II. Dűlőnevek
II. Dűlőnevek
Minden település történetének fontos forrását jelentik a dűlőnevek. Sokszor írott források híján csak ezekből szerezhetünk tudomást rég nem létező településekről, településrészekről, tevékenységekről, történeti, természetföldrajzi és természeti eseményekről, személyekről.
Egervár mai helynevei történeti szempontból két nagy részre oszthatók: kisebbrészt XVIII–XIX. századi eredetűek (a korábbi helynevek vagy nem maradtak fenn, vagy keletkezésük kora nem tisztázható egyértelműen), nagyobbrészt XX. századiak. Amikor 1964-ben összegyűjtötték Zala megye földrajzi neveit, a dűlőnevek zöme már a XX. század első felében kialakult tulajdonosi viszonyokra, természeti jellemzőkre utalt. Talán ötöde korábbi eredetű. A továbbiakban főként a XX. század előtt képződött helynevek eredetének tisztázására törekszünk. Ezek részben írott forrásokban, részben régi térképeken maradtak fenn. Utóbbiak közül ebből a szempontból kiemelkedő fontosságú az 1854. évi kataszteri térkép. Komoly segítséget ad a helynevek tisztázásához a Pesty Frigyes által 1864-ben végzett gyűjtés. (Az 1964. évi helynévgyűjtésről lásd: Zala megye földrajzi nevei. Zalaegerszeg, 1964.)
Akasztófai dűlő. Pesty Frigyes adatgyűjtése során a falu tanítója azt jegyezte fel e dűlőnévről, hogy „valamikor akasztófa állott itt, bizonyos idejét nem tudhatni”. E név magyarázata napjainkig így él. Eredete valószínűleg középkori, hiszen mind az Egerváriak, mind a Nádasdyak, de a Széchényiek is rendelkeztek pallosjoggal. Az 1964. évi helynévgyűjtésben egy földút megnevezéseként az Akasztófai út név is szerepel. A magyarázat szerint ezen az úton vitték az elítélteket a vesztőhelyre.
Bokori-forrás. A XX. század előtt nem fordul elő ez a helynév. Minden bizonnyal a század első felében még eléggé vizenyős rét egyik forrását nevezték így.
Csapás. A Dénesfát és Lakhegyet összekötő horhos, melyben szekérút húzódott. A név eredete XX. századi.
Cser-kút. A nyugati dombsor tövében, a dénesfai falurész külterületén valamikor létezett – valószínűleg állatok itatására szolgáló – kút helyét jelöli.
Cseteházi-dűlő. A dénesfai falurészhez tartozó rétben, a hajdani mocsár egy kis szigetének helyét jelöli. A névhez mondák kötődnek, melyek szerint itt valamikor a vár egy őrtornya állt. A név eredetét ebből kiindulva magyarázták: cseteház = csataház. Ennek valós alapjára bizonyíték nem található. Igaz ugyan, hogy ezen a kis „szigeten” épületmaradványok vannak, a régészeti kutatás itt egy nagyobb, középkori épület (talán kápolna) maradványait tárta fel. (Vö.: Kamond.)
Csillaghegyi-dűlő. Csillag nevű hajdani birtokosáról kapta nevét. A név már a XVIII. században előfordul. A szájhagyomány szerint itt volt Egervár első településhelye.
Csuszkora. A dénesfai és győrvári határ találkozásánál lévő terület. Nevének eredete bizonytalan. Már a XIX. század közepén előfordul a név.
Dénesfa. Egykor önálló falu, ma Egervár egyik településrésze. A név utcanév formájában él tovább.
Derék-hegy, Derék-hegyi-dűlő. A falutól nyugatra húzódó domboknak a faluközponttal szembeni része a Derék-hegy. Először a XVIII. század közepén fordul elő írott forrásainkban.
