Üzemek, bányászat, mesterek
A helyi iparnak és bányászatnak is jelesek a hagyományai Monokon. A XIX. századi forrásokban szereplő vashámor, téglavető és a kaolinbányászat emlékét napjainkig őrzi a helyi hagyomány. A mesteremberek közül a monoki kőművesek váltak híressé, de éltek itt kovácsok, kerékgyártók, bodnárok, olajütők, a XX. században szikvízkészítők, bércséplők.
A legrégebbi helyi ipart a malom és a vashámor jelentette. A malom a Kaptár-tányánál működött. A vashámort Andrássy György a XIX. században létesítette. Alapanyagként a mai Kálvária-hegyen talált gyepvasércet használták. Az egyházi leltár és a helyi hagyomány szerint a római katolikus templom előtti vaskeresztet és a templom szentélyét a főhajótól elválasztó vasrácsozatot, a kiskastély főkapuját díszítő szalagdíszes kovácsoltvas címerkeretet, az épület szerkezetének vas alkatrészeit, az ablakvédő rácsokat, a boltozattartó vaspántokat, a nehéz tölgyfaajtók vasalását a monoki (és a dernői) vashámorban készítették. A hámor egykori létezését bizonyítja a Kossuth-ház felújításakor talált salak és az Andrássy-kastély erkélyének salaktöltése. A szerény mennyiségben termelő helyi vashámor az 1860–1870-es években még üzemelt, pontos helyét azonban nem ismerjük. Legvalószínűbb, hogy az Eresztvény-kő környékén vagy a Kút-völgyben működött.
Ugyancsak az uradalom alapította a helyi téglagyárakat. Az üzem a helyiek emlékezete szerint a Borjú-völgy elején, a „cifra hodály” közelében épült a XVIII–XIX. század fordulóján. Termékeit használták fel a római katolikus templom építésénél és az uradalom szükségleteire. Az üzem a XIX. század végéig gyártott cserepet és téglát. A később létesült gyár a Damjanich utcában álló, téglaszínként emlegetett, ma már romos épületben működött. A hitbizomány másik központjából, Krasznahorka-váraljáról érkezett ide a téglavető mester. Ez a gyár az 1890-es évek elejéig üzemelt.
A két téglaüzem termékeiből épült régi házak még ma is állnak a faluban. A régi tetőzetekben még felfedezhetjük a helyben készült egészen kicsi monoki cserepeket: körülbelül negyvenkilenc darab kellett egy négyzetméterre. A dupla lécezésen azonban úgy fekszenek ezek az apró cserepek, mint halon a pikkelyek. Gyártottak kupás és tetővilágítós változatot is. A helyi téglák jellegzetes színben, a maihoz hasonló méretben, szabvány szerint készültek.
Olajütők a XIX. század végétől a XX. század közepéig működtek a községben. A monokiak és a környékbeli falusiak napraforgó és repce termését sajtolták, és az olajat saját háztartásukban használtak fel a termelők. A XX. század elején a Kossuth utcában működött a Fried-féle fakerekes, kétkeringős, ló vontatta szerkezetet. Sámberbaum Sámuel szatócs és kovács is sajtolt olajat. Ezt az olajütőt Novotnik János működtette később. 1945 decemberében Rivnyák István, Varga György, Takács József olajütőnek volt iparjogosítványa. A magánolajütőket a szövetkezetesítéskor megszüntették.
A lakosság számára termelő szikvízüzem 1903 óta üzemelt a faluban. Az első tulajdonos Fülöp Sámuel volt, később Engel Szabolcs szatócs és borkereskedő gyártotta az üvegekbe töltött, kocsival szállított szódavizet. A Hangya Szövetkezet is készített szikvizet a húszas években. Lakatos András amerikás magyar korszerű üzemet hozott létre a Táncsics utcában, melyet 1941-ig működtetett, utána T. Takács Ferenc – az Ibolya vendéglő tulajdonosa – üzemeltette, 1945-ben már ő volt a falu egyedüli szikvízkészítője.
Az első világháború után az uradalomban üzemelt benzinmotoros daráló. A korszerűsítés révén később már villany működtette. 1945 után a földművesszövetkezet kezelésébe került.
