Nemzet, nemzetiség, háborúk

Teljes szövegű keresés

Nemzet, nemzetiség, háborúk
A XIX. század közepére Magyarország lemaradt a nagy nyugati nemzetek fejlődése mögött, nem volt jelentős még az ipara és kereskedelme, a lakosság többségében naturálgazdálkodást folytatott. Megjelent azonban már a terménygazdálkodásból a piacra termelésre áttért birtokos, a céhkeretekből kitörő, gyárakat létesítő magyar és magyarosodó kereskedő, a városba költöző zsellérekből kialakuló magyar proletariátus. A negyvenes évek magyar feudalizmusán belül már jelentkeztek a fejlődő kapitalizmus jelei, érlelődött a változás.
A magyarországi románok ebben az időben már a román ortodox egyházi függetlenség kivívása érdekében folytatott ellenállás mellett kötelezték el magukat. A szerb ortodox hierarchia elnyomó tevékenysége állította őket a magyarok mellé Aradon, Gyulán, Kétegyházán. Pomutz György (Gyula, 1818–Szmolenszk, 1882), aki 1848-ban otthagyta a jogászi karriert Pesten, szülővárosába utazik, hogy a román lakosság körében hirdesse a forradalom és szabadság eszméit, személyesen toborozva Gyula és Kétegyháza román parasztjai között eléri, hogy egyre többen léptek be a forradalmi hadseregbe. (Pomutz Gyuláról Komáromba ment, és részt vett Klapka összes csatájában. Klapka kapitányként nevezte ki a város rendőrfőnökévé. A forradalom bukása után Ujházi László emigráns csapatához csatlakozva Amerikába utazott, ahol letelepedtek, megalapítva New Budát, majd végigharcolta az észak-amerikai polgárháborút. Érdemei elismeréseként 1866-ban Andrew Jonson elnök tábornokká és szentpétervári konzullá nevezte ki.)
Az aradi román ortodox egyházmegye – ehhez tartozott a kétegyházi román ortodox egyház is – április 24-i körlevele üdvözli a szabad hazát és annak szabad polgárait, és a magyarországi ortodox románok ügyeinek megtárgyalására nemzetgyűlést indítványoz Aradon vagy Temesváron.
A jobbágyfelszabadítás és a szabadságharc után többé nem lehetett visszaállítani a régi agrárviszonyokat. I. Ferenc József 1849. július 7-én kiáltványban erősítette meg az úrbéri terhek eltörlését. Kétegyházán az 1854–55-ös években hajtották végre a legelőelkülönítést, ekkor jött létre az új helyzetet hivatalosan is rögzítő úrbéri örökegyezség. Miközben a jobbágyok szabaddá válása kétségtelenül érzékeny csapást mért a feudális birtokrendszerre, a parasztság szempontjából félmegoldás volt, mert kevés lehetőség nyílt egészséges, jól gazdálkodó kisbirtokok kialakítására.
Az alföldi falusi élethelyzetet illetően nem hozott javulást az 1867-es kiegyezés sem. Továbbra is megmaradt az az alapvető probléma, hogy a fejlődő mezőgazdasági országban a termelés gyors fejlődésre képes kapitalista alapokra helyezését gátolták a hűbéri rendszer maradványai. Kétegyházán a mezőgazdaság kapitalizálódásának egyik jeleként 1850 körül az Almásy-uradalomban ugyan kisebbfajta cukorgyárat állítottak fel, ez azonban nem bizonyult életképesnek.
1853-ban kolerajárvány sújtotta a községet, amely majdnem két hónapig szedte áldozatait: 93-an hunytak el. Az 1858. évben újabb csapás érte Kétegyházát. Tűzvész következtében leégett az uradalmi kastély a római katolikus templommal és a hozzá tartozó épületekkel. A kár százezer forintra rúgott. Még ez évben tagosították a község határában lévő földeket.
A polgárosodásnak, a fejlődésnek talán egyetlen igazán látványos jele az állami vasút megjelenése a községben, 1858-ban. A vasút, bár korlátozott számban, de új munkalehetőséget is biztosított a kétegyháziak egy részének. 1884-től működik a telefon a község belterületén. Már 1860-tól bevezették a hétfői hetipiacot.
A lakosok elsősorban növénytermesztéssel foglalkoztak. A kétegyházi búza kitűnő, acélos, magas sikértartalmú volt. Árpa csak kisebb mennyiségben, kukorica viszont jelentős területen és jó minőségben termett. A zabot csupán helyi használatra, repcét ritkán, lent keveset, kendert is csak házi használatra termeltek. A földek tagosítása után, minthogy szinte nem maradt legelő, a legeltetést és a szénát igyekeztek pótolni a lucernafélékkel. A cukorrépa kiterjedt termesztése Nicolau Serb jegyzőnek köszönhető. A gyümölcs- és zöldségtermesztés meg a méhészet mértéke igen kicsi és jelentéktelen volt.
A XIX. század utolsó évtizedére az Arad megyei agrárproletárok mozgalmaiba az elnyomott Békés megyei, köztük a kétegyházi parasztok is bekapcsolódtak. A kétegyházi szegénységre különös hatással voltak a közeli battonyai 1891. évi parasztmozgalmak. A XIX. század végén Aradon erősödött a szociáldemokrata párt szervezkedése. E párt első kétegyházi szervező gyűlését 1903. július 19-én tartotta településünkön. Grósz Onucz és kétegyházi társai július 7-én kelt beadványukban bejelentették a járási főszolgabíróságon, hogy 19-én mit tervez a szociáldemokrata párt a kisgazdák és a munkások helyzetének megvitatására, illetve hogy sajtóprogram tárgysorozattal szervező népgyűlést kíván tartani. A főszolgabíró jelentése szerint mintegy kétszázötven-háromszáz főnyi hallgatóság vett részt a gyűlésen, amely fegyelmezetten hallgatta végig Weisz Ármin aradi iparos ismertetését a szociáldemokrata párt programjáról. Kétegyházán ezután egészen az első világháború végéig nem volt újabb szociáldemokrata szervezkedés.
Nagyobb hatása volt a kétegyházi szegényparasztságra a békéscsabai Áchim L. András mozgalmának. Áchim parasztpártjának sok szlovák, német és román anyanyelvű tagja is volt. A más nemzetiségű parasztokat agrárprogramján kívül az is vonzotta pártjába, hogy ellenezte a nemzetiségek jogait korlátozó szűk látókörű nacionalista politikát. Bizonyította ezt az is, hogy Áchim programját az 1908-as kongresszusra készülve román nyelven is kinyomtatta ötvenezer példányban, és ebből több száz példány került el Kétegyházára is. Ennek tudható be, hogy a parasztok közül sokan vettek részt az 1908 pünkösdjén Békéscsabán megtartott parasztkongresszuson. Ezt követően is folytatódott a kétegyházi szegényparasztság szervezkedése a parasztpárt keretén belül egészen Áchim L. András tragikus haláláig.
Kétegyháza község főleg román származású szegényparasztsága körében a társadalmi feszültség ezekben az években tovább növekedett. 1900-ban a népesség összlétszáma már 4441 volt, 1910-re elérte az 5518-at. Ezzel szemben a megművelhető földterület változatlan maradt, és kétharmad része egyetlen nagybirtokos kezében volt.
A község belső igazgatásáról Ardelean Iosif Ioan, Kétegyháza első monográfusa 1893-ban a következőképpen ír: „Mindamellett, hogy a múltban a folyamatos és véres háborúskodás községünket nagyon megkárosította, békéjét feldúlta és megterhelte mindenféle rendkívüli hozzájárulással, mégsem felejtődtek el annak belső igazgatási dolgai, hanem elődeink állandóan életjelt adva küzdöttek a többi vármegyebeli községekkel együtt, hogy pontosan teljesítsenek minden köz- és állampolgári kötelezettséget és feladatot, melyeket a haza rendeletei és törvényei megköveteltek.” A község elöljárói évről évre igyekeztek jól gazdálkodni a község javára.
1891-ben a község készpénzbeli gazdálkodása a következőképpen alakult: az előző évi hozadék 132 forint 29 krajcár, hozzájárulásból 1203 forint 22 krajcár, a községi javakból 195 forint, domíniumi 499 forint 22 krajcár, a kocsmatartásból száz forint, összesen 2129 forint 73 krajcár.
A kiadások: királyi és uradalmi hozzájárulásként nyolcvan forint 22 krajcár, köz- és egyházi szolgáltatásokért 402 forint 81 krajcár, a katonaságnak 865 forint 33 krajcár, egyéb nyolc forint negyven krajcár, összesen 2085 forint 76 krajcár.
A fentiek mellett a természetbeni jövedelemről is készült pontos kimutatás: búzából, árpából, húsból, zsírból, sóból, szalmából, szénából és állatból (bikából) tevődött össze. Ez a jövedelem a községi földekből, illetve természetben lerótt helyi adóból származott.
A község 1891. december 31-i leltára szerint a község ingatlanvagyona 10 855 forint, az ingó javak értéke 2219 forint hatvan krajcár volt.
Az adók évről évre változtak, a községi hozzájárulás (a helyi adó) tétele egyre nőtt. Például 1875-ben a községi földadó 8953 forintot és ötven krajcárt jelentett, 1883-ban 9327 forint 77 krajcárt, 1884-ben 10648 forint 81 krajcárt, 1891-ben 10 571 forint 25 krajcárt.
A község fizetett intézményi hozzájárulást, személyi jövedelemadót, közüzemi adót, földadót, kiegészítő hozzájárulást. Az adózás mellett a községi tisztviselők, alkalmazottak bérezését is viselte (esküdtek, szolgák, kisbíró, éjjeliőr, a falu gazdája, harangozó). A jegyző hatszáz forintot és kétnegyed teleknyi földet, a másodjegyző négyszáznyolcvan forintot, a bíró száz, a másodbíró húsz, az adószedő ötven, az árvagyám ötven, a községi bába ötven forintot kapott évente.
A községi orvos illetménye egy esztendőre ötszáz forint volt, és egy nappali vizsgálatért húsz, egy éjjeli vizsgálatért negyven krajcárt kapott. Az állatorvos szintén ötszáz forintot kapott évente, de abból Kétegyházának csak 166-ot kellett fizetnie, a többit Gyulavári és Doboz község állták. A kisbíró és a rendőrök 125-125 forintot, a községház őre (akit gazdának neveztek) ugyanennyit kapott, a forspontért (fuvarozásért) hétszázharminc forintot fizetett a község 1892-ben.
A községi elöljáróság tagjai ebben az évben: a bíró Petru Santău, a másodbíró Michail Muntean, az esküdtek Demetriu Avram, Michail Sabău, Florian Gros, Ioan Csáky, Andrei Dila, Petru Popa és Martin Kovács.
