Prédikátorok és mesterek | Száz Magyar Falu

Prédikátorok és mesterek

A XVII. században csak reformátusok éltek a faluban. Mindezek ellenére Doboz reformátusságáról az első adatunk az, hogy 1634-ben a szatmári „synódus” Marosi Andrást küldte ki prédikátornak. Ezután 1650-ben, majd 1666-ban rendeltek lelkészt a helységbe. Ez utóbbi alkalommal Szekeresi Bálintot, majd 1675-ben Ecsedi Istvánt, aki korábban a békési iskolában tanított.

Felső-Dobozon már 1616-ban virágzó református egyházközség állt fenn. A hagyomány szerint a középkori templomot, melyet 1552-ben említenek először a források, a Körös alámosta és emiatt leomlott. Magas fatornyában, melynek csodájára jártak, két harang is szólt. A téglából épült templom romjait benőtte az erdő. 1766-ban öreg doboziak elmondták, hogy: „…még Attyáiktól is hallották, hogy amely harangjok – még mostan is – meg vagyon, azt öntötték volt az Attyáik Váradon. És még a harmadik ülésben egy igen szép Torony volt itten, olyan mellyik párja nem volt itten körül, belül és akkor is ezen harang volt benne és a hangja kihallott Kígyósig, Büngösdig és Vésztüre is. És hogy a pogányok kijártak gyakran prédálni, azon toronyból levették. Azután, hogy a Pogányság sok ízben ezen Alföldre kiütött, a Gellaiak, Ölvediek, Vésztüiek, Antiak ide jöttek lakni, mint hogy itten bátorságosabb volt a lakás, és azoknak apró harangjuk lévén, azokkal harangoztak, hogy annál inkább messzebbre ne hallatnék, és mikor az ellenség közelgett, hol vizbe, hol földbe dugták magok a Doboziak harangjokat. És ezután, amelynek már 54 esztendeje (azaz 1712-ben), sok embereknek tanúbizonyságára a Körös partból, a Szuszok nevű zugbul vették ki is ezen emberek. És ezen öreg emberek, akik ugyan ezt az harangról beszéllik, azt is mondják, hogy mindig hallották Atyáiktól, hogy Dobozon református emberek laktanak ez előtt harmadik üléssel is…” (Ha a község első „megülésének” az 1711–1712-es megtelepedést vesszük, akkor a másodikon az 1698–1703 közötti, a harmadik „ülésen” pedig a gyulai vár ostromát megelőző, tehát az 1680-as évek előtti időszak értendő.)

A török kiűzése után 1711-ben prédikátort küldött ide az egyházkerület. Az anyakönyv szerint 1712-ben Tatai János tábori pap volt a lelkész. A Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára szerint azonban Doboz első papja 1711-ben Tatai Miklós volt. Anyakönyvi bejegyzések szerint „az eklésia a lakatlanság után 1712-ben kezdett felvirágozni”. Az egyházközség már ebben az esztendőben egy oratóriumot is épített paticsból, majd vályogból.

A falu első lelkészei közül Bordány Szoboszlai Gergely 1716-ban itt halt meg. Kotsi Tamás csak fél évig maradt, mert 1722-ben vizsgálatot tartottak ellene. Debreceni István is, akit tábori papnak mondanak, itt halt meg 1725 körül.

A kegytárgyak közül csak úrasztali edények maradtak fenn. Köztük van egy 1720 körül készített ónkehely, amely Georg Michael Laubinger legelső munkái közé tartozik.

A templom elpusztulása után, annak alapjaira új fatemplomot építettek 1755-ben. 1771-ben nagy előcsarnokot emeltek elé. 1786-ban egy 123 fontos harangot is öntettek. A türelmi rendelet (1781) adott lehetőséget a gyülekezetnek egy szilárd anyagból készült templom felépítésére. Ez nem kis anyagi kiadással járt, de a község ereje megengedhette, hogy egy ekkora vállalkozást elkezdjen. 1794-ben fogtak hozzá az építkezéshez, s 1798. augusztus 3-ára fejezték be. Mégpedig úgy, hogy sem mások alamizsnájára, sem kölcsönre nem szorultak.