Fancsika. A középkori Fancsika falu helyét jelöli. Egervár külterületén, a belterület határától délre, mintegy két kilométer távolságra, a Sárvíz-patak partján található. A települést 1325-ben említik először, nevét a magyar Fancs személynévből származtatják.
Halcsontipuszta. Fancsika közvetlen szomszédságában (attól északra) található. Az 1864. évi helynévgyűjtés a következőket jegyezte fel róla: „Halcsonti puszta: hol egy major és egy malom áll, itt keletkeztekor sok halcsontot szedtek föl (a Bálna szájpálczái, melyeken a vízi rovarokat szűri) és Halcsont nevezet alatt meg is maradt.” A major a XVIII. század előtt keletkezett, a XVIII. század elején mint elhagyott, puszta helyet említik. A még a XX. század közepén is álló major a XVIII. század végén, a XIX. század elején épült.
Hamuházi-dűlő. A XVIII–XIX. századi hamuzsírégetés, hamulúg előállítás emlékét őrzi a dűlőnév. (A hamuzsír illetve hamulúg az elégetett fa hamujának magas kálium-oxid-tartalmát hasznosítja. Általában mosáshoz, szappan készítésénél használták fel.)
Határ-sánc (Mél-sánc). Dénesfa és Egervár határát választja el ma is ez a kelet-nyugati irányú, a Sárvízbe torkolló, mély árok. Szerepe kettős volt: egyrészt a nyugati dombokról lezúduló csapadékvíz elvezetésére szolgált (ez mai rendeltetése is), másrészt a települések, illetve birtokok elhatárolására szolgált. A név már a XVIII. században előfordul.
Hegyaljai-dűlő. Az 1854. évi kataszteri térképen szerepel, ahol a falutól nyugatra fekvő dombok tövében (a falu déli részével határos) elterülő földeket jelöli.
Kamondi-dűlő. Ma is élő dűlőnév. A falu keleti határában, a Vár út és a Határ-sánc közé eső terület (szántóföld). Bár írott forrásokban először a XVIII. században fordul elő, valószínűleg korábbi. 1700-ban mint káposztaföldeket jelölik. Az 1864. évi helynévgyűjtés szerint: „Itt monda szerint egykor háromszakaszú, négyszög alakú halastó volt, mesterségesen készült, és aranyhalak is tenyésztettek. Ezen düllőben állott egy kis kápolna is, melynek falaira egytizeddel kihalt emberek is emlékeztek, és annak elszórásán ezelőtt mintegy 60 évvel jelen is voltak, akkor mintegy dült omladék volt már. Azt is hozzátették, hogy a falból csontmaradványok is hullottak volna ki (?) – Talán valaki befalaztatott hajdan (?)” Az emlékezők egy keveset azonban tévedtek: a halastó létezett ugyan, de a dűlőtől keletre, a rétben (a Kamondi-dűlő a rét szintjénél magasabban fekszik, talaja sem utal elöntött időszakokra, mindig is szántóterület volt). (Vö.: Csete-ház)
Kanászházi-dűlő. A falutól délre lévő rét és szántóföld egy részét nevezik így a XVIII. század óta. Valamikor itt állt a kanász háza, innen a név.
Kápolna-dűlő. A dénesfai falurésztől közel két kilométerre északra a dombok oldalában fekvő terület. Valószínűleg egyik legrégebbi helynevünk. A név arra utal, hogy – mint azt a szájhagyomány meg is őrizte – valamikor kápolna állhatott itt. A terület régészeti kutatása során kápolna maradványai ugyan nem kerültek elő, de egy Árpád-kori temető igen. A régészeti terepbejáráskor a területen sok vaskohósalak is mutatkozott.
Kecske-domb. Helynévként ma már nem él, csak a szájhagyomány őrzi az aranyat rejtő kőkecske mondáját, mely ebből – a falutól délre fekvő – dombnak az oldalából került elő állítólag. A kőkecske mondája nem sajátosan egervári, számos dunántúli településen előfordul, valóságos alapja sehol nem lelhető fel, mese.