A község képviselő-testülete 1892-ben: a virilisták (legtöbb adót fizetők) gróf Almásy Kálmán, Ştefan Tărian, Vasiliu Abrudan, Michail Mikis, Iosif Ioan Ardelean, Georgiu Gros M, Georgiu Stan T, Ioan Selegean, Ioan Muntean, Teodor Şípoş, Vasiliu Gros, Ioan David, Demetriu Olar, Petru Chirilescu, Petru Popa, Vasiliu Beleş, Pavel Körmöczky, Martin Tyeluk. Póttagok: Georgiu Nicula A, George Santău S., a választottak Komár Mátyás, Ioan Hodăgeu, Michail Bandur, Ioan Muntean, Martin Kovács, Vasiliu Gros, Georgiu Borbil, Ştefan Crişan, Georgiu Bálint, Petru Santău, Michail Ardelean C, Michail Gancea, Ludovic Danka, Martin Tyeluk, Moise Santău, Demetriu Stan, Petru Berbecar. Póttagok: Michail Ciumpila és Ioan Csáki.
Az első világháború kirobbanása utáni napokban a községben kiragasztott mozgósítási parancsra a fiatalabb férfilakosság eleget tett bevonulási kötelezettségének. A háború elhúzódásával élelmiszer- és áruhiány támadt, megkezdődtek a szigorú rekvirálások. A hadisegélyek csak igen szűkös megélhetést nyújtottak, miközben munkalehetőség nemigen akadt a községben. Súlyosan érintette a kétegyházi lakosság helyzetét az 1916. augusztusi erdélyi román betörés, amelynek hatására ellentét támadt a község román és magyar lakossága között. A helyzet elmérgesedését a kétegyházi görögkeleti egyház akkori vezetője, Beleş Vazul esperes akadályozta meg. (Beleş Vazul 1862. június 18-án született Odvos községben lelkész szülőktől. Gimnáziumi tanulmányait Hódmezővásárhelyen végezte, a teológiát Aradon. 1884-ben Ioan Meţian, Arad püspöke szentelte pappá, aki nagy tudású, haladó gondolkodású, magyarbarát egyházi vezető volt.)
Az októberi forradalom, a katonai összeomlás zűrzavaros helyzetet teremtett Kétegyházán is. A frontról visszaözönlő katonák nagyobbrészt magukkal hozták fegyvereiket. A községben feltörték a vasúti raktárakat, az uradalmi tárházakat is veszélyeztették. A megalakult községi nemzeti tanács és a helyi polgárőrség csak nehezen tudott rendet teremteni. Kiéleződött
a nemzetiségi ellentét is. 1919. február végén Kétegyházán alakult meg a régi 23. hadosztályból a 6. hadosztály, amely az előrenyomuló királyi román hadsereggel szemben Aradtól a Tisza vonaláig terjedő területet védte, majd később a dicsőséges felvidéki hadjáratban vett részt. Március 21-ét követően tíz napon át Kétegyháza volt a 6. hadosztály parancsnokságának székhelye. A hadosztály-parancsnokság településünkön, a mai Úttörő út 86. számú házban rendezkedett be, és onnan vonult át Békéscsabára március 31-én. 1919 februárjától kezdve április 20-áig nagy számú magyar katonaság tartózkodott állandóan Kétegyházán.
A Vörös Hadsereg megalakulása után különböző vörös századok Békés és Csanád megyéből hosszabb-rövidebb kétegyházi tartózkodás után Kürtösön keresztül vonultak Arad megyei harcálláspontjukra. A Tanácsköztársaság kikiáltásának másnapján, március 22-én a görögkeleti templom előtti téren a község lakói nagygyűlést tartottak mintegy négyszáz résztvevővel, és megválasztották a kétegyházi néptanácsot. Tagjai: Zöldi Lajos, Szelezsán György, Szegedi István, Szegedi Gergely, Ollár Demeter, Jova Gábor, Rotyis Péter, Mokán István, Gazsó György, Lóczi János. Közülük választották meg a község öttagú direktóriumát, amelynek elnöke Zöldi Lajos, tagjai Szelezsán György, Sípos Mihály, Rusznyák János és Rotár György lettek. Pénztárosnak Szekán Demetert jelölték ki. Ugyanazon a napon megválasztották a kétegyházi munkástanácsot is, ahonnan a megyei munkás-, katona- és földmunkástanácsba Rápolty Vilmost delegálták.
Arad kiürítését követően az Arad megyei munkás-, katona- és földmunkástanács településünkre menekült, és ott az üres Almásy-kastélyban rendezkedett be (a grófi család már korábban a gyulai kastélyába költözött). Az Arad megyei tanács vezetője Strengár D. Száva volt, aki hatásköri öszszeütközésbe került a kétegyházi munkástanáccsal. A Békés megyei direktórium nevében fellépő Somogyi Imre direktóriumi tagnak sikerült békés úton rendezni a vitát. Az Arad megyeiek tudomásul vették, hogy Kétegyháza Békés megyéhez tartozván a község felett nem volt rendelkezési joguk, a kétegyháziak viszont azt, hogy az Arad megyei munkástanács a községből irányítja a magyar fennhatóságú Arad megyei községek életét, és működésükhöz a kétegyházi munkástanács továbbra is anyagi támogatást nyújt. E megállapodás értelmében az aradiak április 22-ig maradtak Kétegyházán, onnan intézték megyéjük ügyeit és szervezték a Tanácsköztársaság védelmét.