A községben folyó szőlő- és gyümölcstermelésre támaszkodva 1921-től a Sárospataki Furmint Részvénytársaság szeszfőzdét működtetett Monokon. A jelentős forgalmú üzem csak szezonálisan, ősztől tavaszig üzemelt, később a község tulajdonába került. A barackot, almát és szilvát hordókban erjesztették. Ez a cefre került a szeszfőzdében feldolgozásra. Ugyancsak rendszeresen kifőzték a törkölyt is.
A gyógynövénygyűjtésnek nagy hagyománya van a faluban. A kamillát, a bodzavirágot, a hársfavirágot teakészítéshez szedték. 1945 decemberében három gyógynövénybeváltó (Tóth András, Huba István és Boros János) tevékenykedett településünkön.
Monok határában évszázadok óta folyt kőbányászat. Az uradalom és a község vezetői (rendszerint korábbi bírák) számára jövedelmeztek ezek a vállalkozások. Egyet a Zsebrik-hegy oldalán, kettőt az Eresztvény-kő oldalán, egyet a Szőlő-hegy oldalán nyitottak. Jó minőségű terméskövet, útburkolásra és alapozáshoz, feltöltéshez használható követ bányásztak.
Magyarországon a legtöbb és legjobb minőségű kaolint Tokaj-Hegyalján nyerik. A kaolin a porcelángyártás alapanyaga. Ortoklász tartalmú riolit mállása révén keletkezik. A kaolintelepek kisebb-nagyobb vastagságú rétegei megtalálhatók Mádon, Rátkán, Szegilongon, Abaújszántón, Erdőhorvátiban, Füzérradványban, Hollóházán, Sárospatakon. Monokon 1925-ben Zöldi András fedezte fel a jó minőségű kaolint. 1929-ben indult meg a kitermelés, mely az 1930-as évek végéig tartott. A kilencvenkét százalékos, elsőrendű porcelánföldet a Nyakvágón, a mai Kálvária-hegyen bányászták. Jelentős kaolinréteget tartalmaztak a ma lakott falurészek, a Csűr sor (Bem József utca), a Szilvás sor (Jókai utca), a Nagy-kút-völgy (Rózsa-kút-völgy) feletti teraszok is. Ezen az utóvulkáni hatások által érintett területen több vállalkozó és monoki próbálkozott. A készletek jó része mára kimerült.
Andrássy Manó a Sajó-völgyi és a dernői vashámoraihoz sok kaolint fuvaroztatott. A Kálvária-hegy északi oldalán a telek- és kerttulajdonosok is bányászták. A kő kitermelését családtagok végezték. Saját szekérrel vagy fuvarossal szállították a követ Kassára, Miskolcra, Rozsnyóra, Diósgyőrbe. A fehérkövet farba néven festéknek árulták. A volt uradalmi Kőház is a kitermelés emléke. Legtovább Ranovics József folytatott fehérkő kitermelést a Csűrsoron. Ennek nyomai ma is felfedezhetők a kertben. A Szilvás soron lakó Jakab István a Kőház melletti uradalmi kert alatti réteget termelte ki. A két világháború között Ranovics József, Kutas András, Pongrácz István, Soltész János, Furman András, Lubóczki István fuvarozta el a kitermelt nyersanyagot. A vasút kiépítésével már csak Szerencsre szállítottak a fogatok kaolint és követ, onnan már a vonat vitte a felhasználókhoz. Az utolsó bányatulajdonos Zöldi András volt. Ma már csak a meddőhányók és a bozóttal benőtt vájatok emlékeztetnek a hatvan évvel ezelőtti tevékenységre.
Az 1945. december 31-én kiállított iparjogosítványok listája
| Cipész, csizmadia | Vincze István |
| Terménykereskedő | Vincze András |
| Vegyeskereskedő | Hangya Szövetk. |
| Kötött- és | Vreczenár Ferenc |
| szövött-textilkereskedő | Vincze András |
| Vendéglős | T. Takács Ferenc |
| Építési vállalkozó | Piribik János |
| Szikvízkészítő | T. Takács Ferenc |
| Kukorica daráló | Rivnyák István |
A helyi ipar mindig kisipar formájában volt jelen Monokon. Az 1869-es népszámlálás iparosaival kereskedőivel már megismerkedtünk. Különleges forrás áll rendelkezésünkre 1874-ből. A Kassai Iparkamara alakulásakor ugyanis összesítés készült a településen dolgozó mesterekről, kereskedőkről. Szembeötlő, hogy nem olyan sokoldalú a kimutatás, mint öt évvel korábban. Csupán kocsmárosról, ácsról, kőművesről, kereskedőről, mészárosról, cipészről, bodnárról, asztalosról, kovácsról tesz említést az összeírás Monokon.
Az uradalomban és községben lakók körében a kovácsok tettek különös jelentőségre szert a mesteremberek körében. A szekerek vasalásával, a lovak patkolásával 1869-ben négy mester és négy segéd foglalkozott. Öt év múlva csak két mestert – Mráz János és Vreczenár Antal – említenek a források. Az uradalom bodnárainak emlékét őrzi egykori lakóhelyük, a bodnárház. A kiskastély kőfala mellett álló épület valamikori műhelyként használt részét már lebontották. A sárból vert falú, szabad kéményes, zsúpfedeles műhelynek nem volt mennyezete, a bodnár a hordókat, kádakat a padlásteret is kihasználva, magasra rakva tárolta.
Monoki iparosok és kereskedők 1874-ben
Két-három ács, asztalos, kerékgyártó mindig tevékenykedett a faluban, de mészáros és cipész is akadt. A kocsmárosok, kereskedők a XIX. század derekától hagyományosan a zsidóság köréből kerültek ki. Ekkor telepedtek meg a kocsmáros Klein és Lichtman család tagjai. A kereskedelemben a Sperger (Spargel), Engel, Klein, Lichtman, Adler, Fried, Róth, Reis család vállalt szerepet.
1899. május 7-én alakult meg a Monoki Hitelszövetkezetet. A tizenhat alapító tag (Bessenyey József, Pollák János, Szakszon Mihály, Jemesánszky János, Ósz Gusztáv, P. Orosz András, ifj. Vincze István, Zselinszky József, Zlajner József, Majoros György, Sável Gyula, Zöldy András, Strönyl József, Soltész István, Zöldy József, id. Tóth János) ötvennégy üzletrészt képviselt. Az alapszabályt százegy tag írta alá, akik összesen százhetvenöt üzletrészt jegyeztek. A szövetkezet az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja lett. Egy üzletrész nagysága huszonöt forint, melyet öt év alatt, havi vagy heti részletekben fizettek. Az Országos Központi Hitelszövetkezet igazgatóságába Bessenyei Istvánt, a felügyelőbizottságba V. Kovács Józsefet választották be a faluból. Helyi igazgatóságot és felügyelőbizottságot is választottak.
1907. február 24-én alakult meg a Monoki Keresztény Fogyasztási Szövetkezet. Az előrenyomtatott (formanyomtatványként széles körben elterjedt egységszövegű) alapszabály a követezőket mondta ki: célja, hogy tagjait olcsó és jó minőségű háztartási és gazdasági cikkekkel ellássa és termékeik eladását közvetítse. A szervezet belépett a Keresztény Szövetkezetek Központja mint Szövetkezet tagjainak sorába. Tagja lehetett minden keresztény vallású egyén vagy jogi személy, aki legalább egy üzletrészt jegyez és annak értékét (tíz korona) és az ötven fillér belépési díjat megfizeti. A tagok a szövetkezet raktárából vásárolhattak, üzletrészük után öt százalék osztalékot és a nyereségből visszatérítést kaphattak. Áruit a Keresztény Fogyasztási Szövetkezet Központjától szerezte be.
A monoki helyi ipar történetének érdekes epizódja fűződik az 1956-os évhez. Apjok Ödön kovácsmester feltalált egy különleges szerkezetű, a cukorrépa művelésére jól használható ekekapát. A tizenhárom kilogramm súlyú ekéről beszámolt a sajtó is. Apjok Ödön ötszáz forint díjban részesült. A terméket a szerencsi cukorgyár elfogadta, és elkezdték gyártani. Az új ekekapa jelentősen megkönnyítette a cukorrépa művelését.
A társadalmi változásokkal átalakult a falusi kisipar is. A gépesítéssel, a nagyüzemi, tömegtermeléssel sokan kiszorultak a piacról. Így történt ez Monokon is. 1958-ban már csak két kovácsot – köztük Apjok Ödönt – tartottak nyilván a faluban.
Monoki népviselet az 1920-as években
Utcarészlet (a házak az első világháború után épültek)
Jellegzetes monoki ház (épült az első világháború után)
