Lovásza Sepel, a derék kun

Teljes szövegű keresés

Lovásza Sepel, a derék kun
A Csepel-sziget területéről ismert régészeti leletek jelentős része véletlenül került elő, esetleges a feldolgozottságuk. Az ismert adatok alapján a kistérség egészére igaz, hogy évezredek óta folyamatosan lakott hely. A bronzkoriak jelentős telepeken éltek: központjuk ezen a területen Tököl környéke, ahol az időszámítás előtti XIX–VIII. század között a nyugatról érkezett, harang alakú edényeket használó népcsoport telepedett meg. A sziget déli, bal parti határrészén a bronzkor második feléből szórványos leletek kerültek elő. Ezek feltehetőleg etnikailag kapcsolódnak a Ráckeve határában Ludaics Miksa által 1864-ben feltárt tizennyolc bronzkori urnasírhoz.
Gerecze Péter 1912-ben folytatott Tököl határában régészeti feltárást. Az ekkor előkerült kora vaskori tárgyi emlékek feldolgozása, pontos, síronkénti nyilvántartásba vétele nem történt meg. Patek Erzsébet 1958-ban megjelent tanulmányában a leletanyag közlése mellett csak az ásatás legfontosabb jellemzőit tudta összegezni. Írásában az adatokat más forrásokkal összevetve megállapította, hogy a „tököli temető közölt anyaga a Váli kultúrára tipikusan jellemző leletanyag”. A kora vaskor eleji kultúra elsősorban a Dunántúl északkeleti részén honos, az átkelőhelyek, a természet adta útvonalak mellett a leggyakoribb. Előfordulási helyein a hamvasztásos temetkezési formáról, az urnaformában pedig a kétfülű, magas nyakú urnáról azonosítható. A kora vaskori régészeti leleteknek a környéken előkerült szórványos emlékei mellett a legismertebb és a leggazdagabb anyaggal rendelkező lelőhelye a százhalombattai.
Az időszámítás előtti évszázadokban itt élt kelta eredetű népcsoport, az eraviszkuszok tárgyi emléke az a babos karperec, amely a sziget déli csücskében, a lórévi határban került elő. A Római Birodalom pannóniai hódításakor az itt talált népek évtizedek alatt romanizálódtak. A Duna mentén húzódó limes vonalának egyik épületmaradványát, feltehetőleg egy őrtorony részét tárták fel a falu határában. Az adonyi táborral szemközti részen, a lórévi földeken fellelt, a Nemzeti Múzeumba került római kori feliratos kő, valamint a hamvvedrek egymásmellettisége jelzi, hogy a pannóniai területeken élő vegyes lakosság szokásait, hagyományait sok tekintetben megőrizte, a kultúrák együtt létezését természetesnek tartotta. A XIX. század közepén itt talált két római dombormű egyike Akhilleuszt ábrázolja Hektór holttestével, a másik ismeretlen motívumokat: összetört.
A Duna lórévi mederszakaszában végzett folyamkotrás közben került elő 1965-ben az a római kori lapos, vízszintesen kihajló peremű bronztál, amelynek oldala és feneke töredékes, horpadt állapotú. Ekkoriban akadtak rá arra a római kori agyag urnára, amely kihajló, enyhén profitált peremű, behúzott szájú, rövid nyakú, körtetestű, behúzott lapos fenekű, és szürke, finoman iszapolt agyagból készült.
A folyó övezte területen egykor virágzó kultúrák nyomát őrző emlékek szisztematikus feltárása, bemutatása még várat magára. A magyar honfoglalást megelőző évszázadok népei feltehetőleg az előttük és utánuk itt megtelepültekhez hasonlóan a táj adta lehetőségeket kihasználva kisebb-nagyobb településeken élhettek. Úgyszintén elvégzendő feladat még a középkori magyar történelem megbújó régészeti emlékeinek feltérképezése, feltárása és bemutatása.
Anonymus, III. Béla király történetírója krónikájában, a Gesta Hungarorumban részletesen írt a magyar nép Kárpát-medencébe történt érkezéséről. Elbeszélése szerint Árpád vezér főembereivel és seregével – onnan, ahol később Bodrog vára épült – lement egészen a „nagy szigetig”, és ott tábort vertek. A vezér és emberei a szigetre átkelvén ott kedvező feltételeket, termékeny földet találtak, s hamar megkedvelték a víz övezte helyet. A Duna által közrefogott földterületen rövid idő elteltével fejedelmi lakóházat építettek, ahol tavasztól őszig időzött Árpád és háznépe. A királyi történetíró a továbbiakban elmeséli, hogy Árpád megparancsolta, kifáradt lovait itt legeltessék lovásza Sepel, a derék kun férfi felügyelete alatt. Csepel sziget elnevezése innen ered.
A fejedelmi ménes lovai a többi lóval együtt a legkedvezőbb révhelyeken jutottak a szigetre és vissza. Legjelentősebbjük a térség déli részén fekvő „lovak átkelőhelye”, amely elnevezés Lóré, Lórév alakban hely- illetve településnévként századok óta ismert. E név, bár a falu többször elpusztult, mindvégig fennmaradt, s a lakatlan helyre érkező új telepesek a környéken élőktől elfogadott helynévként átvették, használták.
A sziget mint kedvező fekvésű terület és a falvak a következő évszázadokban is a fejedelem, majd I. (Szent) Istvántól kezdődően a király vagyonához tartoztak. A folyamatos lakottságot tanúsítja a szigeten szórványosan előkerült régészeti leletek sora vagy a sziget fővárosaként számon tartott Ráckeve lakóházai között fellelhető, középkori épületrészeket rejtő házak sokasága. A középkori épületek emlékei között maradt fenn a lórévi királyi udvarház emléke is.
II. Géza király 1148. évi oklevele bizonyítja a sziget királyi birtok jellegét. Negyven év múltán, 1189-ben III. Béla király a keresztes hadjáratba tartó Barbarossa Frigyest nemcsak Esztergomban látta vendégül, a német források megemlékeznek arról is, hogy három napig Csepel-szigetén, a királyi vadászhelyen vadásztak, s ekkor feltehetőleg a lórévi részen fekvő királyi udvarházban szálltak meg.
A terület fontosságát jelzi a XIII. században, IV. Béla király 1259. november 18-án kelt oklevele, amely „In portu equorum” helymegjelöléssel, e helyen erősítette meg Germanust Komlós föld birtokában. A donatiót még uralkodása idején átírta és hitelesítette. Négy évvel később, 1263. augusztus 1-jén kelt oklevele kiadási helye szintén „In portu equorum”, amelyben birtokba iktatási és határjárási parancsot közöl az egri káptalannal IV. Béla.
A ma ismert falunévi forma az 1267. szeptember 29-én kelt adománylevélen szerepelt először Loreu alakban. A király Ebed fiainak adta Ponith birtokait. Az uralkodói döntéseket írással megerősítő adománylevelek nemcsak az írásbeliség jelentőségét, a birtokügyekbeli jogbiztosító fontosságát jelzik, de, mint esetünkben, megőrizték az utódok számára a falu Árpád-kori létezésének tényét is.
Nemcsak donatióról szóló iratok keletkeztek itt. IV. (Kun) László király a meggyilkolt Inkei Demeter földjét 1276. július 8-án Lóréven keltezett levelében adta vissza az elhunyt testvéreinek. A XIII. század utolsó harmadában, 1281-ben, Erzsébet királyné birtokadományozási iratában fennmaradt a falunéven kívül más információ is. Ebből kiderül, hogy a Duna egyik szigetén fekvő, Thomasy nevű föld Lórév közelében található, dunai és mocsaras halászóhelyekkel. A földet szolgálataik elismeréseként kapták Bagon fiai: Kozma királynéi kamaramester, Lukács és Demeter.
Anjou (I.) Károly uralkodása kezdetén, 1308. szeptember 22-én „Lorew in magna insulán” kiállított oklevelében a zágrábi várjobbágyok közül két nemzetség tagjait mentette fel várjobbágyi kötelezettségük teljesítése alól, és a zágrábi püspök szolgálatára rendelte őket. Ugyanezen napon datált jogbiztosító iratában a király Bana-föld és Kereked terület birtoklásában erősítette meg a budai káptalant.
A Vatikáni Levéltárban található, az 1332–1337 közötti évek adatait öszszesítő pápai tizedjegyzékben fennmaradt, hogy az országban hol emelkedik templom, ki a plébánosa, s a tiszteletes közlése szerinti jövedelem alapján mennyi az egyházat illető tized. A Csepel-szigeten összeírt falvak: Szigetszentmárton, Lórév, Szigetszentmiklós, Tököl és Szentmihály (utóbbi a török hódítás alatt elpusztult). Királyi alapítású templomaikat nem a veszprémi püspökségnél írták össze, hanem az esztergomi főegyházmegyénél, mert az esztergomi érsek fennhatósága alá tartoztak. A budai zsinat korábbi döntése révén kerültek oda. Összesen tizenhét márka adó fizetésére kötelezték őket. Lórév plébánosa ebben az időben Tódor, akinek elmondása alapján az adószedők két és fél márkában határozták meg a pápai tizedet, Tökölével azonos nagyságrendben.
I. (Nagy) Lajos király a Lórév melletti Becse falut Pereggel együtt 1347. szeptember 30-án kelt oklevelében Becsei Töttös pilisi ispántól és Becsei Vesszős zólyomi ispántól, kettőjük beleegyezésével, elvette, és helyette Zselíz és Udol Bars megyei, illetve Mártond Hont megyei birtokokat adta. A szigeten fekvő Becse-Gergely nemzetségi területet így a király a királyi birtoktesthez kapcsolta, s ezáltal a sziget déli részén elterülő fontos révhelyet és a királyi udvarházat csak uralkodói földbirtok vette körül.
A korai évszázadokban latin nyelven íródott szövegekben „insula magnaként” említett Csepel-sziget és települései jelentősége a későbbiekben is megmaradt. A gyakran pusztító járványok elől sokszor menekült az uralkodó kíséretével a Duna vize által határolt területen fekvő Lórévre, mint például I. Ulászló király a pestis fenyegetésének hatására.
A balkáni török terjeszkedés miatt menekülő al-dunai rác lakosú Kevi város és két szomszédos falu lakói 1400 táján a magyar uralkodótól, Zsigmondtól kértek oltalmat. Letelepülésükhöz segítséget kaptak, a királyi birtokon, az udvarhoz közeli helyen ideiglenes, majd végleges otthonra leltek. Ezt a letelepedést a szigeten élők csekély száma és a lakatlan területek benépesítési óhaja még inkább megerősítette. A király elismerte az al-dunai kevi rácok részére korábban adott kiváltságleveleket a Csepel-szigeten fekvő Kevi városára. Ez nemcsak a városban élők számára jelentett kedvezményeket, hanem a részlegesen a városhoz kapcsolódó falvak lakói számára is. Az oszmán birodalom hódításai elől folyamatosan költöztek a szerbiai területekről családok, kereskedők az ország központi részén kívül a határ menti területek biztonságos falvaiba, városaiba is.
Csepel-sziget és Lórév középkori története a honfoglalástól a mohácsi csatáig mindvégig szorosan összefonódott a magyar király és családja sorsával. IV. (Kun) László király adta először a Csepel-szigeten fekvő uradalmat királynéi használatra. Végleges királynéi uradalom 1424-től, ha volt királyné, ha pedig nem, akkor a budai vár udvarbírói hivatala, vagyis a királyi uradalmak főkormányzói hivatala intézte az ekkor már Csepel-szigeti ispánság névvel illetett terület ügyeit. A sziget a településekkel együtt az évszázadok során királyi jegyajándékként, életre szóló adományként különleges helyet foglalt el az ország történelmében.

Kora vaskori edények a Csepel-szigetről

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages