Román egyház, román iskola | Száz Magyar Falu

Román egyház, román iskola

Kétegyháza egyik megkülönböztető sajátossága, hogy vegyes nemzetiségű összetételének megfelelően négy vallás hívei éltek itt együtt. Ez az egyedi vonása mind a mai napig megmaradt. A XVIII. század elején érkező görögkeleti vallású, román anyanyelvű népesség szinte betelepedésével egy időben megalapította görögkeleti egyházát. Az utóbbi évek kutatásai alapján ma már tudjuk, hogy 1718-ban egy György nevű lelkészük is volt. Első templomuk 1779-ben még megvolt, amikor mellette már felépült a ma is álló új szentegyház. 1748. szeptember 28-án a vármegyének készült földesúri kimutatás szerint Kétegyházának négy szkizmatikus lelkésze volt. A görögkeleti egyház az anyakönyvezést 1779-ben kezdte el.

Kétegyházán az első román felekezeti iskola 1793-ban nyílt meg, amit a tanító ránk maradt fizetési könyvéből tudunk: „a községi eljáróság fogadta fel Ioan Pop Oltean magisztert tanítónak, hogy addig is, amíg meg nem érkezik a felsőbb utasítás, szerződést kötöttek a tanítóval, amely szerint 30 forint készpénz fizetése legyen”. 1820-ban 34, 1826-ban 28, 1852-ben 68, 1893-ban pedig már 418 fő járt iskolába – folyamatos a növekedés. Az Aradon 1812-ben megnyílt tanítóképzőben egyre több román anyanyelvű nyert képesítést. 1812–1822 között Kétegyházáról Şipoş Demetriu 1818-ban, Abrudan Nicolae 1826-ban, Balint Petru 1856-ban és Suciu Ecaterina 1882-ben szerzett tanítói oklevelet.

A források szerint a kétegyházi görögkeleti felekezeti iskola részére 1811-ben egy házat béreltek, 1820-ban felépült saját háza is. 1836-ban népiskolát kapott a falu, majd 1840-ben újjáépítették a régi iskolát.

Figyelemre méltó, hogy Kétegyházán 1872-ben működött egy esti felnőttiskola, ahova összesen harminc felnőtt iratkozott be, 1873-ban pedig 24 felnőtt tanult meg írni-olvasni és számolni Petru Chirilescu tanfelügyelő irányításával. 1896-ban a görögkeleti egyház fölépített egy leányiskolát, amely 1911-ig működött. Közben 1891-ben Kétegyházán megnyílt az első óvoda, amely magánjellegűként működött 1902-ig, amikor is átvette a község, majd 1911-ben állami kezelésbe került. 1912-ben felépült a második községi óvoda. Az első állami iskola három tanteremmel 1910-ben kezdte meg működését.

A kétegyházi görögkeleti felekezeti iskola tanítói időrendben a következők voltak: Ioan Oltean (1793–1795), Mihail Ardelean (1795–1799), Petru Toth (1799–1801), Ioan Marcovici (1801–1806), Simion Tulcan (1806–1807), Gavril Sarca (1806–1810), Ioan Findila (1810–1820), Florian Horsa (1820–1828), Vasile Micsia (1828–1833), Teodor Molnár (1833– 1835), David Bercea (1835–1840), Constantin Silághi (1848–1849), Teodor Morar, Teodor Bercea, Ioan Bota, Ioan Albu, Demian Mihuţ (1850– 1851), Ioan Suciu (1852–1886), Toma Benchişan (1877–1891), Ştefan Dolga (1886), Georgiu Barabas (1891–1892), Traian Tabic (1905–1918), Ştefan Puta (1915–1916), Valéria Maghiar (1915–1918).

A leány népiskolában 1896–1922-ig Octavian Deseanu, Talida Jucos, Sofia Sabău, Sofia Dimitresc, Helena Murgu és Eugenia Tasic tanítottak. Az első világháborút követően rajtuk kívül Aurelia Cîmpean és Miskucza Péterné.

Ebben a korszakban a tanítók továbbképzését kétféleképpen oldották meg, tanítói konferenciák megtartásával, illetve tanítói egyesületek működésével. 1872-ben jött létre az Arad Megyei Esperességek Felekezeti Iskoláinak és Tanítóinak Egyesülete. Tagja volt a kétegyházi iskola – és a tanítói. Az egyesület legfontosabb célja a népi oktatás és a tanítók anyagi helyzetének javítása. Nyugdíjalapot hozott létre, amelyből a népkönyvtárakat is támogatták.