Április 20-án a Tiszántúl elfoglalására készülő román csapatok már községünk határáig nyomultak. Egy kisebb csapat kísérletet tett az elfoglalására, az itt állomásozó vöröskatonák visszaverték.
Április 22-én már nagyobb erővel vonultak a község ellen, ezért a községi munkástanács vezetői az iratokkal együtt Mezőtúrra távoztak. Ugyanakkor hagyta el a községet az aradi munkástanács is. Végül április 25-én, húsvét napján indult meg a román hadsereg támadása Kétegyháza ellen. A páncélvonat távozását követően a vörösök biztosító osztaga felrobbantotta a vasúti állomás váltóberendezéseit. Ezt az alakulatot a román csapatok megtámadták, és Ókígyós vasútállomásáig szorították vissza. Ezen a napon Kétegyháza román uralom alá került.
A román királyi hadsereg Békés megyét megszálló csapatainak parancsnoka Dabija tábornok volt, aki magyar és román hirdetményben hívta fel a lakosságot a polgári élet megindítására és a rend fenntartására. Rövidesen megalakult Békés megyében is a Román Nemzeti Tanács, amelynek elnöke dr. Márkus Mihály gyulai ügyvéd lett. A nemzeti tanácsban szerepet vállalt dr. Simonka György kétegyházi származású gyulai ügyvéd is. Később, amikor a megye egy részén megszüntették a katonai igazgatást, és bevezették a polgári igazgatást, dr. Márkus Mihály lett Békés megye prefektusa. A román tervek ugyanis arra irányultak, hogy Békés megye egy részét az alakuló Nagy-Romániához csatolják. Az elcsatolni kívánt részeket polgári igazgatás alá vonták, míg a többi rész katonai igazgatás alatt maradt.
A polgári igazgatás alá került Békés megyei területeken 1919 őszén román képviselő- és szenátorválasztásokat is tartottak. A gyulai választókerületben a képviselőjelölt Ardelean József János kétegyházi görögkeleti lelkész. Mivel itt más jelölt nem volt, 1919. november 2-án Ardeleant a gyulai városházán mintegy ötven (nagyrészt gyulai) polgár jelenlétében egyhangúlag képviselővé nyilvánították.
A szenátorválasztásra szavazást tartottak, amelyen Kétegyházán alig több mint száz választópolgár adta le szavazatát. A szenátorválasztás megmutatta, hány választásra jogosult személy kívánta Kétegyházán a község Romániához való csatolását. A község román lakosságának többsége követte Beleş Vazul görögkeleti lelkész mérsékelt, magyarbarát politikáját.
A román polgári közigazgatás Kétegyházán 1920. március végéig állt fenn. Akkor Mardarescu tábornok kiáltványban jelentette be a Tiszántúl kiürítését. Márkus Mihály prefektus március 20-án adta át a közigazgatást a magyar hatóságoknak. Kétegyházáról a román katonaság március 30-án vonult ki, vele együtt mintegy hetven kétegyházi román család hagyta el a községet és költözött át Romániába.
Bár a magyar békedelegáció népszavazást kért az elcsatolt területeken, a nagyhatalmak másként döntöttek. Már 1919. március 18-án jóváhagyta a határt a békekonferencia bizottsága, május 8-án a Külügyminiszterek Tanácsa, majd 12-én a Legfelsőbb Tanács is. A románok közölték, hogy csak akkor ürítik ki a Tiszántúlt, ha Magyarország ratifikálta a békeszerződést. Sőt, Brătianu miniszterelnök 1919. július 11-én felvetette, hogy a Tanácsköztársaság elleni beavatkozásért cserébe határkorrekciót kér: Békéscsabát és egy húsz kilométeres sávot Nagyvárad és Szatmárnémeti között.
A szövetséges hatalmak londoni konferenciája március elején foglalkozott a magyarüggyel. Március 9-én döntenek egy határvizsgáló bizottság felállításáról, amely kisebb korrekciókat elvégezhet. Hatáskörét a nagykövetek tanácsa március végén pontosította. A magyar delegáció ezután, 1920. június 4-én, a Nagy-Trianon kastélyban aláírta a békét. A határvonal pontos kijelölése azonban elhúzódott. A nemzetközi katonai határmegállapító bizottság az ideiglenes határt július 3-án állapította meg. A jánosházi pusztát, mivel Gyulavarsándhoz tartozott, Romániának ítélték, a lőkösházi vasútállomást azonban visszaadták Magyarországnak.
1922 szeptemberében a román fél diplomáciai akciót indított Lőkösháza megszerzéséért. Véglegesen csak 1922. december 13-án dőlt el, hogy a település magyar marad, sőt végül a jánosházi pusztát is visszaadták.
Amíg a határhelyzet nem tisztázódott, vasúton Kétegyháza lett a határállomás. A vasútállomáson 1923 júniusában történt meg a vámőrség kiépítése. Az útlevél- és vámvizsgálat csak 1924. június 14-én került vissza Lőkösházára. A határ stabilizálásával térhetett vissza az élet a megszokott kerékvágásba.
A kisebbségi sorban, de a községben többségben lévő kétegyházi románok az élet több területén találkozhattak gazdasági, illetve kulturális megkülönböztetésekkel és korlátozó intézkedésekkel.
Kétegyháza lakosainak száma 1920-ban
Népességszám
Román
Magyar
Egyéb
4681
3134
1490
44
 
