Gutkeledek és a többiek
Gutkeledek és a többiek
Tursámson történetére érdekes egyháztörténeti adatot ismerünk 1347-ből. Miklós ugocsai főesperest VI. Kelemen pápa erdélyi kanonoknak nevezte ki. Felhatalmazta, hogy több, a váradi püspökséghez tartozó plébánia jövedelméből részesüljön, így a tursámsoni papi javadalmat is tartsa meg. Jelentős egyházi emlék az 1940-ben Hajdúsámson-Diósvári dűlőben előkerült két kereszt. A savóskúti erdő alatti elhordott laponyag helyén az eke hozta felszínre. Az egyik feszület aranyozott vörösréz, a kereszt szára csonka, a corpus ép. A másik körmeneti kereszt is aranyozott vörösrézből készült, a corpus hiányzik. A kereszt ágain ékkőfoglalatok, az ékkövek nincsenek meg. A kereszteket a XIII. századra keltezték. Nem tudjuk megállapítani, hogy melyik falu egyházához tartoztak. Sámson 1758. évi térképe alapján a savóskúti erdő környékén Köpcs falut kell keresni. Ugyanakkor a lelőhely csak 3,5 kilométerre van a középkori Tursámsontól.
Az 1347-ben tursámsoni részbirtokát a Debreceni családnak átadó Dobi István két fia közül Péter 1363 előtt elhalt, Dorog gyermektelen volt. Nagy Lajos király l364-ben húgát, Erzsébetet, Monaki Mihálynét fiúsította és megörökítette apja birtokaiban még Dorog életében, aki nem sokkal ezután halt meg. Diószegi Keled fia, Miklós az 1313. évi egyezség ellenére Monakinét perrel támadta meg, de pervesztes lett. Monaki Péter felvette a Dobi nevet, és a Diószegiekkel szemben anyja jussán Tursámson részeire is igényt tartott. A Debreceni családnak Tursámsonban volt tiszttartója, de földesúri háza is. 1378 őszén a váradi káptalan Debreceni Gergelyt és Debreceni László fia Jánost sámsoni birtokukon idézte meg Várdai Domokossal szemben. Debreceni Istvánnak Dobi Margittal kötött házasságából egyetlen leánya született, Ilona, aki Domoszlói Demeterné lett. A másik hosszú életű, Pál fia Gergely és somlyai Báthori Erzsébet házassága gyermektelen maradt. Így Tursámsonnak a debreceni uradalomhoz tartozó részbirtoka 1390-től 1404. évi haláláig Debreceni János fia, Lászlót uralta.
1393 ősze előtt halt meg az utolsó Diószegi, Miklós fia Dorog. Zsigmond király Albisi Dávid mester zólyomi ispánnak adta Dorog tizennégy egész és részbirtokát, közöttük Tursámsont. Dobi Péter tiltakozott az adományozás ellen, de 1397-ben kiegyezett Albisi Dáviddal és testvérével. Tursámson részbirtoka az Albisi családé maradt. Zsigmond 1399. augusztus elején kiadott oklevelében a Tursámson faluban lévő vámot, amelyről a falura is vonatkozó adománylevele nem tett említést, Albisi Dávidnak és Lőrincnek adományozta. Ez az egyik utolsó említés Tursámson néven, a rákövetkező időkben csak Sámson a falu neve. Debreceni László fiatalon, 38 évesen halt meg 1404 végén. Fia nem volt, két leánya Zsófia és Katalin. Felesége nevét nem ismerjük, adatunk egy leánytestvéréről, Katalinról van. Ha figyelmezünk arra, hogy a Dorog dédunokák között „Dobi” Péter is született Monaki, akkor mondhatjuk, hogy egyszerre estek ki a szabolcsi és bihari Nyír történelmének meghatározó szereplői közül a XII. század eleje óta jelen volt Gutkeled nembeliek és a Debreceni család.
Tursámson és a tatárjárás után talán önálló falu szintjén újra nem népesedett Köpcs és Bigécs népességére, jobbágyparasztjainak életére vonatkozóan annyit tudunk, amennyit a XIII. század végi püspöki tizedjegyzék és az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekből levonhatunk. Láttuk, Tursámson a XIV. század második felétől vámos hely volt. Bizonyos, hogy a XIII. században még különböző jogállású – szolga, félszabad, szabad – és különböző földesúri szolgáltatásokkal terhelt falusi népességből az 1290-es évek után a XIV. század közepére lassan egységesülő jobbágyparasztság alakult ki. Gazdálkodásának alapja a jobbágy telekrendszere lett.
A debreceni uradalom – benne Tursámson részbirtoka már Sámson néven – a földesúri család fiági magvaszakadtával az ország törvényei szerint a koronára szállt. Zsigmond Debrecent és az uradalmat 1405 márciusában birtokba vette. A birtokbecslést elvégezték, Debreceni László két leányának a leánynegyedet kiadták. Férjhezmenetelükig atyjuk debreceni kúriájában lakhatnak. Szoboszlót és Hegyest vámjukkal, Téglást vám nélkül, Macsot, valamint Hatházon tizenöt, Sámsonban annak keleti részén tizenhat jobbágytelket élvezzenek, melyekbe őket be is vezették.
Fordulatot hozott Zsigmondnak az a döntése, hogy 1411 nyarán a debreceni uradalmat Lazarevics István szerb fejedelemnek adományozta. Harmincegy falu egész és részbirtoka és a pusztabirtokok között találjuk a Debreceni László leányainak a leánynegyed kiadásánál soroltakat is, köztük a sámsoni tizenhat jobbágytelket. Zsófia Csaholyi János felesége lett, Katalin pedig Telegdi Franknak (Ferenc) nyújtotta a kezét. A leányágon örökölhető birtokokban így, a sámsoni részeken is, feleségeik révén földesurak lettek. Időközben a debreceni uradalom birtoklásában is változások történtek. Lazarevics István 1427-ben meghalt. Zsigmond királlyal kötött szerződése értelmében a szerb fejedelmi címet és magyarországi birtokait is unokaöccsére, Brankovics Györgyre hagyta, de az uradalmat – más birtokokkal együtt – 1444 nyarán zálogba kötötte le Hunyadi Jánosnak, aki 1447 nyarán át is vette. 1450. március közepén az országnagyok Brankovicsot hűtlenség miatt teljes jószágvesztésre ítélték, és a zálogbirtokok a Hunyadi család örökös tulajdonába mentek át.
Telegdi Frank 1441-ben vagy 1442-ben meghalt. Volt két fia, Miklós és László, valamint egy leánya, Klára. Klára 1443-ban már Szakolyi Miklós felesége. 1443 tavaszán az anyósának, mint Debreceni László leányának, annak révén feleségének földesurasága alatti birtokrészek fél, illetve kisebb részeire zálogjogot szerzett, s ezekbe – a sámsoniba is – beiktatták. Csaholyi János és felesége mellett viszont 1445 körül kusalyi Jakcs György és felesége részbirtokosok lettek Sámsonban. 1448. május 18-án Hunyadi János kormányzó Szakolyi Miklósnak hű szolgálataiért és az ő testvéreinek, valamint Telegdi Ferenc (azonos Frankkal!) Miklós és László nevű fiainak és Szakolyi Miklós feleségének, Klárának adományozta ezeket a részbirtokokat egyenlő részben. Köztük találjuk Sámson falu egyharmadát is. 1453. év elején V. László király hűséges hívének, Szakolyi Miklósnak a birtokrészeket – köztük sámsoni részeket is – feleségének, Telegdi Klárának és testvéreinek, Telegdi Miklósnak és Lászlónak adományozta új adomány címén. Az oklevél jelezte, hogy ezek már régóta Szakolyi Miklós felesége és sógorai birtokában vannak.
A Debreceni László leányai valamikori örökségéért folyó perekben, melyekben Sámson részeivel hét-tíz másik falu részeivel együtt találkozunk, eddig rokon családok szerepeltek. Változott a helyzet 1459-ben. Ugyanis ennek az évnek a nyarán egyik oldalról Szepesi László és fia, Miklós, más oldalról Szakolyi Miklós, a felesége Klára asszony és Telegdi Miklós kötöttek egyességet. A terjeszkedő Szepesi család királyi új adománnyal olyan részbirtokokhoz is jutott öt faluban – köztük Sámsonban –, melyek Telegdi Miklós és Szakolyiné Telegdi Klára jogos tulajdonai voltak. A Szepesiek ezeket a birtokrészeket visszaadták. A Csaholyi család valamikor sámsoni birtokrésze is ekkor kerül szemünk elé. Kusalyi Jakcs György és gyermekei 1459-ben pert indítottak Csaholyi János és gyermekei ellen. Ebben a Csaholyiak pervesztesek lettek. Az úgynevezett „Debreceni-örökség”-ből a többször hét-tíz, máskor hat falu többek szerzési vágyát felkeltette. 1461 áprilisában a váradi káptalannál Szakolyi Miklós és Péter személyesen jelentek meg, hogy tilalmazzák Szapolyai Imre királyi kincstartót és testvérét hat falu – köztük Sámson – birtokrészeinek királyi új adományként való kérésétől. Az adományozás és a beiktatás mégis megtörtént.
1458. évi királlyá választása után Mátyás lett a debreceni uradalom földesura, de a tényleges földesúrnő 1462-től édesanyja, Szilágyi Erzsébet. Törekedett arra, hogy a valamikor az uradalomhoz tartozó egész és részbirtokokat visszaszerezze. 1476-ban a Szakolyi Miklós-féle sámsoni részeket is birtokba vette. Szilágyi Erzsébet 1484 őszén meghalt, a Mátyás király által is megerősített végrendelete szerint örököse unokája, Corvin János herceg. De megjelentek Sámsonban új birtokosok, a Parlagiak. Parlagi Ferenc fiai, Pál és György Hunyadi János familiárisai voltak. A Parlagi és Szakolyi családok között rokoni kapcsolat volt: Parlagi Ferenc harmadik fiának, Lászlónak a felesége Szakolyi Miklós testvére, Dorottya volt. A család kezén lévő sámsoni részbirtokkal 1511 tavaszán találkozunk. Parlagi Pál fia, Antal és Parlagi György özvegye, Veronika megállapodtak a család nyolc szabolcsi és egy bihari birtokára, Sámsonra vonatkozóan. Zólyomi Dávid fiát és Zólyomi Miklós fiait II. Lajos király birtokaikban – köztük Sámsonban – új adományként erősítette meg. 1520-ban a vámszedő helyeken vizsgálóbizottság működött Bihar megyében is. Tanúvallomások és helyszíni szemle nyomán állapították meg, hogy az 1492-ben is meglévő sámsoni vám nem törvényes. Ott sem híd, sem töltés nincsen, egyszerű szárazvámot szednek, mely Szapolyai János erdélyi vajdának jövedelmez. Sámsonban megrakott szekér után négy dénárt, teher nélküli szekér után két dénárt, lovasnak és gyalogosnak egy-egy dénárt kellett fizetni.
Sámson részbirtoka 1526. tavasz végén kerül a szemünk elé. Ártándi Pál és Balázs II. Lajos király előtt sámsoni és öt szabolcsi faluban birtokrészeket vettek meg „1000 forint jó és régi pénzen” Paksi Jánostól és társaitól. Szapolyai János 1526. november végén az Ártándi testvéreknek adományozta a debreceni uradalmat, benne a sámsoni részekkel. Szapolyai helytartója és kincstárnoka, a török porta kegyét bíró Gritti 1531 januárjában törvénytelenül kivégeztette a két Ártándit. Az uradalmat rövid egy évig uradalmi ispán irányította. Számadáskönyve szerint a sámsoni részbirtok jövedelmei között 12 forint dica adóból és 71 forint borkorcsmából származtak. Debrecent és uradalmát 1536-ban enyingi Török Bálint kapta adományba. Debrecen és környéke az 1530-as években elkerülte a Szapolyai és I. Ferdinánd közötti fegyveres harcokat, de a török 1542-ben elfoglalta Szeged várát, 1552-ben pedig Szolnokot is. Ezzel Szabolcs megye déli és Bihar megye nyugati része a hódoltság peremvidéke lett.
Bihar vármegye 1552. évi adóösszeírásában Sámson földesurai a következők: özvegy Zólyomi Lászlóné húsz jobbágytelekkel, özvegy Parlaghy Lászlóné nyolc és fél portával. Félegyházi Ferencnek kilenc telke volt, özvegy Bornemissza Miklósnénak pedig négy és fél. Enyingi Török Jánosnak, Debrecen földesurának csak két portája volt, és összeírták egy olyan jobbágyát, aki szegénysége miatt nem tudott adót fizetni. Paksi Jóbnak, Bajoni Ferencnek egy-egy telke volt. Forgách Zsigmond földesurasága alá öt jobbágyporta tartozott, Varkoch Tamást pedig három portával és két pusztatelekkel írták össze. A falunak tehát 57 adóköteles portája volt. Az elhagyott telkek száma – kettő – elhanyagolható. Ilyen körülmények között kezdődött a török hódoltság szoros közelségében az új korszak a falu történetében.
Árpád-kori keresztek (Hajdúsámson-Diósvári dűlő)
