Čarnojević Arzén nagy menetelése
Čarnojević Arzén nagy menetelése
A XVII. század végén Magyarországra érkezett szerb telepesek egy része Pesten, Budán és környékén, a nagyobb városokban telepedett le. Nemcsak gazdasági okokból. A Balkán-félszigeten élő nép egy része az előző évszázadok során az iszlám vallású hódítók elől északabbra költözött, és az áttelepülések révén a középkorban Buda környékén letelepedett szerb lakosság kereskedelmi kapcsolatai fennmaradtak az anyaországgal, illetve a déli területekkel a török uralom ideje alatt is.
Az egyik ilyen, jelentős középkori gyökerekkel rendelkező szerb kereskedelmi központ éppen a Csepel-sziget, Ráckeve és környéke volt. A térség az Árpád-kortól kezdődően – néhány évtized kivételével – királyi birtok, fontos hely. A sziget a mindenkori királynék jegyajándéka, azok élethosszig tartó birtoka, a királyi család gyakori tartózkodási helye is egyúttal. A Lóréven kiadott oklevelek gyakorisága is ezt tanúsítja. Feltételezhető tehát, hogy II. (Vak) Béla király uralkodása idején, 1131–1141 között pravoszláv származású neje, I. (Nemanja) Stefan Uroš (Sztefan Uros) szerbiai nagyzsupán lánya, kraljica Jelena – magyarul Ilona –, Magyarország királynéja, valamint testvére, Belos horvát-dalmát-szlavón bán, utóbb unokaöccse, II. Géza gyámja és helyettese, Magyarország nádora kápolnát emeltetett családtagjaik, udvartartásuk és kíséretük szerb–görög tagjai részére. Ezt bővíttethette nagy valószínűséggel monostorrá Belos nádor, aki nemcsak unokaöccse, hanem annak fia, III. István (1162–1172) uralkodása alatt is – az 1160-as években – jelentős politikai szereppel bírt az ország életében.
A kápolna a középkorban a Szent Vazul-rendi bazilita szerzetesek, más néven kalugyerek kis monostoraként működhetett, amely ismeretlen időpontban elpusztult. Emléknyomát idéztük a hivatkozott török kori összeírásban és a szepességi utazó naplójából. Az 1546–1590 közötti időszakot tárgyaló gazdaságtörténeti munkájában a papok földjére vonatkozóan Káldy-Nagy Gyula az alábbi fordítást adta: „A papok földje a nevezett faluban. Mivel az említett föld üres és elhagyott, birtokba adása jogos…”
II. Lajos uralkodása alatt a német birodalmi Fuggerek magyarországi ágenseként a fentebb már említett cipszer, a szepességi Hans Dernschwam tevékenykedett, majd (I.) Zápolya János uralkodása idején irányította a bányaüzleteket, bérleteket. Utazásairól naplót vezetett, s ebben Sztambulból jövet, az 1550-es évek közepe tájt jegyezte fel Földvárról Ráckevére utazásakor a következőket (leírásából az előzőekben egy rövid részletet már idéztünk): „Földvártól öt mérföldre, az Adony nevezetű magyar falunál, illetve attól egy mérföldnyire található a dunai átkelőhely a Ráckevei-szigetre. Adonnyal szemben, ott ahol az ember kiszáll a kompból, van egy Lórév nevű barátkolostor. Adony agyagdombon épült…Adonyba szállíttattam sátramit és négy kasomat… Ráckevén összetalálkoztam budai jó barátaimmal, Paul Mallerral, sánta feleségével, valamint Székely Mártonnal, ugyancsak feleségestül. Ha Ráckeve nem szigeten terülne el, a hajdúk már réges-régen odaférkőztek volna, hogy felégessék és felprédálják. Ráckevén toronyóra is van.”
Az útinaplóban említett toronyóra az 1487-ben épített késő gótikus ortodox templom órája. A templom Hunyadi Mátyás király uralkodása végén, olasz kőfaragó mesterek munkájával készült, felszentelésétől kezdve, a török hódoltság ideje alatt is görögkeleti szertartású templomként működött, és működik még ma is.
A szigeten tehát az Árpád-kortól kezdve élt szerb ajkú népesség. Az 1440-es évektől kezdődően száma megnőtt, és a török hódoltság alatt is mindvégig megmaradt gazdasági és kulturális jelentősége Ráckevén és környékén.
