A rézkortól az avarokig
A rézkortól az avarokig
Magyarcsanád régtől fogva lakott település. Régészeti leletei a rézkorba (i. e. 2400–1900) visznek vissza. Határában Banner János végzett próbaásatásokat, amit önálló dolgozatban foglalt össze 1925-ben. Az ásatás színhelye a bökényi halom (népnevén: a Bekai nagydomb) volt, ahol rézkori leletek után kutattak. Banner rézkori temetkezőhelyet sejtett a halom alatt, ám újkori csontok bukkantak elő, néha koporsóstul. A jelenségre a bökényi puszta török utáni települési és gazdálkodási helyzete adott magyarázatot, ugyanis itt hosszú ideig kamarai telepítésű dohánykertészség működött. Valószínű, hogy a rézkori leletek feltárási szándékával indult ásatások egy ilyen zsellértelep temetkezési helyére találtak, mert a dohánykertészek a Bekai nagydombba temetkeztek. Ezzel ha nem is érték el a kívánt célt, de megcáfolták azt a néphitet, miszerint a domb a Dózsa-parasztháború, illetve az 1848/49-es szabadságharc katona áldozatainak földi maradványait rejti. Nem katonasírhalom, nem rézkori temetkezőhely, hanem a bökényi dohánykertészek sírja a Bekai nagydomb. Ezt kiderítvén Banner János abba is hagyta az ásatásokat.
Nem sokkal később Móra Ferenc is végzett Magyarcsanád határában régészeti feltárásokat az úgynevezett káposztáskertek területén. Erről a helyről már 1924-ben bekerült egy edény oldaltöredéke a Szegedi Múzeumba, s Móra itt, illetve Kiszombor mellett végzett kutatásai alátámasztották, hogy a területen feltárt edény- és bögreleletek a díszítésmód számos elemének hasonlósága (mészbetét alkalmazása, szögletes keret, sraffozott felületkitöltés) alapján az. úgynevzett. Zóki kultúra Makói csoportjához tartoztak.
Ezt a tudományos összefüggést a B. Nagy Katalin által 1971-ben Magyarcsanád határában végzett ásatások eredményei is igazolják. A leletmentés során gepida sírok mellett kora bronzkori hamvasztásos sír és számos szórványlelet került elő. A lelőhely a falu határában, közvetlenül a Maros jobb partján található. A helybeliek elbeszélése szerint minden évben nagy partrészek szakadtak be a folyóba, és csontok, cserepek kerültek elő. A meredek part metszetében jól kivehető elszíneződések jelzik a sírok és hulladékgödrök helyét. Az 1. számú sír leletanyagai között találtak egy fordított csonkakúpos urnát, benne kalcinált embercsontokkal (felkarcsont, ujjperecek). Egy másik leletben talpgyűrűn álló, belül mészbetéttel zónásan díszített zóki tálat azonosítottak.
A Maros vízállása lehetővé tette, hogy a part mentén végig csónakázva a temető (telep?) szintjén lévő metszetből további leleteket lehessen gyűjteni. A kora bronzkori leletanyagból kiemelkedik a kívül barnásszürke, belül világosbarna, jól égetett, kívül fényezett s függőleges besimításokkal díszített edényfaltöredék, valamint a világosszürke színű, közepesen égetett, kihajló peremű, lapos aljú tál és több szürke, illetve vöröses szürke jól égetett bögretöredék. A fentieken kívül körülbelül öt edényhez tartozó, jellegtelen edénytöredékek (39 darab) kerültek elő. Egy barnásszürke színű, közepesen égetett lapos fenekű urnát pedig Vígh Imre helybeli tanuló vitt be a múzeumba.
Az 1. számú sír urnáját formája, díszítésmódja a Nagyrévi kultúrához köti. Az Ökörhalmi csoport számos urnája szintén alul fordított csonkakúp alakú. Az első sír zóki táljához díszítésében hasonlót Nemesvámoson, valamint Domonyban találtak. A tál pereme alatt elhelyezett bütyökanalógiát Makó-Vöröskeresztesről ismerjük. Érdekes következtetésre ad lehetőséget az urna és a tál együttes vizsgálata. Mindkettő azonos színű és kivitelű, készítésük technikája és anyaga oly közeli, hogy feltételeznünk kell: ugyanaz a fazekas ugyanazon alapanyagból készítette mindkettőt. Ebből az eredményből viszont az is következik, hogy az urnát a tál analógiái alapján a Makói csoport népéhez kell kötnünk, s az urna analógiái alapján a tál a Makói csoport egészen kései időszakából való. A kis, bordával díszített fazék formai és díszítésbeli megfelelőit megtaláljuk Hódmezővásárhely-Diószegi I. földjén és Makó-Vöröskeresztesen.
Bronztárgyat a Makói csoport lelőhelyeiről eddig még nem ismertünk, az első sírból előkerült bronztű töredékes volta miatt további következtetések levonására alkalmatlan.
