Veszélyben a haza!
Veszélyben a haza!
Az 1848/49. évi események Gyönköt sem hagyták érintetlenül. Miután 1848. március 6-ról 7-re virradó éjjel megérkeztek megyénkbe az országgyűlési követek tudósításai, a falu politizáló társadalma, mindenekelőtt a gimnázium tanárai és diákjai örömmel értesültek a megyei reformellenzék győzelméről. Csakhamar ismertté vált a közteherviselés kimondása és az úrbéri tartozások eltörlései.
A köznép már évek óta sanyarú körülmények között élt. Nem elég, hogy a gazdatisztek kíméletlenül bántak velük, de a súlyos gabonahiány is egyre elviselhetetlenebbé vált. A községi bírók sürgetésére ezért megyénkben már az 1846. december 3-i megyei közgyűlésen határozat született gabonakölcsön nyújtásáról. Vizsolyi Ede főszolgabíró 1847. július 3-i jelentéséből tudjuk, hogy Bisitz Simon gabonakereskedő közvetítésével 81 gyönki gazdának negyven mérő gabonát és tíz mérő rozsot juttatott 770 forint értékben kölcsönként azzal a feltétellel, hogy majd akkor kell a kölcsönt megadniuk, amikor a következő évben dohánytermésükért a tolnai dohánybeváltó fizetni fog. Gyönk nyomorúsága nem volt elszigetelt jelenség. Hasonló akció keretében jutottak gabonához több közeli településen, így Kölesden, Kistormáson, Szentlőrincen és Varsádon is az ottani rászorulók.
1848. április végén sor került a népképviseleten alapuló törvényhatósági választásokra. A május elsejei szekszárdi gyűlésre Gyönk is elküldte a bírót és a legidősebb esküdtet. Május 8-án választókerületenként bizottságokat alakítottak a nemzetőrök összeírására. A Gyönk térségében lévő két bizottság közül a pincehelyit Vizsolyi Gusztáv, a kölesdi bizottságot pedig Magyari József vezette.
Ebben az első időszakban a nemzetőrré válásnak még vagyoni kritériuma is volt. Azaz arra számítottak elsősorban, „akinek van mit védenie”, ám ez a későbbiekben nem vált be. A gyönki telkes jobbágyoknál nagyobb számban éltek – főként Gerenyás- és Szabatonpusztákon – zsellérek, akikre nem terjedt ki a sorozás. Mégis hamarosan ők kerültek többségbe a nemzetőrségen belül, mert amikor világossá vált, hogy a nemzetőröknek a megye határain túl is el kell menniük harcolni, a jobb módúak igyekeztek kihúzni magukat a fegyveres szolgálat alól. Kiváltképp a sváblakta falvak vonakodtak a legnagyobb nyári dologidőben nemzetőrséget kiállítani, „ők inkább a kapa-, mint a kardforgatásban jeleskedtek”.
Július 5-én kétezer nemzetőrt irányítottak a megyéből a Bács megyei Ókérre, ugyanennyien indultak el a Dráva-vonal védelmére, Eszék térségébe. Mint ismeretes, Ókérnél dicstelenül szerepelt, illetve széledt szét a nemzetőrsereg. Később viszont a dunántúli népfölkelésben részt vevő tolnai nemzetőrök kiköszörülték a csorbát, nemsokára a Perczel Mór vezetésével és Csapó Vilmos által irányított tolnai nemzetőrök, a környékbeli kapás-kaszás felkelők közreműködésével lefegyverezték Roth és Philipovics tábornok ellenséges csapatait.
A gyönki felkelőkről Tolnai Lajos, de Rákosi Viktor véleménye sem nevezhető hízelgőnek, sőt talán az indokoltnál is keményebben fogalmaznak. Előbbi a következőket írta Az ozorai csata című művének zárómondataként: „Azért a nemzetőrök rendkívüli hősi dolgokról beszéltek, melyeket okvetlenül elkövettek volna, ha a horvátok, élve a gyanúperrel, a fegyvert idejében le nem rakják.” Rákosi Viktor pedig a következő szavakkal zárja A gyönki nemzetőrök című gúnyiratát: „Azóta mondják Tolnában, hogy Gyönkön négyen estek el a hazáért, azokat is ők maguk verték agyon.”