Az urbárium kihirdetését követően minden földesúr köteles volt földet adni az uradalmában élő lelkipásztornak. Viszont emiatt a gyülekezetek több helyen is csökkentették a lelkészi javadalmakat. A század elején a pénz elértéktelenedése, s a gabona megdrágulása folytán az egyházközségek igyekeztek a fizetést természetbeni javak helyett pénzben folyósítani.

Az anyakönyveket 1766 májusától kezdte vezetni Sződényi Nagy József prédikátor, de hiányosan. 1772 után már gondosabbak voltak a lelkészek. Ez képzettségükkel is összefügg: Marton Sándor például az észak-hollandiai Franeker akadémiáján végzett. Őt Kállai Sámuel követte, miután hazatért Svájcból. 1808-ban tette le hivatalát. Ebben közrejátszott az, hogy híveivel nem igazán értett szót. Erre utal, hogy az 1788. január 22-i gyűlésen a doboziak „szeretetlenül kikelnek” ellene. Az egyházmegyénél elismerték teljesítményét, mert 1796-ban őt választották meg az egyik assessornak (ülnök, tanácsbíró). A következő évben pedig (és 1818-ban ismét) Dobozon rendezték meg az egyházmegye gyűlését. A béke mégsem lehetett tartós, mert már 1803-ban felmerült, hogy helyet kellene váltania. A csere ekkor nem jött létre, de a lelkész 1808-ban, harmincéves dobozi szolgálata után lemondott hivataláról, s visszavonult nagyváradi otthonába.

A dobozi eklézsia fizetségei lelkészének

	1714	1743	1767	1830
Készpénz	32 Ft	32 Ft	38 Ft	150 vFt*
Búza	40 véka	40 véka	18 köböl	120 köböl
Algabona	40 véka	40 véka	14 köböl	120 köböl
Sertésre	3 Ft	3 Ft	3 Ft
Széna	10 boglya	10 boglya	10 szekér	8 mondér
Halotti prédikálásért:	1 Ft	1 Ft	1 Ft	1 Ft
Esketésért	1 Ft	1 Ft	1 Ft	2 Ft
Keresztelésért	1 tyúk, 1 kenyér	17 kr.	17 kr.	30 kr.
Túró	1 veder	1 veder	fél véka	–
Vaj	2 icce	2 icce	2 icce	–
Méz	2 icce	2 icce	2 icce	–
Tűzifa	elég	elég	elég	12 öl
Faggyú	10 font	10 font	2 Ft	25
Só	30 font	30 font	3 Ft	–
Őrletés:	elég	elég	elég
Föld, maga munkáltatja:	–	–	szántás 2/4 sessio
Fűteni való nád	–	–	–	300 kéve

*A pénz 1811-es devalvációja után a váltóforint – Vft – a korábbinak az ötödét érte.

A füzesgyarmati Szilágyi Józsefet kérték a helyére. Ő nem sokáig maradt, egy év elteltével Makóra távozott. Ismét Füzesgyarmatról jött lelkész, Ecsedy Gábor személyében. A doboziak vele sem voltak megelégedve: 1811-ben megvádolták, de az egyházmegyétől kirendelt küldöttség a vádakat nem találta igaznak. A vihar azonban nem ült el. 1812-ben csak úgy tudták lecsendesíteni a doboziakat, hogy helyet kellett cserélnie a feketegyarmati Szibrik Miklóssal.

Szibrik ötéves szolgálat után, 1817. március 12-én helyet cserélt a nem sokkal korábban Makóra kerülő Szilágyi Józseffel, aki Dobozon halt meg. Szibrik azzal tette ismertté a nevét, hogy 1835–1836-ban elsőként írta meg Makó történetét.