A szórványként előkerült edénytöredékek analógiáját sajátos fülképzésével Domonyból ismerjük, de hasonlókat találunk Battonyán, Pitvaroson, Tószeg alsó rétegeiben az Ökörhalmi csoportban.
A Vígh Imrétől származó táltöredék a legkorábbi bronzkori formák közé sorolható a szórvány bögretöredékekkel egyetemben. A metszetekből előkerült szűrőedény-töredék díszítésmódja alapján egyérteleműen a Zóki kultúrához köthető. Míg a szintén Vígh Imrétől származó urna alakjában, arányaiban megfelel a Hódmezővásárhely-Diószegi I. földjéből előkerült kis edénynek, de annál durvább kidolgozású. Technológiailag a nagyrévi edények kidolgozásához áll közelebb.
Összegezve a leletanyagok elemzéséből levonható tanulságokat, azt tapasztaljuk, hogy bár zárt leletegyüttest csak az első sír anyaga jelent, a többi, szórványként előkerült edénytöredék ugyanabba a csoportba: a Zóki kultúra Makói csoportjába sorolható. A leletek egy része általános kora bronzkori forma, más része e csoport legjellemzőbb elemei közé tartozik. A sír tárgyait analógiák alapján pontosan a Makói csoport és a Nagyrévi kultúra időrendi határára helyezhetjük. A hamvasztásos rítus megfelel a csoportból eddig ismert egyik temetkezési formának.
A magyarcsanád–bökényi leletegyüttesekben három régészeti csoport (Zóki kultúra Makói csoportja, Nagyrévi kultúra és az Óbéba-Pitvaros csoport) emlékanyagát ismerjük fel. E csoportok eddig ismert Szeged környéki lelőhelyeit a Szegedi Móra Ferenc Múzeum által végzett ásatások alapján az alábbiakkal egészíthetjük ki. A Zóki kultúra Makói csoportjához tartozó leleteket találtak Apátfalva-Bökényben (l924), Bácsalmáson (l934), Battonyán, Kiszomboron (l931), Klárafalván, Makó-Kis Gencsen (a Lonovics-dűlőben). Az utóbbi helyen fellelt cserepek már a Péceli kultúrába sorolhatók. A Nagyrévi kultúra ismérveit mutatják az Algyőről, Pitvarosról, Hódmezővásárhelyről, Domaszékről, Szatymazról és Szőregről bekerült szórványleletek. Végül az Óbéba-Pitvaros csoporthoz tartozó régészeti anyagot tárt fel Móra Ferenc Röszkén 1928-ban. A három sírból előkerült leletek kevertek, az edények a Péceli kultúrába és az Óbéba-Pitvaros csoportba sorolhatók.
Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy a korszak történetét tekintve az első kora bronzkori népességnek a Kurgánkultúra népét kell tartanunk, időrendben ezt a Makói csoport követte. Sajnos a Zóki kultúra csoportjainak egymáshoz való történeti, időrendi viszonya nem eléggé tisztázott, különbségük sincs határozottan kidolgozva. Ennek egyik fő oka, hogy magát a Makói csoportot is alig ismerjük. Eddigi lelőhelyeit jórészt csak szórványcserepek jelzik, jóllehet épp Magyarcsanádon zárt sírszelvény gazdagította a kultúra addig ismert régészeti anyagbázisát. Ennek ellenére sem tudjuk biztosan, hogy a Makói csoport tagjainak volt-e önálló telepük a Maros vidékén. Leleteiket – a szórványanyagain kívül – csaknem kizárólag temetőkből ismerjük. Sőt sokszor más kultúra temetőiből kerülnek elő. Ezek az esetek a kultúra viszonylag hosszú élettartamára utalnak: legkorábbi darabjai az átmeneti időszakból valók Jánosszálláson, Magyarcsanád-Bökényben, s valamivel későbbi fázist jelentenek az Óbéba-Pitvaros csoport temetőiben talált nagyrévi edények.
A kultúrák elterjedési területének elhatárolása nehéz feladat. Ám az bizonyos, hogy Magyarcsanád területén a kora bronzkor idején emberek éltek, apró települést hoztak létre, s ennek nyomait megtalálták a Maros-part omladozó földrétegeiben. A Maros partján élt ősemberek valószínűleg földműveléssel foglalkoztak, halottaikat hamvasztották, hogy az élőket megóvják a visszatérő halott iszonyától, házaikat földbe mélyesztették.
Magyarcsanád későbbi régészeti múltjáról nem sokat tudunk. Az avar korszak jellegzetes leletcsoportja, az ötvös sírok köre megtalálható Csongrád megyében, de a Magyarcsanádhoz legközelebb eső feltárt sírt is Klárafalva határából ismerjük. Annak idején Móra Ferenc ásatott itt ki egy korai ötvös sírt. Innen egy szép vadászjelenetes szíjvég került elő, míg Deszk határából egy préselt melldísz. Ezek a leletek VI–VII. századból valók, melyek a legszebb avar kori művészeti emlékek közé sorolhatók, s melyek környékünkön eddig régészeti leletként Klárafalván és Deszken fordultak elő.