Kenderföldek. A XVIII–XIX. században előforduló, önmagát magyarázó helynév.
Kerek-tó. Dénesfa délkeleti határában, a Határ-sánc melletti területen lévő kis, sekély vizű tó, mely alakjáról kapta nevét. Lehet halastó maradványa, de kenderáztató is.
Két folyó köze. A Sárvíz patak régi medre és a szabályozott meder közti terület a vártól délre. XIX. századi eredetű helynév.
Kövecses. Jelenleg erdős rész a falutól délre, a dombok tetején. A név a Zala hajdani, felszínen lévő kavicsteraszára utal.
Kulitán-völgy. A név XIX. századi eredetű. Az 1864-ből ismert magyarázat: egykor teknőkészítő kulitánok (cigányok) éltek ott, akik hársfából készítettek edényeket.
Kullancsi-dűlő. A „Kulláncs-hegy” megjelölés már a XVIII. század közepén előfordul, s ma is élő név. Eredetére vonatkozóan csak találgatások vannak, egyesek a hajdani tulajdonos nevéből eredeztetik. Sajátos és érdekes magyarázatát adja az 1864. évi helynévgyűjtés: „...a hegy, mely nevet Kullancs bírja, majdnem mint a kulacs, oly kör alakú, és keletre a hegytől hol az urasági pince van, ott egy kis nyílás. Minthogy a hegyvám és dézsma a hegyekből sok bort bemenesztett az urasági pincébe és többnyire azon a nyíláson egyenesen az urasági pincének hordják a bort, tehát valaki régi időben azt mondta, hogy a mi hegyünk olyan, mint a kulacs, az urasági pincénél van a szája, és oda töltjük ki a szőlő nedvét. Egy másik adoma: hogy mikor heggyé lett azon düllő, sokat kurjogattak, és egyik a másiknak mondta: no, kurjants, és a szó elfajultával lett a kurjancs szóból Kullancs.”
Kutyor (Kutyori horgos). A dénesfai falurész nyugati oldaláról Lakhegyre vezető kocsiút (hajdani vízmosás, horhos) melletti terület. A név kora és eredete ismeretlen.
Malom úti-dűlő. Az Egervárról Zalaszentlőrincre vezető földút mellett, a Sárvíz-patak nyugati partján fekvő terület. Az egykori malom emlékét őrzi.
Mocsolán alul. A mocsár maradványának emlékét őrző helynév a XIX. századból.
Mogyorósi-dűlő. Napjainkban is élő, régi dűlőnév a dénesfai határban, a Kápolna-dűlővel határos. A név eredete ismeretlen.
Páli-domb. Nevének eredete ismeretlen, talán a szomszédos településről származó birtokosok emlékét őrzi napjainkig. Már a XIX. század közepén előfordul a dénesfai helynevek közt.
Pince-domb. A falutól nyugatra, a belterület szélén fekvő homokdomb, melynek nyugati oldalába mélyül a XVIII. századi uradalmi pince. Nevét erről kapta. Az 1864. évi helynévgyűjtésben vele kapcsolatban feljegyezte a falu tanítója: „Adoma után itt hajdan barát zárda volt, melynek falai, alapja még láthatók, és a dombon kéménylyukak voltak, mely lyukakon dorongok nyújtattak le, és annak a fenék elérésekor zuhanása is hallatszott, ma már betelletteknek mondhatók, ezen pincze ásatott is, de félben hagyatott. Bár lenne valaki, ki annak kutatására elhatározná magát! még nevezetes észleletek jöhetnének napfényre.”
Polgárváros. Egervár egyik része, melynek megjelölése XVIII. századi eredetű. Ma már nem használt helynév.
