Hitvallás mindhalálig
Hitvallás mindhalálig
A tatárdúlás előtt, 1223-ban kiadott oklevélben találjuk az első írásos adatot az egyházi élet, a plébánia, templom működésére. Györffy György szerint is templom állt a mai református műemlék templom helyén. Az 1240-es években már a római katolikus templom átépítésére utalnak adatok. A XIII. században keletkezett, Nagyharsányra vonatkozó oklevelek között több olyan található, amelyek a templom és a plébánia életére, működésére utalnak. A helyi egyház krónikásának véleménye szerint „Minden valószínűség szerint a templom már 1180–90 között elkészült.” Az biztos, hogy egy 1289-ben keletkezett és 1291-ben átírt és kiegészített oklevél szerint: „…a hegyen túl fekvő Szenttrinitás Benedek Rend apátja szentelte fel az ősi templomot Szent Borbála tiszteletére. Ezt követően a Bajcsi Pálos Rend monostorának apátja, aki a vitás határaik miatt állandó ellentétben volt a trinitásiakkal, Mindenszentek tiszteletére újraszentelést végzett.” Más irodalmi adatok szerint először – 1289 előtt – mindenszentek, s csak később szentelték fel Szent Borbála tiszteletére.
1332-ben Domonkos a templom, illetve a plébánia papja, aki évi ötven báni dénár pápai tizedet fizet. 1333-ban Harsány falut a baranyai főesperesség 104 plébániája között sorolják fel. Ekkor egy István nevű pap szolgált a faluban. 1334-ben Stephanus a plébános. 1335-ben Viszlói István néven említik és száz báni dénárt fizetett. Összehasonlítva ugyanebben az időben működő más plébániák jövedelmeivel Nagyharsány az átlagnál valamivel jobb helyzetben lévő, tehát népesebb plébániának számított.
A XIII–XV. század között a plébánia a szenttrinitási apátsághoz kapcsolódott. Az itt lévő szerzetesek miséket tartottak, és gondoskodtak a faluban élő hívek lelki igényeiről. Keresztelők alkalmával, esketéseknél és temetéseken működtek közre.
A plébánia a török megszállás alatt, 1540–50 között szűnhetett meg, amikor Perényi Péter földesúr támogatásával Siklósy Mihály kálvinista prédikátor hirdeti itt már a reformációt. Erre utal Szentmiklósy Péter helyi kálvinista lelkész 1767-ben írt Nagyharsányi eklézsiának állapotja felől való minémű tudósítás című kéziratában, amelyben a XVII. század végi tanúvallomásokra és az egykorú parochiai levéltár irataira támaszkodhatott. Kéziratában arra utal, hogy az ősi plébánia 1551-ben szűnt meg. Az áttérés az új hitre nem ment egészen konfliktusok nélkül. Erre vonatkozóan Szentmiklósy azt is feljegyezte még, hogy „beszélik az öregek, s hallották volna eleiktől, akkor nagy veszekedés volt Nagyharsányban a már reformáltatott és a más vallásban megmaradottak között, ezek is meg akarván tartani a templomot, amazok is”.
A XV. század első évtizedeiben, a török támadások közepette, több adattal bizonyíthatóan nyoma van annak, hogy a lelkiismereti szabadságot és társadalmi egyenlőséget hirdető huszita tanok képviselői megjelentek Délkelet-Baranya falvaiban. Garai László siklósi várúr, a népszerű „aranyszájú” Kapisztrán Jánost hívta Siklósra, hogy prédikációiban lépjen fel az „eretnekség” ellen. Kapisztrán és prédikáló szerzetes társai nem jártak eredménnyel, a nép a „rokonszenves huszita tanokat már befogadta a lelkébe és várta a növekedhetés idejét”.
