Kovácsok, molnárok, fogadósok | Száz Magyar Falu

Kovácsok, molnárok, fogadósok

Az első iparos, akit név szerint ismerünk, Miklós kovács. Őt egy 1619-es, a Bakács-javakat rögzítő összeírás nevesíti. 1730 körül említik visszamenőleg a XVII. század végére Benke és Furdi vargát, de mivel ők agilisek, illetve szabadosok voltak, a XVIII. század elején a jobbágyösszeírásokban nem szerepelnek. A Varasdi család 1740. évi osztályleveléből tudjuk, hogy Varasdi Farkas a vargamesterséget űzte, s legényeket is tartott.

Az 1750. évi dicalis íven Kondákor János kovács, fivére, Mihály fazekas (figulus) szerepelnek közös háztartásban, és 21 forint 45 krajcárral a faluban a legtöbb adót fizetik. A Lukács családból is többen folytattak kovácsmesterséget. Mindegyik iparos 2. és 3. osztályba van sorolva, mivel mesterségük mellett mezőgazdasággal is foglalkozniuk kellett ahhoz, hogy megélhessenek vagy jobban élhessenek.

Az adólajstromok szerint Lovásziban 1774-ben négy, 1775–77-ben öt, 1781-ben három, 1786-ban négy, 1791–1839-ig egy–három iparos adó-fizető volt. 1790 után a kisiparban is hanyatlás tapasztalható. 1840–46 között már egy iparos sincs a faluban. Vagy az adózási rendszer változott? Csáncsics Dávid 1844-ben Ollárból nősül Lovásziba, és 1848-ban a Nemzetőrség önkéntesei között (foglalkozása kovács) szerepel. Később Kútfejre költözött.

A lovászi kézművesek közül csak Kondákor János csizmadiamesterről tudjuk, hogy többre vitte az átlagnál. 1730 körül feleségül veszi Csuklin János lendvai tanító leányát, Erzsébetet. József fia 1733-ban még Lovásziban születik, keresztapja a plébános és a szakácsnéja. Ezután Lendvára költözött. Első házasságából még két leánya született, neje 1739 körül elhunyt. Második házasságából, Farkas Magdolnától Jakab nevű fia született Lendván. Kondákor János 1758-ban halt meg, a hagyatékán civódó özvegye és leányai közti per irataiból értesülünk anyagi helyzetéről. Több legénnyel dolgozott, vámos és bíró is volt Lendván. Vásározni még Veszprémbe is eljárt, de nemcsak csizmát árult, hanem a regedei Perkó vasárustól kaszát s egyéb eszközöket is vett, azokat vásárokon kínálta. Mégis gyanúba keveredett, hogy vagyonát nem becsületes úton szerezte, hanem az 1736 körül elhunyt Gaál János lendvai plébános elrejtett pénzéből, amelyet Botth nevű csáktornyai barát a rejtekhelyről elcsent, Lendváról elinalt, s többeknél, így Kondákor Jánosnál is hagyott volna belőle.

Korai – 1247-es – oklevélből szerzünk tudomást egy malomról a Kerkán. Tormafölde első írásos említésekor – 1360-ban – a földesúri rezidenciával, kápolnával és malommal tűnik föl. A XVI. századi adóösszeírásokon már többet találunk. Így a szécsiszigeti uradalomnak Iklódon, Szécsiszigeten és Tormaföldén voltak malmai. Az 1524. évi Bánffy urbáriumban Tóthfalun, Petichlakosán (Kislakos) és Szentkirályon is találunk egyet, hogy csak a közelieket említsük. Holub József adatai szerint 1526 előtt a Kerkán kilencven, a Lendván húsz malmot említenek oklevelek.