1879-ben Kétegyházán is megalapították az iskolai könyvtárat. Ehhez sokan pénzadománnyal és könyvvel járultak hozzá, mint például Petru Chirilescu protopresbiter kettő, Petru Suciu ügyvéd egy forinttal és tizenöt kötettel, Mihai Ardelean lelkész egy, Gheorghe Chirilescu lelkész ugyancsak egy forinttal és ötven kötettel, Alexiu Popovics jegyző és Szekér Mihály két-két, Szabadosné és dr. Popovics egy-egy forinttal, Iosif Ioan Ardelean két forinttal és hét kötettel, Isaia Bosco másodjegyző, Maria Ardelean és George Borbil helyettes jegyző egy-egy forinttal, T. Benchişan docens ötven, Hajdú János negyven, Onuţiu Grósz és George Muntean húsz-húsz, Mihai Bálint tíz, Dunka Lajos, Moise Olariu, Petru Poptilican és Ioan Suciu húsz-húsz, Szekér Károly huszonöt, Vozák Kálmán, Dunka Árpád, Ştefan Grósz és Vasile Sabău húsz-húsz krajcárral. A helyi Román Görögkeleti Ének- és Dalegylet, valamint a Román Olvasóegylet az általuk szervezett szavaló-, ének- és dalkoncertek bevételét ajánlották fel.

A tanítók továbbképzését elősegítendő konferenciákat Kétegyházán is szerveztek 1882-ben, 1896-ban és 1912-ben. Ezeken az összejöveteleken referátumok alapján beszámoltak az iskolai oktatásról, a tanítók helyzetéről, illetve gyakorlati leckék bemutatásával továbbképzésükről is gondoskodtak a szervezők. A konferencián részt vevők a községben kerültek elszállásolásra, erről az esperesség gondoskodott a helyben lévő tanítók és lelkészek segítségével. Az előadások nemegyszer a templomban kerültek megtartásra, majd publikálásukról is gondoskodtak.

A román görögkeleti egyház vezetése rendszeresen karbantartotta, gazdagította intézményeit, 1796-ban például egy harangot öntetett. A templomról a hagyomány azt tartja, hogy Milováról hozott kövekből épült fel, és hogy 1893-as formáját már az 1840-ben történt felújításkor nyerte el. 1802-ben egy Lupu nevezetű cigány megöntötte az egyház harmadik harangját. A templom körüli kerítés már 1853–54-ben felépült mintegy nyolcvanegyezer téglából, melynek összköltsége akkor 2320 forint volt, majd 1861-ben toronyórát helyeztek a toronyra, hatszázötven forintba került. 1862-ben a templom befedése négyszázkilencven forintot igényelt.

1863-ban a ministráns gyerekek által okozott tűz következtében leégett a templom szentélye és benne könyvek, csillárok, miseruhák. 1868-ban állították helyre ezerkétszáz forintért, majd 1872-ben belülről kifestették a templomot. A gyakori tűzesetek kivédésére 1873-ban bádoggal fedték be a templomot, a toronyra pedig villámhárítóval felszerelt keresztet helyeztek. 1886. május 13–25. között a helyére került a legnagyobb harang, amely a közösség pénzén készült el, „Öntötte Hőning Frigyes Aradon, Petru Chirilescu esperes, Michail Ardelean kiváló lelkész és Iosif Ioan Ardelean lelkész idején” felirattal. Ugyanabban az évben Ioan Buşigan és felesége, Floarea Bandula a templom előtt márványkeresztet emeltetett halottaik lelki nyugalmáért.

Szinte teljességgel rekonstruálni tudjuk az egyházban szolgált lelkészek sorát: György (1718–1748), Gligor (1720–1749), Petru Petrovici (1733– 1780), Florian Popovici (1745–1775), Chirila (1754–1778), Mihail Ardelean (1775–1831), Simion Popovici (1775–1823), ifj. Simion Popovici (1779–1801), Vasile Popovici (1801–1831), Teodor Ardelean (1821–1853), Ştefan Adoc (1829–1837), Petru Chirilescu (1838–1863), Mihail Ardelean (1841–1882), Gheorghe Chirilescu (1864–1882), Josif Ioan Ardelean (1875– 1920), Vasile Beleş (1884–1928), Ioan Borza (1927–1970), Petru Miscuţia (1931–1981), Alexandru Şereş (1982–1986), Florin Oltean (1993–).