Több adat utal arra, hogy a huszitizmus elterjedésére a mohácsi csata előtti időszakban sor kerülhetett. Üldözése idején Husz János családjának egy része, továbbá környezetéből számosan a Magyar Királyság területére menekültek. Testvéröccse a Somogy megyei Kálmáncsehin telepedett le. 1415 után egy másik huszita csoport Csehire (Drávacsehi) menekült, amely ekkor Draskovich bán birtoka volt. Husz nevű falvakat találtunk Vas és Zala megyében is, amelyek kapcsolatba hozhatók ezeknek a menekülteknek a letelepedésével.
A Cseh, Husz, Novak, Sloboda jobbágynevek is erre utalnak. 1479-ben a Draskovich bán uradalmához tartozó Harsány faluban előforduló Lahovka, Novak, Hapak, Venzelka, Jedlicska, Jurak, Jan Gesak, Slobada jobbágynevek bevándorlásukról árulkodnak. 1520-ban Trakostyánba, a Jan Draskovich uradalmi központjába vörösbort szállító két nagyharsányi kereskedő, Jan Hudak és Jirsi Zurli huszita betelepülők leszármazottai voltak, később Siklósra vándoroltak, 1543-ban már ott írták össze őket.
A Siklóson és környékén elterjedő reformáció támogatója a Perényi család volt. Perényi Imre nádor is a reformáció híve. Egy, a XVII. századból származó márványszobrának a talapzatán „Reformata ecclesia gubernator” (A református egyház felügyelője) szöveg volt olvasható. Fiáról, Perényi Péterről is ismeretes, hogy a reformációnak erős oszlopa volt. Nemcsak követte az új vallást, hanem udvari lelkészével 1519 után terjesztette is. Az 1520-as évek végén falvaikban megszüntette a plébániákat, a templomaikat a kálvinisták kezébe juttatta. Siklós és Nagyharsány környékén minden eszközzel támogatta a református hittérítőket. Az ő közvetlen támogatásával kezdte meg az új kálvinista egyházközségek alapítását Siklósy Mihály. Őt követték a többnyire Wittenbergben tanult későbbi prédikátorok, mint Baranyai János, Kopácsi János, Kopácsy István, Szigeti Imre, Csepelyi Péter, Csehi Valentinus, Szenterzsébeti Márton, Jovicei Hudak János, Bogdásai András, Ormánközi András, Siklósi Csonka Illés.
A negyvenes évek elejéig működtek itt. 1543-ban tűnik fel aztán Sztárai Mihály, akinek ténykedése nyomán a Dráva mentén fekvő magyar falvak többsége is csatlakozott a kálvini reformációhoz. Sztárai Mihály apostoli buzgalommal, faluról falura vándorolt, ékesszólásával és gyönyörű magyar nyelvű vallásos énekeivel hirdette az Isten igéjét. Hét esztendő alatt 1555-ig százhúsz egyházközösséget szervezett meg Baranyában. Nagyharsány reformátora is Sztárai volt egy ideig. A helyi hagyomány szerint: „Itt nálunk, a falu fölött a Kopaszka-hegy oldaláról erős érces hangján énekelt, amelynek hallatára nem csak az egész község lakossága, hanem még a közeli falvakból is seregestől jöttek énekeinek és prédikációinak hallgatására az emberek…”
Egy 1531-ben kelt helyi egyházi feljegyzés szerint egész Nagyharsány népe a reformációt követte. A tanúvallomásból származó hagyomány mellett megbízható írásos forrás is bizonyítja, hogy a község 1555-re teljesen a reformáció hívévé vált. Több egyházi forrás, krónika azt állítja, hogy 1543 után először Luther hívei tűntek fel Siklós környékén és Nagyharsányban is. 1545–1555 között a kálvinista gyülekezetek erősödtek meg. A század második felétől az ariánusok (unitáriusok) jelennek meg, és disputákban veszik fel a harcot a kálvinizmust követő egyházzal.