A doboziak azonban nem tudtak kibújni a bőrükből: 1827-ban ismét kitört a békétlenség. A presbiteri ülésen Szalai István rektor arról tett bizonyságot, hogy ennek nem ő az oka. Az ellentéteket mégsem sikerült rendezni. Az egyházmegye 1828-i gyűlésén Szilágyi Józsefet terhelték vádakkal, pedig – a jegyzőkönyv tanúsága szerint – őt „ifjúságában nagyon szerették, de szélütés érvén, már nem akarják szenvedni, noha alkalmas káplán által vitte hivatalát”. Az említett káplán Dworszki András volt. A háborúság oka mégsem a lelkész betegségében, hanem a hivatalát letett rektor-tanító, Szalai István fellépésében keresendő, aki György Sámuel tanítót is megpofozta egy lakodalomban. Az 1830-as gyűlésen csak konstatálták, hogy Szilágyi József nagy nyomorúságban van. A felesége perlekedett a gyülekezettel és a káplánnal, míg 1831 nyarán meg nem halt a prédikátor.

Ezután, Tatár Ferenc lelkészsége idején békésebb napok köszöntöttek a gyülekezetre. Ezt mutatja az építkezések sora: 1833-ban a templom két végén, a kőből rakott karzat elejét öreg Cziegler Antal gyulai kőműves készítette el. Ekkor rendeltek a hívek egy aranyozott poharat is a gyülekezet számára 96,50 forintért, annak párját, melyet 1802-ben a Wenckheim József özvegyétől kaptak. 1843-ban Másik András gyulai órásmesterrel aranyoztatták be a torony gombját.

1795-ben Dobozt a közepes lélekszámú gyülekezetek közé sorolta az esperesség. 1812-ben ezerkétszáz református élt itt. 1818-ban viszont már meglepően magas, 1821 főnyi létszámról értesülünk.

Somodi Lajos, aki 1859 és 1864 között volt dobozi lelkész, 1860-ban megírta A dobozi református egyház története című művét, írása a Protestáns Egyházi s Iskolai Lap 1860. évi évfolyamában jelent meg. Későbbi helytörténetírói tevékenységéről nem tudunk. Battonyáról fegyelmi ügy miatt kellett távoznia, s haláláig Békéssámsonban élt.

Az eklézsia javait ekkor négy szárazmalom és tíz hold föld is gyarapította. A lelkész szerint, bár egyeseknél tapasztalható a vallás iránti közönyösség, „de a nagyobb rész most is méltó utódja vallásos, buzgó őseinek”. Mi sem tanúsítja ezt jobban annál, hogy kétszobás rektori lakást és egy tantermet építettek. Ekkorra már a háromezerre szaporodott a hívek száma, s kezdett szűkké válni a templom. Szükség lett volna egy kis orgonára is, de a lelkész úgy vélte, hogy a gyakori árvizek miatt erre egyelőre aligha áldozhatnak.

Az 1850-es évek elején az urasági ház mellett a református templomot és a parókiát emelték ki a község látnivalói közül a kortársak.

Az öreg (s nem mellékesen: katolikus) pósteleki kertész, Milota szerint Kéry Kálmán lelkész nem törődött a néppel, annál nagyobb úrnak tartotta magát. Utóda, Szabó Mihály pedig ellenkezőleg, annyira paraszt volt, hogy csak a krumpli meg a piac érdekelte. Róla nevezték el az általa meghonosított fajtát papkrumplinak. 1901-ben határozták meg a harangozás rendjét. Naponta négyszer kellett harangozni: reggel négy órakor, az iskolakezdést jelentő istentiszteletre hét órakor, valamint délben, illetve délután két órakor. Ez utóbbi jelezte az uradalmi munkásoknak, hogy a déli pihenőidejük véget ért. A reggel négy órai harangozás ugyancsak az ő munkakezdésükkel volt összhangban.

