VIII. A drégelypalánki varga (népmonda)
VIII. A drégelypalánki varga (népmonda)
Sandalogva nézi Ali Drégely magas várát,
S hogyha volna, tudom tépné dühiben szakállát
Noha romba lőve már odafönt a bástyák.
S hogyha volna, tudom tépné dühiben szakállát
| Mert a basát szörnyen bántja, |
| Hogy nem juthat föl a várba, |
Vágtatnának, hágtatnának, kúsznának a hegyre;
Utjokat itt szikla állja, ott vízmosás medre.
S főképpen a század fák vad rengetegje.
Utjokat itt szikla állja, ott vízmosás medre.
| A magasság és a mélység |
| Mind legyőzetlen nehézség, |
Dörmög Ali: „Bizony igaz, hogy nehéz a várat
Elfoglalni, bár falai papirból volnának.
Míg felülről Szondyék nekünk fittyet hánynak.”
Elfoglalni, bár falai papirból volnának.
| Jól működtek bár az ágyuk, |
| A romokra szánkat tátjuk, |
S ahogy ekként tépelődik, és már attul retteg,
Hogy megjön a – selyem zsineg, ha soká lesz veszteg,
Őrei egy idegent, ki nyárfaként reszket.
Hogy megjön a – selyem zsineg, ha soká lesz veszteg,
| Sátra előtt zsivaj támad, |
| S látja, hogy ott mint cibálnak |
„A palánki varga vagyok!” egyre kiabálja,
„Vezessetek engemet a pasa sátorába!
Istók uccse soh’sem jut a drégelyi várba!”
„Vezessetek engemet a pasa sátorába!
| Fontos titkot mondok neki: |
| Ha szavamat nem követi, |
„No hát beszélj! Gyaur kutya!” – a basa rámordul,
Összehuzva szemöldökit rettenetes zordul.
Rút, bozontos kobakod föld porába fordul!”
Összehuzva szemöldökit rettenetes zordul.
| „No hát beszélj, de ha szavad |
| Nem mondaná az igazat, |
S kardjához kap Ali bassa, s fejéhez a varga;
Ijesztésül Ali basa, ijedten a varga.
Görbe kardját, igy beszél, szemét hunyorgatva:
Ijesztésül Ali basa, ijedten a varga.
| De azután, ahogy látja, |
| Hogy a basa ki nem rántja |
„Ali basa, hatalmadat bámulva csodálom,
Mint sáska, ugy tanyázik sereged a határon,
Már nem is vár Drégely-vár, hanem csupán várrom.
Mint sáska, ugy tanyázik sereged a határon,
| Ágyudnak bömbölése |
| Versenyez a menydörgéssel, |
De hiába lőtted rommá adaát a várat,
Sereged a Kecskehegyről által nem ugrálhat,
Szondy György s kis csapata bizony csak fitymálnak.
Sereged a Kecskehegyről által nem ugrálhat,
| S hasztalan a kartács, bomba, |
| Míg föl nem jutsz az oromba, |
De mondanék neked egyet, kettő lesz belőle!
Van ám egy út, mely fölvezet oda a tetőre.
De mit kapok majd ezért: bor lesz-e vagy lőre?
Van ám egy út, mely fölvezet oda a tetőre.
| Vargabetüs út, mondhatom, |
| Ám én fölvezetlek azon, |
„Megfogadom a próféta fényes szakállára!”
Szól a basa – „megfogadom magára Alláhra!
Amennyi csak belefér terebély-irhádba.”
Szól a basa – „megfogadom magára Alláhra!
| Hogyha oda vezetsz minket, |
| Kapsz jutalmul annyi kincset, |
„Éppen elég volna ennyi!” – motyogta a varga
Bő potrohát vigyorogva végég simogatva,
Kellemesen viszketett két kicserzett marka.
Bő potrohát vigyorogva végég simogatva,
| S gondolva a jövendőre, |
| A ráeső kincs esőre, |
S cihelődnek, rezgölődnek immár a táborban,
Páncél zörren, fegyver csörren, lovak lába dobban;
S megmártják a nyilakat szortyogó szurokban.
