Török világ – magyar úr
Török világ – magyar úr
A török hadsereg 1526. évi magyarországi hadjárata során szeptember második felében másfél héten át táborozott Buda környékén, s eljutottak egészen az Esztergom–Nógrád vonalig – egyes korabeli jelentések szerint még tovább is, Gyarmatig, Szécsényig, Gyöngyösig, Miskolcig –, pusztítva Budán kívül a környékbeli városokat és falvakat, de valószínű, hogy a Börzsöny-hegység belsejében fekvő települések érintetlenek maradtak.
A törökök jöttének hírére megteltek a környező várak az odamenekülő lakosokkal: például a nosztrai pálosok a visegrádi várba zárkóztak be, és Vác vára is fogadta a környékbelieket. S mit tehettek a börzsönyiek? A török világ alatti életüket igen érzékletesen Bél Mátyás vázolta fel: „E város ugyanis mindenfelől várak szomszédságában fekszik, s emiatt sokat hányta vetette a sors. Majd csak folyamatosan övezik Esztergom, Damasd, Drégely, Visegrád, Nógrád, Vác, Gyarmat és Szécsén várai és a saagi erődített kastély. Ha tehát valahányszor akár az ellenség, akár a mieink fenyegették, vagy ostromolni kezdték e várakat, törvényszerűen tönkrement maga e város is és vele a bányaművelés. A bajba jutott polgárok az akkori szokás szerint a hegyek közé, barlangokba rejtőzködtek el vadállatok módjára, hozzátartozóikkal és jószágaikkal együtt, amit meg tudtak menteni… Közben a kiürült várost az ott tanyázó katonaság vagy felégette, vagy egyéb gonosz cselekedettel pusztította el…”
A következő évtizedekben a külső támadások ugyan nem érintették Hont megyét, de a belső megosztottság – I. Ferdinánd és Szapolyai János vetélkedése – 1531-ben a visegrádi fegyverszünethez, az ország kettészakadásához vezetett. Nemcsak uralkodók hadakoztak egymással, hanem az egyháziak is kihasználták a zavaros időket: Várday Pál esztergomi érsek emberei több falu mellett Tölgyest és Letkést is kifosztották 1527-ben.
Buda 1541. évi elestét követően az 1543- 1545. évi török hadjárat után rögzültek a hódoltsági határok. A törökök 1543-ban ismét felvonultak a környékre, amikor Esztergomot ostromolták meg és foglalták el. Maksay Ferenc a XVI. század közepi – köztük az 1549-es – dicális (vagy portális) összeírásokról közzétett kötete a török által meghódított és adóztatott területet 1543-ban Hont megyében a Varsány–Csank–Szántó–Magyarád– Apátmarót–Egeg–Szalatnya–Alsórakonca–Drenó–Cseri–Felsőpalojta határvonaltól délre helyezi el, így Börzsöny mezőváros ekkor még – tehát 1543-ban – nem tartozott török fennhatóság alá. E forrásokban olvashatunk először arról, hogy a települést mezővárosnak nevezik.
1544-ben elesett Nógrád, Szécsény és Hatvan is, s ezt követően a török hódoltsági területhez tartozott Hont megye délnyugati része. A Börzsöny települései, különösen belső részei a mindig változó hódoltsági terület peremére estek, az 1549-es dicális összeírásban viszont már azt olvashatjuk, hogy a török birtokolja Börzsönyt is.
A hódoltsági terület határa az 1551–52. évi hadjáratok idején tovább tolódott északra, a törökök le-lecsaptak a környék településeire. 1551-ben jelentette a váci püspök és Werner György a magyar királyi udvari kamarának, hogy háromszor égették fel Börzsönyt, s lakói ezt követően tizenkét évi adómentességet kaptak Várday Pál földesúrtól. A közben elhunyt érsek birtokainak kezelését átvevő király ezt a rendelkezést meg akarta tartani, de a tized dolgában úgy intézkedett, hogy azt az előző évihez hasonlóan róják le, egyúttal kérte a birtokok igazgatását végző kamara urait, hogy legyenek a „szegény jobbágyokhoz irgalmasak”.
