Civil zászlók alatt | Száz Magyar Falu

Civil zászlók alatt

Különösen a többnemzetiségű, többnyelvű községekben voltak szép, szerte a környéken elismert hagyományai a templomi, a közös éneklésnek, zenélésnek. Így volt ez a háromnyelvű és két vallásfelekezethez tartozó Lébényben is.

A falu római katolikus lakóinak körében már a templom restaurálását bőkezűen támogató Zichy Ferenc győri püspöksége idején, a XVIII. századtól szerveződtek egyesülések, mint a népiesen hitbuzgalmi gyülekezetnek nevezett Hittanulók Egyesülete, a Congregatio Chatechetika. Ennek keretében a felnőtt tagok csoportosan és nemek szerint elkülönülve, egyes házaknál hallgatták a tanítást. A templomi éneklés és e hitbuzgalmi összejövetelek által kialakított társadalmi kapcsolatok palettáját tovább színezte az egyesületi élet igazi kibontakozása.

Amint ezt a Lébényi Egyesült Ipartársulat díszes kötésű Alapszabálykönyve igazolja, 1875-ben alakult meg az első, szervezett keretek között működő világi egyesület – amelynek születési körülményeiről korábban már megemlékeztünk. A meghatározó gazdasági és kulturális szerepet felvállaló, változó taglétszámú szervezet köztiszteletnek örvendett a községben. A szépreményű társulat mindezek ellenére mégis gondokkal küszködött: az 1896-os jelentésben azt írják, hogy hatra csökkent az aktív tagok száma. A közösség ereje azonban hamarosan győzedelmeskedett. Létszámának átmeneti esése után a millennium magasztos szellemű évkörében ismét magára talált egyesület egyik zászlóvivője volt a község hírnevéért is dolgozó mozgalmaknak.

Tanoncaik szakmai színvonalának és erkölcsi tartásának fejlesztésére 1899-ben saját kasszájukból fizetett oktatást vezettek be. De nemcsak az ifjúság nevelésére fordítottak gondot. Tagjaik temetkezésének ünnepélyesebbé tétele vezette őket, amikor 1904 júniusában írásban rögzítettek egy megállapodást a helyi plébánossal egy koporsótakaró ügyében. A Nyilatkozat elnevezésű okiratot Lendvay János elnök, Gerzsabek Béla titkár és mind a tizenegy megmaradt tag aláírta. Eszerint: „…örök emlékül 160 Korona költséggel egy díszes koporsó takarót készíttettünk feketeposztóból középen violaszin nagykereszttel, négy sarkán az ipart jelző ezüst hímzésű jelképekkel, szélén ezüst rojttal, …olyan kikötés mellett, miszerént …az első sorban mindég az Ipartársulatunk tagjainak temetéseinél …alkalmaztassék.”

Hamarosan felújították hagyományos rendezvényeiket, az időközben félszázra növekedett tagság mozgalmas ünnepeket és majálisokat rendezett. Ezekre szó szerint összetrombitálták a környező városok közönségét. A hintóval vagy jobb szekérrel rendelkezők pénzt és fáradságot nem kímélve az ünnepnap minden érkező vonatánál ott várták a vendégeket. Dicséretükre legyen mondva, hogy nem mindig csak a szórakozásra gondoltak, szép eredményeket felmutató karitatív rendezvényeket is tartottak. Ilyen esemény volt például Gárdonyi Géza A bor című népszínművének előadása 1908-ban, amelynek tiszta hasznát a szegény sorsú gyermekek felruházására ajánlották fel. Ez a darab úgy látszik annyira emlékezetes maradt a faluban, hogy 1924-ben újra előadták.

Az iparosok szervezkedését hamarosan követő Önkéntes Tűzoltóegylet 1881-beli megalakulásánál már maguk a hitfelekezetek bábáskodtak főtisztelendő Kreskay Antal római katolikus plébános és nagytiszteletű Bertha Dávid evangélikus lelkész személyében. Negyedszázados évfordulójukon Wenckheim Krisztina bárónőtől kapott lobogójukon a minden régi tűzoltózászlóra hímzett „Istennek dicsőség – egymásnak segítség” jelszó olvasható. Fennállásuk harmincéves évfordulójának tiszteletére 1911-ben az uradalmi és a környékbeli tűzoltóságok részvételével magas színvonalú, vizsgával zárult tanfolyamot tartottak. Hivatásbeli szakmai és közérdekű tevékenységük mellett a testület több évtizeden keresztül közmegelégedésre jeleskedett a falu rendezvényein is. Az egyenruhás egység felvonulásai és fúvószenekarának szereplése fél évszázadon keresztül elmaradhatatlan volt a község jeles napjain és az egyházi ünnepeken.