A régen várt orgonát 1912-ben sikerült megszerezni, december 16-án maga Balthazár Dezső püspök szentelte fel. A lelkész megfigyelése szerint a református templomba 1929-ben már csak hatvan-hetven fő járt rendszeresen. Az elvilágiasodásra utal az is, hogy az esküvőket is gyakran civil hatóság előtt tartották.

Fogarassy Jenő lelkész nemesi család sarja volt. Szentesről került Dobozra s Gyulára. 1922 óta szolgált egyhuzamban falunkban. Sokan elégedetlenkedtek vele, mert szerintük nem törődött a híveivel, csak gazdálkodott. Működése alatt három új iskola is felépült. Az egyházmegye egyik számvevői tisztét is betöltötte. A felesége bábszínházat szervezett.

A gyülekezetet, mint országszerte, Dobozon is súlyosan érintette 1948-ban az iskolák, majd az egyházi vagyon államosítása, és a szovjet hadseregre támaszkodó kommunista diktatúra bevezetése. A hitélet a templom falain belülre szorult.

Az 1978-as békési földrengéskor életveszélyesen megsérült a templom. A restaurálás megkezdése előtt ár- és belvíz is pusztított. A felújítás hárommillió forintba került. Hat évig húzódott el a munka. Az összeg felét a doboziak adták össze, illetve munkával egyenlítették ki.

Dobozon a katolikusságot kezdetben csak a földesúr és közvetlen személyzete képviselte: „Mindnyájan a’ Kálvinista vallást tartyák, kivévén hol egy, hol két Erdőtsőszöket, kik többnyire Catholicusok szoktak lenni.”

Wenckheim Rudolf gróf 1865-ben a Győr megyei Ikrényből hozott magának parádés kocsist, Kovalovszky Pál személyében. Az ő hívására 1867–1868 táján négy–hat család (mint a Dancs, a Tóth, a Bukta és a Kovalovszky) jött utána. Ekkor kezdtek megsokasodni az itteni katolikusok. 1879-ben már iskolát is emeltek, melynek az avatásán 44 családfő jelent meg. Míg nem volt templomuk, vasárnaponként az iskolában gyűltek össze. Egy kis harangot is vásároltak.

A templom (és a grófi kripta) 1902-ben készült el. Alapkövét 1897 nyarán rakták le. A faragványok készen érkeztek, de a kripta külső díszeit és a templom külső köveit helyben faragták ki. A téglákat a halastónál égették. A templomot először a főútra, a kastély mellé tervezték, de a falu belterületén nem lehetett volna az előírások miatt kriptát építeni.

A templomot a Szent Kereszt felmagasztaltatása tiszteletére 1902. június 7-én szentelték fel. A szertartásra Schlanek bíboros ígérkezett, de megbetegedése miatt Radnay Farkas kanonok, felszentelt püspök helyettesítette az ünnepélyen. A gerlai csőszháznál várta a gróf és a falu vezetői, ahol a régi Fehér-Körös hídja állt. A szertartást nagy eszem-iszom követte Wenckheim számlájára. Az idegeneknek a kocsmákban főzetek. Az intelligencia (kasznárok, ispánok, tanítók) részére, akik voltak vagy nyolcvanan, a parkban terítettek. A cselédek is kaptak egy kilogramm húst és egy liter bort. Száz szegény részére még öt ezüstkoronát és egy-egy cipót is kiosztottak.

A földesúr egyben az egyházközség kegyura is volt. Eredendően a jezsuitákat kérte fel, hogy adjanak tervet egy lelkigyakorlatos ház felállításához. Az volt az alapelve: „Ha van jó pap, akkor van jó nép is. Ha nincs jó pap, hogy legyen jó a nép?” A jezsuiták azonban nem tudtak papot adni.

