Közigazgatás, társas viszonyok | Száz Magyar Falu

Közigazgatás, társas viszonyok

Feldebrő a középkortól kezdve közigazgatásilag Heves megyéhez tartozott. A török alatt – miután Egert elfoglalták – az egri vilajet (beglerbég, pasa székhelye) része volt a megyével együtt. Korábban ugyan a katonai hatalmát csak részben tudta kiterjeszteni a megyére a török, de gazdaságilag ellenőrizte a területet. Ekkor a hatvani szandzsákhoz tartozott a község.

Eger visszafoglalása (1687) után a korábbi állapotnak megfelelően Heves és Külső-Szolnok vármegyét négy járásra osztották. Ettől az időponttól Debrő a tarnai járáshoz tartozott. A polgári korszakban 1871-től közép-tarnai, majd – miután 1883-ban ismét átszervezik – az egri járás része lett. Egészen 1950. február 1-jéig: ekkor a füzesabonyi járáshoz került át. 1983-tól, amikor a járások megszűntek, Füzesabony városi jogú nagyközség illetékességi köréhez tartozik.

Jogállását tekintve a török kortól egészen 1848-ig a debrői uradalom úrbéres faluja, kivéve azt a rövid időt a XVIII. században, amikor mezővárosként említik. A polgári és a szocialista korszakban mint község, illetve nagyközség szerepelt. 1971-ben önálló tanácsú község lett.

Külterülete 1863-ban Kígyóspuszta, majd 1882-ben Fürdősmajor és Kígyóspuszta. 1900-ban kiegészült Újhodállyal, ezt három év múlva átkeresztelték Nagy-réti-tanyának. 1944-ben Fürdős-tanya, Jakabos és Kígyós-tanya a külterületi lakott helyek, 1973-ban a Vasútállomás és Cser alja, majd 1985-ben a Vasútállomás és az Olajtelep.

Az államalapítás után – a XIII. század végéig – a faluközösségeket az úgynevezett falunagyok vezették. Ezután nevezték őket bírónak. Ő intézte a közösség ügyes-bajos dolgait.

Felelős volt az állami és a földesúri szolgáltatások beszedéséért, a közmunkák és minden más egyéb állami és földesúri feladat elvégzéséért. Ügyelt a falu határainak háborítatlanságára, szervezte és ellenőrizte a szántók őszi, tavaszi nyomásainak és az ugarnak évenkénti váltását, a mezőgazdasági munkák esztendős rendjének, a legeltetési szabályoknak a helyi szokások szerinti betartását, ő fogadta fel a közös pásztorokat. Bíráskodott kisebb vétségekben, közreműködött a gonosztevők kézrekerítésében.

A bíráskodási eljárásban a döntő szerep a bíróé, de esküdtek is voltak mellette. Az eljárás befejeztéig a rabot a bíró házánál kialakított hevenyészett tömlöcben tartották. A bírót a büntetéspénz harmada illette meg.

A tisztséget a XVIII. századig bárki betölthette, akit a közösség megválasztott az általában egy évig tartó hivatali időre. A súlyos kötelezettségek és az azok elmulasztása esetére kilátásba helyezett szigorú büntetés nem ellensúlyozta a hivatalával járó előnyöket, hogy tudniillik mentesült a tized, az adó és a katonai beszállásolás kötelme alól.

A bírói tisztre alkalmasak rendszerint menekültek is a tisztség elől, főként a török időben. A közösség a tekintélyes, vagyonosabb jobbágyokból választott, amit a török alatt a vármegye nehezményezett is, hiszen így a legtehetősebbek mentesültek az adózás alól.

A bírót az esküdtek (úgynevezett hites emberek), az 1700-as évektől másodbíró – törvénybíró – segítették munkájában. Ők semmiféle javadalmazást nem húztak, bizonyos felelősség, az esetleges büntetés azonban legtöbbször rájuk is vonatkozott. Az 1767-es úrbéri rendelet szerint a földesúr három jelöltet állított, és Szent György napján (április 24.) a falu közülük választhatott. Az esküdtek és a jegyző személyének kijelölésébe a földesúr nem szólt bele. Az írni-olvasni tudó jegyző a XVII. század végétől segítette a falu vezetésének munkáját. Feladata a faluközösség minden írásbeliséget igénylő teendőjének ellátása volt.

