század legvégéig a kerület seniorja (esperese) és a helyi lelkész választotta a tanítót, akit az egyház közösségének egyetértésével lehetett véglegesíteni. A nagyharsányi tanító összes jövedelme készpénzre átszámítva 265 forint 26 krajcárt tett ki.
1813-ban is összeírták a tanítók jövedelmeit. Eszerint minden házaspár meghatározott összeggel járult hozzá a tanítói járandóságok, fizetések és különböző mezei munkák kiegyenlítéséhez. Az 1821. évi adat szerint a nagyharsányi rektor az előbb említetteken kívül évi hetven pár csirkét kapott és kétkaszás rétet. 1824-ben az esperes jelentése szerint Nagyharsányban a „rector mindenben bővelkedett”.
1726-ban 67 tanulója volt a nagyharsányi iskolának. 1770-ben száztíz gyermek járt iskolába, tandíjuk négy garastól három máriásig terjedt. A tanulólétszám nagy változásokat mutat. 1850-ben kilencven, 1852-ben 98 iskolakötelest jegyeztek fel, de csak hetven járt rendszeresen iskolába. 1857– 1862 között 48 tanköteles fiú, 53 leánytanulóról tett jelentést az egyházközségi gyűlésen a parochus. A dualizmus kori népszámlálások szerint a tanuló létszám 110–140 fő között változott. 1872-ben száznegyven gyermeket számláltak össze, de csak 128 járt iskolába.
1841-ben új iskolaház épült, amelynek költségeit részben az egyházközség adta, a nagyobb kiadásokat a falu földesura, gróf Batthyány Kázmér fedezte. 1872-ben bővítették az épületet, ugyanekkor két tanító alkalmazására is sor került. A szűk és sötét osztálytermek siettették az újabb lépést, de erre csak 1902-ben került sor, az egykori kaszárnya épületének átalakításával.
1883-ból az úgynevezett „kistanító” alkalmazásáról is tudunk, jövedelmeinek meghatározására is vannak adatok. Szükség esetén hosszabb időre is vállalta a rector helyettesítését.
A tanítóválasztás jeles esemény volt a faluban. 1886-ban Makay Mártont 72 pályázó közül választották meg. Döntő szempontnak az éneklés és orgonálás tudományát tartották, ellentétben a római katolikus tanítókkal, akiknél a próbatanításokra nagyobb hangsúlyt helyeztek. A kántor tisztjét többször nőkkel is betöltötték. Böszörményi Róza nevére sokan emlékeznek.
A két világháború között – a nagy létszámok miatt – rendszeressé vált a másodtanítók alkalmazása. 1932-ben a harmadik tanítói állást is megszervezték. 1938-ban a községi „elemi mindennapi népiskola” mellett egy községi általános továbbképző iskola is működött.
Az utóbbi fél évszázadban nagy változásokon ment át itt is az iskolaügy. Nagyharsányban 1946 tavaszán, különösen 1947 végén már érezhető volt, hogy támadást készítettek elő a tanítók ellen. Tokay Józsefet, aki az iskolát és a falu közművelődését évtizedeken át vezette, és nagyon népszerű volt, a felsőbb szervek nyomására nyugdíjazták. 1948-ban elkobozták az iskolaszék által több éven át gyűjtött vagyont, amelyet a Harsányi Keresztyén Ifjak Egyesülete a kultúrházának felépítésére tervezett, és a falu lakossága adott össze.
Már 1946. augusztus 30-án a helyi nemzeti bizottság határozatot hozott a községi népiskola megszüntetéséről és általános iskola szervezéséről, hangsúlyozva, hogy „a tanítókat, mint a »reakció« képviselőit távolítsák el a tanügyből”. 1947. június 23-án a községi képviselő-testület, erős megyei nyomásra, a nemzeti bizottság határozatát megszüntetve, a községi iskolában új szervezeti szabályzat bevezetését és új tanítók alkalmazását határozta el. 1947 végén a nyugdíjazásokat végrehajtották.
1950-ben a nemzeti érzésű Sebők Károly tanítót, aki a településen lelke volt az iskolán kívüli közművelődésnek is, „felsőbb tanügyi hatóságok” a faluból eltávolították és Old-Tótföld pusztára valósággal száműzték, elhallgattatva ezzel a nagyharsányi iskolaügyben a demokratikus ellenzéki értelmiséget. A községi általános iskolába egy igazgatót, két volt községi tanerőt, egy új állami tanítót neveztek ki.
A nagyharsányi körzetben 1947-ben kirendeltek egy „vándortanítót”, aki Szőlőhegy, Szivérdomb, Keskenypuszta, Csukmadűlő, Zubánya lakott helyek tanulóit tanította „az új demokratikus elvek alapján”.
1948-ban a községi iskola államosítását megelőzően már új épületek megvásárlásáról tárgyalt a község vezetősége. Sürgették a körzetesítést. Az indokok között azt hangsúlyozták, hogy a „demokratikus nevelés szempontjából szükséges a fejlesztés azért is, mert Nagyharsány község jellegzetesen reakciós parasztközpont…”.
