A nép Kuvinnak mondja
A nép Kuvinnak mondja
A mohácsi csatavesztést követően a török seregek véglegesen csak 1541-ben foglalták el Budát és az ország középső részét. Az ország három részre szakadása hosszú időre állandósult. Magyarország meghódított területét a török közigazgatásnak megfelelő egységekre osztották.
A Duna–Tisza köze jelentős része képezte a budai szandzsák területét. Ehhez tartozott a kuvini (kevei) nahije (járás), amely a Csepel-szigeti településeket is magában foglalta. A lakosságot a török defterdárok (adóösszeírók) először 1546-ban, majd ennek alapján 1559-ben, 1562-ben falvanként, városonként név szerint is összeírták, feljegyezték a családfők vagyoni helyzetét, a fizetendő adó összegét.
A faluban élő családokról készített 1546. évi összeírásban az alábbi családfők, illetve férfiak neve szerepel: Szabó Gergel, nős, Tód István nős, Lukács Bálind, nős, Molnár András, nős, Nitrai Molnár Máté, nős, Pálfi Borbás, nős, fia, Gergel, nős, Gellerd András, nős, fia, Alberd, nőtlen, Bertók István, nős, Molnár György, nős, Barát János, nős, Takács András, nős, fia, István, nős, testvére, Miklós, nős, Pálfi Gergel, nős, Beregöl Mihál, nős, Bertók Márton, nős, Karai Pál, nős, Köte Balázs, nős, Dezső Lőrinc, nős, fia, Mihál, nőtlen, Vince Jakab, nős, Balontai Jakab, nős, Szigedfő Éliás, nős, Dezső János, nős (száznyolcvan juha van), testvére, Bálind, nős, Dezső Imre, nős, Ács Máté, nős, Garas János, nős, Kálóz Mihál, nős, Kámán Imre, nős, Köte Pál, nős, Filip Lőrinc, nős, testvére, Alberd, nős, Ács Lőrinc, nős, Nagy Tomás, nős.
A családfők száma ekkor harmincöt, a nőtlen férfiaké kettő, továbbá egyéb nőtlen férfiként egy személy nevét jegyezték fel, azaz összesen harmincnyolc az összeírtak száma, míg a dzsizjét (adót) fizetőké tizenkettő.
Az 1559-ben végzett népesség- és adóösszeírás szerint az előzőhöz képest jelentős változás történt. A korábbi harmincnyolc főből meghalt húsz, megszökött egy, jelen van, ott él tizenhét, és az újonnan összeírt személyek száma huszonhat. A harminc családfőnek együttesen tizennégy nőtlen fia volt, így az összeírtak teljes száma negyvennégyet tett ki. Adófizetésre huszonkilenc személyt köteleztek.
A két év adatát összehasonlítva kitűnik, hogy bár az ott élők ötvenöt százaléka meghalt, a sarjadék és a beköltözők számának gyarapodása következtében tizenhat százalékkal növekedett a nyilvántartásba vett személyek száma. A defterdár a következő megjegyzést írta a falu neve után: „Lóré falu papjainak földje. Mivel a nevezett üres és elhagyott volt, tapuba adása jogos. Így a Kuvin városban lakó Burit fia Nikola és Antal bíró nevű gyaur a tapuilletéket róla megfizette, s a tizedek megadásának a feltételével az új szultáni defterben az rájuk íratott. A jövedelem a tizedekből: búzatized 5 kile, keverttized 6 kile.”
Az 1562-ben felvett adatok szerint harminchat családfő és huszonhat nőtlen férfi élt Lóréven. A hatvankét összeírt személy közül harminchatra vetettek ki adót. A három évvel korábbi adatokkal összevetve a családfők száma húsz, míg az összeírt népességé negyvenegy százalékkal gyarapodott.
Az 1580. évi összeírás adatai már a csökkenést jelzik. A számba vettek ekkor negyvenkilencen vannak, ez huszonegy százalékos fogyást mutat. Harminckilenc a családfők száma (ami viszont nyolcszázalékos emelkedést jelez). Hét nőtlen férfit és a családfők három nőtlen férfitestvérét említik még.
Az 1590. évi adatok szerint harmincnégy családfő, huszonegy nőtlen férfi, egy a családfő nőtlen férfitestvére és két egyéb nőtlen férfi, összesen ötvennyolc férfi élt a faluban. Ebben az időszakban tehát a nyilvántartásba vett személyek száma tizennyolc százalékkal gyarapodott, míg a családfők száma tizenhárom százalékkal lett kevesebb.
A negyvennégy év különbséget kiadó 1546. és az 1590. évi adatokat öszszehasonlítva szembeötlő, hogy az összeírtak száma ötvenhárom százalékkal növekedett, míg a családoké eggyel csökkent. Figyelemre méltó, hogy a hódítás első fél évszázadában a népességszám növekedett, és az adófizetők aránya két és félszeresére emelkedett.
A település szultáni hászbirtokként bizonyos védettséget élvezett, tűnik ki a demográfiai adatok mellett a gazdasági megerősödést, de a stagnálást jelző adatsorokból is. A földesúrnak fizetendő adó összege a következőképpen alakult: az 1546-os esztendőben 1412 akcsét, 1559-ben és 1562-ben egyformán 9210 akcsét, míg 1580-ban és 1590-ben szintén egyenlő nagyságú összeget, 9698 akcsét tett ki.