Debrőről 1553-ból Honthy Mihály személyében ismerjük az első bírót, az első főállású jegyzőt pedig 1752-ből, Pócs József töltötte be akkor ezt a hivatalt. (A falu tisztségviselőinek névsorát lásd a Függelékben.)

A község vezetése a munkája során keletkezett iratokat hitelesítette. Debrőnek 1698-ból és 1705-ből ismerjük első pecsétjeit. Az 1705-ben készült változaton címermotívumként ekevas és csoroszlya jelenik meg. Körirata: Debrei P. A. 1705. 1775-ben már új pecsétet használtak: a három búzakalász alatt a felirat „Debere Pitcchit”, lejjebb az ekevas és a csoroszlya látható.

A XIX. század közepéig nem tudunk sokat az elöljáróság működéséről. A községháza a falu közepén volt, a Verpelét felé vezető út mellett. Az elöljáróság tagjai közül 1854-ben Ozoróczky Lajos jegyző kapott a községtől – elsőként – lakást, két szobából és egy kamrából állt.

A község tisztviselői és javadalmazásaik, 1854

Név, tisztség	Pénzbeni juttatás (évente)	Természetbeni juttatás (évente)
Ozoroczky Alajos jegyző	100 forint	Ház (3 helyiséggel), 2 öl fa, 40 kila rozs, 40 kila búza, 2 szekér széna
Asztalos István bíró	100 forint	–
Fazekas József törvénybíró	60 forint	–
Csiky Béla, segédjegyző	50 forint	–
Kováts József, esküdt	40 forint	–
Kováts József, hadnagy	40 forint	–

A polgári közigazgatás megszervezése 1871-ben kezdődött. Az önkormányzati jogokat ezután a képviselő-testület gyakorolta. Tagjainak felét az úgynevezett virilisek (a legtöbb adót fizetők) adták, míg másik felét választották. A közigazgatási tevékenységért a jegyző felelt, mellette a segédjegyző, az adóügyi jegyző és az írnok segédkezett. A jegyzőt a község fizette, de felelősséggel a főszolgabírónak tartozott.

Feldebrőn 1924-ben komoly vitát váltott ki a község és a vármegye között, hogy a falu költségkímélés – az adóügyi jegyzőnek több javadalmazás járt, illetve néhány segédjegyzői feladatot nem látott el – okán nem akarta átszervezni a segédjegyzői állást adóügyivé. Végül a minisztérium utasítására megtörtént az átszervezés.

A gyakorlati ügyintézés az elöljáróság feladata volt. Három évre választották, élén a bíró állt, helyettese a törvénybíró volt, mellettük Feldebrőn két, majd három esküdt működött. Az elöljáróság tagja volt a pénztárnok és a közgyám. A kisbírót, mezőőröket és más falubeli közfeladatokat ellátó személyeket is a község fizette.

A képviselő-testület az egyes szakterületek gondozására bizottságokat hozott létre. Ezek közül a legfontosabb a számvizsgáló bizottság, ez ellenőrizte a gazdálkodást.

A falu költségvetése 1917–1924 (korona)

	1917	1918	1919	1920	1921	1922	1923	1924
Bevétel	2 326	2 328	2 336	2 536	12 096	37 383	917 819	3 006
								a. k.
Kiadás	15 931	6 251	31 578	63 420	232 064	713 376	15 717 416	8 425
								a. k.
Fedezetlen	13 609	23 922	29 241	60 883	219 967	675 992	14 799 597	5 419

( a. k. = aranykorona)

A második világháború után az ügyek intézésére alakult ugyan nemzeti bizottság, de rövidesen megszűnt, és a korábban megválasztott testület vette át a község irányítását. Az 1947-es választásokon a korábbi bírót választották újra. Az 1950-ben bevezetett tanácsrendszer csak látszólagosan működött képviseleti alapon, valójában az uralkodó párt irányította a tanács munkáját: a jelöltnek állított községi tanácstagokat rendre megválasztották, a szűkebb végrehajtó bizottságot hasonlóképpen, s valójában csak a vb-elnököt és vb-titkárt kellett kézben tartania a járási és a megyei vezetőknek.