Buda 1686-ban történt felszabadítását követően, 1690-ben I. Lipót felhívást intézett a szerbekhez, hogy segítsenek a további harcokban. A támogatásért cserébe megígérte, hogy korábbi jogaikat tiszteletben tartja, megerősíti. Még ugyanebben az évben Čarnojević Arzén (Arsenije Čarnojević, Arszenije Csarnojevics) ipeki pátriárkát felszólította, hogy „azon tekintélyénél fogva, mellyel ő az albánok és a szerbek között bír, működjék közre, hogy miután Isten oly jó alkalmat nyújt hozzá a török jármot, mely alatt eddig nyomorúságosan nyögtek, kiüssék és fegyvereinkkel egyesülve az ottománok vad zsarnokságának elnyomására, és elfojtására segítségül legyenek”.
A szerbek fegyvert fogtak, részt vettek a harcokban. Sajnos nem olyan gyorsan szabadultak fel a török uralom alatti területek, mint remélték. Belgrád ismét az egykori hódítók fennhatósága alá került. Ekkor a török bosszújától tartván Čarnojević Arzén pátriárka közel negyvenezer szerb családdal együtt a Szávához vonult. Itt megpihentek, és Diakovics Ezsaiás jánopoli püspök közbenjárásával oltalmat és a Szerémségben történő letelepedés lehetőségét kérték az uralkodótól. A király az 1690. augusztus 21-én kiadott pátensben ismételten biztosította a szerbek részére a szabad vallásgyakorlást, az ónaptár használatát, érsekek választását, akiknek joguk lesz püspököket felszentelni, a falvakban papokat elhelyezni és templomokat építeni. Az érsek és egyéb egyházi tisztségviselők intézkedéseibe az egyezség szerint semmiféle egyházi és világi méltóság nem avatkozhat be.
A megállapodás további részében az adófizetést, a tizedfizetést és a beszállásolás alóli felmentést rögzítették. Ígéretet kaptak, hogy mihelyt lehetőség nyílik rá, egykor birtokolt területeiket visszanyerik, amint onnan elűzték a törököt.
A befogadottak számára Budán 1690. november 19-én Kurcz Ignác budai császári adminisztrátor iratot állított ki, amelyben meghatározta azokat a helyeket, ahol a velika seoba (nagy bevándorlás) évében érkezett szerb családok letelepedhettek. Az egyik ilyen, Buda környéki terület volt a Csepel-szigeti. Az ide érkezettek kapcsolatot tartottak a Szentendre, Pomáz, Érd, Adony vidékiekkel. A szerb kolónia megjelenése egyúttal részben vagy egészen a korábban elnéptelenedett területek benépesítését is jelentette. A menekültek jelentős számban leltek otthonra a szigeten fekvő falvak közül Csépen, Makádon, Lóréven, Becsén és a sziget kulturális és gazdasági központjában, Ráckevén is.
A pátriárkával érkezett népesség összefogását, lelki és hivatalos ügyeik gondozását Čarnojević Arzén mindvégig feladatának tekintette. Erre utalnak Ráckevéről keltezett levelei, amelyekben a hivatalokhoz fordult a környéken élő új szerb telepesek ügyes-bajos dolgai intézésében. 1692-ben, ráckevei tartózkodása során a pátriárka igyekezett a környék régi és új szerb lakossága közötti határhasználati jogvitákat elrendezni. Levelei egyikét ezen év augusztus 25-én innen keltezte, s ez azért érdekes dátum, mert a régió mindvégig épségben fennmaradt pravoszláv Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt templomának ünnepe az ortodox időszámítás tizenegy napos eltérését figyelembe véve augusztus 26-ára esett. A templom védőszentjének ünnepét körmenettel és búcsúval ünnepelték és ünneplik ma is a Csepel-szigeti szerbek.
1694-ben szintén megfordult a pátriárka a szigeten, amikor is Ráckevén országos vásárt tartottak a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét megelőző napokban. Ráckeve országos vásáraival, ortodox templomának ünnepeivel gazdasági és kulturális központi szerepre tett szert. Ennek révén nemcsak a szomszédos, hanem a távolabbi településeken élő szerbek számára is a kapcsolattartás színterét jelentette.
Az 1690-es években a telepítést jelentősen segítette a sziget földesura, Heissler Donát generális, majd Savoyai Jenő herceg. Mindkettő nemcsak kiváló hadvezér, hanem egyúttal birtokát gyarapító, telepítő földesúr is. Az 1696-os portális összeírásokban ebben az időben már feljegyezték, hogy a területet „a rácok kezdik megszállni”. A sziget déli részén fekvő Lórév és Cserevíz faluban ekkor a subinquilinus kifejezést használva a házzal és földdel nem rendelkező családfőket, azokat, akik néhány éve érkeztek, zsellérként írták össze.
A török hódoltság előtt épített, gótikus stílusú ráckevei szerb templom falfestményei és ikonjai