Bordás Sándor nagyharsányi református polgár Nagyharsány egyháztörténete című kéziratában a kálvinista és unitárius erők küzdelmét emeli ki mint a baranyai reformáció történetének országos szempontból is a legfigyelemreméltóbb epizódját.
A XVI. század hetvenes éveiben az unitárius tanítások egyre nagyobb tekintélyre tettek szert a reformált gyülekezetekben, és fokozatosan visszaszorították a kálvinista irányítást. Veresmarty Illés református püspök szerint főleg az Erdélyből érkezett unitárius prédikátorok tagadták „… Krisztus Isten-voltát, s hogy a bibliát hamisnak és szemétre valónak” mondták.
A Laskón működő református püspök véleményében nem is kívánta a Szentháromság-tagadókkal szembeni gyűlöletét leplezni. Leveleiből valósággal süt a bosszú és a gyűlölet. Eltorzítva állítja be az unitáriusok tanításait. Az indulatokat nemcsak értelmezési különbségek magyarázzák a kálvinista és unitárius csoportok és vezető prédikátoraik között, döntően az motiválhatta őket, hogy a Sztáray vezette egyházszervezés diadalmas előrenyomulását nemcsak megakasztotta (például itt a Duna–Dráva háromszögben), hanem legerősebbnek tartott gyülekezeteket is a Szentháromság-tagadók táborába csábította át az új hitvallás. Alvinczy György volt éppen az unitárius lelkész Nagyharsányban, amikor a hitbéli arányok az addigi ellenkezőjére billentek át a mezővárosban. A nagyharsányi nép többsége az unitárius Alvinczy prédikátort követte, ami érzékenyen érintette Veresmarty Illés püspököt, mivel Laskó után Nagyharsányt számította a legerősebb gyülekezetnek.
Gyűlések összehívásával kísérelték meg eldönteni a hegemóniát. Korabeli szóhasználattal disputát hívtak össze, amelyen a vitában legyőzött felet a török hatalom asszisztálása mellett kivégezték. Nagyharsányban is ez történt 1570–1574 között. A protestáns egyháztörténeti lexikonból s más mértékadó egyháztörténeti művekből értesülhetünk a Nagyharsányban ekkor lezajlott református–unitárius hitvitákról.
Zoványi művében a következőket írja: „Nagyharsányi hitvita kettő is volt. Az első 1570-ben, a második 1574-ben. Református részről Veresmarty Illés püspökön kívül több szereplője volt, míg ellenben az unitáriusok közül csupán Alvinczy György helybeli és Tolnai Lukács siklósi lelkész vett benne részt. (Aki, látva az erőviszonyok kedvezőtlen változását, Pécsre menekült! – a szerző megjegyzése.) A vita vége az lett, hogy a református püspök és maga mellé rendelt két bírótársa „hazugoknak és hamisaknak nyilvánítván Alvinczyék elveit, őt magát halálra ítéltette, sőt Alvinczyt valósággal fel is akasztatja”.
Ennek a következményei természetesen nem maradtak el. A budai hitvita (disputa) néven ismert eseményekből tudjuk, hogy Trombitás János és Csapó György, unitárius lelkészek, panaszt emeltek a budai beglerbégnél Alvinczy nagyharsányi prédikátor kivégzése miatt. A beglerbég Veresmarty Illés püspököt Budára rendelte két társával együtt, akik főszereplői voltak a harsányi hitvitának, és felelősek lehettek a halálos ítélet végrehajtásában. A püspök és társai azzal védekeztek, hogy Alvinczy eretnek volt, és ezért került bitófára. A beglerbég a kérdés eldöntésére Veresmarty Illésen kívül Nagytállyai Bertalant, unitárius részről a pécsi unitárius főlelkészt, Jászberényi Györgyöt rendelte magához. Végül az unitáriusoknak adott igazat, és a kálvinista püspököt halálra ítélte, aki azután magas összegű vérdíj lefizetésével megváltotta magát.