A katolikus népkörök 1895. márciusi megalakulásáról a vármegyei sajtóból értesülünk. Az általános szellemi felbuzdulásban a tanultabb emberek, a helyi intelligencia is létrehozta a maga egyesülési formáit, a mezőváros státusszerepet társadalmi-kulturális területen is erősíteni hivatott Olvasókört és a Jókai-emlékbizottságot, amelyeket később a hangzatosabb lébényi Kaszinó néven emlegettek.

A millennium nemzeti szellemiséget hirdető sodrásában az éppen félévszázados munkásságát ünneplő Jókai Mórt választották a kör névadójául. A nagy írót erről a község jegyzője, Boldini Rezső értesítette. Jókai köszönő sorait a győri és magyaróvári újságokat is tudósító főhivatalnok jóvoltából ismerhetjük meg:

„Mélyen tisztelt Hazámfia !

A legnagyobb és legőszintébb örömöt éreztem azon megtisztelő levél olvasásába, amelyben a lébényi olvasó-kör megalapítói azon kitüntetést tudatták velem, hogy társas intézményük czíméül az én nevemet választották. A mennyire megható rám nézve ez a megemlékezés, oly lélekemelő az a tudat, hogy drága nemzetiségünk ily hódítást tud tenni a szellem fegyvereivel.

Adja Isten, hogy az Önök példája számos követőkre találjon, ígérem, hogy dícséretreméltó olvasó-körükről alkalomadtán hálásan fogok megemlékezni.

Hazafias üdvözletem és mély tiszteletem mellett maradok Önnek hálás honfitársa.

Budapest, l898. június 19-én Dr. Jókai Mór s. k.”

Első pillanatban meglepőnek találhatjuk a falubeliek hirtelen támadt Jókai-kultuszát, mai ismereteink szerint azonban a millennium éveinek írófejedelme nem egészen véletlenül, csak országos hírneve miatt került a tanultabb lébényiek érdeklődési körébe. Valamilyen sejtésük vagy esetleg értesülésük is lehetett arról, hogy a falu birtokos főurai mintául szolgáltak az író két híres regényhősének megformálásához. Egy Kastélyok és mágnások címmel megjelent, az arisztokrácia világáról szóló munka a híres Jókai-hőst, az Aranyembert látja a Sina család vagyonalapító ősében, Sina Györgyben. Hankó József szerint pedig a Wenckheim-család adta a történelmi-személyi mintát Jókainak az Egy magyar nábob című regényéhez. Ezek a tények a Jókai-filológia adataival hitelesítik a falu száz év előtti különleges rajongását.

A Jókai-emlékbizottság ettől kezdve a Tölgyerdőben minden évben megrendezte híres juniálisát. A Jókai-meghívás évében különösen nagyszabású ünnepélyt szerveztek, amelyet még a nyári zápor sem tudott elrontani. A községtől meglehetősen távol eső vasútállomáson ötven szépen díszített kocsival várták a környező városokból érkező vendégeket. Ezen az ünnepen mutatkozott be a nagyközönségnek a negyventagú Lébényi férfidalárda, és felolvasták Jókai Mór köszöntő sorait is. Az egész napos programot műkedvelő előadások, tréfás és komoly vetélkedők színesítették, amelyek sorából kiemelkedett a győri, mosoni és a csornai kerékpárversenyző egyesületek egyéni és csapatversenye. A napot fáklyásmenettel, tűzijátékkal és reggelig tartó táncmulatsággal zárták, amelyen az egyik közkedvelt győri cigányzenekar szolgáltatta a talpalávalót.

Mindkét megye sajtójának visszhangja azt igazolja, hogy a lébényi Jókai-bizottság nyári ünnepélyei évtizedeken keresztül általánosan ismertek, sőt elismertek és közkedveltek voltak. A Tölgyerdő egy idő után valóban mindenki kedvelt kiránduló- és szórakozóhelye lett. A Győri Waggongyár munkásai például 1903. május 1-jét ünnepelték itt, és nem is akármilyen módon. Több mint ezren utaztak feleségestül, gyermekestül a virágokkal és koszorúkkal díszített különvonattal a lébényi állomásra, ahonnan száz falubeli lovas kocsi vitte őket a majális helyszínére. Az ünnepi programban két győri zenekar muzsikája, a gyári és a községi dalárdák hangversenye és sportversenyek szerepeltek. Ez utóbbiak fénypontja a Győrből indult országúti kerékpárverseny befutója volt. Az első három helyezett a gyár munkásai által készített díjakat vehetett át. A jól szórakozó sokadalom csak este kilenc órakor indult vissza a városba.