Ősszel érkezett meg az első tisztelendő, Kovács Márk. Testalkatára is, lelkileg is derék ember. Mondják: szerette a szegényeket. Négyéves szolgálat után tovább állt. 1910-ben halt meg. Ruszka Antal Zoltán követte, aki 1904-től a németgyulai hívek káplánjaként szolgált. 1906 júliusában került Dobozra. Javadalmát kétezer-négyszáz korona, s teljes ellátás jelentette. 1908-ban fizetését négyezer koronában állapították meg.

A plébánia vastag vályogfalával kényelmes, száraz, de legalább százéves épület volt. Ebben lakott korábban az ispán, majd az uradalmi orvos. Két utcai szobáját a gróf fenntartotta vendégszobának, míg 1912-ben a kastélyt ki nem bővítették.

1910. február első vasárnapján 24 taggal alakult meg a dobozi oltáregyesület. A következő esztendőben Póstelek a plébániához csatlakozott. Doboz 1911. november 1-jétől lett önálló plébániaegyházzá, a plébános ünnepélyes beiktatására 1912. január 21-én került sor. A gróf ekkor évi hatszáz koronát engedélyezett a templom kiadásainak a fedezésére. A felszerelésének nagy részét is a grófi család biztosította. 1913 áprilisában az első szentáldozásra, május 3-án pedig az első bérmálásra is sor került. Ekkor gróf Széchényi Miklós megyés püspököt a főszolgabíró a falu elöljáróival együtt fogadta a hídnál. A környékbeli papok és a gróf a kastély előtt várták a vendéget. Tiszteletére díszebédet adtak.

Sokan a szegények közül magát a grófot kérték fel keresztapának, mert ötvenforintnyi ajándékot kaptak tőle ilyenkor. Őket hívták „ötvenforintos katolikusnak”.

Az első világháború kitörése évében a plébános széles körű társadalmi tevékenységbe kezdett: 1914-ben a Vöröskereszt elnöke lett. Az iskolából kórházat szerveztek harminc beteggel. A plébánián tudakozóirodát rendeztek be, a hadifoglyokkal való kapcsolattartás céljára. 1914. október 22-én tartott először Dobozon gyűlést az egyházkerület.

A forradalmak alatt Ruszka plébános exponálta magát a grófi család mellett. Április végén emiatt nyolc napra börtönbe zárták Szolnokon Göllner Antal jószágfelügyelővel együtt. Ezután egy hónapig az ottani ferenceseknél laktak, majd június elején mentek fel Budapestre vízumot kérni az akkor már román megszállás alatt álló Dobozra. Onnan száznyolcvan tiszttel együtt különvonaton vitték őket Tiszafüredre, ahol átadták őket a románoknak. Csak jóval később jöhettek haza.

1921-ben Ruszkát tiszteletbeli kanonokká nevezték ki. Fizetése devalválódott, csak adományokból tudta fenntartani magát. Ezért 1927. április 1-jével Derecskén vállalt szolgálatot. 1934-ben, 57 évesen viszont le kellett köszönnie. Olyan rosszul gazdálkodott, hogy csaknem elárverezték a vagyonát. 1942-ben halt meg.

1927. május 3-án Steib János váltotta fel, aki ugyancsak a gyulai németektől került át Dobozra. Még ebben az évben a gróf jóvoltából jelen lehetett Rómában Serédi Jusztinián bíborosi beiktatásán. 1929 nagyböjtjében Jézus Szíve Szövetséget, majd ennek egyik szakosztályként, harminc taggal Szentolvasó Társulatot alakított. A hívek mégis alig jártak templomba. Még ennyien sem jártak volna, ha Dénes gróf nem tesz gyakorta szemrehányást az elmaradóknak. Pedig a plébános sok mindent megpróbált az emberek mozgósítása érdekében. Rendszeresen szervezett például búcsújárást a gyulai németvárosi templomba: 1934-ben két zöld templomi lobogó alatt vonultak át. A következő évben gyertyás körmenetet tartott, ami nagy látványosságot jelentett a községben. Az 1938-as eucharisztikus kongresszuson ötven fővel vett részt, s megszervezte a Katolikus Leánykört.