A Nagyharsányban lezajlott disputák menetét a szakirodalom ellentmondásosan adja elő. A község története szempontjából azonban fontos epizódokat világítva meg. Az 1560-as években a mezővárosba erdélyi unitáriusok telepedtek le, a kálvinizmussal elégedetlen mezővárosi polgárság az új hit mellé állt. A mezőváros kulturális színvonalára utal, hogy Alvinczyék itt iskolát is szerveztek. A polgárság aktívan részt vett a szellemi életben, a vitákban.
Az 1569-ben kirajzó unitárius papok és polgárok nagyváradiak voltak, akik valószínűleg Szegeden keresztül vándoroltak Baranyába, Nagyharsányba. Az egyházi élet azt jelzi, hogy a mezővároskában művelt polgári csoportok is éltek.
Alvinczy meggyilkoltatásával a kálvinista vezetés véglegesen felülkerekedett. Forrásainkban tovább követve az unitáriusok sorsát 1686-ban hallunk arról, hogy Nagyharsánynak még akkor is számos unitárius hiten élő lakosa van (Ambrus András, Oldi Sándor, Harsányi István, Török Sánta Péter, Husz Ambrus, Kernyák Valentinusz). 1870-ben tizenegy nagyon régi nagyharsányi unitárius családot említ egy feljegyzés.
A nagyharsányi egyházi küzdelmek, a brutális gyilkosság törvényesítése és igazi összefüggéseinek elfedése a helyi török hatalom érdekéről, törekvéseiről is lerántja a leplet. Elfogadhatatlanná válik az az általánosan megfogalmazott tétel, hogy a török uralom nem avatkozott be a magyarországi vallási életbe. Ha akár a nagyharsányi megrázó eseményeket tekintjük vagy Veresmarty Illés püspök szereplését a budai disputában, eléggé világosan kiderül, hogy bár a török hatalom érdeke a vallási békétlenség megszüntetése volt, akár gyilkosság árán is, a vér- és váltságdíjak egyértelműen a bégek kincstárát gyarapították.
Nagyharsány török uralom utáni első lelkésze az 1687 előtt is itt prédikáló Kölgyesi Dániel volt. Az 1767-ben 93 éves Ábrahám István az vallotta: „ökigyelme betürt fekete parasztsüvegben járt felborotvált fővel, később a rácdúlás idején Terehegy prédikátora, ahol is kegyetlenül meggyilkolták, a falut mid egy szálig kiirtották”.
Körösi János tanító volt, majd „prédikátorrá tétetett” 1705-ben. Ellentétek, egymás elleni küzdelem jellemezte a nagyharsányi parochia papjait a tízes évek végétől. Pedig összefogásra lett volna szükség, mert ez idő tájt a „csendes ellenreformáció” kemény évtizedei köszöntöttek Harsány eklézsiájára és a dél-baranyai református falvak népére.
1725-ben a nagyharsányi és kistótfalusi prédikátorok bevádolták a siklósi Hézsei Sámuel lelkészt Nesselrode pécsi püspöknél, hogy „a király ellen prédikált a katedráról”. A püspök katonái éjjel elhurcolták, és híres könyvtárát elkobozták. 1715-ben a nagyharsányi, kistótfalusi és kisharsányi jobbágyok a tiltás ellenére nagyasszony napján barmaikat a legelőkre hajtották, és a mezőn dolgoztak. A püspök emberei és a vármegyei hajdúk megtámadták őket, állataikat elhajtották. Az erőszakra a falvak összeverődött népe erőszakkal felelt. Megtámadták a megyei és püspöki hajdúkat, állataikat visszavették.
1725-ben helytartótanácsi rendelettel „szabályozták” a vallásgyakorlatot, eltiltva a kálvinista népet a nyilvános istentiszteleteknek a templomokban történő megtartásától. A vármegye és a püspök katonái elvették a templomok kulcsait, és lepecsételték a zárakat. Az intézkedést nagy felzúdulás követte.