Lovásziban először 1596-ban említenek egyet. A XVII. századra kevés forrásunk van, 1691-ben azt írják „nulla in est mola”, vagyis nincs malom. 1646 előtt elpusztulhatott, mert a lovásziak a tormaföldiekkel együtt a tormaföldi malomnál építettek egy „átkelőt”, de mivel a török portyázók itt jártak át a Kerkán, Dobos György szécsiszigeti várkapitány ezt leromboltatta velük – panaszolják a falusiak a vármegyénél. Szécsiszigeten 1690 előtt volt egy fűrészmalom is („Deszka mecző”), amely ekkor pusztán állt. Lentiben az Esterházy-uradalom 1717-ben épített fűrészmalmot, melynek szerelékét Regedéből hozták.

Az 1720. évi adóösszeíráson említenek ismét malmot Lovásziban: Kondákor Bálintnak és Jánosnak kétkerekű malomból két forint jövedelme volt. 1728-ban Kondákor Bálint és Miklós, 1730-ban Kondákor Bálint, Miklós és Ádám, 1750-ben ugyanők adóznak a malom után. 1753-ban Kondákor Miklós a lendvai molnárcéh tagja. 1763-ban Kondákor Bálint itt a molnár.

1729-ben, Zala megyében (Muraközt kivéve) 126 faluban 185 molnárra 322 dica (rovás) után 644 forint adót vetettek ki. Ekkor Lovásziban Marton Mihály a molnár, de mivel ő alkalmazott, s nem tulajdonos vagy bérlő, ezért nem fizet. 1758-ban Kondákor János árváinak egy „negyed szer” részük volt a lovászi malomban. 1758-ban Svastics Zsigmond földesúr özvegye felbecsültette, helyesebben a Kondákor családot „kibecsültette” a malomból. Soós János és Buzás Imre voltak az eljáró megyei esküdtek. Idézzük az akkor felvett jegyzőkönyvet:

„Anno Dni. 1758 Die 17. April in Possess. Lovászi Vrancsics Krisztina megkereséséből mellém vévén Lenti Kiss György Molnár Che Mester, Simon Péter eskütt ex Czigola, Kovács János ex Szent Miklós böcsültük Lovászi malomnak első kerekét, Malomházat, víz szerszámot e képen:

Első kereken lévő két kő 9 czol	11 Ft	25 denár
Két kerék gerendával együtt	7 Ft	–
Vas szerzám	9 Ft	–
3 talp kőpadal együtt	35 Ft	–
52 Czevek malom alat levő	26 Ft	–
Malomház fölivel együt	50 Ft	–
Salip (zsilip) czövekekkel együtt	12 Ft	–
	facit Ft 150

fölosztván ezen summát hat felé, egy részre jövö Ft 25.–”

Halász Mihály (Kondákor leány férje) a reá jutó hatodrészt nem volt hajlandó felvenni. A többi érdekeltről nem esik szó. Mint később kiderült, nem sok haszna lett az elvett malomból Krisztina „földesasszonyságnak”. A másik földesúr, „S. D. Andreas Jakasics de Lovászi” 1770-ben új malmot építtetett Lovásziban, a Kerka másik ágán. Ezzel a régin lévő kislakosiról gátépítéssel a sajátjára hajtatta a vizet.

Ki is tört a „malomháború”. 1772-ben először „Angyalok Vasárnapja előtt való Szombaton (aug. 29.)” a kislakosi és szentmiklósi malmosgazdák legényeikkel együtt Tarnóczy lendvai tiszttartó engedelmével Jakasics gátját többször „ell vágták”. Jakasics meginteti őket. A csatározás 1774-ben is tart, a kislakosiak és szentmiklósiak ismét panaszkodnak: „Alázatossan kéntelenítettünk folyamodnunk az T. Nemes Vármegye eleibe ezen ell Szenvedhetetlen Sérelmes Kárunkra való nézve. Hogy ezen Tekéntetes Alsó Lendvaś Dominiumban, Sz: Miklósi helységben lakozó Kovács János, Aranyos Mihály, Kiss Lakosban pedigh Tótth János, és Mihálynak az Milytóságos Kegyelmes Urunktul engedtetett Kettősnek folyó Kerka vizén malmunk csinálását, holyott ennek előtte is az eleinknek egy két száz esztendőkel örökén vala azon vizen malmok, ime most már ötödik esztendeje hogy Lovásziban T. Jokasics vice Ispány Urunk hogy fölleb malmot épitettvén és nékünk nagy kárt okozván hogy azon Kerka víz folyását ell gátoltatván á mellen az mi malmunk vagyon, ugy annyira, hogy éppen Semi legh Kevessebb víz sem megyen az mi malmunkra…”

