Fecskék nyomában

Teljes szövegű keresés

Fecskék nyomában
A település házai, épületei sokat elárulnak a falu múltjáról. 1715-ben hatvan háztartást írtak össze Monokon, ez nagyjából ugyanennyi házat jelenthetett. A II. József korában készült népesség-összeírás szerint az 1886 monoki már 285 házban lakott, és egy-egy házban közel heten éltek. 1828-ban 347 ház állt itt, és 2562-re gyarapodott a lakosság lélekszáma. Egy házban több mint heten éltek ekkor. A század végéig a házak száma 468-ra, a lakosságé 2694-re nőtt. Az életfeltételek javulását jelzi, hogy az egy házban élők átlaga jóval a hat alá csökkent.
A település néhány fennmaradt régi háza szétszórtan, sokszor romos, pusztuló állapotban bújik meg a hatvanas években épült és a még fiatalabb otthonok között. Ritkaságnak számít, ha két régi házat látunk egymás mellett, amelyek felidézik az egykori házsorok hangulatát.
Három kistáj, a Taktaköz, a Harangod és a Bodrogköz alkotja a Dél-Zemplén néven összefogható a népi építészetben elkülönített régiót. A lakóház alaprajzi elrendezése Dél-Zemplénben meglehetősen konzervatív. A lakóházak általában szoba-konyha-kamrából állnak. A második szoba 1850 előtt ismeretlen, csak a XIX. század második felében kezd feltűnni. A közeli Taktaközben, Harangodon többnyire vályogból építkeztek, Monokon – és a környező mezővárosokban – a terméskő az első számú építőanyag.
Monoki lakóházak építőanyag szerint 1900–1930 között
ÉvLakóházakÖsszesen
Kőből vagy Kőalap Vályog Fa
téglábólvályog, sárvagy sár
190049611637577
(százalék)(86,0)(1,9)(10,9)(1,2)(100)
1910306181729568
(százalék)(53,9)(31,9)(12,7)(1,6)(100)
193054636614647
(százalék)(84,4)(5,6)(9,4)(0,6)(100)
A nyeregtető és az egyenes oromzat terjedt el. Felvidéki hatásként még ma is megtalálható a füstlyukas változat. A lakóépületek szarufás szerkezetűek. Azokat többnyire náddal fedték.
Dél-Zemplénben a lakóhelyiséget kemencék fűtötték, a konyhában padkákat építettek. A XVIII–XIX. században megjelennek az olyan alföldi elemek, mint a szabad kémény és a boglyakemence. Néhány portán még láthatunk háromosztatú házat, hátul az udvarban fellelhetjük az istállót, a nagy csűrt, a pincét. Az 1900-as évekig nem volt jellemző a tornác, az udvari homlokzatot viszont gyakran díszítette falazott vakolatpillér. A tornácos házak a XX. században váltak uralkodóvá.
A település megőrizte régi szerkezetét, az észak–déli irányú utcákat, a szalagtelkes, fésűs beépítést, de a házak formája követte a divat változását, s ennek nyomán döntően a XX. század első harmadában alakult át a falu képe. Fokozatosan megjelent a cserép, a pala, a bádog, és a házak háromnegyed részét már ezekkel fedték be a harmincas években. 1900-ban még negyvenöt zsindellyel fedett ház állt, 1930-ban csak három, napjainkra pedig teljesen megszűnt ez a tetőfedési forma, és a növekvő házszámok egyre komfortosabb körülményeket jeleznek Monokon is.
A vakolatdíszes házak a XIX–XX. század fordulóját követő polgárosodás nyomán terjedtek el a faluban. Egy-egy címerrel, évszámmal rangosított ház ma is ezt a kort idézi. A díszes téglaoszlopos-tornácos házak a két világháború között váltak divatossá, és ma ezek az épületek uralják a falu képét. A színes vakolatdíszek, az oszlopok kiképzése, a tornác szerkesztett hármas íve magára vonja a szemlélődő figyelmét. Mindegyik ház hasonló, de mégis egyedi, mert a különleges vakolatdíszek a kőművesek egyedi sablonjaival készültek.
Az oszlopos-tornácos, de még a sátortetős lakóházak utcai frontjára gyakran kerül falifülke. A két ablak közötti, nyitható üveg ablakocskával záródó fülkébe a Jézust karján tartó Szűz Mária vagy Jézus szobra kerül. Nem meglepő, hogy a döntően katolikus vallású falu lakói így is kifejezésre juttatják vallásosságukat. A fülkébe tavasztól őszig mindig friss virág, a téli hónapokban művirág kerül. Gondozása éppúgy része a mindennapi életnek, mint ahogy virágot tesznek az oltárra vagy szeretteik sírjára.
A monoki kőművesek – ahogy arra már többször is utaltunk – messze földön híresek voltak egykoron. A falu szép épületei kezük nyomát dicsérik ma is. A házak között megcsodálhatunk jellegzetesen e vidékhez kapcsolható „igazi monokiakat”, s természetesen láthatunk olyanokat is, amelyek ikertestvérei országszerte visszaköszönnek.