Mikor a népet a nagyharsányi templomból a püspök katonái kizárták, és lelakatolták a bejáratot, a falu a prédikátor vezetésével a lakatot leverte, és Mócsai János senior, aki később esperes itt, istentiszteletet tartott. Hasonló esemény növelte az indulatokat Kisharsányban is.
Máig élő elbeszélés őrizte meg ezeket a küzdelmeket. A „lázítók és lázadók vezéreinek nevét tudakolva a vallatás alatt, a lefogottak Nagyharsányban egyformán azt vallották, hogy mivel együvé tartoznak, ezért együttesen is cselekednének, mivel hogy ne legyen, ki bűnhődjék, ezért egymás kezeit és ruháját fogva a templom előtt felsorakoznának, hogy mindannyian részesei legyenek a templomajtó felnyitásának”. Nincs adat arra, hogy valakinek is bántódása esett volna.
A templom javításához, bővítéséhez sem a vármegye, sem a püspök nem járult hozzá. A romlásnak indult Babócsa kálvinista templomát lebontották, köveit a kisharsányi javításához később nyert engedéllyel beépítették.
1733-ban a növekvő indulatok miatti, a várható lázadás megakadályozására Nagyharsány, Kisharsány, Tótfalu kálvinista gyülekezete engedélyt kaptak, hogy „Isten szabad ege alatt összegyűljenek, és istentiszteletet rendezzenek”. Szentmiklósi Péter, aki kora talán legműveltebb prédikátora volt, már 1768-ban rendbe hozta a templomot, újrazsindelyeztette. 1768-ban iskolaházat építtetett, és az ő működése alatt szép lelkészlakot emeltetett.
II. József az Edictum Tolerantiae kiadásával a vallásszabadság ügyét rendezte. Az 1790–91. évi országgyűlés megalkotta a vallásszabadságra és egyenjogúságra vonatkozó törvényeket. Ezt megelőzően került a nagyharsányi parochia élére a nagykőrösi Halász József, aki az ottani iskolában a híres és országosan ismert Losoncy Istvánnak, a Hármas kistükör írójának utódja volt. A harsányi hagyomány szerint „a kálvinista falu népe 18 szekérrel ment érte, s a vallási elnyomatás után valóságos triumfálásnak tűnt idejövetele”.
Ismeretes még, hogy Pólya János is prédikált Nagyharsányban, akinek parochusi évei alatt óra került a nagyharsányi templom tornyára. Az 1810-es években a helyi egyházközség tiltakozása ellenére Kádas Imrét nevezték ki a harsányi presbitérium élére. 1838-tól Nánási Fodor Pált rendelte a püspök Nagyharsányba lelkésznek. 1840-ben új iskolát építtetett, temetőt nyitott. A templom padlásos szerkezetét 1847-ben átalakították boltozatossá, ekkor fejeződött be a cinterem építése is. Az egyházközség papja vezérletével a forradalom mellé állt 1848-ban. Az önkényuralom éveiben 1850–1854 között az egyházi gyűléseket betiltották.
Fodor Pál 1874-ben hunyt el, 67 éves korában. Nagyharsányban temették el, díszes sírkövet állítva emlékére. 1876-ban került Dömötör Károly a faluba, ő építtette át a ma is álló lelkészlakot. A parochia jövedelmeinek növelése céljából a régi temetőt szőlőtelepítésre használta, ami nagy ellenkezést váltott ki a hívek között. Még versikét is mondtak rá: Hetven mérő búza papunknak nem elég: / Őseink csontjait is kiforgatja még.
1896. december 9-én váratlanul ledőlt a templom tornya. Négy esztendő alatt gyűjtöttek össze a hívek annyi pénzt, hogy az új torony és a templom restaurálását, új orgonát, a megrepedt harangok felújítását kifizethették. A XX. századi nagyharsányi lelkészek közül az 1913-ban megválasztott Szabó Károly tűnt ki. Kossuth-párti programmal országgyűlési képviselőnek választották, 1930-ig, haláláig állt a presbitérium élén.
