Amiről a föld vall
Amiről a föld vall
Nagycenk a természet minden adományával bővelkedik” – írta Vályi András a XVIII. század végén. Bizonyosan a legrégibb időkben is alkalmas volt a letelepedésre. Az első telephelyeknek, a későbbi közösségek lakóhelyeinek feltárásával a régészek nem kényeztették el a mai falut.
Pedig a szórványos ásatások arról tanúskodnak, hogy a község és környéke már az őskorban lakott volt. Leletek kerültek elő szinte minden jelentős történelem előtti korból. Az első nyomokra, amelyek ebből az időszakból valók, 1904-ben bukkantak. A Vízálló-dűlőben lecsapolási munkákba kezdett az akkori bérlő, a cukorgyár. Árokásáskor több helyütt csontok kerültek felszínre. Bella Lajos, a Soproni Múzeum régésze tárta fel a területet. A munka azt valószínűsítette, hogy itt, a mocsár közepén, egy kisebb dombon, kiemelkedésen emberi lakóhely volt valaha. Élésverme, csont- és cseréptöredékek jelezték az egykori település helyét. A csontleletek között emberi és állati – mocsári disznótól és szarvastól származó – maradványok egyaránt megtalálhatóak. Mellékletek híján csak feltételesen lehetett a kort megállapítani. Bella úgy vélte, hogy a kőkor embere (Krisztus előtt 3200 körül) hozott itt létre emberi tartózkodásra alkalmas helyet. Szórványokban későbbi korok emlékei is előkerültek egészen a római korig, ami a telep kontinuitására, folyamatos használatára utal.
A közelben, a nagycenk–peresztegi út mentén a második világháború frontjának ideérkeztekor, véletlenül bukkantak újabb őskori nyomra. A Halomnak vagy Halom-köznek is nevezett dűlőben a német katonák ágyúállást építettek ki egy három-négy méter magas, huszonöt-harminc méter átmérőjű dombocska tetején, amelyről kiderült, hogy mesterséges halom. Mellékletek itt sem kerültek elő a későbbi ásatáskor, de a domb párhuzamot mutatott a Sopron-Várhelyen, illetve annak környékén feltárt halomsírokkal. A kutatások szerint a Várhely a katonáskodó, a környék védelmét ellátó gazdagabb réteg lakóhelye volt, amelynek élelmezéséről a sík vidéken szétszórt szegényebb, földművelőtelepek gondoskodtak. Talán ez a halom egy ilyen hallstatt kori – Krisztus előtt a VIII–VI. századi – telep temetője volt.
Ugyanerre a korra datált leletegyüttes került elő a falu másik felén, a déli vasút állomása mögötti dombból is. 1975-ben hamvasztásos sírra bukkantak a régészek, gazdag mellékletekkel. Urnát, több kisebb edényt, köztük egy viszonylag ritka ikeredényt rejtett a föld.
A két világháború között, 1936-ban a Mise út – ma Szent Imre utca – egyik kertjében hat edényt találtak a réz- és bronzkor – Krisztus előtt 2000 körül – közötti átmeneti időből. A leletek közül ma már nem sok látható. Létezésükről Bella Lajos és Nováki Gyula soproni régészek leírásaiból tudunk.
Több és jobban datálható anyag maradt ránk Pannónia provincia egykori uraitól, a rómaiaktól. Vályi a falut bemutató könyvében szükségesnek tartja megjegyezni, hogy „itt 1787-ben egy régi fazekat ástak ki a földből, mely tele volt római ezüstpénzzel”. Hogy honnan, arról nem szól a híradás, de talán annak a villának a közeléből, amelynek égett köves maradványait a Bálint-kúti-dűlőben találták meg. A kő- és téglamaradványok mellett lévő mécses és pénzek Nagy Konstantin császár (Krisztus után 282– 337) korából származnak. A szántóföldön talált egyéb maradványok, elsősorban kő és tégla, római telep létezését bizonyíthatják. A leégett ház – villa – pedig, amelynek a maradványait felszínre hozták, a birtok központja lehetett. Későbbi kutatás tárgya lehet az az elképzelés, amit egyelőre szakemberek nem erősítettek meg. Eszerint a Scarbantiát (Sopront) Magentianával (Keszthellyel) összekötő út (nagyjából a mai 84-es számú főút) keresztülhaladhatott a jelenlegi Nagycenk területén. Innen mintegy tíz kilométernyire délre pedig a híres Borostyán út vezetett. Ha ezt a két fontos utat összekapcsolták, akkor az összekötő út éppen az említett villa mellett haladt. Ebből az következik, hogy az épület valamilyen védelmi, esetleg vámszedési feladatot láthatott el.
Ettől a helytől nem messze, a Szőlők alján 1966-ban tíz római kori tégla-koporsót találtak az árokásók. Mivel itt női és gyermekcsontvázak is elő-kerültek, valószínűleg családi sírokat bolygattak meg a modern kor munkásai. A leleteket a győri Xantus János Múzeumba szállították.
Csak elbeszélések szólnak arról, hogy a falu központjában, az iskolával szemben római út maradványaiból eredő köveket találtak. Ha a későbbi korokra és Nagycenk vámszedési jogára gondolunk, és összehasonlítjuk a római kori és a középkori úthálózatot, akkor nem zárható ki itt egy jelentősebb római település létezésének a lehetősége.
A Római Birodalom már a IV. század végén feladta Pannónia provinciát. Nyugat-északnyugat felől érkező népek lepték el a Nyugat-Dunántúlt. Ez a történelmileg rövid szakasz tekinthető a longobárdok és gepidák uralmának a térség fölött. Így aztán csak valószínűsíthetjük a térségben a jelenlétüket. A helyükre érkező és egész Pannóniát megszálló avarok viszont stabil államot építettek ki. Késő avar kori – 670–680 körüli – temetőt tártak fel a Kossuth utca kertjeiben. A mindössze öt sírból álló temetkezési hely kicsiny települést feltételez. A leletanyag azonban gazdagságról árulkodik. Vascsatok és nyílcsúcsok, szíjvégek, övveretek, fülbevalók, agyagedények mesélnek az avarok életmódjáról.
Nagy régészeti szenzációval nem szolgált a község és környéke, de a szórványok tanúsága szerint a vizek és mocsarak védte dombok mindig is alkalmassá tették az emberi tartózkodásra. Az előkerült régészeti emlékek a Soproni Múzeumban és a győri Xantus János Múzeumban találhatók meg.
Övcsatok a Kossuth utcai ásatásból (Fodor Katalin rekonstrukciós rajza)
Vaskori bögre (Fodor Katalin rekonstrukciós rajza)