A kiküldött megyei bizottság – élén Oszterhueber Ferenc másodalispánnal –, a lendvai uradalom részéről Nájpár ügyvéd és Tarnóczy Antal tiszttartó, a szomszédos falvakból is sokan megjelentek Lovásziban. A bizottság 1774. április 27-i jelentésében leírja: „…Jakasics alispán felmutat két dokumentumot melyek szerint Lovásziban régtől fogva volt malom. (…) A régi, Kondákor-féle malom (antiqua mola Kondakoriana) pld. azért pusztult el, mert az említett gát fölött kb. 100 lépésre, a Szécsiszigeti uradalom (tormaföldi) malmát áttelepítette és ennek következtében a folyó azon ágának az a része, ahol a régi Kondákor malom állt eliszaposodott…”

Továbbiakban megállapították, hogy a kislakosi és szentmiklósi malmok nem elsősorban a lovászi új malom építése miatt nem jutnak vízhez, hanem okát abban látják, hogy a panaszosok a meder tisztítását, a gátak rendben tartását elmulasztották, és a malom már előbb is szárazon állt, csak árvizek idején jutott vízhez. „Kentek pedig elmehetnek” – írná Arany János. Bizony Jakasics alispán ellen nem sokra mentek, mint ahogy a lovásziak 25 év alatt a határvitánál nem mehettek semmire Esterházyval szemben sem.

1774-ben a régi tulajdonos, Kondákor Bali(nt) már Jakasics uraság molnárjaként tűnik fel az adóíven. A malomról ezután évtizedekig nincs adat, de működött, mert az anyakönyvekben 1930-ig folyamatosan találkozunk molnárokkal. 1842-ben például „Kerkavízi molnárok elszedett puskáik viszszaadatásáért folyamodnak: Kis Mihály fő céh mester, Kósa Ferencz vice céh mester, Magyar Ferencz, László István, Hajba János és Both János esküttek”. A főszolgabíró úgy ítéli, mivel puskáikat csak vadászatra, s nem – ahogy írják – önvédelemre használják, nem kaphatják vissza.

Sümeghy József 1832-ben kelt végrendeletében is olvassuk: „malmot Lovásziban á mely Árvizek által haszontalanná lett az Molnár házzal én ujonnan épitettem”. Unokája, Chernelné Berta Mária engedélyért folyamodik, hogy a régi leromlott öreg malom helyett újat építtethessen itt. A régi malom a mai Kossuth Lajos utca végén, a molnárház közelében volt, ahol a Kis-réti-árok a Kerkába folyik. Korhadt cölöpjei még 1950-ben is láthatóak voltak.

Az új malom 1889-ben ettől 88 méterre, a szivattyúháztól mintegy tizenöt méterre keletre épült. A kérelemhez csatolt vízrajzi tervből és helyszínrajzból tudjuk, hogy az építendő új malomfő talpa és a közvetlen feljebb fekvő tormaföldi malomfő talpa között az abszolút esés 152,11–153,80 = 1,69 méter. A távolság a két malom között kétezer-kétszáz méter. A régi malomnál is előforduló két, másfél méter szabad nyílású szabad rekesztő helyett ennél az új malomfőnél öt, egyenként 1,3 méter szabad nyílással bíró szabad rekesztő terveztetik. Ez 8 x 1,20 = 9,60 méter széles rekesztőre módosult. Csertán alispán 1889. június 13-án kiadja az „Engedély-okiratot” Chernel Berta Mária tömördi lakosnak.