Az iskolaügy megreformálására valóban szükség volt. Az épületfejlesztésre szintén. Azonban semmi nem indokolta, hogy a politikai érdekek, az „osztályharc” játsszanak ebben a folyamatban döntő szerepet.
A falu a XVIII–XX. században figyelemre méltó haladást mutatott az iskolán kívüli művelődés területén is, amelynek mozgatói elsősorban a néptanítók, papok voltak. Egyházi vezetői mindig nagy gondot fordítottak a felnőtt társadalom művelésére. Már a XVIII. század közepén jelentős könyvtárat létesítettek a református parochián, amelyet a rectorok is használhattak, 1790-től a polgári lakosság is. Ismert, hogy a „csendes ellenreformáció” idején bebörtönzött lelkésznél száznál több kötetből álló könyvtárat koboztak el a vizsgálatot végrehajtó „püspöki biztosok”. Az 1735-ben tartott vizsgálatot követően több mint fél évszázadnak kellett eltelni, hogy azok visszakerüljenek a parochiára.
A neoabszolutizmus idején Nánási Fodor Pál nagyharsányi esperes a körzetéhez tartozó lelkészségek igényeit figyelembe véve Felső-baranyai Esperességi Olvasótársaság néven kezdeményezte egyesület alapítását a helytartótanácsnál, tagként a papokkal, tanítókkal számolva. A parochián ekkor nyilvántartott mintegy háromszáz művet nyilvános használatra „ a papság, tanítóság, a művelt ifjúság számára szeretnék eszközölni” – írja a folyamodványban. A közművelődés alapját jelentő könyvtárügy azonban csak 1878 márciusában realizálódott. A Nagyharsányi Polgári Olvasókör megalapításával nyilvános könyvtár kezdte el működését. Kölcsönzés nélkül könyveket és folyóiratokat, napi- és hetilapokat használhattak a beiratkozott tagok. Az 1900-as években a kaszárnyaépületet átalakították. A lakosság kérésére 1910-ben az oda vezető utat lekövezték, a járdát téglával borították, hogy a „könyvtárat használni kívánók nehézség nélkül, rossz időben is könnyen odajuthassanak”.
1892-ben megalakult a Nagyharsányi Olvasókör. (A 48-as polgári irány radikálisabb tagjai nem szívesen találkoztak a kiegyezéspárti szabadelvű tagokkal, ezért csak a XIX. század végén egyesültek közös olvasókörbe.) A község társadalmi átrétegeződésének megfelelően a kőbányászság, vasúti alkalmazottak, malomipari alkalmazottak igényeit figyelembe véve Iparos Olvasókört is szerveztek, 1924–25 között azonban beszüntette működését, és beolvadt a Polgári Olvasókörbe. 1945-ben újjáalakult, de rövid fennállás után végleg megszűnt.
A községben folyó köz- és népművelődési munka minden korban az egyesületek támogatásával lehetett eredményes. A Polgári Olvasókör fél évszázadon át szolgálta az általános művelődés ügyét, de kielégítette olvasóinak a politikai érdeklődését is azzal, hogy kaszinójában folyamatosan biztosította az újságolvasás lehetőségét. 1908-ban a hetilapok közül a Vasárnapi Újságot, a Tolnai Világlapját, a Magyar Lobogót, a nagy népszerűségnek örvendő Borászati Lapokat, a Mátyásdiákot, a Baranya Megyei Gazdasági Egyesület című lapot járatták. A napilapok közül az Egyetértés, a Budapest és a Pécsi Közlöny közül választhattak az olvasók. Később a Pécsi Naplóhoz és a két háború között a Dunántúlhoz is több példányban hozzáférhettek a nagyharsányi polgárok.
A falu egyházi és művelt polgári köreiben mindig pártfogolták a zenei kezdeményezéseket. Az 1880-as években vált népszerűvé a Nagyharsányi Polgári Dalárda, amely a kecskeméti országos dalosversenyen első díjat nyert. 1905. május 14-én megalakult a Nagyharsányi Önkéntes Tűzoltóegylet. Az 1910-es években 31 tagja volt, és fúvós zenekara is népszerűségnek örvendett. A két világháború közötti időszakban a dalárda kebelén belül női kar működött.
Ezek a dalárdák voltak a főszereplői az évente megszervezett siklósi dalosversenyeknek, ahol többször díjakat nyertek. Szerepeltek a Nagyharsányi Polgári Olvasókör által ugyancsak évente rendezett Jókai-, Petőfi-ünnepélyeken. Továbbá 1907-től, a nagyharsányi Kossuth-szobor felavatásától, a Kossuth- és a nagyharsányi hősök ünnepe rendezvényein.
A Polgári Kör a politikai jellegű rendezvényeket irányította, a Polgári Olvasókör kulturális alkalmakkor gondoskodott a műsorokról. A zenés, verses programokon gyakran szerepeltek a környező falvak egyesületei is. Ezeket a kántortanítók vezették, gyakran a művelt és tehetséges helyi fiatal gazdák is felléptek a rendezvényeken.