Felhasználva, hogy Horthy Miklós kormányzó a gróféknál vadászott, Marietta grófnő útján államsegélyt kért a létesítendő kultúrház támogatására. 1941-ben megkezdhették az épületalap kiásását. A Szent József Népház felszentelésére november 16-án került sor. A faluban itt alakították ki a második legnagyobb, száztíz négyzetméteres színpadot.

1940-ben a község hatezer-nyolcszáz lakosának egyhatoda vallotta magát római katolikusnak. A második világháború a gyülekezetek közötti béke erősítése irányában hatott. A Reisz-kocsma nagytermében 1942-ben megrendezett karácsonyi segélyezési rendezvényét a felekezeti béke nagy sikerének könyvelték el. A református lelkészné bábszínháza s a katolikus színjátszó kör szerepelt az ünnepen.

A község 1944. október 20. körül kapott orosz katonai parancsnokot, aki megengedte a már csaknem egy hónapja szüneteltetett harangozást, valamint az istentiszteletek megtartását. 1945 januárjában viszont a plébánost is el akarták vitetni munkaszolgálatra. Az orosz tiszt azonban megállapította, hogy túlkoros, így a helyén maradhatott.

1945-ben Békési Lajos kiderítette, hogy a plébánia a Wenckheim grófok nevére van telekkönyvezve, így lefoglaltatta azt, mint fasiszta tulajdont. Két szobájában a rendőrséget helyezte el. Húsvétkor kitettek rá egy táblát, hogy itt tilos az átjárás – mármint a templom felé. A plébános azon a címen, hogy a 32 éves használat miatt elbirtoklás áll fenn, két héten belül visszaszerezte az épületet.

Az 1949-es választások előtti napokban folyamatos megfigyelés alatt tartották Steibet két személy kísérte mindenhova: figyelték, hogy kivel mit beszél. Ezen még a reformátusok is megbotránkoztak. 1956 áprilisában bátor tett volt Vozár Pál traktorostól, hogy bérmáláskor a csanádi püspököt vendégül látta, helyet biztosítva neki az átöltözésre. A templomot 1970-ben restaurálták. A plébánosi teendőket az 1980-as években Sarkadról, a rendszerváltozást követően Békéscsabáról látják el.

A községben főleg csak a szlovákok által lakott mezőmegyeri (akkor Dobozmegyer) pusztán éltek evangélikusok. Az 1890-es népszámlálás szerint 495-en. Az ő lelki gondozásukat a békéscsabai külső körzetben szolgáló lelkészek látták el.

Ezen a helyzeten a gyulai evangélikus egyházközség megszervezése változtatott. A Békés 1925. január 19-i számában a gyulaiak felhívásban kérték többek közt dobozi testvéreiket is, hogy jelentkezzenek anyaegyházuknál. A fiókegyház megszervezése nem ment simán. 1932-től segédlelkész szolgálatát vették igénybe, aki a Dobozon élő százötven evangélikusnak kéthavonta tartott istentiszteletet. Ennek ellenére 1934-ben Dobozt még szervezetlennek tartották, csak addig jutottak el, hogy a felügyelő összeállította az ottani evangélikusok névsorát. Közülük 1936 húsvétján mindössze öt férfi és tíz nő vett úrvacsorát. A következő évben az egyházmegye megerősítette, hogy Doboz maradjon meg továbbra is gyulai szórványnak, pedig az ekkor megszerveződő Békés is igényt tartott volna rá. Ennek ellenére 1942-ben még mindig csak tervezték a gyulaiak a szórvány megszervezését és egy szórványnap megtartását.