Leánya, báró Seebach Rezsőné Chernel Paulina rábahídvégi lakos 1905 körül lovászi birtokait malommal együtt eladja Osvald József győrfai lakosnak. Ő építteti 1919-ben a favázas, deszkafalú és fazsindellyel fedett újabb vízimalmot, amelyet 1953-ban bontottak le.

1946-ban a leromlott malmot Tuboly József és Kiss Kálmán még bérbe vették Osvald Józseftől. Az infláció idején, amikor egy tojás egybillió pengőbe került, renoválták is. A földszinten téglafalakat építettek, a szitákat kicserélték. A munkásokat liszttel fizették. A vízhajtással azonban nem boldogultak. A nagykerék és a zsilipek helyreállítása túl költséges lett volna. Ezért az akkor könnyen beszerezhető szovjet tankmotorral pótolták a vízi erőt. Ez nem vált be, hamarosan gőzgéppel cserélték fel. Ezzel működött 1952-ig, amikor a bérlőket kitelepítették, a malmot pedig lebontatták.

Szatócsokról, kiskereskedőkről nincs adatunk a XIX. század végéig. Céhekről is kevés. A lendvai molnárcéhről 1760 körül, a Kerka-vízi molnárok fő céhmesteréről 1841 körül történik említés. Csizmadiacéh 1628-ban alakult Lendván, melynek „czeh házában” 1741-ben is üléseztek a csizmadiák. A céheket az 1872. VIII. tc. eltörölte, s helyettük előbb az ipartársulatokat, majd az 1884. XVII. tc. az ipartestületeket hozta létre.

Ipartársulat Dobriban alakult 1883-ban, az öt kilométer sugarú körzetbeli falvak iparosait szervezte tagjai sorába. 1884-ben 42 tagja volt. A társulat zászlóját 1884. június 29-én ünnepélyesen szentelték fel, a zászlóanya „Lenkné őnagysága” volt. A zászlórúdba névvel ellátott díszes szögeket vertek, s a zászlót a templomban helyezték el. Felújítására (vagy teljesen új zászló elkészíttetésére) 1925-ben került sor. 1890-re a tagok száma 62-re emelkedett, köztük két lovászi és egy kútfeji iparossal. Ezután fokozatos, lassú hanyatlás tapasztalható. 1924-ben 23 iparostól folyt be egyenként háromezer korona tagdíj. 1933-ra újra ötvenre nőtt a tagok száma, köztük nyolc lovászi és egy kútfeji iparossal.

A falusi iparosok, kevés kivétellel, csak a mesterségükből szűkösen élhettek volna, ezért föld- és szőlőműveléssel is foglalkoztak. Lovásziban 1750– 1960-ig kovácsmesterek folytonosan voltak – amint erre már utaltunk, s ahogy ezt az anyakönyvekből tudjuk. 1860-tól például Végh András a falu kovácsa, aki számtalan ifjú párnak volt násznagya. Társa, majd utóda, veje, Kovács Vendel Bödeházáról származott.

1887-ben Bohár Ádám cipész Lucsváról (Felvidék?) házasodott Lovásziba. Volt időnként pintér, bognár is a községben, de úgy látszik, mivel csak az iparukból meg nem élhettek, néhány év után elköltöztek innen. Különböző forrásokból tudjuk, hogy a XX. században két-három cipész, ugyananynyi asztalos dolgozott itt. Egy kőművesről, Drávecz Ferencről tudunk csak, aki 1930–1970 között folytatta mesterségét. Bekő Máté ács 1894-ben Pákáról nősült Lovásziba, később fia, Sándor követte a mesterségben. Kovács Sándor cementáruüzemében (Petőfi utca 14.) 1930–50 között készített kút- és hídgyűrűket, cementzsindelyt.