1928-ban létesült a mozgóképszínház, amelyet az egykori kaszárnya épületéből alakítottak ki. A teremben gyakran felléptek a nagyharsányi gyöngyösbokréta táncosai, kórusa és népszínművekkel szórakoztatták a közönséget. Az 1920-as évek végétől vált népszerűvé a Nagyharsányi magyar ifjúsági tánciskola néven ismert rendezvénysorozat. Az egyesületek támogatásával, tánctanár és helyi öreg és fiatalabb polgárok irányításával néptáncokat, valamint akkor divatos társasági táncokat tanítottak, 1930-ban több mint száz résztvevővel. Fennmaradt programjukból ismerjük, hogy Nagyharsányban és a környező falvakban az ifjúság milyen táncokat kedvelt. Ezek a következők voltak: „1. Magyar csárdás háromugrósan is, 2. Magyar polka, 3. Magyar kettős, 4. Magyar keringő, 5. Padegatto, 6. Sormagyar, azaz Palotás, 7. Kuruc csárdás, 8. Graciana, 9. Cifra Polka, 10. Valcer, 11. Francia négyes vezényszóra, 12. Magyar társalkodó, amelyet vezényszóra jártak elegánsan.”
A nagyharsányi öregektől tanulták a „Pásztorok tánca, Siklósi csárdás ugrósan, Hegyaljai csárdás, Lakodalmi körtánc” néven ismert táncformákat.
Az 1940-es évek végéig működött a Nagyharsányi Népszínkör. Színre vitte a Sárga csikó, Gyimesi vadvirágok, Falu rossza, A betyár kendője, János vitéz című népszínműveket. A szervezők, a betanítók itt is a néptanítók köréből kerültek ki. A rendezvényekre a helyi egyesületek olyan kottás programokat nyomtattak, amelyekkel terjesztették a népdalokat, aktuális helyi és országosan ismert cigánynótákat, műdalokat.
A második világháború után, 1946 elején újra szervezték a falu egyesületeit. A két világháború között eredményesen működő Gyöngyösbokréta mozgalomban részt vett tanítók, polgárok, a dalárda és a női énekkar, a falu tűzoltó- és polgári zenekara a március 15-re rendezett műsoros esten már nagy sikerrel szerepeltek a falu közönsége előtt, amely tojással, és egyéb élelmiszerrel fizette a belépőt, s a bevételt a rászorulók és menekültek között osztották ki. A Siklósi Szabadművelési Hivatal megalakította nagyharsányi szervezetét és a régi tagokból vezetőséget választottak, a katolikus és református lelkészt is felkérték a közreműködésre. Természetesen a tanítók ismét fontos szerepet kaptak a szervezésben. Nagyharsányi téli esték címen előadás-sorozatot indítottak, amelyen pécsi előadók, énekesek is felléptek.
A siklósi képviselő-testülethez hasonlóan a nagyharsányi is úgy határozott, hogy anyagi segítséget nyújt a szabadművelődési felügyelőség égisze alatt működő dalárdának, zenekarnak. Többször pénzt szavazott meg a rendezvények megtartásához. 1947 végétől azonban a támogatások elapadtak.
A Siklósról irányított szabadművelődési szervezet tartalmi munkáját a politikai pártok részéről több kifogás érte. A két világháború között irányító szerepet vállalt tanítók, papok, művelt gazdák munkáját az MKP, az NPP és más politikai pártok nem nézték jó szemmel. A falu azonban ragaszkodott tanítóihoz és papjaihoz, ami azután a diktatúra korszakában a teljes széthulláshoz vezetett. 1948-ban a bevált szervezetek (dalárda, énekkar, színjátszó csoport) tevékenységéről szinte semmit sem tudunk. 1949-ben az egyesületeket megszüntető kormányrendeletre a nagyharsányi elöljáróság jelentésében azt írta, hogy egyik sem működik már, vagyonuk nincsen.
A nagyharsányi elemi iskola tanulói és tanítójuk 1906-ban (a nagyharsányi iskolamúzeum tulajdona)
Nagyharsányi elemi iskolások az 1910-es években, Böszörményi Rozália tanítónővel (a nagyharsányi iskolamúzeum tulajdona)
)
A nagyharsányi elemi iskola 1926/27. tanévi elsős tanulói, Jovicsné Benkő Mária tanítónővel (a nagyharsányi iskolamúzeum tulajdona)
A Nagyharsányi Polgári Olvasókör művelődési és tánckörének tánccsoportja 1902-ben (a nagyharsányi iskolamúzeum tulajdona)
A Nagyharsányi Polgári Olvasókör művelődési és tánckörének zenés színielőadása, 1906.
A „Harsányi dal…” című hanglemez megrendelőlapja 1939–40-ben
A nagyharsányi Bauxitbányász Színjátszó Kör a Huszárkisasszony című előadás után
Nagyharsányi Katolikus Színkör, a Kismuszkák című előadás szereplői, 1940
A Nagyharsányi Polgári Dalárda jelvénye, 1909. (a nagyharsányi iskolamúzeum tulajdona)
A nagyharsányi katolikus Szívgárda egylet, 1941