A faluban élők gazdasági helyzetét a fennmaradt 1546–1590 közötti öszszeírások szolgáltatásra vonatkozó adatai jellemzik a leginkább. A búzatized mennyisége 1546-ban ötven kile (kilogramm), majd 1562-ben háromszázötven, az 1580. és 1590. évi defter szerint száztíz kile. A kevert (együtt vetett búza és rozs) tizedének súlya az első alkalommal húsz, a második összeíráskor száz, a harmadiknál százhuszonhat és a negyedik esetében száz kilét jelentett. A lenmag után fizetett tized az első jegyzékben nem szerepelt, 1562-ben ötven akcse, 1580-ban és 1590-ben hatvanöt-hatvanöt akcse a kötelezettség mértéke. A gyümölcstized mint adó az 1562-es iratban fordult először elő kétszáz akcséval, majd ezt követően mindkét alkalommal nyolcvan akcse adóösszeget tüntettek fel. A len után fizetett tized először 1580-ban fordult elő, nagysága ekkor kettőszáz akcse, a következő alkalommal nyolcszázötven akcse.
A faluban egy-egy személy tulajdonaként tartott állatok közül az 1546-os összeírásban száznyolcvan, az 1580. éviben háromszázötven juh szerepelt. Ez az állattartás nagysága mellett foglalkozásra utaló adat is. A méhkasok száma a négy defterben öt, százhuszonöt, majd két alkalommal ötven volt. A sertések számát öt, kettőszázötvenöt majd kétszer egyenlő számban, négyszáztíz-négyszáztíz darabban adták meg az összeírók. A báránytized 1546-ban nyolc, a következő alkalomkor nem tüntették fel, majd a tíz év különbséggel felvett adatok huszonöt–huszonöt jószágban adják meg.
A széna- és tűzifaadó összegét csak az utolsó két alkalomkor jegyezték fel. Az 1580. évi összeírás esetében kettőszáz, míg az 1590. éviben nyolcszázötven akcse a fizetendő summa nagysága. A szalmát is megadóztatták, 1562-ben hatszáz, 1580-ban és tíz évvel később száz-száz akcsét tett ki. A falu határában lévő rév átkelési illetékét 1580-ban 2984, 1590-ben 1662 akcse összegben jelölték meg. A hagyaték után fizetendő „illeték” az 1562. évi defterben kétszázötven, majd ezt követően, mindkét alkalommal ötven-ötven akcse volt. A menyasszonyadó és a hordóadó mint adónem a XVI. század utolsó két összeírásában fordult elő száz-száz akcséval. Bírságpénzként 1546-ban tizenkét akcsét, 1580-ban és 1590-ben száz-száz akcsét róttak ki a defterdárok. Az 1562. évi összeírásban a menyasszonyadó, hordópénz és a bírságpénz összege együttesen háromszázötven akcse.
A fenti adatok szemléletesen érzékeltetik azt a gazdasági visszaesést, amelyet a török háború okozott. A hódítók berendezkedését követően gazdasági emelkedés következett be, a faluban korábban élt lakosok visszaköltöztek, ott folytatták életüket. A gazdasági növekedés lehetővé tette, hogy az adók emelkedjenek, bizonyos fokú „jólét” alakulhatott ki az itt élők körében. Ezt a helyzetet segítette a sziget zártsága: a települést elkerülték a fontos útvonalak.
A falu korábbi történetéhez szorosan kapcsolódik az az 1546-ban tett, már idézett adóösszeírói feljegyzés, amely szerint: „A papok földje a nevezett faluban. Mivel az említett föld üres és elhagyott, birtokba adása jogos. A Kuvin városban lakó Nikola veled Jurin és Antal bíró nevű gyaurok ezért tapuilletéket róla megfizették és a tized megadásának a feltételével az új szultáni defterben az a nevükre íratott. A jövedelem a tizedekből 100 akcse: búzatized 8 kile és keverttized 4 kile.” Bár a papok földjének sorsa a későbbiek során ismeretlen, úgy tűnik, hogy ez egy jelentősebb, nem egy plébániához tartozó birtok, így a korábbi évszázadok homályában ismeretlenül meghúzódó egykori, kisebb kolostor földje is lehetett. Erre utal Hans Dernschwam cipszer – szepességi német – utazó írása is, aki 1553. augusztus 3-án, Földvárról Ráckevére utazásakor az alábbiakat jegyezte fel: „Földvártól öt mérföldre az Adony nevezetű magyar falunál, illetve attól egy mérföldnyire található dunai révátkelőhely a Ráckevei-szigetre, Adonynyal szemben, ott, ahol az ember kiszáll a kompból, egy Lórév nevű barátkolostor…” található.
A szigeten élők a következő század során több alkalommal kerültek nehéz helyzetbe. A nagyobb harcok, háborúk során védettebb helyre húzódtak, szétszéledtek. A csaták befejezését követően aztán visszatértek otthonaikba.
Evlia Cselebi török utazó 1660–1664 között Magyarországon járt, és a látottakról útleírást adott közre, amelyben az alábbiakat jegyezte fel a szigetről: „Az itteni határszéli nép ezt a szigetet Kuvinnak mondja. Az oszmánlik pedig Kojun ádá-nak (Juh-sziget) nevezik. Keletről nyugotra hatvan mérföld hosszú; szélessége egy ferszákh. Benne hét virágzó falu, nehány százezer marha és a dsánkurtarániaknak ezrekre menő szőlőjük van…”
A török hódítás utolsó évtizedeiben már nem volt oly sűrűn lakott a sziget, mint másfél századdal korábban. A népesség fogyása felgyorsult, amikor a Buda visszafoglalása érdekében kezdett háború az itt lakók életét felbolygatta, menekülni kényszerültek. A harcok elültével sokan nem tértek vissza egykori lakóhelyükre, üres porták vártak az új tulajdonosokra.
)