A lelkészek mellett említsük meg a kétegyházi görögkeleti román egyház gondnokainak nevét is, bár a felsorolás korántsem teljes: Georgie Nicolau Passali (1788–1817), Nicolau Passali (1818–1832), Gavril Muntean (1833– 1839), Ioan Tărian (1840–1842), Gavril Muntean (1842–1843), Ioan Pop (1844–1845), Michail Ardelean (1846–1850), Ioan Bălaş (1851–1854), Gavril Muntean (1855–1857), Ştefan Săcan (1858), Teodor Şimonca (1859), Petru Popa (1860–1861), Teodor Balint (1862–1863), Georgiu Sirbuţ (1864–1867), Petru Berbecar (1868), Georgiu Gros (1869–1874), Ioan Muntean (1875–1892).

A rendelkezésünkre álló adatok szerint 1891–1893 között az egyházközségi tanács tagjai voltak: Iosif Ioan Ardelean, Vasiliu Beleş, Ioan Muntean, Ştefan Tărian, Ioan Hodageu, Petru Santău, Vasiliu Gros, Georgiu Balint, Georgiu Stan, Ioan Sălăgean, Georgiu Borbil, Teodor Buşigan, Ioan Muntean, G. Moise Santău, Michail Gancea, Georgiu Santău, Michail Sabău, Ioan Selegean, V. Georgiu Băndula,Teodor Şipos, Ştefan Crişan, Georgiu Stan, T. Vasiliu Abrudan, Petru Santău és Ştefan Gros.

Miután a templom már 1840-ben elnyerte mai formáját, a legutóbbi jó másfél évszázadban csupán külső és belső renoválások, festések, mázolások követték egymást. 1959-ben került sor a teljes belső felújításra, festésre, majd 1974-ben a külső renoválásra, és legutóbb 1998-ban fejeződött be a templombelső újrafestése. Ez alkalommal kicserélték a templom régi ikonosztázának vászonra festett ikonjait is. A hagyománnyal szakítva a templombelső falaira és mennyezetére is freskók kerültek. A régi templombelsőre már csak a széksorok és az ikonosztáz fából esztergált része emlékeztet, festése teljesen újszerű, ikonjai az ortodoxia által megkövetelt rendben követik egymást.

Déli fala mellett kereszt található a következő felirattal „Cristina Ardelean, născută Gheorghievici, preoteasă 1821–1867”. Azaz: „Cristina Ardelean született Gheorghievici papné 1821–1867”, akit a templom mellé temettek el.

A templom szabadon álló egyhajós épület, huszonöt méter hosszú, szélessége tíz, belmagassága hat méter, a tetőrésszel együtt tizenkét méter magas, a tornyán lévő kereszt 28 méter magasan áll. Belső felépítése követi a klasszikus ortodox templomok tagozódását. Három fő része: az előcsarnok, a templomhajó és az oltár. Mindkét bejárata előtt egy-egy négyszer három méteres belépő található. A templom déli és északi falán három méter magasságban négy-négy ablak nyílik színes üvegezéssel. Az építmény belsejében a főbejárat fölött van a balkon, falán Jézus csodatételeinek jeleneteivel. A templom mennyezetén hat különálló jelenet látható a Megváltó életéből időrendi sorrendben. Közepén a Szentháromságot jelenítette meg a festő a három angyal képében. Majd a Pantokrátort és az Istenanyát gyermekével. A királyi ajtón az angyali üdvözlet és az utolsó vacsora képe látható. Fölötte az Úr feltámadásának jelenete a tizenkét apostoltól övezve. A diakónusi ajtókon István és Laurenţiu archidiakónusok képe. A püspöki trónus fölött Szent Miklósé, a második trónus fölött az Istenanyáé. Az oldalfalakon Constantin és Elena, Cuvioasa Paraschiva és Szent Minea, Szent György, Szent Demeter, Szent Teodor sorakoznak, valamint az utolsó vacsora jelenete.

Az előcsarnokot a templomhajótól, azaz a nőket a férfiaktól egy méter magas kőfal választja el. Mint minden ortodox templomban, a legjellegzetesebb rész az ikonosztázion, azaz a képfal, amely elválasztja az oltárt a templomhajótól. Sajnos a képfal rózsafejes aranyozott fafaragványait készítő mester neve ismeretlen, de munkáját ma is őrzi a templom: az 1998-ban Bue Florian aradi egyházi festőre bízott belső felújítás alkalmával csak az ikonokat cserélték ki.