A sarkadi fiókegyház közben az önállósítás útjára lépett, Dobozt is hozzá csatolták. Lotz Tibor lelkész személyében 1947. július 15-én hűséges gondozót kaptak. Az 1953-ban a helyére kerülő Halassy Endre azonban 1954 őszén Komádiba tette át a székhelyét. 1956-ban így Doboz átkerült Békéscsabához.

A községben élő izraelitákról csak töredékes adatok állnak rendelkezésünkre. Fiókegyházuk az 1850-es években a békési anyaegyházhoz tartozott. 1872-től, miután az uradalomtól temetőhelyet kaptak, az önállóság elnyerésére törekedtek. Azóta anyakönyvezésüket hol a békési, hol a gyulai, hol a sarkadi, hol pedig a szalontai egyháznál végeztették, attól függően, hogy ki honnan származott vagy hol élt a rokonsága.

1877 év júliusában minisztériumi leirat engedélyezte önállósodásukat. Ősszel a főszolgabíró is felhívta őket, hogy szervezzék meg gyülekezetüket vagy csatlakozzanak valamelyik anyaegyházhoz. Ám a következő év tavaszig sem tettek érdemi lépéseket ennek érdekében. A község vezetőinek a véleménye szerint a helyben lakó, mindösszesen hét családból álló izraelita közösség önálló egyházközség alakítására, s annak fenntartására „sem szellemi, sem anyagi erővel, ez idő szerint nem bír.”

Azt nem tudjuk, hogy mennyire igazolódott be ez a vélemény, arról azonban a plébános tudósításából értesülünk, hogy a századforduló idején az izraelita iskola számított a község elit tanintézetének. Ezek szerint nem voltak híjával a szellemi erőnek. A második világégés idején, 1944 nyarán, Dobozról tizenhat főt hurcoltak el haláltáborokba.

Ami településünk oktatásügyének történetét illeti, már az újratelepülők is hoztak magukkal lelkésztanítót, első önálló mesterük az 1738-ból ismert Füredi János. 1770-ben szervezték meg a második tanítói állást. Ettől kezdve a fiúkat és a lányokat külön oktatták. (Két tanító ebben az időben mindössze a vármegye tíz településén működött.) Harmincöt református fiút és harminc lányt foglalkoztattak egy-egy tanteremben. Olvasására, írásra, a református vallás alapjaira, kátéra, szentírásra, Dávid-zsoltárokra tanították a fiúkat, akik a katekizmust is szorgalmasan magolták. A lányok tananyagában olvasás vallástan és egyházi ének szerepelt. A tanítás módszeréről azt jegyezték fel, hogy az „a legegyszerübb”.

A tanítók évi javadalmazása meglehetősen szerény összeget tett ki. 1796 őszén épített a gyülekezet egy kétszobás rektortanítói lakást, háromszor hat öl területű tanteremmel. Egy feljegyzés szerint régi tantermeik közül az egyik 1803-ban, a másik 1804-ben épült fel.

A korabeli református iskolarendszerben Doboz a debreceni kollégium partikulája volt, ahová végzős diákokat küldtek tanítani annak reményében, hogy az itt letöltött három év alatt összeszedik a tanulmányaik külföldi befejezéséhez szükséges összeget. A harmadik tanterem 1890-ben készült el. Ettől fogva három, 1924 óta négy tanítójuk volt a reformátusoknak. 1930-ban Újfaluban egy újabb tantermet, az Újtelepen pedig két tantermet és egy tanítói lakást épített az egyházközség. Iskolájukba 1931–1932-ben 397 tanköteles iratkozott be a hat tanítóhoz. (Mányoki Béla, aki 1927-től volt igazgatója, megírta a Református Elemi Iskola történetét s egy Hit- és erkölcstankönyvet is. Az 1940-es években az egyik református tanító volt a falusi mozi tulajdonosa.)