A falu 4681 lakójából igen sok volt a nincstelen, föld nélküli agrárproletár, zömük román anyanyelvű. Ennek ellenére Kétegyházán földosztás nem volt, mindössze a község kapott ötszáz katasztrális hold közlegelőt. Kiosztottak 184 házhelyet a község legrosszabb fekvésű részén. Ezt a településrészt az akkori főszolgabíróról Vangyel-telepnek nevezték el. A földreformot követő birtokviszonyokat az 1930-as adatok tüntetik fel. Ekkor Kétegyházának már 4939 lakosa volt: 2701 román anyanyelvű, 2186 magyar, 42 német és tíz más nemzetiségű. A község népesedési indexe az országos átlagot meghaladta, de ugyanakkor magas volt a csecsemőhalandóság s erős a tbc pusztítása is.
A község össznépességéből 2676 volt görögkeleti, majdnem ezren voltak a baptisták és 1650-en a római katolikus vallásúak. A kétegyházi baptista gyülekezetet 1896-ban hozta létre hat-nyolc görögkeleti vallású, román anyanyelvű hívő. A gyülekezetbe egyre több román lépett be, jelentős segítséget kaptak a hatóságoktól is, majd közadakozásból 1912-ben felépítették négyszázötven férőhelyes imaházukat.
A baptista gyülekezet létrejöttével meggyengült a helyi görögkeleti egyház, amely pedig komoly összetartó erőt képviselt a román nemzetiségűek körében. A római katolikusok kevés kivétellel magyarok voltak.
Kétegyháza birtokmegoszlása 1930-ban
Összes terület
(holdban)
5 hold
165
439
5-20 hold között
246
3651
50-200 között
16
1372
Középbirtok
1
788
Nagybirtok
1
1654
 
A száz katasztrális holdon felüli birtokosok
Gróf Almásy Dénes1654 hold
Kétegyháza község788 (ebből legelő 572) hold
Kétegyházi görögkeleti egyház158 hold
Orosz Vazul és neje138 hold
Szántó György és neje120 hold
Özv. Sztán János Demeterné és gyermekei109 hold
 
A foglalkoztatottak megoszlása
A mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma3426
Az iparban foglalkoztatottak száma412
A kereskedelemben foglalkoztatottak száma136
Közalkalmazottak (főleg MÁV-dolgozók)400
 
A mezőgazdaságban foglalkoztatottak
Önálló kisgazda434
Önálló kisgazdák segítő családtagjai és eltartottjai1283
Mezőgazdasági cseléd282
Mezőgazdasági munkás1575
 
Kétegyháza határa ekkor: rét 7804, szőlő hat, legelő 1154, erdő százhúsz, nádas hét és terméketlen terület 455 katasztrális hold. A művelés alatt álló föld hetvenöt százalékán fele-fele arányban búzát és kukoricát termesztettek. A birtokkal rendelkezők száma 1717, a nincstelen agrárproletároké 1857. Ez is rávilágít arra, hogy miért nőtt, fokozódott a társadalmi feszültség Kétegyházán a második világháború kirobbanása előtti évtizedben. A háború alatt tovább romlott a román nemzetiségűek helyzete, kényszerrekvirálásokra került sor, diszkriminációs élelmezési szabályokat vezettek be. De említhetjük a határzónában élők ingatlanvásárlásának korlátozását is. Erre engedélyt román nemzetiségű csak kivételes esetben szerezhetett. Ahogy romlott a harctéri helyzet, tovább súlyosbodott a nemzetiségieké. Egyre több kétegyházi román teljesített katonai munkaszolgálatot. 1943– 44-ben megkezdődött a román nemzetiségűek rendőri felügyelet alá helyezése és internálása.

Pomutz György tábornok

A község képviselő-testülete 1916-ban

Petru Tarian 1915-ben

A Hadsegélyező Hivatal felhívása

 

Simonka László kétegyházi honvéd tábori levelezőlapja

Békés megyei vöröskatonák (1919)

Kétegyházán is terjesztett irredenta plakát (1920-as évek)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT