Legenda és valóság
Legenda és valóság
Nagycenkről és közvetlen környékéről semmiféle honfoglalás kori emlék sem került elő, pedig földrajzi elhelyezkedéséből adódóan bizonyára része volt a gyepűelvét megvalósító magyar határvédelemnek. Erre enged következtetni a környező települések neve is. Nemeskér, Újkér, Sopronnyék valószínűleg a honfoglaló törzsek nevét őrzik. Ezzel a korral kapcsolatos az a történelmi monda is, amely a település nevének kialakulásához kötődik, s amelyet a mai falu nem szívesen vesz tudomásul, mert az ősöket nem éppen hízelgő vonásokkal örökíti meg.
955 augusztusában az Augsburgot ostromló magyar kalandozók megütköztek a Lech-folyó mezején Ottó német király hadaival. A csata kimenetele ismert. Lél, Bulcsú és Súr vezéreket a király kivégeztette. A csatavesztés után hét véres ábrázatú, megcsonkított (fül és orr nélküli) férfi érkezett a nyugati gyepűhöz. Az őrök nem engedték be őket az ország területére, csak a német király üzenetét továbbították Taksony fejedelemnek. Miszerint: „Így jár minden magyar, aki német földre teszi a lábát!” Taksony parancsára a hét gyászmagyart, hitványt (cenket) nem engedték haza, hanem a gyepű mentén kellett letelepedniük. A monda szerint tehát ők lennének az alapító atyák, s a község neve is innen eredeztethető.
Az ennél sokkal prózaibb magyarázatot az okleveles anyagban találjuk. Sokáig, még az 1990-es évek végén is, a község történetéről vagy emlékeiről kiadott művekben 1243-ra teszik Nagycenk első említését. Pedig a falu múltjának legelhivatottabb, monográfiaszerző kutatója, Keszei Dénes, már 1983-ban közreadta kutatásainak eredményét, amelyből kiderül, hogy IV. Béla királyunknak ebben az oklevelében nem a mi falunkról van szó. Az adománylevél a Chenke nevű birtokot Simon ispánnak juttatta. Itt az Esztergom megyei Chenke nevű településről van szó, amely a török háborúk idején elpusztult.
Így az a bizonyosság, hogy az első ismert írásos emlék Kiscenkről 1281-ből származik. Az oklevél, amely Hidegséggel kapcsolatos határbejárásról tudósít, „Villa Toth-czynk” néven említi. A tót itt a szláv népességre utalhat, akik a későbbi századok folyamán is jelentős számban éltek a településen, mint arról a későbbi összeírások is tanúskodnak.
Nagycenkre közvetlenül vonatkozó adat 1291-ből, egy birtokeladási oklevélen maradt ránk, ebben Zenk formában szerepel. A XIV–XV. században a két község különböző írásmódjaival találkozunk az oklevelekben. Zynk, Chenk, Czenk, Chengh alakok fordulnak elő illetve gyakori a megkülönböztető név, mint például Gudurzenk, Wamoschynk vagy Németchenz. Egy 1544-es királyi adójegyzéken – dicán – szerepel először a Nagy Czenk formula.
Az egy évvel korábbi jegyzék Kiscenket Chynk Danielisnek (Dánielcenknek) nevezi. A későbbiekben, még a XVIII. században is, Dávid Czenk írásmóddal találkozhatunk.
A falu nevét, most a sokféle írásmódtól, változattól eltekintve azon helynevek közé sorolja a szakirodalom, amelyek az első tulajdonosaik nevét viselik. Mollay Károly szerint sincs semmi köze a ’cenk’ köznévhez, ami gyáva, hitvány embert jelent és a már idézett monda alapjául szolgált.
A különböző írott források több főúri család nevét is említik a községekkel kapcsolatban azok birtokosaként – ekkor még külön-külön. Az első ismert család a már említett 1291-es oklevél szerint a Czenki. A mai állomás környékét bírta Czenki Demeter és Lőrinc. Apjukat Zenk de Zenk, azaz cenki Cenknek hívták.
Ugyanezen oklevél a terület keleti részének, a Pereszteg felé eső határrésznek a birtokosaként Sopron vármegye kora középkori története egyik legjelentősebb családjának tagját, Osli Gergelyt nevezi meg. Az Osl nemzetség a kalandozásokban is részt vett Súr vezértől származtatta magát, és valószínűleg besenyő eredetű. Ezt a népcsoportot mint csatlakozott népet a korabeli gyakorlatnak megfelelően a határok mentén telepítették le őseink. Így lett tulajdonosa ez a nemzetség már az 1200-as évektől Csorna környékének, majd fokozatosan növelve birtokait a vármegye déli területének is.