A liturgikus szimbolikában az oltárasztal jelképezi az utolsó vacsora asztalát, Krisztus sírját, a Bárány trónját. Felületét fehér terítő borítja, emlékeztetőül Krisztus halotti leplére. Rajta az antimenzion látható, egy még kisebb terítő, amely Jézus sírba tételét ábrázolja, és amely nélkül egyetlenegy ortodox istentisztelet sem végezhető el. A vászon hátoldalába szent ereklyeként mindenkor valamely szent csontmaradványainak néhány darabkáját varrják be.

A kétegyházi román görögkeleti egyház legértékesebb tárgyai közé sorolandó a Daniil metropolita által 1723-ban nyomtatott evangélium két példánya. Mindkettőben bejegyzések találhatók, amelyek tovább növelik értéküket. Az egyház régi könyvei közé tartozik még két, ószláv betűkkel írt román nyelvű szertartáskönyv, egy molitvelnik, amelyet Rîmnic püspöke, Inochentie nyomtatott 1730-ban, továbbá egy Climent püspök által 1745-ben kiadott másik. A molitvelnik imádságoskönyv, amely tartalmazza a szentségek, a temetkezések és a halotti misék szertartásrendjét, valamint a különféle szenteléseket és imádságokat.

A kétegyházi román görögkeleti egyház 1920-ig a kisjenői esperességen keresztül az aradi román ortodox püspökséghez, azaz az aradi ortodox püspök protopresbiterátusa alá tartozott. 1920 után merőben új helyzet állt elő: kánoni pozíciója a két világháború közötti időben mindvégig bizonytalan volt. A kétegyházi parókiának nem volt, nem lehetett hivatalos kapcsolata romániai egyházi főhatósággal.

1921. május 16-án az állami kisebbségi kormánybiztosok közül először a románt nevezték ki dr. Siegescu József pápai prelátus személyében, a budapesti tudományegyetem román nyelv és irodalom tanárát. Feladatai közé tartozott a románok támogatása gazdasági ügyekben, a görögkeleti és görög katolikus egyházi ügyek intézése, a román iskolák tankönyvellátása, a magyarok és a románok közti érintkezés megkönnyítése. A levéltári forrásokból azonban kiderül: a kormánybiztost valójában nem azért nevezték ki, hogy a rábízott román kisebbség védelmére hozzon intézkedéseket, hanem, hogy asszimilálódásának folyamatát felgyorsítsa.

1920-ban Magyarországon a kétegyházi Vasile Beleş lelkészen kívül összesen még három román lelkész teljesített szolgálatot. Minthogy ilyen kevesen voltak, nem tudtak eleget tenni a román nyelvű hitélet igényeinek valamennyi – összesen 21 – görögkeleti parókián. Éppen emiatt ebben az időszakban sokan áttértek a baptista vallásra.

Az ortodox egyházközségek folyamatosan kérték Siegescu kormánybiztost, hogy a magyar kormány tegye lehetővé romániai lelkészek számára az egyházi szolgálatot, valamint azt, hogy kaphassanak román nyelvű egyházi irodalmat. Sorra érkeztek a panaszos levelek arról az általános tendenciáról, hogy lefoglalják a paplakokat vagy hogy az iskolákat megszállta a helyi csendőrőrs.

A tanítók és lelkészek állandó megfigyelés alatt álltak. Azt is figyelték, hogy hoznak-e határon túlról származó kiadványokat. (A gyulai rendőrség kapitányának Békés vármegye főispánjához intézett 1925. június 30-i bizalmas jelentésben olvashatók ilyen tartalmú feljegyzések.)

A rendezetlen egyházi helyzet miatt a megmaradt kevés ortodox lelkész kereste a megoldást. 1927-től egy magyarországi román ortodox püspökség felállítására történtek kezdeményező lépések. A vezető szerepre Simion Cornea battonyai lelkész vállalkozott. 1927. október 11-én Békéscsabán az ortodox egyházközségek értekezletet hívtak össze. Kimondták a román esperesi adminisztrátor megválasztásának, illetve egy egyházmegyei konzisztórium felállításának szükségességét.