Doboz állami elemi népiskolája 1900. január 1-jén nyílt meg. Az 1930-as évek elején három tanterme volt, öt tanítóval. Váltakozva folyt itt a kétszáznyolcvan diák oktatása. A külterületi intézmények közül Ujlaky János református paptanító működése 1715-ben dokumentálható Gerlán. Egytanítós iskoláját katolikus jelleggel 1863 óta az uradalom működtette. 1930 körül 62 mindennapi és tizenöt továbbképzős tanulója volt. Pósteleken Kovács Sándor tanított. Okleveles tanítót csak 1893-ban kapott ez az iskola. Az 1930-as évek elején hetven tanulója volt.

A második világháború után öt külterületi iskola működött: Fűszegen, Őzsen, Gerlán, Pósteleken és Gyulszabadkán. Az utolsó, az őzesi, 1965-ben szűnt meg. Az államosítást megelőzően Doboz állami elemi iskoláiban 39 tanár 31 tanteremben összesen 1089 gyermeket oktatott.

1879-ben gróf Wenckheim Rudolf házat vett a római katolikus iskolának a Kis utcában. Fenntartására állami egyenes adója öt százalékát ajánlotta fel, a többit a hívek vállalták. A lelkesedés elmúltával azonban a fizetés el-elmaradozott. Az iskola 1893-as renoválásakor már könyöradományokat kellett kérni. A tanítók is gyakran változtak, mert gyönge fizetést kaptak s azt is csak nehezen vehették kézhez.

A gróf a templom melletti telket 1908-ban vásárolta meg iskola céljára. 1909. szeptember 26-án felszentelték. A második tanári állást 1921-ben szervezték meg. Mivel a Trianonban elcsatolt országrészekből sok menekült tanerő érkezett az anyaországba, ingyen alkalmazhatták őket. 1922-től viszont már fizetni kellett volna nekik. A dobozi katolikusok nem óhajtottak lemondani lányaik neveltetéséről, így az iskolaszék megszavazta, hogy önkéntes adományokból lássák el a tanárnőt. Előre látni lehetett, hogy ez a rendszer nem működhet sokáig. Végül már 24 millió korona adóssága gyűlt össze az iskolaszéknek. A gróf kezdetben nem volt hajlandó hozzájárulni a fizetéshez, mert a megkérdezése nélkül döntöttek a tanítónői állás megszervezéséről. Végre 1927 januárjában felajánlott évi nyolcszáz pengőt, de csak azért, hogy az új plébánosnak ne adóssággal kelljen kezdenie működését. Ebből a padlót és a padokat is rendbe hozatták.

1929-ben azt javasolta egy miniszteri tanácsos, hogy három tantermet a reformátusok, egyet pedig a katolikusok építsenek. Az Újtelepen Szász Zoltán házát vették meg, árára a gróf adott kölcsönt. A második iskola felszentelésére 1930. május 3-án került sor. A két épületben a tanulók létszáma 132. Ez is sok volt a két tanteremre, ezért 1934-ben a tanfelügyelő azt kérte, hogy építsenek egy harmadikat.

A régi iskola fennállásának ötvenéves ünnepén színielőadást játszott a felnőtt ifjúság. Mivel kevés volt a templomba járó, az iskolán kívüli népművelést használta fel a plébános arra, hogy szólhasson a hívek széles köreihez. A doboziak szerettek vetített képes előadásokra járni: sok másvallású is megjelent ezeken az alkalmakon. Olykor háromszáz ember is összegyűlt.

A második világháborút követően ismét lendületet vett az oktatás ügye. Az államosítás idejére már négy tanerős az iskola, 226 tanulóval.

1925-ben gazdasági népiskola kezdte meg működését a katolikus elemi tanintézet kebelén belül. Nem volt azonban önálló gyakorlóterülete.

A község állami óvodája 1893. június 15-én nyílt meg, az 1930-as években már kettő is működött ebből a fontos gyermekellátó intézményből.