A kun kereszt legendája
A kun kereszt legendája
A falu egyedülálló régészeti nevezetessége a határában található nagyméretű kőkereszt. Sok találgatásra, népi meseszövésre adott alkalmat századokig, melyek közül a legelterjedtebb szerint a kereszt alatt Kun László sírja található. Mivel Kun Lászlót a Maros túloldalán, Őscsanádon temették el, ez aligha több mondánál. Nézzük, mi a valóság!
Magyarcsanád és Kövegy között, a régi térképeken Dáli Ugarnak nevezett határrészen, az egykori Belezi ér partján monolit kőkereszt áll embermagasságnyira kiemelkedve a földből. A kőkereszttől néhány száz méterre a felszínen szórványosan középkori kerámiatöredéket találunk. A néphit – mint utaltunk rá – a keresztet Kun László sírjelének tartja. Már a múlt századbeli leírások is megemlékeznek a szokatlan vagy legalábbis ezen a területen szokatlan kőemlékről.
1974-ben Trogmayer Ottó vezetésével kisebb hiteles ásatásokat végeztek, hogy pontosan meghatározzák a kőkereszt méreteit. Akkori megfigyelések szerint a kőtömb eredeti magassága 290 centiméter, ebből 120 centiméter van a földben. Eredetileg valószínű, hogy csak egy méterre ásták a földbe, alsó része ugyanis keskenyebb és laposabb. A kereszt karjának fesztávolsága 95 centiméter. Környékét rablóásatásokkal annyira feldúlták, hogy nem lehetett megállapítani, volt-e mellette sírgödör.
Helybeliek elmondása szerint a földterület egykori tulajdonosa kiemeltette a kőemléket, hogy ne zavarja a szántásban, majd a csendőrség parancsára visszahelyeztette. Tudniillik a keresztet katonai térképeken vonatkoztatási pontként tüntették fel. Ma már nem lehet megállapítani, hogy a visszahelyezés esetleg több méteres eltéréssel történt-e.
A kőkereszt anyagának meghatározását Ravasz Csaba végezte el. E szerint a kőzet jellegzetes palás, gyűrt szerkezetű, tömött, kemény, egyenetlen törésű, jellegzetes gneisz. Fő ásványos elegyrészei: földpát, kvarc, biotit és muszkovit. Származási helyére vonatkozóan semmi közelebbi adatott nem tudott adni. Mivel igen típusos kifejlődésű kvarc-földpát-csillám gneisz kifejlődéssel volt dolga, annyit megállapíthatott, hogy ez a Déli-Kárpátok övezetében elterjedt kőzetfajta. Hasonlóképpen ismert előfordulása a Svájci-Alpok területéről is. Valószínűnek tarthatjuk, hogy a rendkívül súlyos kőtömböt nem a Svájci-Alpokból, hanem tömbként esetleg már kifaragva a Maroson, illetve a Belezi ér vízi útján Erdélyből szállították a Dél-Alföldre. A zömök, rövid karú, máltai keresztre emlékeztető forma semmiképpen sem illik a barokk kori keresztjeink sorába. Ugyanakkor kétségesnek tűnik az is, hogy a török uralom idején mód lett volna a több tonna súlyú kőtárgy ideszállítására. Hasonló típusú kereszteket igen nagy számban ismerünk Közép-Európából. Csehországban például mintegy ötszáz ilyen kőemléket tartanak nyilván. Anyaguk csaknem mindig helyi eredetű, és mindig egy darabból készültek. A formák igen nagy változatosságot mutatnak, és felületük sosincs díszítve.
Külföldi szakirodalom szerint ezek a kőkeresztek általánosak a XIII. századtól a XVI. századig terjedő időszakban, később azonban már nem állítottak fel ilyen kőemlékeket. Funkciójuk igen széles körű, határjelek, törvényhelyek, emlékkeresztek (baleset, gyilkosság, szerencsés megmenekülés) vagy bűnbánati keresztek. A legtöbb esetben mindenféle évszám, jel vagy felirat nélkül készültek. Ezen ismertetőjegyek alapján a magyarcsanádi határban álló kőkeresztet a XVI. század elejére lehetne datálni. Adva van a történeti összefüggés is, létesítését kapcsolatba lehet hozni a közelben lejátszódott nagylaki csata véres következményeivel, a csanádi püspök és Telegdy kincstartó kegyetlen meggyilkolásával.
Az utóbbi évek Szeged környéki éremleletei arra figyelmeztetnek, hogy a XVI. század során egészen az 1596. évi hadjáratig még tovább éltek az alföldi falvak közösségei, hiszen módjukban állt nagy mennyiségű ezüstpénzt tezaurálni. A pénzek részletes vizsgálata széles körű kereskedelmi tevékenységre utal. Nem lehet kizárni tehát azt a lehetőséget, hogy a kérdéses kőkeresztet a mohácsi csatát követő évtizedekben szállították mai helyére. Két másik támpont tovább szűkítheti a kormeghatározás kereteit. A makói múzeum őriz egy középkori sírkövet, melyen a felirat feletti relief keresztje emlékeztet a magyarcsanádi objektum formájára. A síremlék 1917 tavaszán került elő Makón, a Mészáros-féle téglagyár földkitermelő gödreinek egyikéből. Kovács Gyula mérnök szerint a sírkő a XVI. század végén elpusztult Szentlőrinc falu temetőjéből való. Ezt a vélekedést alátámasztották a kőlap közelében fekvő embercsontmaradványok.
Szentlőrinc faluról tudjuk, hogy 1560-ban adót fizetett a csanádi székeskáptalani prépostnak. 1561-ben a Telegdy család kezéből visszaszállt a koronára. 1686-ban a török elpusztította, s többé nem épült újjá, területe Makóhoz tartozott. 1700-ban már mint a város egyik pusztáját említik a források. Ezen adatok alapján feltételezhető, hogy a szentlőrinci sírkő a XVII. század közepén készülhetett.
1975 őszén útépítés közben a magyarcsanádi kereszthez meglehetősen közel végzett földmunkák során sírokra bukkantak. A leletmentő ásatás zömmel melléklet nélküli csontvázakat hozott napvilágra, néhány sírból azonban kisméretű huzalból készült franciakapocs került elő, melyek alapján úgy tűnik, hogy a temető e részét a XVI. századra korhatározhatjuk. Valószínűnek tartjuk, hogy a magyarcsanádi kőkereszt ehhez a temetőhöz tartozott, s a szentlőrinci kőemlék alapján az is feltételezhető, hogy a magyarcsanádit is a XVI., esetleg a XVII. században állították.
Egy másik feltevés szerint a kőtárgy emlékkereszt lehet. Fölállítása Dózsa parasztfölkelésével függhet össze. Itt az egykori Belez község dombján állt a parasztvezér tábora, ahol Csáki Miklós püspököt karóba húzatta. Ezt a helyet jelölhették meg az emlékkereszttel. Belez a XVI. században felerészben a csanádi püspök, felerészben a csanádi káptalan birtoka volt. A Luczay családnak pedig épp a kereszt környékén terültek el a földjei.