1848 őszén az önkéntes nemzetőrökből alakították ki a honvédzászlóaljakat. Felállították a 46. honvédzászlóaljat Verbászon, a 41.-et pedig Szekszárdon. Novemberben Gyönk és pusztái, Gerenyás, Szabaton kötelesek voltak 47 újoncot kiállítani. Névjegyzékük szerencsére ránk maradt.
Antal János
|
Haupert Lajos
|
Pilisi József
|
Bekk János
|
Heill János
|
Polt Jakab
|
Berg Péter
|
Heill Kristóf
|
Réder Péter
|
Busbach Péter
|
Hermánn János
|
Reidl István
|
Czéhendorf József
|
Jakob Henrik
|
Reidl János
|
Czuschlág György
|
Jéhl Schmid Henrik
|
Reinhard Henrik
|
Egyed Sándor
|
Király Sámuel
|
Reining Konrád
|
Ehrenfels Móric
|
Klingenstein Henrik
|
Sárközi Sándor
|
Elek István
|
Ludvig János
|
Schmid Ádám
|
Farkas Imre
|
Mestyán András
|
Smid Henrik
|
Gál István
|
Milch Lipót
|
Schneiker Konrád
|
Gnisz János
|
Muth István
|
Szabó József
|
Goldstein Móric
|
Muth János
|
Szauer János
|
Gran Jakab
|
Muth Miklós
|
Szűts János
|
Hait György
|
Német József
|
Uzinger Péter
|
Hait János
|
Petrok Pál
|
A tolnai önkéntes sereg I., III. és V. századában szolgáló négy gyönki katonájának ismerjük vallását és életkorát is:
I. században:
|
Németh József, evangélikus
|
22 éves
|
III. században:
|
Tamaska István, evangélikus
|
22 éves
|
III. században:
|
Reining Henrik, református
|
22 éves
|
V. században:
|
Németh Istvány, evangélikus
|
22 éves
|
Ha csupán Tolnai Lajos és Rákosi Viktor említett írásaira hagyatkoznánk, akkor azt hihetnénk, hogy 1848/49-ben nem szolgáltak a honvédseregben olyan gyönkiek, akiknek nevét a horvát- és osztrákellenes honvédő harcok panteonjában számon tartjuk. Az igazság ezzel szemben az, hogy számos gyönki lakos vett részt a harcokban, közöttük is elsősorban híres gimnázium diákjai és tanárai jeleskedtek a haza védelmében. Említettük, hogy tanárok és diákjaik egyaránt lelkesen fogadták a pozsonyi országgyűlésről hazaérkező követek élménybeszámolóit. Nádudvari Bónis Károly egykori gyönki diák, majd a gimnázium tanára így emlékezett a nevezetes napokra: „Az 1848-dik évben kérvényt adtak be a diákok, hogy ne kelljen diákul tanulni, de biz azt kutyába sem vették; azután nemzetőrséget is alakítottak, és tanultak exercirozni, természetesen nem sok sikerrel – nem volt aki jól tanítson a fapuskák kezelésére.”
Kiss Gábor gyönki tanár tíz évvel az események után az alábbi visszaemlékezést írta öccsének: „1847 őszén Pozsonyba mentem, az utolsó pozsonyi országgyűlés nevezetes vitáinak, majd nagy eseményeinek tanúja lettem. 1848 nyarán Jelasich betört az országba, elhagytam a Pázmándy Dénes (országgyűlési elnök) családjánál volt nevelői állásomat, táborba mentem, résztvettem a pákozdi ütközetben a Jelasich elkergetésében, az ozorai lefegyverzésnél jelen voltam, innen Pázmándy kívánságára Perczel visszaküldött Pestre, s egyik voltam azon három honvédnek, kik az Ozoránál horvátoktól elvett svarczgelb zászlókat Pesten bevittük egyenesen a parlamentbe; mikor a kísérő levelet Pázmándy a házban felolvasta, olyan jelenetet, örömet, lelkesedést életemben nem láttam, a képviselők majd szét téptek bennünket kérdéseikkel… 1849. a Pázmándy házat el kellett hagynom, mert veszély fenyegetett, káplán nevem lett. 1849 őszén gyönki tanár lettem, ott voltam 3 évig, édes kedvesen emlékszem ezen időre s azon nagy szeretetre, mely felkarolt.”
Dr. Heiszler József, a sokoldalú egyházi író (1819–1901), ki mint a római katolikus hitről a református egyházba átkeresztelkedett gimnáziumi tanár Gyönkön tanított, 1848-ban önkéntesként harcolt a Jellasics elleni hadjáratban. Lábsebesülése ellenére 1849-ben a csornai csatában is részt vett.
Ott találjuk a harc mezején Wimmer Theofil Ágostont is, aki 1813–17-ig volt tagja az iskola testületének. E nagy tudású, haladó gondolkodású papról a következő feljegyzést olvashatjuk: „1848-ban nemcsak lelkesítő szavakkal, de karddal is védte a megtámadott hazát, ezért a rémuralom hóhérai elől külföldre kellett menekülnie.”
Tóth Józsefről annyit tudunk, hogy 1849-ben a 65. honvédzászlóaljnál teljesített katonai szolgálatot, és Világostól mint hadnagy tér haza. Dömény József is a gyönki gimnáziumban szívta magába a szabadságszeretetet, és tizenöt évesen otthagyván az iskolapadot, több társával együtt honvédhuszárnak állt be, s tagja lett annak a maroknyi csoportnak, amely Komárom várában hősiesen, kitartóan küzdött az ellenséggel. Később ő is tagja lett a gyönki tanári testületnek.
Petrich Ferenc 1834/35-ben kezdte meg gimnáziumi tanulmányait Gyönkön, s itt is fejezte be, majd főiskolai éveit a pozsonyi jogi akadémián töltötte. Szülei birtokán értesült a negyvennyolcas eseményekről, s katonának jelentkezett. Részt vett a délvidéki harcokban, 1848-ban őrmesterré, majd hadnaggyá léptették elő. A téli hadjáratban a VII. hadtestnél szolgált Kmetty György seregében, itt léptették elő főhadnagynak. A bukás után paksi birtokán bujdosott, a hetvenes évek közepétől jogi és közigazgatási pályán működött. 1908-ban halt meg Pakson. Az evangélikus temetőben van a sírja.
Mindezek alapján látható, hogy a hazafias érzelmű nevelők vetése nem hozott rossz termést. A statisztikai kimutatás szerint az 1847–48-as tanévre még 43 új tanulója volt a gimnáziumnak, a szabadságharc két évében viszont csak 27 új növendék jelentkezett az intézetbe. Elképzelhetőnek tartjuk, hogy egy részük beállt katonának, s fegyverrel a kezében fejezte ki elkötelezettségét a haza iránt. Részvételük a szabadságharcban dicséretes, létszámuk azonban meg sem közelíthette a pesti iskolákét, amelyekből a diákok tanáraikkal együtt nagy csoportokban vonultak ki az ellenség megfékezésére és megfutamítására. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy míg Pest a forradalom fészke volt, addig Gyönk a világtól kissé elzárva élte mindennapi életét. S az is figyelembe veendő, hogy néhány „túlkoros” diáktól eltekintve az algimnázium tanulói többségükben csupán tíz–tizennégy évesek voltak.
Az 1848-as forradalom centenáriumán felavatott emléktábla (Lönhárd Ferenc felvétele)
Petőfi gyönki időzésének emlékét megörökítő márványtábla a fiúkollégium falán (Lönhárd Ferenc felvétele)
Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása az általános iskola udvarán álló Petőfi-szobor (Lönhárd Ferenc felvétele)