Ugyancsak érdekes hír utal az általánosan terjedő polgárosodás, a személyi szabadság kibontakozásának megnyilvánulására: a vármegye községei közül még a századforduló előtt először Lébényben kötöttek polgári esküvőt. A nem sokkal korábban bevezetett állami anyakönyvezés első lébényi házaspárja 1897-ben Rónay Pál uradalmi gazdatiszt és Lendvay Anna kisasszony voltak.

A helybeli gazdatársadalom sem akart kimaradni az általános kulturális felemelkedésből. A Magyaróvári Gazdasági Akadémia hatékony közreműködésével a századforduló végén, 1900–1901 téli hónapjaiban tartották meg az első, népies gazdasági tanfolyamukat. A tanfolyam előadásait a tanintézet tanárai és a Wenckheim-uradalom diplomás gazdatisztje, az ispán tartották. A március 17-i záróvizsgán az akadémia igazgatóján kívül még egy miniszteri biztos is jelen volt.

Ekkor már egyre-másra alakultak a felekezeti alapokon szerveződő egyesületek, mint a Római Katholikus és az Evangélikus Olvasókör. Az 1910 utáni háborús években a régi és az új egyesületek sorra szervezik adománygyűjtő, műkedvelő színielőadásaikat és báljaikat. A vármegyei ujság 1910 márciusában beszámolt arról, hogy a 15-i ünnepélyen a beszédek és szavalatok mellett Kurucvilág címmel egy helyi színművet adtak elő. A híradás szerint jól sikerült kísérlet után néhány évvel Boldini Rezső főjegyző Kovács Ferenc kollégájával megint tollat ragadott, a Rossz asszony című vígjátékszösszenetüket a lap le is közölte, előadásáról azonban már nem számolt be.

Az első világháború Lébényben is véget vetett a boldog békeidőknek. A sok veszteség után az itt élők nagyon lassan, nehezen találták meg régi önmagukat. Csaknem egy egész évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy újabb, kultúrát szolgáló egyesülés szülessen. A század húszas éveinek elején Simoncsits László igazgató-tanító kezdeményezésére a lébényi iparosok újjáalakították a település egyik legrégebbi és mindeddig leghíresebb szerveződését, a Lébényi férfidalárdát. Az együtténeklés örömét megismerő kórustagok elsősorban a helyi egyházi, nemzeti és közösségi ünnepeken léptek fel.

Ameddig a második világháború engedte, a dalárda munkálkodása töretlen volt, később azonban már a gyermekeket is be kellett vonniuk.

A nemzeti és keresztény szellem két háború közötti feléledését először Lébényben is az egyházak keretein belül szerveződött egyesületek jelzik. Az előző század végén a községi intelligencia által létrehozott olvasóegylet elevenedett meg a már említett római katolikus és az evangélikus olvasókörök munkájában. A vallásfelekezeti hovatartozás erre az időre azonban már nem volt kardinális kérdés: amíg a Népszövetséget a katolikus, addig a Leventeegyesületet az evangélikus tanító vezette. Az evangélikus egyház egyébként is aktívabb tevékenységet fejtett ki, jobban otthon volt a különböző lakosságrétegek körében, hiszen a szóban forgó egyesületen kívül másik ifjúsági közösséget és egy nőegyletet is működtetett. A római katolikus egyház csak az 1930-as évek elején szervezte újjá a maga egyesületeit. Külön színfoltot jelentett ezen a palettán a rövid életű katolikus legényegylet, a KALOT. Tevékenységéről a ma már időskorú volt tagjai elismeréssel emlékeznek meg. A leányok Kalász egyesületéről egy fotó is tanúskodik. A gyermekeket vallási buzgalomra és szellemre serkentő, nevelő Szívgárda iskolai keretek között működött.

Az alapítás szándéka szerint is politikamentes egyletek jóvoltából Lébényben még a második világháború idején sem nyílt tér a szélsőséges politikai erők előtt. Amint már a német lakosság kitelepítésénél szóltunk róla, a megkülönböztető előnyökkel járó Volksbund szervezése csődöt mondott a faluban. A leventegyesületi tagság ugyan kötelező volt a gyermekkorból még ki sem nőtt fiatalok számára, de a tanítói hivatást mélyen átérző leventeoktatók jóvoltából Lébényből nem vittek sem a frontra, sem nyugatra fiatalt, bár természetesen megtartották a kötelező, csütörtök délutánonkénti foglalkozásokat.

Nagyon népszerű volt viszont a községben az 1926-ban alakult községi futballcsapat. Kezdetekben a Sziget-dombon tartották mérkőzéseiket, amelyekre nemcsak a falubeliek, hanem a környék lakossága is kíváncsi volt. A csapat életrehívói és első játékosai Csepi János, Czank József, Fülöp Ferenc, Horváth Károly, Nemes János, Podráczky János, Rauchwalter József, Rozsonki Ferenc, a Simoncsits testvérek: László és József, Szebach Rudolf, valamint Vida Géza.

Községünkben sem csak a legénykorú férfiakat foglalta magába a Polgári Lövészegyesület a két háború között. Az itt is rendeletileg megszervezett egyesület mindössze öt évig működött, a második világháború elején életbe lépett új haderőtörvény, a folyamatos sorozások és a katonai kiképzés bevezetése miatt okafogyottá vált és meg is szűnt.

A község két világháború közötti egyesületi életéről a közösségek működéséről igen szűken számolnak be a kor dokumentumai, az egykori egyesületi tagok pedig az összejövetelekre már csak mint ifjúkoruk derűsebb óráira emlékeznek. Mindössze a műkedvelők előadásairól került elő néhány fotó. A még élő szereplők szerint a színdarabokat alkalmi baráti csoportok tanulták be Simoncsits László igazgató-tanító rendezésében, vezetésével.

A háború után, az ötvenes években részben a korszak „fényes szellőinek” sugallatára, részben pedig a hagyományok újraélesztésére Tarr János volt kántortanító gyermektagokkal alapította meg az Éneklő Családot. Az ebből kinőtt, vegyes karrá alakult második dalárda nagy dalostalálkozókkal, vendégszereplésekkel és állami kitüntetéssel fémjelzett emlékezetes korszaka 1962-ben kezdődött Markó Tibor tanár vezetésével. A Liszt Ferenc nevét viselő vegyes kar élén szerencsés módon váltották egymást a zeneileg jól képzett kántortanítókból lett karvezetők. Kivétel nélkül mindegyikükre szeretettel és elismeréssel emlékeznek a volt énekkari tagok. Jelenlegi vezetője, Borka Ferenc tanár a kórus országos, sőt európai hírnévre juttatásával szerzett érdemeket a község művelődési életének szervezésében. A hazai fellépéseken kívül már több európai országban is bemutatkozhattak. 1991-től a kórus egyletként működik Liszt Ferenc Dalkör néven.

Szintén az 1950-es években alakult és több mint húsz évig jó eredményekkel működött a néptáncegyüttes, Németh Ferencné irányításával női, férfi és vegyes csoportra tagozódva. Ugyancsak ezekben az években a különböző politikai akarat szerint létrehozott ifjúsági és felnőtt szövetségek mellett dolgozott az amatőr színjátszók csoportja, amelynek egyik bizonyítéka Szigligeti Ede A cigány című népszínművének 1950-beli előadásáról készült csoportkép. Ezzel a produkcióval bejárták a környező községeket, lovas kocsin szállítva a szereplőket és a kellékeket.

A község a Mezőgazdasági Múzeum szakértőinek segítségével 1980-ban Gazdálkodás a Hanság peremén a XIX–XX. században címmel állandó kiállítást rendezett be az Iskola utcai tájházban. A gyűjtemény az eredeti épületben (ma Falumúzeum) látható. Ez a kiállítás annak a helytörténeti-honismereti gyűjteménynek az anyagából nőtt ki, amelyet 1966 májusában nyitottak meg a gimnázium földszinti és emeleti csarnokában. A községben helytörténeti munkájával nagy tiszteletet kivívott, jó emlékezetű Németh Sándor tanár úr vezetésével a gimnázium és az általános iskola honismereti szakköre gyűjtötte össze az elismerésre méltóan gazdag tárgyi és írásos emlékanyagot, amely híven tükrözte a falu sok évszázados történetét.

A mai Lébény nagyközségben az énekkar mellett több, nagyrészt érdeklődési körök szerint szerveződő csoportosulást találunk: a legnagyobb taglétszámmal a horgászszakkör rendelkezik és működik galambászegyesület is. Jelentős munkát végeznek továbbá a nemes célokért dolgozó lakosok szervezetei, mint az Ifjúsági Egyesület Lébényért, az Orchidea Hagyományőrző Klub, a nyugdíjasok közössége, a Játékvár Egyesület Óvodai Munkát Segítő Szervezet és a Magyar Vöröskereszt helyi csoportja. Az Önkéntes Tűzoltó-egyesület és a Közösségi Sportkör Lébény Sportjáért Alapítvány mellett tartalmas tevékenységet fejt ki a Gyermekeinkért Alapítvány.