Azt, hogy a török e területet még csak a számára fontos várakhoz vezető felvonulási területnek tekintette, megerősíti a bányavárosok egyik kémjének 1552. évi jelentése, melyben az áll, hogy a Nógrád várában összegyűlt sok török Szokolyát és Börzsönyt nem szállta meg, de a sarcolás szempontjából mindkettőt felértékelte, és az előbbit nyolcszáz, az utóbbit hatszáz forintra becsülte. 1552 július augusztusában ugyanakkor török kézre kerültek a környező várak: Drégely, Ság, Gyarmat, Hollókő, Buják és Damásd. 1553-ban a csábrági várnagyok, Sági László és Nagy Benedek írják, hogy a Börzsöny-hegységet északról és délről egyaránt a török birtokolja. Sőt az elfoglalt várak mellé Párkányban (török néven Csekerdény) saját erődöt is építettek. 1554-ben elesett Nógrád és Fülek, s 1574-ben a még a magyar kézen levő várak közül Kékkő, Somoskő és Divény is, így a Honttal szomszédos megye, Nógrád teljes egészében, 52 évre, a törökök kezére került.
Az esztergomi érsek 14 helységben, köztük Börzsönyben is megtartotta birtokát és gyakorolta földesúri jogait. Az 1549-es dicális összeírás szerint Börzsöny mezőváros (oppidum) a maga tizenhét portájával inkább a közepes nagyságú községekkel volt egy sorban, tizenhét pénzt fizetett magyar földesurának, az esztergomi érseknek, és adózott a töröknek is. Ugyanebben az évben Tölgyesre hat, Marosra hatvan, Mikolára tizenöt, Szobra nyolc porta után vetették ki az adót.
A börzsönyi lakosság az 1551–1552. évi háborúk idején nem menekült el, nem fogyatkozott meg. Az 1543-ban megszervezett esztergomi szandzsákhoz tartozó településen 1552-ben harminchárom házat és tizenhét portát számláltak össze, az 1553. évi urbáriumban harminc népes fél és negyed jobbágy-, tíz zsellér- és mindössze két elhagyott telket írtak össze. 1564-ben 14,75 jobbágytelket jegyeztek fel, a házas zsellérek száma 17 volt.
Porták száma a török összeírásokban
A török állandó jelenléte a megye területének nagy részén mindenkiben félelmet keltett. 1561-ben Dereczkey honti főesperes tartott kánoni látogatást kerületében, de csak három települést – Hodrusbánya, Selmec és Szentantal – mert felkeresni. Ezért a kerület plébánosait összehívta Selmecre, és ott akarta megtartani a vizitációt. A plébánosok hosszas tanácskozás után döntöttek úgy, hogy majd írásban küldik el jelentésüket Nagyszombatba, bár volt egy pap, aki ezt megtagadta.
Az országban berendezkedő török birodalom az esztergomi szandzsák – Esztergom és Bars megye, Hont megye nyugati, Nyitra megye déli, Komárom megye északi része, Pilis és Komárom megyék néhány helyisége – területén 1570-ben végeztetett el egy részletes összeírást. Az esztergomi szandzsákban 470 földrajzi helyet írtak össze, köztük 12 várost és 365 falut; a többi lakatlan puszta vagy határrész volt. Börzsöny a maga 45 házával a közepes nagyságú települések közé tartozott, de 29 318 akcse (ekkor 60 akcse = 1 aranyforint), tehát mintegy 488 forint adójával néhány várost is megelőzött. A következőkben felsoroljuk a 154 összeírt személy nevét, mivel a későbbiekben a nagybörzsönyi lakosság nemzetiségi hovatartozásának meghatározásához, a magyar és a német lakosság kontinuitásának vizsgálatához jó összehasonlítási alapként szolgál.
„Börzsen falu: Pintér [Péter?] Bálint, fia Mihály [legény], fia János [legény]; Lukács Benedek, fia Bálint [legény], fia Gáspár [legény], fia István [legény]; Varga Tomás, testvére János [legény], testvére Bálint [legény], fia István [legény]; Nagy Jakab, fia István [legény], fia András [legény]; Kuka [Kóka] Bálint, fia István [legény]; Buzás Bálint; Pintér [Péter?] Lőrinc, testvére János [legény]; Czika »halász«, fia János [legény]; Pintér [Péter?] János, fia András [legény], fia Lénárt [legény], fia István [legény]; Koszó János »szógá«-ja Fábián, fia Vajna (?), fia Lénárd; Asztal Bálint, fia Gergely [legény], fia Gáspár [legény], fia István [legény]; Vajka [Varga] Antal; Frenke [Frenge] Lénárt, fia Gáspár [legény], fia György [legény]; Pap Lőrinc, fia György [legény]; Kebze (?) [Kepcze, Kencze?] Bálint, fia Bálint [legény]; Takács Albert, fia János [legény], »szógá«-ja János [legény]; Kocsa [Kocza] Mihály, fia Gáspár, fia György [legény]; Pap János, »szógá«-ja István [legény]; Frenkel [Frengel] Jakab, fia Petkó [Nikó legény]; Márton »varga«, fia János [legény]; Engel [Angyal] Benedek; Cseres Ambrus, fia Jakab [legény]; Tura (?) [Józsa] Lukács, fia Mihály [legény], fia János [legény]; Szabó János, fia Ferenc [legény], fia György [legény]; Orosz Balás; Szép Gergely; Varga Mátyás, fia Gergely [legény]; Varga Mátyás; Szakál Mihály, fia Tomás [legény], fia György [legény]; Kerékgyártó Benedek; Nagy Mátyás, fia Tomás [legény]; Tót Lénárd, fia István [legény]; Takács Tomás, fia Jakab [legény], fia Bálint [legény], fia György [legény]; Kis László, fia Márton [legény]; Kis Tomás, fia András [legény], fia Tomás [legény]; Kis Mátyás, fia Mátyás [legény], fia János [legény], fia Balázs [legény]; Kis Miklós, fia Márton [legény]; Kis András, fia Gergely [legény]; Csóka (Csuka?) Benedek, fia György [legény], fia János [legény], fia Gergely [legény]; Szepedzsi (?) [Szeneczi] Miklós, fia Jakab [legény]; Nagy Benedek, fia János [legény]; Adriján [Adorján] Benedek, fia György [legény]; Paller (Taller?) [Haller?, Baller?] Gáspár, fia Bálint [legény], fia Petre [legény], »szógá«-ja Tomás [legény], »szógá«-ja András [legény]; Nagy Albert, fia György [legény]; Ihásza (?) András, fia Bálint [legény], fia Imre [legény]; Szabó István, fia György [legény]; Major János, fia Lénárt [legény]; Pintér [Péter?] János; Ihásza (?) [Egel] Tomás, »szógá«-ja György [legény], »szógá«-ja Bálint [legény], fia János [legény]; Durnis János; Gombás István, fia János [legény]; István Gergely, testvére János [legény]; Huszár Kelemen, fia Pétör [legény], fia István [legény]; Nagy János, fia György [legény], fia Mátyás [legény], fia János [legény]; Türk Máté, fia Pál [legény]; Herics [Herencz?] Bálint, »szógá«-ja Mihály [legény]; Varga Simon, fia Krisztó [legény]; Varga Gergely, fia Gyárfás [legény]; Takács Gáspár, fia Imre [legény], »szógá«-ja György [legény]; Barát (Bárán?) András, fia Márton [legény]; Ördög Bálint, fia György [legény]; Pásztor Imre; Farkas »pap«; Gergely »mester«; Szakál György; Pásztor István.”
(A [ ]-ben Szimonidesz Lajos olvasata és kiegészítései.)
A házak száma: 45. A jövedelem: 29 318 akcse
| akcse |
| kapu: 60 | 3 000 |
| erdő- és legelőhasználati adó | 1 200 |
| búza: 273 kejl (kila = 22–28 kg) | 3 296 |
| kender- és káposztatized | 100 |
| kevert: 230 kejl | 1 380 |
| vágóhídi adó | 200 |
| must, a falu határán kívüli is beleszámítva, 6019 pinte (pint) | 18 057 |
| menyasszony- és hordóadó | 300 |
| méhkas-tized | 600 |
| nijábet (bírságpénz) | 500 |
| lencse: 5 kejl | 125 |
| Lőrinc Márton malma, egykerekű, adója | 50 |
| sertés-adó | 210 |
| Kis Petre malma, egykerekű, adója | 50 |
| gyümölcstized | 200 |
| Pencse (Penc?, Penci?) [Penci] Jakab malma, egykerekű, adója | 50 |
Az összeírás a község gazdasági erejéről a már eddig felvázolt képet megerősítette: lényeges változást a gazdálkodásban a török ittléte nem hozott, s a falu teljesítőképessége is változatlan volt. A környéken a mi falunk volt a legjelentősebb település; a közeli harminckapus Perőcsény jövedelme
11 235, a negyvenkapus Vámosmikoláé 9110 akcséra rúgott.