A lakosság egyéb igényeit vándoriparosok látták el. Amíg erre szükség volt, a cserépedényeket drótostótok drótozták, ablakokat üvegesek, üstöket kolompárcigányok, bádogosok a pléhedényeket foltozták. Kést, ollót vándorköszörűs élesített.

A vándorkereskedőknek is jelentős szerepük volt a falvak ellátásában. Időnként megjelent a meszes. A gerencsérek búzával vagy babbal egyszer, kétszer töltve szabták meg edényeik árát. Rövidáruval a „bugyros zsidó” járta a házakat, tűt, cérnát, csipkét árulva alapozta meg valahol letelepedését, a boltját.

A megelőző századból állandó, helyi kereskedésről nincs konkrét adat, de az 1870-es évektől egy-két zsidó család élt a faluban, ők bizonyára szatócskodtak. A XX. század elején a zsidó kereskedők zöme nagyobb községekben és városokban telepedett le, a kistelepüléseken, így Kútfejen és Lovásziban is hozzá nem értő, helyi lakosok próbálkoztak, eleinte nem sok sikerrel. Lovásziban például bódos Kondákor, Kovács Lajos (1923 körül), Kútfejen Nagy (1910–20), Balla pesti bádogos az 1920-as években, utána a Kocsi nevű cipész, majd Cseke „bubi” próbálkoztak vegyeskereskedéssel. Kovács Sándor 1931-ben nyitotta meg üzletét a mai Kútfej utca 33. számú házában, Berta János 1941 körül a mai Kútfej utca 76. alatt, ők sikeresen kereskedtek 1950-ig. Kardos Károly kötélgyártónak mellékesen volt 1940 körül egy dohányárudája a mai óvoda helyén.

Lovásziban 1925 körül három ház üresedett meg, ezekből „üzletházak” lettek. A mai Kossuth utca 12. szám alatt Kohn Sándor nyitott vegyeskereskedést (1926–31-ig). Elköltözése után Szentgyörgyvölgyi János vette át boltját, és a Kossuth utca 9. szám alatti házában folytatta 1950-ig. Az 59. számú házban – ez a Kossuth utca 12. régi száma – ezután Göncz Pál „tejcsarnokot” (tejgyűjtőt) üzemeltetett. Az olajipar megjelenése évében 1940. október 15-től Beledi József bérelte a házat korcsma céljára. A MAORT-telepen 1942. januárban felépült a kiskantin (üzemi étkezde), vezetését Beledi Józsefre bízták, az itteni korcsmát a háztulajdonos fia, Tóth János vette át s vitte az üzletet kitelepítéséig, 1950-ig. A házban 1950–1957-ig a községi tanács és a párt „működött”.

A mai Arany János utca 1. számú házat Göncz Pál vette meg, s a tejgyűjtést itt folytatta. 1941–44 között Sipos és Társa, Boda hentes és mészárosok üzletének adott helyet. 1944. október 15. után a Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom párthelyisége volt. 1946-tól a lovászi származású Cseresnyés Sándor költözött vissza a faluba, s itt nyitott hentesüzletet, míg 1950-ben őt is nem deportálták Tiszafüred-Kócspusztára. Ezután egy ideig ismét tejgyűjtőhely működött itt.

A harmadik, a mai Arany János utca 17. számú házrész tulajdonosa Budapestre költözött. 1932 körül Csondor Pál nyitott ott négy-öt évre vegyeskereskedést. 1939–41-ben ez az épület Selesztay Irma tanítónő lakása. 1942 augusztusában Beledi Józsefné, férje halála után, a kantint nem vezethette, özvegyi jogon itt nyitott korcsmát. Erről később megemlékezünk még.

A falvak kiskereskedőit a lenti Mitzger Testvérek Kft., majd a korlátozó zsidótörvényeket követően vitéz Czoborvári nagykereskedő látták el áruval.