Cenkre vonatkozóan ez az egyetlen hiteles adat. Annyit tudunk még, hogy az Osl nembeli Agyagos Péter fia Gergely 1291-ben megvált ezektől a birtoktestektől. Húsz márka széles bécsi dénárért (azaz hozzávetőlegesen öt kilogramm ezüstért) eladta Monorosdi Miklós grófnak a Mindenszentek tiszteletére emelt templom kegyuraságával, patrónusi jogaival együtt. Ez azt is mutatja, hogy a falu már jelentős településnek számított, hiszen temploma is volt. A határbejáráson jelen volt a szomszéd birtokos, a Zenk család is.
A hiányos írott források és az állandóan változó birtokviszonyok, adományozások, zálogba adások, öröklések nem teszik lehetővé a kor pontos történetének felvázolását. Egyet mégis: betekintést engednek a kor zűrzavaros viszonyaiba, villongásaiba, perpatvaraiba. Viszont az itt élők helyzetére csak következtetni tudunk.
Már 1298-ban a község határában Vörös Mihály soproni várispán III. Endrétől kapott földet. Harminc év elteltével pedig a községben örököltek nagyobb területet. A helyzetet bonyolítja, hogy Vörös Balázs egyenlő részt kapott a jussból a falu nevét felvevő Czenki Andrással, akit az oklevél Monorosdi Miklós fiának nevez.
A Vörös család további birtokosságát bizonyítja egy 1359-es záloglevél, amely szerint Cenket hatvan márka széles dénárokért és nyolcvan rőf (1 rőf = 77,5 centiméter) posztóért zálogba adták Nagymartoni Miklósnak. Ez a szerződés leírja a birtokhatárokat is, innen tudjuk, hogy Nagymartoni zálogbirtokát egyrészt a saját keresztúri földjei, másrészt Czenki András kiscenki földjei határolták.
A nevek nem árulkodnak róla, de az említett családok rokonságban álltak egymással. Keszei Dénes kutatásai szerint ezeket a családokat közös néven Fraknói grófoknak nevezik, 1360-ból fennmaradt oklevelük 102 települést nevez meg mint birtokukat, köztük a két Cenket, olyan települések mellett, mint Fraknó (Forchtenstein), Kabold, (Kobersdorf) Nagymarton, (Mattersburg), Lövő és Pereszteg.
A tizennyolc éves zálog 1377-ben járt le, és Vörös Balázst újra beiktatták birtokába.
A Fraknóiak hűtlenségi pere után, 1398-ban, javaik az uralkodóra, Zsigmondra szálltak, aki azokat bizalmi emberei között szétosztotta. Így lett birtokos Cenken a Kanizsai család, és kerültek vissza a településre az Osliak. A XIV. századra ez utóbbi nemzetség több ágra szakadt: a Viczay, a Lózsy és a Kanizsai család származik tőle.
A Kanizsaiak felemelkedése az 1300-as években kezdődött. A nagy tartományurak, a Németújváriak és a Kőszegiek hatalmának megtörése után Károly Róbert az őt támogató nemeseket megjutalmazta. Így került Csornai Lőrinc birtokába 1321-ben Kanizsa vára adománybirtokként, további szolgálataiért Sopron vármegyében is kapott birtokokat. Zala vármegye főispánjaként és befolyásos emberként megalapozta a család vagyonát, gazdagságát. 1330-ra a Kanizsai család lett Sopron vármegye leggazdagabb famíliája.
Cenken a család befolyása régebbi, mint maga a birtokosság. Kanizsai János és István több csatában segítette Zsigmondot, aki bőkezűen megjutalmazta őket szolgálataikért. 1390-ben megkapták Sárvár várát a hozzá tartozó cenki vámmal együtt. Sárvár és a cenki vám korábbi összefüggésére mutat rá egy 1328-as kiváltságlevél, amely vámmentességet biztosít a sárváriaknak.
A vám minden birtokosnak fontos bevételi forrást jelentett. Nagycenknek földrajzi elhelyezkedése, az, hogy kelet–nyugati, illetve délkelet–északnyugati főútvonalak mentén fekszik, kiemelt helyet biztosított. A Bécsbe irányuló kereskedelemnek, főleg az állat- ezen belül is a marhakereskedelemnek egyik fontos iránya volt. A „természeti akadályok leküzdésére felállított létesítmények” fenntartása, azaz bizonyos utak, hidak állapotának megőrzése, karbantartása földesúri feladat volt, ennek ellenében vámot szedhetett. Cenken „természeti akadályt” az Ikva, illetve az Arany-patak jelentett. Arra vonatkozóan nincs adatunk, hogy mikor kezdődött a helyi vámoltatás, de a XIV. század elején már létezett ez a szolgáltatás s egyben bevételi forrás.