A török adóztatás egyrészt átvette a magyar adórendszer elemeit, másrészt új adóalapot (harádzs, később dzsizje néven, mely nem azonos a magyar kapuadóval) és adónemeket vezetett be. Ami feltűnő, hogy viszonylag nagy eltérés van a házak és a kapuk száma között. Ennek az az oka, hogy a házak és a kapuk számával a dzsizje-adót fizetni képes személyeket jelölték, de utal arra is, hogy több család élt egy-egy kapu mögött, kiknek többsége a szőlőművelésből élt már meg, esetleg a német családok esetében a mai napig is megfigyelhető közösudvar rendszerben.
A börzsönyiek jövedelmének nagy része, mintegy a fele továbbra is borból származott. Egy házra 1338, egy személyre 391 akcse bortized fizetési kötelezettség hárult. Viszonylag jelentős volt a földművelésből származó jövedelem, a tiszta- és a kevert (kétszeres, a búza és a rozs keveréke) búzából befolyt adó. Méhkasonként és sertésenként két akcse tizedet szedtek be, tehát háromszáz kast állítottak fel, illetve 105 sertést tartottak a börzsönyiek. A menyasszonyadót a férjhez menni készülő leány vagy özvegyasszony fizette, esetenként harminc, illetve hatvan akcsét. A bírságpénzt különféle bűntettek után szedték be, ami Börzsöny esetében a török kincstárt illette. A három – a Börzsönyi-patakon működő – malom után a kerekek száma vagy teljesítménye után adóztak használóik.
Az összeírás meglehetősen szegényesen utal a község társadalmára. Mindössze a következő foglalkozású személyeket találhatjuk meg benne: 1 halász, 1 varga, 3 molnár, 1 pap és 1 mester, aki lehetett tanító is és 9 szolga. A mesternevet viselő személyek Kerékgyártó, Paller, Pásztor, Pintér, Szabó, Takács, Varga között lehetett igazi mester is. Öt gazda tudott egy-egy és kettő két-két szolgát tartani. Nem tudható, hogy a pap protestáns lelkészt jelölt-e, vagy katolikus papot. Csak egy korábbi összeírásból értesülhetünk, hogy 1542-ben nem volt katolikus pap a faluban.
A gazdálkodó közösségeket jelző portaszámokat tekintve Börzsöny a török kor időszakában végig a legnagyobb, gazdaságilag a legjelentősebb település volt az Ipoly mentén. A XVI. század végére azonban folyamatos csökkenés figyelhető meg a lakosság lélekszámában, s a helyzeten még tovább rontott a tizenöt, majd a harmincéves háború. 1572-ben ismét nyugtalan időket élhettek a börzsönyiek, mivel a török egészen Selmecbányáig sarcolta a környéket.
Az 1593–1594-es török ellen folytatott háborúban felszabadultak a felvidéki várak, Szécsény, Drégely, Divény, Kékkő, Somoskő, Hollókő, Fülek és Buják, s velük együtt egész Hont vármegye. 1594-ben Nógrád magyar kézre kerül, s ezzel megszűnt a nógrádi szandzsák is.
A felszabadító háborúk során nemcsak a török, hanem a szintén idegen német, vallon katonaság is pusztította a vidéket, de az érseki uradalom már ekkor megkezdte a lakosság pótlását és 14 családot telepített le a községben (Takács Márton, Varga Bálint, Palier Gáspár, Török Mátyás, Kis Mátyás, Fycz György, Pintér András, Papp András, Hartho Benedek, Kis Gáspár, Kis Tamás, Vargha István, Ayczell (?) Tamás és Franckl Benedek). A tizenötéves éves háborút lezáró 1606. évi zsitvatoroki béke rendezte a nógrádi és honti várak sorsát, és meghagyta magyar kézen azokat.
A magyar összeírások adatai a XVI–XVII. századból
Év
|
Porták
száma
|
Házak
száma
|
Családfők száma
(bortized-összeírásokban)
|
Családfők száma
(gabonatized-összeírásokban)
|
|---|---|---|---|---|
1549
|
17
|
–
|
–
|
–
|
1552
|
17
|
33
|
–
|
–
|
1554
|
17
|
–
|
–
|
–
|
1557
|
19
|
–
|
–
|
–
|
1559
|
17
|
–
|
–
|
–
|
1564
|
14 3/4
|
–
|
–
|
–
|
1570
|
22
|
45
|
–
|
–
|
1572
|
8
|
–
|
–
|
–
|
1573
|
8
|
–
|
–
|
–
|
1574
|
22
|
–
|
–
|
13
|
1576
|
22
|
–
|
76 + 11 idegen
|
–
|
1578
|
14
|
–
|
65 + 18 idegen
|
–
|
1579
|
22
|
–
|
–
|
–
|
1580
|
–
|
–
|
84
|
–
|
1583
|
14
|
–
|
–
|
–
|
1587
|
–
|
–
|
–
|
17
|
1588
|
14
|
–
|
–
|
–
|
1589
|
–
|
–
|
99
|
26
|
1592
|
–
|
–
|
–
|
23
|
1593
|
14 1/2
|
–
|
–
|
28
|
1594
|
–
|
–
|
–
|
23
|
1595
|
–
|
–
|
106 + 23 idegen
|
–
|
1597
|
4
|
–
|
143 + 40 idegen
|
17
|
1598
|
–
|
76
|
–
|
–
|
1599
|
–
|
76
|
–
|
–
|
1600
|
–
|
–
|
90 + 38 idegen
|
–
|
1601
|
–
|
–
|
–
|
53
|
1602
|
–
|
–
|
121
|
50
|
1603
|
–
|
–
|
121
|
23
|
1604
|
–
|
–
|
–
|
52
|
1605
|
–
|
–
|
120
|
–
|
1609
|
14
|
–
|
–
|
–
|
1610
|
14
|
–
|
–
|
–
|
1613
|
10
|
–
|
–
|
–
|
1616
|
–
|
–
|
61 + 25 idegen
|
–
|
1623
|
4 1/4
|
–
|
–
|
–
|
1624
|
4 1/4
|
–
|
–
|
–
|
1626
|
4 1/2
|
–
|
–
|
–
|
1635
|
3
|
–
|
–
|
–
|
1649
|
3
|
–
|
–
|
–
|
A szinte egész Európára kiterjedt harmincéves háború (1618–1648) vihara vidékünkre is elért. A Habsburg-ellenes európai hadak hadvezére, Mansfeld, Bethlen Gábor szövetségese, Magyarországra menekült seregével, hátában a Wallenstein vezette császári hadsereggel. A Szécsényben táborozó Mansfeld segítségére sietett Murteza budai basa, és közben elfoglalta Damásd várát.
A század közepén továbbra is kétfelé adózott Börzsöny. 1651-ben együttesen 233 forintot fizetett Börzsöny a török földesúrnak és a császárnak; dézsmát bor és búza után, négy sertést, vágómarhánként tíz tallért adtak, Budára százhúsz szekér fát és hatvan szekér szénát tartoztak vinni, Vácra pedig „a fahordásnak szünetje” nem volt. 1675-ben 150 Ft-ról 560 Ft-ra emelte az adót a török.
1663-ban Köprülü Ahmed nagyvezér vezetésével százhúszezer fős sereg indult Magyarországra. Érsekújvár eleste után a törökök Léva, Szécsény és Nógrád várát is elfoglalták, s ezzel együtt a környéket is megszállták.
1666-ban a hódoltsági határvonalat Wesselényi nádor a következőképpen kívánta megvonni: a hódoltság határa ne terjedjen északra a Guta, Sellye, Nyitra, Léva, Palánk, Gyarmat, Fülek, Putnok, Diósgyőr, Ónod vonalon felül. A határvonal meghúzása azonban a gyakorlatban nem valósult meg, s Felső-Magyarország területe továbbra is a török-német csatározások színhelye maradt.
Az 1670-es évek közepétől a bujdosókból már „kuruccá” lett katonák 1680-ban Thököly Imrét választották meg fővezérükké. 1682-től Thököly „Felső-Magyarország fejedelmének” címezte magát, de a következő évben, Bécs felszabadulása után, már a Sobieski vezette szövetséges csapatok vették át az ellenőrzést az északi országrészben.
A környéken állandósult a háborús helyzet. Ezt a szomorú világot írta le Ottlyk György, Thököly Imre erdélyi fejedelem kuruc ezredese, amikor1684 decemberében Rimaszombatból elindultak Érsekújvár felé: „Azon a földön [ti. Léva vidékén] képtelen pusztaság volt, mert a lengyel had, ki ezen takarodott Esztergomtúl Kassa felé, mindent úgy megemésztett, hogy az utána takarodó német had semmit nem tanált, még macskát, kutyát is megették.”
Így várt a mai falunk, Börzsöny is egy jobb kort, a török iga alóli felszabadulást.
Fahordás 1945 előtt