A tanácskozáson négy pap vett részt: Vasile Beleş Kétegyházáról, Simion Cornea Battonyáról, Gheorghe Buha Magyarcsanádról és Toma Ungurean Gyuláról. Jelen volt több világi képviselő is, szinte az összes románok által is lakott településről hárman-négyen. Az elnöklő Vasile Beleş előterjesztette a konkrét javaslatokat: ki kell nevezni egy esperesi adminisztrátort (székhelye Gyula városa lenne), továbbá az egyházmegyei összes ügyek ellenőrző vezetésére és felülbírálására fel kell állítani egy konzisztóriumot Békéscsaba székhellyel. Amíg a magyar kormány határozatot nem hoz ebben a kérdésben, választott bizottságot hoztak létre, amely felhatalmazást kapott: tárgyaljon a kormánnyal a magyarországi román egyház helyzetének rendezéséról, és terjessze fel a békéscsabai értekezleten megvitatott javaslatot. Tájékoztató levelet küldtek a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba, amelyet Beleş Vazul kétegyházi, Cornea Simion battonyai, dr. Emandity Virgil gyulai ügyvéd, Mundruczó Péter egyházi alelnök és Grósz György kétegyházi földbirtokos írt alá. A miniszterelnökség a levélre reagálva azt az álláspontot képviselte, hogy a békéscsabai értekezlet nem volt jogosult a szervezési munkára.

Kétévnyi várakozás után, 1929. július 25-én újra összehívták a magyarországi román ortodox papok kollégiumát. Az értekezletre azért került sor, mert az 1928. évi román kultusztörvény kimondta, hogy a magyarországi egyházközségek nem tartozhatnak a romániai püspökök joghatósága alá. Ez az értekezlet sem hozott különösebb eredményt.

1932. február 29-én Kétegyházán kimondták az esperesség létrejöttét, melynek élére Simion Corneát választották. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium ezt a határozatot is semmisnek nyilvánította. 1934. június 24-én Gyulán közgyűlést tartott a román görögkeleti egyházközségek képviselőiből alakult zsinat, amely átalakult a magyarországi görögkeleti románok nemzeti kongresszusává. Kimondták, hogy a magyarországi román ortodox egyház nem érheti be egy esperességgel, független püspökséget kell létrehozni, melynek élén püspöki konzisztórium állna. Hogy ezt megtehessék, a magyarországi román görögkeleti egyházközségeket négy esperesi kerületre kell felosztani.

A kongresszus kimondta a négy esperesi kerület létrejöttét: Gyula mellett Kétegyháza, Méhkerék és Budapest központtal. Az esperességi kerületek működni kezdtek, amiről értesült a kultuszkormányzat is, és hallgatólagosan tudomásul vette.

1940-ben készült el a Tervezet a magyarországi görögkeleti román egyházakban a magyar liturgia bevezetéséről című dokumentum. A tervezetben stratégiai sorrendet állítottak fel, és statisztikai adatokkal alátámasztva körvonalazták a különböző községek, az ott hivatalban lévő lelkészek helyzetét. Megállapították például, hogy a legnagyobb százalékban Méhkeréken és Kétegyházán beszélnek románul. A tervezethez készült jelentés szerint „Kétegyházán Borza János ottlakai születésű, 38 éves, nős, családos és Miskucza Péter gyulai születésű, nős, családos lelkészek”. Kiderül az is, hogy Kétegyházán az egyház ügyeire a legnagyobb befolyással Grósz György ottani földbirtokos bírt, aki folyamatosan részt vett a román ortodox egyház szervezésében, és jó viszonyban állt gróf Almásy Dénessel. A tervezet szerint Kétegyházán akkor négyezren görögkeleti vallásúak, akiknek 98 százaléka román anyanyelvű. Végül csak 1946. március 27-én jött létre Gyulán a magyarországi román ortodox konzisztórium, amelynek vikáriátussága négy esperesi kerületre osztva működött az 1997-ben létrehozott püspökség megalapításáig.

A konzisztórium volt a vikáriátusság végrehajtó szerve, amely felügyeleti tevékenysége mellett a pasztorális, misszionáriusi és ökumenikus feladatokat is ellátta. Kétegyháza a negyedik esperesi kerületet alkotta, hozzá tartozott Elek, Lőkösháza, Battonya, Magyarcsanád, Kétegyháza, Pusztaottlaka. A magyarországi román ortodox püspökség létrejötte után is megmaradtak az esperesi kerületek, azonban egyházügyi szempontból a püspökség közvetlenül a bukaresti pátriárka fennhatósága alá tartozik.