A rendszerváltozás után demokratikusan választott képviselő-testület és elöljáróság irányítja a települések életét. A községi önkormányzat vezetője a polgármester; Feldebrőn elsőnek Kelemen Józsefet választották meg.

A község a pénzügyeit tekintve az első világháború előtt megbízhatóan gazdálkodott. Az alispáni jelentés 1905-ben meg is jegyzi, hogy a pótadó itt a legkevesebb a megyében. Megváltozott a helyzet azonban az első világháború alatt és után. A községi büdzsé hiánya folyamatosan nőtt, amit csak a pótadóból vagy kölcsönből tudtak fedezni.

Súlyos gondokat okozott 1924-ben az aranykoronára való átállás, nehezen számoltak vele. A helyi szegények segélyezése után a fennmaradó összeget 1928-ban a község tizenötezer pengős adósságának törlesztésére fordították. A világválság csak fokozta a pénzügyi nehézségeket, újra kölcsönt kellett felvenniük (1931-ben az iskolai kiadásokra). A következő évben a helybéli Hitelszövetkezet és a Magtár Alapítvány pénzéből törlesztették az adósságok egy részét és fedezték a hiányt. A Káli Takarékpénztár 1934-ben csak abban az esetben hosszabította meg a kölcsönt, ha azért a lakosság kezességet vállal. Az 1942. évi költségvetésben már 257 százalék pótadóval kellett számolniuk, behajtása nyilvánvalóan lehetetlen volt.

A község bevételei az adókon túl a kezelésében lévő földek haszonbérbe adásából származott. A Kereszt-dűlőben, a Kenderföldön és a Magtár-földön voltak parcelláik és a Lovagló téren szőlőjük. A község kezelte a helybéli birtokos Márton János alapítványának a birtokát is. Ezt a tíz tagból álló földdarabot a jól tanuló iskolások és a szegények segélyezésére adta az alapító, de hasznát kölcsönként a község is igénybe vette. Ugyanígy tett a még gróf Károlyi Gyula által alapított Magtár Alapítvány pénzével is.

Komoly bevételi forrást jelentett a vadászati jog kiadása is, bár gyakran perelni kellett a bérlőt. A községi kiadások azonban jóval meghaladták a bevételeket, főként azért, mert az államra nem nagyon számíthattak, és a község ingatlanjait, úthálózatát is karban kellett tartaniuk. Fejlesztésre alig-alig jutott pénz.

Komoly problémát okozott Feldebrőnek 1924-ben is, hogy vasúti megállója nem volt alkalmas a rakodásra. 1914-ben tervbe vették az átépítését, de – ahogy említettük már – hol az egyik világháború, hol a világválság tette lehetetlenné

A község közreműködésével 1927-ben kezdték el kiköveztetni a feldebrő –vécs–balpüspöki utat. A feldebrői határba eső részhez a helyiek fuvarozták az anyagot. A harmincas években javították ki és szélesítették az alvégi utat, egy szakaszát pedig támfalazták. Az Új sor utcát folyamatosan elöntő vizet elvezették. Milibák József és Fehér András 1942-ben egy-egy fahidat épített Kígyósra és Bogarasra. Ebben az évben kezdték el fásítani a templomteret és a köztereket.

A község villamosítását 1930-ben kezdték el, a következő években a jegyzői lakást, a községházát és a közvilágítást kötötték be a hálózatba.

Az elöljáróság hivatalának újjáépítését 1925 után, az eredeti szándék szerint, földek és ingatlanok egy részének eladásából, ám végül államkölcsönből és a Magtár Alapítvány pénzéből fedezték. Az épületet égetett téglából palával fedett tetővel tervezték. A jegyzői lakás felépítését is hasonló formában képzelték el. Mindkét épület megépítésével Katona Lajos miskolci kőművesmestert bízták meg. Időközben kiderült, hogy változtatni kell a községháza tervein, mert a kapu túl keskeny, de mivel a szomszéd telket a tulajdonos nem adta, végül a helyiségeket szűkítették.

A községben két temetőt találhatunk, egy római katolikust és egy izraelitát. Az utóbbit mára már felhagyták, a katolikus temető mellett helyezkedik el a baptista gyülekezet temetkezési helye. A temetők gondozására mindig nagy figyelmet fordított a község, egyedül a halottkémmel bonyolódtak állandóan elszámolási vitába.

A közegészségügy a legutóbbi időkig sok kívánnivalót hagyott maga után. A XVIII. században is egymás után söpörtek végig a járványok a megyén. Még mindig sokan haltak meg pestis járványokban: majdnem hatezer ember pusztult el a megyében 1700-ban, 1708–1712-ben, 1726–1730-ban, 1737–1742-ben. A falvakban az emberek ekkor még csak a javasasszonyokra és a bábákra, esetleg a karanténok biztonságára számíthattak. A bírák legtöbbször csak a temetésekről intézkedtek, mást nem tudtak tenni. A következő században a kolera szedte áldozatait. A hírhedt 1831-es kolerajárványhoz kapcsolódó lázongásról Feldebrőn nincs híradás, mint a szomszédos Verpeléten vagy másutt Északkelet-Magyarországon.

A halálozások száma kolerajárványokkal összefüggésben Feldebrőn

1829	102	1853	116	1872	107
1830	72	1854	122	1873 (j)	195
1831 (j)	144	1855 (j)	139	1874	114
1832	82	1856	94	1875	109
1833	59	1857	75	1888	72
1847	126	1865	80	1889	58
1848	120	1866 (j)	117	1890 (j)	143
1849 (j)	206	1867 (j)	124	1891	84
1850	74	1868	79	1892	86
1851	113	1871	85	1893	82

(j = a járvány csúcspontjának az éve)

Jól kivehető, hogy a ragályok csúcspontján a járványmentes időszakhoz képest százötven-kétszázötven százalékkal nőtt a halálesetek száma. Kivételt képez az 1855-ös év, amikor elhúzódott a kolera, és csúcspontján nem ért el olyan kiugró értékeket, mint máskor. Egyébként ez a járvány követelte a legtöbb áldozatot a községbeliek soraiból.

Az anyakönyvekben 1852-től helyenként már megadják a halál okát. Meglepően sokszor fordulnak elő – még az első világháború után is – a tífusz, a vérhas, a különböző tüdőbetegségek, a lázas megbetegedések különféle válfajai.

A halálozások kor szerinti megoszlása 1795-ben, 1800-ban és 1840-ben

Év	0–1	1–3	3–10	10–15	15–20	20–40	40–60	60–
1795	21	8	2	1	1	0	1	3
1800	15	12	10	0	0	4	5	2
1840	44	15	12	1	1	5	8	6

Igen magas volt a csecsemő és gyermekhalandóság. Az 1848 előtti fél évszázadban a tíz év alatti gyermekek halálozása az összes elhunyt hetven-nyolcvan százalékát, a csecsemők a harminc-ötven százalékát tették ki. Pedig

a megyében már az 1770-es években elkezdte a bábák oktatását Markhot Ferenc, s az 1810-ben az egri érseki nyomdában kiadott bábáknak szóló könyvecske is sok hasznos tanáccsal szolgált. Az életkörülményeken azonban nem tudtak változtatni.

A XX. század elején vörheny és kanyaró még mindig veszélyeztette a gyerekek életét. A felnőtt társadalomban a megyei alispáni jelentés az alkoholizmust és a tüdővészt jelölte meg a legnagyobb problémának.

Az első világháború után a község a kápolnai körorvoshoz tartozott, gyógyszertár Verpeléten, kórház Egerben volt a legközelebb; az elöljáróság egy szülésznőt is foglalkoztatott. Helyben lakó magánorvos is volt a faluban, alkalmanként a sürgős eseteket ellátták. Balázs József, Molnár Pál és Paróczai Sándor váltotta egymást ebben a hivatásban.

A Horthy-korszakban az elöljáróság elsősorban a kutak rossz vizének és a nyári vízhiánynak tulajdonította a járványos betegségeket (tífusz, vérhas), míg a tbc-t a csorda által felvert porral magyarázták. Artézi kutak fúrására azonban nem volt pénze a falunak.