1930. szeptember 28-án választották 18 pályázó közül lelkésszé Hideg János kiscsányoszrói prédikátort, aki 1954-ig vezette az egyházközséget. Dr. Simon Géza lelkipásztor 1954–1983 között állt a gyülekezet élén. A templom és a parochia modernizálásában vitt figyelemre méltó szerepet. 1980-ban állíttatta fel Sztáray Mihály szobrát a templomkertben, amelyet Nyirő Gyula művész készített.
A nagyharsányi római katolikusság a XVIII. században nem tudott megerősödni. 1733-ban a református esperes levele szerint nincs „pápista” a községben. A negyed századdal később megejtett katolikus püspöki vizita kilenc házaspárról tesz említést. 1792-ben a siklósi plébánia filiája lett a gyülekezet. Az 1850-ben készült népösszeírás 24 katolikus házaspárt sorol fel. A hét évvel később készült pécsi püspöki vizita szerint, kilenc házaspárt kivéve, a többiek elvándoroltak a faluból. 1852-ben egyházi összeírás is készült a pécsi püspökség területén, amely Nagyharsányban 55 római katolikus lakót említ (a reformátusok száma 1475).
A kiegyezést követő évtizedben jelentős katolikus népesség bevándorlását mutatják egyházi forrásaink, az 1870. évtől tízévenként elvégzett népszámlálások. Lassan megváltozott a református vallású népesség nagy többségét mutató helyzet.
1912-ben a siklósi ferences rend főnöke szükségesnek tartotta a gyors katolikus lélekszám növekedése miatt megszervezni a nagyharsányi gyermekek helybeli hitoktatását. 1922-ben már 62 katolikus gyermek járt itt iskolába. A további lélekszám-gyarapodás következtében 1928-ban megalakították a nagyharsányi római katolikus fiókegyházközséget.
1934-ben a katolikus hívek azon javaslatát, hogy templomot építsenek a községben, páter Kováts Raymund plébános karolta fel. A következő esztendőben a faluba került új plébános, páter Menráth Cyprián vezetésével templomépítő bizottság alakult, amely nagy energiával fogott hozzá az előkészületekhez. Tekintettel a kőbányász és ipari foglalkozású katolikus hívek szegénységére, helyi, majd országos gyűjtésekkel igyekeztek a költségeket biztosítani. Virág Ferenc, Pécs egyházmegye püspöke természetesen jelentős támogatásban részesítette a falu katolikus lakóinak törekvéseit. 1936 decemberében Szönyi Ottó, a Központi Egyházmegyei Hivatal elnökének véleménye alapján a püspök Gosztonyi Gyulát, a neves építészt bízta meg a tervek elkészítésével. A festőmunkákat Gádor Emil pécsi származású, budapesti festőművész végezte el.
1938. december 19-én Virág Ferenc megyés püspök több mint ezer hívő és látogató előtt felszentelte a templomot. A templom kegytárgyai, az öszszes felszerelés a hívek ajándéka. 1939-ben a villányi katolikus egyházközség új orgona beszerzését határozta el, s a régit a nagyharsányi templomnak ajándékozta. Harangjainak megvásárlásában Páter Hermann Kermenegild ferences tartományfőnöknek volt nagy szerepe. Azokat 1939. január 8-án szentelték fel.
Sztárai Mihály prédikátor mellszobra a templomkertben (ifj. Szita László felvétele)
Az ősi gótikus szentély a XVII. századi reneszánsz falfestményekkel (ifj. Gombos Zoltán felvétele)
Reneszánsz freskók (ifj. Gombos Zoltán felvétele)
A nagyharsányi református egyházközség presbitériuma 1929-ben
Képeslap Nagyharsányról