A Kanizsaiak egy rövid 22 éves időszakot leszámítva közel száznegyven évig folyamatosan birtokolták a községet a vámmal együtt.
1402-ben Zsigmond elvette Kanizsai János érsek birtokait, és azokat Ozorai Pipónak, az olasz származású hadvezérének adta. (Működéséről, személyes birtokstruktúrájáról részletesebben olvashatnak a Száz falu sorozat Ozora kötetében.) Mivel Ozorai birtokai zömében Tolna vármegye területén voltak, elcserélte 1424-ben a sárvári várat összes tartozékaival – Cenkkel – együtt a Kanizsaiak kezén lévő Simontornyáért és a hozzá tartozó falvakért. Így tehát újra visszaállt az eredeti állapot.
A vámbevételek biztos anyagi forrást jelentettek a földesúr számára, mégsem volt ritka a visszaélés. A vám elfoglalása miatt Kanizsai László a királyhoz fordult. Lózsi Beled özvegye és fia szállta meg a vámházat. Később viszont Kanizsai Imrének kellett magyarázatot adnia, miért vették el vámosai Bodó Gergely budai várnagy szolgáitól a Bécsbe küldött ajándékait, úgymint: a nyesttel bélelt bíbor-színű subát, egy vég posztót, tizennyolc aranyforintot valamint a száz aranyforintot érő két gyűrűt és násfát.
1465-ben egy osztrák kapitány követelte vissza a cenki vámnál elvett kocsiját és lovát. Mindkét esetben a soproni tanács intézkedett, tehát helyben nem lehetett ekkor még elöljáróság, vagy ha volt is, az uraság ügyében nem járhatott el. Kanizsai László olyan messzire ment a vámok kivetésében, hogy 1472-ben megfosztották az adószedés jogától. Később Mátyás király visszaadta neki ezt a kiváltságot. A bevételek azonban ekkor már nem lehettek valami nagyok, mert Kanizsai László birtokait és a vám felét bérbe adta Csupor Demeter győri püspöknek. A csornai konvent oklevele szerint 1476-ban a család „jelenlegi nagy szükségökben egész Pereszteg, Hidegség, Bóz és Füles helységeit a fülesi vámmal együtt, valamint Kövesd Czenk helységek épen fel részét a czenki vám felével együtt… 1500 magyar aranyforintért, mellyet hiány nélkül felvett, elzálogosította…”
Éppen a vámszedéssel, zálogba adásokkal kapcsolatban tudunk arról, egy 1457-es adat alapján, hogy a Kanizsaiak cenki birtokán tiszttartó működött, aki főként a szolgáltatásokért volt felelős. A települések lakosságával kapcsolatos adat viszont alig maradt ránk. Ekkor még kevés szőlő teremhetett a faluban, mert a kocsmárosok, kereskedők Sopronból hozatták a bort. Ennek kapcsán 1463-ból ismerjük Lencsés Mihály nevét, aki harminchárom urna (1 urna = 54 liter) és Gróf Tamásét, aki hat urna bort szállított Cenkre. 1522-ből származik egy rövid jobbágynévjegyzék. Kanizsai László kilenc jobbágyát szerepeltette tanúként: Kelemen, Péter, Bertalan, János; és vezetéknévvel Kis Jakab, Demeter István, Jankó Tamás, Tóth Ferenc, valamint János mester.
A Kanizsaiak idejében, amikor II. Frigyes tartotta uralma alatt az egész területet, a Fertőrákos határában lévő Macskakő várát elfoglaló husziták veszélyeztették a vidéket. (Erről a történelmi epizódról bővebben ír a Száz magyar falu sorozatban megjelent Fertőrákos kötet.) Kertesi Weitraher és Gileis Farkas vezetésével a Kanizsaiak tizenhat faluját, köztük Cenket is feldúlták és kifosztották. A jobbágyok egy részét fogságba vetették, más részét meggyilkolták. Marháikat elhajtották, házaikat felégették. Kanizsai Imre panaszára végül is 1464-ben Török Ambrus soproni várkapitány füstölte ki az ellenséget Macskakőből. Végérvényesen Mátyás király vetett véget a martalócok uralmának.
A XV. század végén a Kanizsaiak kétfelé osztották hatalmas birtokukat. Cenk Jánosnak jutott, de hamarosan zálogba adta többi javadalmával együtt Kanizsai Lászlónak, aki ezzel a vidék leghatalmasabb földesurává vált. László Vas vármegye főispánja volt, majd később elnyerte az országbírói tisztet is.
Örökösei közül csupán leánya, Orsolya érte meg a felnőttkort, akinek négy testvére korán meghalt, őt pedig már tizenegy éves korában eljegyezte Nádasdy Tamás, aki kijárta Szapolyai Jánosnál Orsolya fiúsítását, azaz jogát a birtokok öröklésére. 1534-ben vette feleségül az akkor tizennégy éves leányt és lett az óriási vagyon birtokosa. Természetesen Cenk is részét képezte az örökségnek.
A kiscenki birtokok sorsát kevéssé ismerjük, de azt tudjuk, hogy a falunak ez a része csak évtizedek múlva került a Nádasdyak kezére. Feltételezhetjük, hogy ez a terület az Osl nemzetség tulajdonában volt. A már említett Czenki András – Monorosdi Miklós fia – 1329-ben Kiscenken házat, kúriát örökölt. Megkapta a birtok harmad részét kitevő földet is. Valószínűleg ez a kiscenki birtokrész, míg a kétharmad a nagycenki lehetett.
A birtokokról néhány peres oklevélen kívül nem maradt fenn adat, de az iratok viszonylag nagy száma a birtokszerkezet állandó változását feltételezi. Birtokfoglalás, jogtalan eladás az örökösök kizárásával, országbíró előtti per, bírságfizetés jellemezte Kiscenk XIV. századi történetét, Nagycenkéhez hasonlóan.
1429-ből való az az oklevél, amelyik az új birtokosok, a Poki család közel százéves itteni országlásának a kezdetét jelenti. A Poki nemzetség Győr vármegye egyik legősibb családja. 1220-ban egyik felmenőjük, Márton, bíróként intézkedett az árpási besenyők és elöljáróik közötti perben. Tamás, IV. Béla főajtónálló-mestereként, Mosonban vártelket, Győr vármegyében pedig egy falut – Tétet – kapta meg szolgálataiért. Kiscenk házasodás útján került a család birtokába. Az akkori tulajdonos, Mérgesi Péter Poki Erzsébet férje volt. Fiúutód nélkül haltak meg, és Kiscenk a Poki családhoz került, akik a Mérgesi előnevet is gyakran használták.
1436-ban Mérgesi Péter engedélyt kapott Zsigmond királytól hogy Endréden – Fertőendréd –, Lövőn és Dániel Czenken kastélyt építhessen. Ennek az építkezésnek nem találjuk fizikai nyomát, bár a jelenlegi kastély helyén a már korábban említett kúria éppen állhatott.
A család birtokai a falu határában a többszöri adományozásokkal egyre nőttek. Poki Antal több pert is megnyert Sopron vármegyei gazdaságai ügyében. Testvéreinek, Ferencnek és Péternek Mátyás király 1468-ban kiváltságlevelet adott, amely kivonta őket a nádori és a vármegyei bíráskodás alól. Egy év múlva ezt a jogot jobbágyaikra is kiterjesztették. A családi legendárium szerint a sok kiváltságot a família egy szép leányának köszönhették, aki miatt Mátyás király többször is látogatást tett Pokon.
Poki Boldizsár 1513-ban elzálogosította birtokai nagy részét, köztük a kiscenkit, amely fokozatosan az Ember család kezébe került. Az utolsó Poki nembeli Dániel-Czenken Gergely volt, akinek halála után özvegye, Dörögdi (Deregdi) Anna az egyik zálogbirtokoshoz, Joó Balázshoz ment nőül.
Az Ember családról nincsenek forrásaink. A Sopron megyei középbirtokok XVI. századi történetét feldolgozó tanulmány szerint a község 1543-ban a martonfalvi Ember Demeter birtokában volt, aki öt portával és ugyanennyi jobbágy fölött rendelkezett. Leánya, Katalin előbb Czakó György, majd Komlóssy Tamás felesége volt. Hozományként a cenki birtokot vitte házasságaiba.
Az Ember családnak nem voltak leszármazottai, 1570-ben a Nádasdyak vették meg földjeit. A két falu egységes gazdálkodásáról csak az ő megérkezésük után beszélhetünk.
Keszei Dénes iskolaigazgató, helytörténet-kutató (1910–2001)
)
)