Puszta-berek, Pusztai-dűlő. Az 1964. évi gyűjtésben előforduló helynév. Ekkor megjegyezték, hogy egykor major volt itt. Ennek azonban sem tárgyi, sem írott emléke nem található. A puszta név ugyanakkor az elhagyott, elnéptelenedett, gazdátlan terület megjelölésére szolgált. Dénesfa és Győrvár határánál jelölik.
Rakottyás. A Kápolna-dűlőtől nyugatra fekvő területet jelöli a dénesfai határban. E területen hajdan – a Kápolna dűlő szélén még ma is – sok cserjefajta volt található. A név valószínűleg erre utalóan keletkezett a XIX. században.
Sárhely. A hajdani mocsárra utalhat, de lehet eltűnt település helye is. A név XVIII. századi, ma már nem él.
Sárkánykuti-dűlő. Ma már nem használt helynév, mely a halcsonti, illetve fancsikai terület egy részét jelöli. Az 1864. évi helynévgyűjtésnél jegyezték fel a nevet magyarázó történetet: „...itt hagyomány utján egy taréjos kígyó öletett volna meg, melyet sárkánynak neveztek akkor, és egy borzasztó mély lyukra találtak, mely a malomig vezetett, mintegy 30 perc távolság a föld alatt, és abba nyomó rudakat eresztettek be, mely a malomnál jutott ki (a halcsonti malomnál).”
Sinkó. A rétnek a vártól délre, a Sárvíz keleti partja mentén fekvő része. Még néhány évtizeddel ezelőtt is vizenyős terület volt, melyet a nagyobb esőzések időszakában kiöntő patak víze elborított. A név XVIII. századi eredetű. Magyarázata az 1864. évi gyűjtés szerint: „Ez is rét, mely nagyon ingoványos még most is, és ha kaszáltak benne, ritkán lehetett kihozni, mert ha egy kis eső volt, már nem lehetett még gyalog sem odajuthatni, és így mintegy elsinkófálta, eltulajdonította attól az embertől a megszárított szénát, aki felmunkálta.”
Söpte. Domboldal Dénesfa nyugati határában. A Söptei családról kapta a nevét. (1854-ben Söptei Sándor birtoka.)
Templom eleje-dűlő. A templomtól délnyugatra fekvő terület, a név egyszerűen a helyzetét határozza meg. Már a XVIII. században előfordul.
Tótok mezeje. Itt találkoznak Szentlőrinc, Boldogasszonyfa és Egervár határai, de e terület csak Egervárhoz és Boldogasszonyfához tartozik. A név eredetének magyarázatául azt jegyezték fel, hogy az Egervárra betelepülő tót jobbágyok irtásföldje volt. A név egyértelműen a XVIII. század elejéről származik.
Tyúk-hegy. A dénesfai határban, a faluhoz közeli szőlőhegy egyik része. Nevének eredete és keletkezésének kora ismeretlen.
Vágási-dűlő. Egervár belterületétől délre, a dombok oldalában lévő irtásterület. Az 1854. évi kataszteri térkép jelöli ezen a néven.
Váry hegy. Csak a XVIII. században előforduló helynév, az egervári szőlőhegy egyik része. Talán tulajdonosairól, az egervári várban lakó, illetve ott Széchényi György által letelepített jobbágyok szőleiről kapta nevét.
Vörös. Egervártól délre eső erdőterület egy része, elnevezését valószínűleg vöröses színű, agyagos talajáról kapta a XIX. században.
(Országos Levéltár, Széchényi család levéltára P 623. Pais László: A Zala vízgyűjtőjének régi vízrajza. Budapest, 1942. Zala megye földrajzi nevei. Közzétette: Markó Imre Lehel, Ördög Ferenc, Kerecsényi Edit. Zalaegerszeg, 1964. Zala Megyei Levéltár, az 1854. évi kataszteri térkép. Vas Megyei Levéltár, a Pesty Frigyes-féle helynévgyűjtés anyaga, mikrofilm.)