Az Arany János utca 17.-ben – 1983-ban áfész-bolttá alakulva – az 1980-as évek végéig szövetkezeti kereskedelmi egység működött. Az új, modern Áfész ABC, a kultúrház mellett, a Kossuth utca elején, 1989. augusztus 18-án nyílt meg. A Zala Megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalatnak volt egy boltja a Kútfej utca 77. szám alatt is, ez 1992 óta magánvállalkozásként működik. A Kútfej utca 87. számú épületben Bakon Imre 1992-től folytat vegyeskereskedést.

Lovásziban volt még egy hosszabb életű vegyeskereskedés, amelyet az amerikás Ambrus László veje, Jutresa József nyitott meg 1936 körül az Arany János utca 48. alatt (mestersége kovács, 1936-tól cséplőgép-tulajdonos is). Jutresa József 1941-ben a mai Arany János utca 2–4. számú két ház között épített egy új bolthelyiséget, s ott árult 1950-ig. Ezután az párthelyiség lett, majd a Posta bérelte.

A mai Bányász presszóval szemben, a Hóttón Cseke Gyulának volt hentesüzlete az 1950-es évek fordulójáig.

1950-ben a korcsmárosok többségét a határsávból kitelepítették az Alföldre; a vegyeskereskedők zöme iparengedélyét beadta. Így mi sem állt útjában, hogy 1951-ben megalakuljon a földműves-szövetkezet. Üzletét a volt Szengyörgyvölgyi-féle boltban nyitotta meg 1951-ben, néhány év után a kitelepített Szabó Ádám (Kossuth utca 17.) házába költözött. Kútfejen Kovács Sándor volt boltjában működött. A lakossággal húsz- és ötvenforintos „üzletrészt” jegyeztettek. Ezzel kezdetét vette Lovásziban a „szocialista kereskedelem”.

A MAORT Élelemtár létesítését egyrészt a lakótelep gyors felépülése és benépesülése, másrészt az egyre nehezülő háborús ellátás tette szükségessé. Eleinte csak a MAORT foglalkoztatottjait látta el, „biléta” felmutatásával lehetett ott vásárolni, illetve különféle akciók keretében hiányárukhoz jutni. Első vezetője Paller János volt. Kezdettől fogva az 1943-ban épült legényszálló-kantin-mozi együttesben, a legényszálló földszintjén (ma Lakótelep 68., előbb 14. szám) fogadta a vevőket, élelmiszerboltként működik ma is: 1993-tól tulajdonosa a MA-JA kiskereskedelmi vállalkozás. Többet a boltról nem is kellene szólni, ha a további sorsában dióhéjban nem volna benne az elmúlt hatvan év története. A MAORT Élelemtár új vezetője – miután a polgárit elvégezte, az Esterházy-hitbizománynál írnok (1935–36), utána vitéz Czoborvárinál tanuló, majd kereskedősegéd (1936–41), rövid katonai szolgálat után Mitzger Testvérek Kft. lenti nagykereskedőnél dolgozott (1941–1944), katonai szolgálat (1944–45) – 1945. júliustól Tihanyi János lett.

1949 körül a martfűi Cikta Cipőgyártási és Kereskedelmi Rt.-nek is volt itt lerakata néhány évig. A MAORT-dolgozók szövetkezetének boltja egy ideig az orvosi rendelő alagsorában működött. Az épület keleti oldalán 1963. júliusban a Zala Megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat nyitott üzletet, amelyet 1986. szeptember 1-jén az áfész vett át, s kezel jelenleg is. A Zöldért üzlete a Lakótelep 69. szám alatt működött, 1990-től 1993-ig magánkézben.

A jobbágyfelszabadítás (1848) előtt Szent Györgytől Szent Márton napjáig a földesúré, az év másik felében a községé volt a korcsmáltatás joga, azt általában együtt kezelték a mészárszékkel, a húsméréssel. Lovásziban e tárgyban az első írásos adat 1732-től való, amikor Jakasics András és fia, Ferenc, a földesurak, panasszal fordulnak a vármegyéhez Vasdinnyei Miklós és neje, Palásthy Juliánna négy jobbágyát vádolva, akik magukat a jobbágyi kötelmek alól megváltották, szabad személyeknek nyilvánítva magukat, földesúri jogokkal kérkedve, az ő jogaikat sértve, Kondákor Miklós házánál korcsmát tartanak. Felszólíttatta és hordóik fenekeinek kivágatásával ijesztgette őket, de nemhogy abbahagyták volna, ehelyett Jakasicsot és embereit halálosan megfenyegették. Kérik a vármegyét, küldje ki Deák Péter viceszolgabírót, hogy törvény szerint jogot szolgáltasson.

A dicalis adóívek szerint 1774–1846-ig a községi korcsma váltakozó: négy–hat és tizenkét forint tiszta jövedelem után adózott. 1864-ben Kuklek Pál házában (a mai Kossuth Lajos utca 15.) volt a korcsma. A községbíró 1874. évi számadásából értesülünk, hogy Pál Jánosné 1866. évbéli korcsmáros mint csapláros tartozik, az 1872. évi kamattal együtt hat forint 32 krajcárral. Reichenfeld Mátyás kilenc forinttal, az 1874. évi korcsma és mészárszék bérletével adós a községnek. Később pereskedett is Lovászi Letenyén „Ráink föld Mágyás zsiduval”, valószínűleg szintén az árenda miatt.

A Kerka-szabályozás idején, az 1920-as években, a Födő-féle házban (Kossuth utca 22.) gramofon hangja mellett folyt az italmérés néhány évig. Az olajipar kezdetén, 1940. október 15-én Beledi József kapott iparengedélyt, és az 59. számú házban (Kossuth utca 12.) nyitott korcsmát és kifőzdét. 1942. januárban a MAORT-kantinba helyezte át iparát a telep területén, a faluban helyére Tóth János lépett, s folytatta 1950 augusztusáig, a kitelepítéséig az italmérést.

1942. július 27-től Beledi Józsefné a kantinból visszaköltözött a faluba, s özvegyi jogon a 72. számú házban (Arany János utca 17.) gyakorolta elhunyt férje iparát 1947-ig. Ekkor a Hóttón, a mai határőrlaktanya mellett építette és nyitotta meg az Olaj csárdát. 1950-ben őt is kitelepítették Szabolcs megyébe. A faluban azóta sincs korcsma.

Az új MAORT-kantin 1943-ban épült fel, nagy konyhával, a szép étterem mellett volt – ahogy már szó volt róla – a mozi is: bálok alkalmával a két termet egybenyitották. Előtte félköríves oszlopos terasz, nagy tánctérrel. 1950–54 között ez volt az egyetlen „vendéglátóhely”. Az 1954-ben elkészült nagy Olajbányász Kultúrházban nyílt egy másik aztán, a Büfé presszó. A kantin elé, 1960 körül építtetett a Zala Megyei Vendéglátó Vállalat – az együttest jól elcsúfítva – egy lapos tetejű termet, amelyben 1992-ig italbolt működött, de ezt is csak kantinnak nevezték.

A postaút mellett, a kantintól nem messze, a Páka és Vidéke Áfész 1984. körül egy új épületben nyitott Bányász presszó néven italmérést, ez most is üzemel. Szomszédságában 1993-ban nyílt meg egy újabb.

Kútfejen, 1940 körül a Cseke-féle butikról tudunk, itt „utcán át” folyt a bormérés (a mai óvoda mellett).

Doma István 1941-ben a 19. számú házában (ma Kútfej utca 47.) nyitott korcsmát és kifőzdét, 1950. júniusig, a család deportálásáig fogadta a vendégeket. Az Ifjúság utcában 1988 körül nyílt meg a presszó, amely új épületben, 1993-ban vegyesbolttal bővülve, ma is működik.