Logcho, Lusko, Lazko

Teljes szövegű keresés

Logcho, Lusko, Lazko
Pannóniából a római műveltséggel együtt a korai kereszténységet is elsodorta a népek áradata. Nem lehet tudni, hogy a Drávaszög népe először mikor találkozhatott az új vallással. Nyilván igen korán, hiszen annak a vidéknek, Pannóniának volt része, melyet Krisztus után 50–60-ban Kelemen társaságában végigjárt Péter apostol. Laskó mindössze egyórányi járóföldre fekszik Mursától, ahol Apollinarius már az első században egyházat alapított. Ha nem is ebben a megyében, de a közelében hirdette Pál apostol is az evangéliumot, s „így az életadó tudomány forrásvize könnyen elszivároghatott” a Drávaszögbe.
A limes nem bizonyult elég erősnek ahhoz, hogy feltartóztassa a beözönlő hunokat, gótokat, avarokat és a többi népet. Hogy a magyarság miképpen szállta meg Baranya déli részét, a Duna és a Dráva szögét, az homályba vész, de az bizonyos: jó ideig egymást váltó népek és kultúrák színpadává vált a táj. Anonymus és a krónikák is hallgatnak a honfoglalás itteni körülményeiről.
Egyetlen olyan nemzetséget – a Kán törzsököt – tart számon a szakirodalom, amelynek Baranya vármegyén kívül másutt nem volt ősi birtoka. Az erdélyi Gyula fiainak, Bojának és Bajnának a rokonságából eredeztethető, akiket Szent István király (1000–1038) telepített Magyarországra. Országlása idején talán Vörösmart, Hercegszöllős és Laskó, esetleg Kopács voltak a Drávaszögben azok a települések, ahol a szent életű uralkodó rendeletére az alattvalók a kilenc környező falu segítségével először építettek kőtemplomot. Erre a feltételezésre azonban nincs más kézzelfogható bizonyíték, csak az, hogy előnyös volt a fekvésük, és természetes központnak számítottak. Mindegyikük a római limes fontos helye volt kőből rakott erősséggel, amelyek a későbbiekben éppen templomok építőanyagául is szolgálhattak.
Egy 1212-ből származó oklevél Laskót „terrea eccl-e de saxard”-ként említi, a szekszárdi apátság birtokaként tartják nyilván. Három évtized múlva, az 1241–1242. évi tatárdúláskor a Drávaszögnek ebben a térségében is nagy a pusztulás. Hogy Laskóval mi történt, nem ismert. A szomszédos Kopács azonban lakatlanná vált.
Egy 1264-ben kelt oklevélben Laskót újból a szekszárdi apátság birtokaként említik. A falu nevét hol Logchónak (1264), hol Luskónak (1332) írják. A Baranya vármegye délkeleti szegletében épült település 1455-ben „oppidum”, azaz mezőváros, s Lazko formában írták le a nevét. Városi rangú helység lehetett, erre az is utal, hogy templomát újjáépítették, ennek gótikus stílusban faragott köve fennmaradt. Egy sanctuariumi zárókőre korai arab számjegyekkel az 1475-ös évszámot vésték a kőmegmunkáláshoz jól értő mesteremberek.
Az akkori fényűző szentegyház melletti ferences kolostor iskolája készíthette fel az alapismeretekből azokat a fiatalokat, akik eljutottak innen Európa számos nevezetes egyetemére. Ez a szellemi műhely – melynek nyomát elsöpörte a történelem – olyan, tudományokhoz vonzódó magatartást és igényességet alakított ki környezetében, amely folyamatosan áldozatot hozott iskolájának működtetéséért.
Az itt élők hajlandónak mutatkoztak minden új érték befogadására. Amikor a XV. században a reformáció tanainak első magvait körükben elvetették, azonnal felismerték: belőlük az anyanyelvű kultúra hajtásai növekedhetnek. S hogy ez így legyen, mindent elkövettek: a reformátor Sztárai Mihály leghűségesebb követőivé váltak.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT