Századok setétségének indulván
Századok setétségének indulván
Amikor 1823-ban Ách László tiszteletes az egyház újonnan szerzett protocollumában hozzákezdett a laskói eklézsia „eredetéről, azolta volt sorsáról, mostani állapotjáról, épületeiről, s aztán a’ mennyit rész szerént a régi feledékenység rögzött homálya alól ki tapogatva, rész szerént a jelenvalókból felvéve” egyet s mást lejegyezni, azon szomorkodott, hogy odavesztek a régi matrikulák, „melyből nem keveset lehetne akkori idők homályából felderíteni”.
A kevés írott forrás dacára azonban megkísérelte összefoglalni és hátrahagyni Laskó és eklézsiája históriáját. „Századok setétséginek indulván tsak nem minden kalauz nélkül – jegyezte le –, olvasó maradék! azt hagyom rád, a’ mire tapogatódzva találok a mostoha idők vas fogai mindenbe belé harapván, tsak töredékeket hagytak; ne várd, hogy én ép egészre találjak, vedd jó néven, ha kevés is a mit előkereshetek.”
Kései utóda, Lukácsy Imre is sokszor az ő adataira támaszkodott, amikor 1913-ban nyomtatásban megjelentette a laskói református egyház történetét, amely tulajdonképpen falutörténet is. Nem titkolta írásának célját, sommásan úgy fogalmazott könyvecskéjének előszavában: „ha a jövőt akarjuk látni, a múltba kell tekinteni”.
Laskó népe maga is megkísérelt magyarázatot találni településének eredetére. A legelterjedtebb monda máig él: „Valamikor itt volt egy régi malom, és nagyon lassan dolgozott a malom, és arról elnevezték Lassúkának a malmot. És akkor a régi öregek, mikor jöttek ide Laskóra, jöttek ide Laskóra őrletni abba a malomba, és akkor kérdezték így a szomszédok: Na, szomszéd vagy sógor, vagy koma, hát hová mész? Azt mondja: Megyek a Lassúkára. Úgyhogy utóbb a falut is elnevezték Lassúkának, mivel szerettek mindent megbecézni. Később akkor lett Laska, végül lett Laskó. Na most legújabban Lug. Így kapta a nevét. Mert valamikor a Dunának nem volt meg az eredeti medre, amin folyott, hanem itt a kertek alatt folyott el. Akkor még nem volt kibágerozva (kikotorva – L. K.), kiásva, ugye, arra levezetve, arra nem volt meg a töltés, és ez minden évben kiöntött. És akkor azért itt lent folyott el a kertek alatt a víz. Úgyhogy a templomnál volt a kikötő.”
A régi névmagyarázó monda nem nyújt kézzelfogható fogódzót a település nevének eredetéről, keletkezéséről. A régmúltról azóta sem oszlott el a sűrű homály.
Hogy az ember már régtől fogva kedvére valónak találhatta a vizenyős-lápos területből kiemelkedő magaslatot – melyet az itt élők templomdörömbnek neveznek –, azt a néhány, véletlenül előkerült, a neolitikumból származó pattintott és csiszolt kőszerszám tanúsítja. Az 1985 és 1987 közötti, tájékozódó jellegű régészeti feltárás nyomán kiderült, hogy a laskói föld mélye rézkori leleteket, a badeni kultúrához tartozó népességtől származó tárgyakat is őriz: egy, a korszak kései szakaszából származó rézfejszét ástak ki. A régészek szerint Laskó a szomszédjaival együtt fontos bronzkori település. Temetőlelőhelyéről egy különlegesen szép antropomorf és egy zoomorf, a Bijelo brdó-i kultúra mészberakásos kerámiaszobrocskája került a felszínre. Laskó földje a Krisztus előtti III. században megjelenő kelták kultúrájának nyomait is őrzi.