Páncél zörren, fegyver csörren, lovak lába dobban;
| Fasudárbul, törzsökébül |
| Faltörő kos, lajtra készül, |
A vargával csinján bánnak, mint a himes tojással,
Mézes sörbettel itatják, etetik pláffal.
Madár rebben, fut a vad, rémült rianással.
Mézes sörbettel itatják, etetik pláffal.
| S mielőtt a hajnal feljő, |
| Megzizzen a sűrű erdő; |
Rengetegnek sötét alján, vágások mélyében,
Lankás lejtőkön keresztül, irtások mentében
S gyermekeket küldte el – gondos várurképen.
Lankás lejtőkön keresztül, irtások mentében
| Vezeti a varga őket, |
| Merre Szondy hős a nőket |
S hogy a hajnal bibor-özönt önt szét a határon,
Ali előtt állong-tátong a vár, azaz vár-rom.
Hős halálát zengeni meg sem is próbálom.
Ali előtt állong-tátong a vár, azaz vár-rom.
| És kirohan Szondy rájok … |
| Hisz a többit jól tudjátok! |
Szondy Györgynek nemes vérét sivó föveny szivja,
Hült tetemén a pogány is részvét könyét sirja; –
Rejtőzött a harc alatt, s célozgat a – dijra.
Hült tetemén a pogány is részvét könyét sirja; –
| De előjön söndörögve |
| A varga, ki egy üregbe |
Ali basa beviszi őt kincses sátorába,
Hol a sarcoltarany, ezüst hever garmadákba,
S teli holddá kerekült mosolygó orcája.
Hol a sarcoltarany, ezüst hever garmadákba,
| Megtömet ott egy nagy zsákot… |
| Varga szemet, szájat tátott, |
Azt se tudja: aluszik-e vagy álmot lát ébren,
Ennyi kincsről fogalom sem vala szűk eszében.
Majd kiugrott bőriből kapzsi örömében.
Ennyi kincsről fogalom sem vala szűk eszében.
| S hogy a zsákot szinig tömték. |
| És még csak le sem fölözték, |
No de erre nem volt szükség. Ali rákiáltott:
„Itt az arany, de szeretem ám a pontosságot!
Ezt igértem neked én, és szavamnak állok.
„Itt az arany, de szeretem ám a pontosságot!
| Jutalmad lesz annyi tallér, |
| Amennyi az irhádba fér, |
Ragadjátok őt s vigyétek, – nyuzzátok meg mindjárt,
Hadd láthassuk pontosan, hogy neki mennyi kincs járt!”
S ordas bőre tömve van aranyakkal immár.
Hadd láthassuk pontosan, hogy neki mennyi kincs járt!”
| S bár szabódik, bár vergődik, |
| Tőtől talpig lefejtődik, |
És Ali szól: „Eltemettük Szondyt méltóképpen,
Sirja felett zászlós kopja lobogjon a szélben.
Annak a jutalma ily csúfos halál légyen!”
Sirja felett zászlós kopja lobogjon a szélben.
| Ám ki mint ez álnok varga, |
| Honfitársat is eladja, |
A drégelyi várhegynek egyik oldalából
Gránátokat mos ki néha a zuhogó zápor:
Megkövesült vércsöppjei Szondy hős szivének
Azért oly lángpirosak, azért oly kemények.
Gránátokat mos ki néha a zuhogó zápor:
Megkövesült vércsöppjei Szondy hős szivének
Azért oly lángpirosak, azért oly kemények.
Hova pedig a vargát dobták – temetetlen,
A „Vargató” bűzlik ottan; sara feneketlen.
Gránát lett a hősi vérbül, s az áruló vére
Dögletet hoz ma is az egész vidékre.
A „Vargató” bűzlik ottan; sara feneketlen.
Gránát lett a hősi vérbül, s az áruló vére
Dögletet hoz ma is az egész vidékre.
| Luby Sándor feldolgozása |