A Jakaboson lakó cigánycsaládoknál 1934-ben tört ki a hastífusz, majd 1939-ben kénytelenek elrendelni a kötelező védőoltást a Kecsmár köz, a Masina-kert és a Hatház utcában lakóknál. Összesen tizennégy hastífuszos megbetegedést észleltek.

Az állategészségügy sem volt kedvező helyzetben. Verpelét, Tarnaszentmária, Egerszólát, Aldebrő és Feldebrő együttesen alkalmazott egy körállattorvost. A községben közvágóhíd vagy közvágóhely nem volt. Bár rendelet írta elő a magánvágásban leölt állatok állatorvosi vizsgálatát, ez legtöbbször nem történt meg. Jégvermet tartott fenn a község, és dögtér is volt, de meglehetősen közel a faluhoz.

A legrégebbi egyesület a községben a Feldebrői Önkéntes Tűzoltóegyesület, amely 1889. szeptember 16-án fogadta el alapszabályát. Eszerint minden 21–40 éves korú férfi a tagja lehetett. Az egyesület vagyonának kezelését az elöljáróságra bízták. Az első tűzoltókocsit 1906-ban szerezték be. A község 1928-ban vásárolt egy Köhler-féle nagyközségi kocsifecskendőt, ötévi részletfizetésre.

Az egyesületet 1936-ban újra megalakítják, 1938. július 31-én újjászerveződnek. Az elnök akkor Schick Emil plébános lett, a parancsnok Kékessy (Ritli) Ferenc főjegyző.

A Feldebrői Fogyasztási és Értékesítési Hangya Szövetkezet 1900-ban alakult meg, 204 taggal, és 266 üzletrésszel. Befizetett alaptőkéje 6447 korona volt, 1950-ig működött.

A Hangya központ és hálózat megalakulásának gondolata a gróf Károlyi Mihály szervezte Magyar Gazdakörben vetődött fel. A szervezést Károlyi debrő-parádi uradalmában kezdték el. Feldebrőn a helyi szövetkezet 1900-ban alakult, a vezetést a falu értelmisége vette a kezébe.

Az első világháború előtt jelentős tőkével rendelkezett (mintegy hatezer korona), ezzel az első tíz legerősebb szövetkezet között volt a megyében. 1948 után beolvasztották a földművesszövetkezetbe.

A Hangyával egy időben jött létre a Takarékmagtár, amely elsősorban vetőmag- és takarmányellátással, valamint -forgalmazással foglalkozott.

A harmincas években is jelentős szerepet vitt a község gazdasági életében. Ekkor már együttműködött a Futurával.

A Feldebrői Hitelszövetkezetet Bognár István helybeli tanító alapította 1920-ban. A tagok száma 379 fő, az üzletrészek száma 412 volt. A második világháború után vagyonát államosították.

A századfordulón alakult a Feldebrői Gazdák Szövetsége (1906), az Iparoskör és az Olvasókör. Rövid ideig működtek, a harmincas évektől már nincs nyomuk. A Leventeegyesületet 1925-ben alapították, a helybéli tanítók vezették. Rendszeres bevételük forrása a meg nem jelenésért kirótt bírságpénz, és az évente megrendezett nyolc-tíz táncmulatság volt. Külön leventebált is tartottak. A Polgári Lövészegyesület 1930-ban alakult Várady József főjegyző elnökletével. Tíz év múlva feloszlott.

A Falu Országos Földművesszövetség feldebrői fiókegyesülete 1927-ben jött létre, elnöke Csadó György, titkára Koltai (Kréth) Gyula lett. Az egyesület népház (kultúrház) építésének céljaira 1932-ben államsegélyt kért. Az építkezéshez a község telket biztosított a Hangya Szövetkezet és Lusztig Jakabné háza között. Az épületet Paróczai Sándor helybeli kőműves építette meg. A kultúrház később rendszeresen táncmulatságoknak és színielőadásnak adott helyet. Megmaradt az 1945. év utáni bevételi könyve, ezek szerint még a háború utáni nehéz időkben is sűrűn rendeztek maguknak vidám estéket itt a falubeliek.

A negyvenes években Kisgazdakör is működött Feldebrőn.