A rómaiak már több jelet hagytak maguk után. A Krisztus előtti I. század végén hódították meg a Drávától délre fekvő területeket, sőt benyomultak az ettől északra eső vidékekre is. Pannóniát Augustus császár (Krisztus előtt 27–Krisztus után 14) idejében Krisztus előtt 12 és 9 között hódította meg Róma. Trainaus császár (98–117) alatt a területet két részre osztották, Superior (Felső-) és Inferior (Alsó-) Pannoniára. A Drávaszög az utóbbi közigazgatási egységhez tartozott.
A katonai megszállás súlypontja csak az I. században tevődött át fokozatosan a Duna vonalára. Ebben az időszakban építették ki azt az erődítményrendszert, amelynek célja végső soron Itália védelme volt. A Duna bal partján ugyanis harcias, barbár törzsek éltek, amelyek állandóan veszélyeztették a Római Birodalmat.
Az Eszékről – római nevén Mursáról – kiinduló hadi út (mely Bellyén, Várdarócon, Laskón, Hercegszöllősön, Vörösmarton és Kiskőszegen keresztül a Duna mellett haladt) a Buda felé kanyargó limes mellett feküdt. Az Ister régi medre mentén a két szomszédos falu, Várdaróc és Hercegszöllős között a legkiemelkedőbb ponton álltak Laskó házai: keleten, délen és nyugaton is mély völgy húzódott, mely sáncszerűségével természetes akadályát képezte a domb megközelítésének. Pontosan ezért épülhetett rá az a római erősség, amelyben valaha határőrség állomásozott. Az utóbbi létszáma mintegy két cohors, azaz körülbelül hétszáz fő lehetett.
Építésének ideje valószínűsíthető: a limest Traianus császár építtette, a vár is hozzávetőlegesen a katonacsászár uralkodása idején, az I. század első két évtizedében készülhetett. A feltételezést az ebből a korból származó pénzleletek erősítik meg.
Amikor a XVIII. században bővítették a laskói templomot, előkerült egy római feliratos kő, amelyet az akkori lelkész nagy gondossággal a templom külsejébe falaztatott. Hogy kiderítse korát, a neves műfordító, akkoriban laskói lelkész, Ács Zsigmond (1819–1887) levélben megkereste Rómer Flóris nagyváradi apát-kanonokot, az ismert régészt, akitől tanácsot kért. (A levél szövege a Függelékben olvasható.)
A nevezetes római leletnek a teljes felirata a következő: SACRVM DVS MAGNIS MAIORIBVS ET SANCTISSIMAE SANTCTITATI VLP. M. F. F., azaz V(OTVM) L(IBEVUS) P(OSVIT) M(ARCVS) F(ELIX). Jelentése: A nagynál nagyobb isteneknek és a legszentebb szentségnek szentelve. Az Ulp. M. F. F. rövidítés jelentése: Fogadását örömmel megadta Marcus Felix.
Az egyik magyarázat szerint a fogadalmi oltárkövet Ulpius Marcus állította vagy állíttatta. Mivel VLP betűi nincsenek elválasztva, akár egy név is lehet – de rövidítve. A rövidítés lehetséges feloldása: M=Marcus, F=faciendum, F=fieri. Sőt az sem elképzelhetetlen, hogy a tábla Traianus emlékét őrzi, akinek mellékneve Ulpius Marcus volt.
Laskó római neve Albano, Fröchlich Róbert szerint onnan kapta, hogy váracskájában dalmata-albán lovasság állomásozott. Hogy meddig létezett ez az erősség, nem tudjuk. Valentinus császár 369-ben még kijavíttatta a Duna mente őrhelyeit, s az ezek által védelmezte út, a „köldökzsinór ” akkor még elvezetett az örök városba, Rómába. A birodalom az V. század elején feladta Pannónia nagy részét, több mint négyszáz év után.
Antropomorf szoborlelet elő- és hátoldala
A templom északi oldalába falazott római fogadalmi kő és az 1475-ös évszámot viselő sanctuarumtöredék