Monoki fecskéknek hívták régen az itteni kőműveseket. „Olyanok mint a fecskék: tavasszal elmennek és csak télre térnek haza” – mondták róluk. Elhíresülésük kezdete nem köthető pontos dátumhoz, a mesterség fejlődésének szakaszait sem ismerjük. Ugyancsak talányos, hogy kitől és mikor sajátították el ilyen magas fokon gyakorlati tudományukat. A kezdeti időben valószínűleg itáliai és szepességi fundáló mesterek irányításával dolgoztak. A családi házak mellett munkájukat dicséri a helyi római katolikus és református templom, a kiskastély, az Andrássy-kastély, a Kossuth szülőházaként ismert uradalmi tisztilak, az evangélikus imaház, a számtartóház (ma napközi otthon), a falun kívüli épületek közül a Nagymajor, a Liki-major, a Czifra hodály, a Bacso-, a Kő- és a Pásztor-ház. Ők tervezték és építették a Curiát (ma községháza), ennek szomszédságában az egykori főjegyzői lakot és egy kicsit távolabb a régi postahivatalt.
A XIX. századi nagy építkezések is hozzájárultak ahhoz, hogy a kőműves- és kőfaragó-mesterség elterjedjen a faluban. A Kassai Kereskedelmi és Iparkamara 1874-es megalakulásakor készült jegyzékbe még csak tizenhárom monoki kőműves, három ács és egy asztalos neve került be. A XX. század elején viszont már a lakosság tizenöt-húsz százaléka – mint mester, segéd, inas – dolgozott a kőművesszakmában. 1900 körül kétszáz, az 1920-as, 1930-as években háromszáz, 1945-ben háromszázhét kőművest tartottak számon a faluban. (1945 decemberében viszont csak négy kőműves, valamint egy-egy építési vállalkozó és ács vétette magát lajstromba).
Munkájuk alapanyaga környékünkön a vulkáni eredetű, jól faragható, alakítható tufa volt. Ilyen követ termeltek ki a közeli Nyakvágó-hegy oldalából is. A monoki mesterek az Itáliából és a Szepességből hozott építészek mellett megtanulták, hogyan kell méretre és alakra szabni a követ. Speciális ismereteikkel különleges módon munkálták meg a tufát. Ezért keresettek voltak nemcsak a szomszédos településeken, hanem a távolabbi Sajó-völgyben, sőt külföldön is. Még az Adriai-tengerből kiemelkedő Brioni- szigeteken is dolgoztak monoki kőművesek. Az általuk épített kőfalak vastagsága a fél métert is meghaladta. A köveket sárral kötették egymáshoz, mégis évszázadokra biztosították a házak tartósságát. Kezdetben a falakat kívül és belül sárgaagyaggal tapasztottak be. Később már a Hernád völgyéből hozott homokot mésszel keverték, és azzal vakolták az épületeket.
A monoki mesterek között szigorú rangsor alakult ki hosszú évek alatt. A legjobb mesterek egyben vállalkozók is voltak. Ők alkották a kőművesek elitjét. A kőművesek másik csoportja – kellő anyagi források híján – nem tudott ugyan vállalkozni, de kiváló szaktudására mindenütt nagy szükség volt.
A híres kőműveseket a monokiak még ma is név szerint emlegetik. Iván Károly például kiválóan faragta a követ, de analfabétaként nehezen boldogult a papírokkal. A tervek, a költségvetés elkészítésében felesége segítette, mindig együtt mentek az építkezések helyszínére. Begala Kovács János tervezte és építette 1912-ben a Kálvária kápolnáját és a tizennégy stációt. Ugyancsak neves kőművesként emlegetik a monokiak Zilahi Jánost, Holup Jánost, Piribik Jánost, Csarnyi Tóth Jánost, Jasu Gergely Jánost, Soltész Józsefet, Javítás Jánost, Ranovics Istvánt, Vitányi Istvánt. Az utóbbi Arnóton, Alsózsolcán, Bélapátfalván, Ládpetriben, Sajóládon, Sajóörösön dolgozott az elődök által meghatározott magas színvonalon. Az 1980-as évek derekán még csaknem száz általa épített ház – ebből harminc Monokon – dicsérte keze munkáját. A Vitányi István által épített házakat gyönyörű homlokzatdíszítmények és arányosan kiképzett oszlopok jellemezték. Vitányi István kortársa volt Szepesi-Szikora János, aki Kondón, Parasznyán, Radostyánban, Sajókápolnán, Sajólászlófalván, Varbón és Monokon tervezett és épített gyönyörű házaival híresült el.

Tornácos ház, épült a két világháború között

Lakóház, épült a két világháború között

A falu katolikus vallása a házakról is visszaköszön (házioltár a homlokzaton)

Szűz Mária a gyermek Jézussal egy lakóház falfülkéjében

A kevés számú régi ház egyike a XIX. század végéről

Múltat idéző házsorrészlet a XIX. század végéről

Romló állapotú régi ház a XIX. század végéről

Pusztuló pilaszter vakolatdísze a XIX. század végéről

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages