Harruckernek és Wenckheimek | Száz Magyar Falu

Harruckernek és Wenckheimek

A községnek a török kiverését követően első birtokosa a Harruckern család volt. Harruckern János György (1664–1742) 1664-ben a felső-ausztriai Schenkenfeldenben, egy takács fiaként született. Pályája kitűnő példa arra, hogy egy polgár tehetséges sarja, mint az állami kormányzat hivatalnoka, milyen magasra emelkedhet. Valamint arra is, hogy a török kiűzése után a vagyonszerzésnek milyen lehetőségei voltak Magyarországon, s hogy ezekkel a lehetőségekkel az idegen hivatalnokok jól tudtak élni.

Harruckern huszonöt éves korában, 1689-ben kezdte az állam szolgálatát az alsó-ausztriai számvevőségnél. Innen élelmezési biztosként került át a főhadbiztossághoz. A század utolsó éveiben az aradi vár erődítési munkálatainak ellenőrzésére vezényelték ki. Talán ekkor figyelt fel a vidék adottságaiban rejlő lehetőségekre.

1701-ben az itáliai hadszíntérre küldték s onnan 1708-ban Belgiumba helyezték át, ahol öt éven át egyedül irányította a hadbiztosi hivatalt. 1710-ben az udvari kamarai tanácsosi rangot is elnyerte. Az 1715– 1718 közötti török háborúban ő volt az élelmezésügy helyettes vezetője. Jó szakember lehetett, sikerrel vállalkozott arra, hogy 1716-ban megreformálja a császári sereg élelmezését. Reformjával jelentős megtakarítást ért el, melynek eredményeként III. Károly 1718-ban „ab Harruckern” előnévvel római szent birodalmi lovagi címet és címerhasználati jogot adományozott neki.

1719-ben, állami szolgálatának harmincadik évében, a kor szokása szerint kérte szolgálatai megjutalmazását. Bejelentette letelepedési szándékát Magyarországon, s ezért magyar földbirtokot kért: a budai hévíz malmot (a Császár fürdő forrásaira épült) vagy pedig Békést, Csabát, Dobozt, Gellát, Gyarmatot, Gyulát, Körös-Ladányt, Öcsödöt, Szeghalmot, Vésztőt és pusztáikat. Jellemző a kor viszonyaira, hogy Bécsből egy budai malom (persze nem akármilyen!) értékesebbnek tűnt, mint egy egész megye. III. Károly 1719. július 29-én elrendelte a kért birtokok értékének megállapítását. Az összeírás azt 26 530 forintban állapította meg. A kamara 1720 októberében vezette be Harruckern János Györgyöt. Honfiúsítását az 1722– 1723-as országgyűlés iktatta törvénybe 1722. március 28-án.

1729. február 10-én, megkapta a magyar bárói rangot. 1732 októberében iktatták be Békés megye főispáni tisztébe. A kétegyházi és a szentandrási uradalom kivételével egyébként is az övé volt már az egész megye.

Birtokainak jó gazdája volt. Alapjában véve jobbágyvédő politikát folytatott, persze ha azt akarta, hogy frissen érkezett alattvalói ne álljanak tovább, nem is tehetett mást. Több évre szóló adómentességgel hívogatta a messze földről érkezőket. Az sem érdekelte, ha nem katolikus vallásúak. Arra viszont odafigyelt, az esetleges későbbi összeütközések elkerülése végett, hogy egy-egy településen ne keveredjenek a különböző népek fiai, illetve a különböző vallások követői.

Öt gyermeke közül Ferenc (1696–1775) fia követte főispánságában. A betelepítések folytatásában ő is apja példáját folytatta. Lányai közül Johanna Werdenburg József grófhoz, Franciska Pechmann Lajos báróhoz, Mária Cecília Wenckheim József Ágostonhoz mentek feleségül. Fiatalon elhunyt fiának, Józsefnek de Hoche Jozefától maradt egy lánya: Borbála, akit gróf Siskovich József hadszertármester vett feleségül.

Ferencnek nem született fia. Két lánya közül Mária Anna gróf Stokhammer József, Jozefa pedig gróf Károlyi Antal felesége lett. Ferenc halála után az örökösök úgy egyeztek meg, hogy az uradalmat felosztják. Végül ezt 1798-ig elhalasztották. Akkor öt részre darabolták a birtokot. Doboz a csabai rátába tartozott Mezőberénnyel és Kamuttal, valamint a gerlai, s részben a kondorosi, a szentmiklósi és csákói pusztákkal. Ezt Harruckern Borbála, özvegy Siskovich grófnő kapta. Nem sokáig élvezhette, ugyanis nagy adósságokba keveredve már ez év május 8-án el kellett árvereznie birtokát. Gróf Wenckheim Józsefné Grúber Terézia vette zálogba őket, de soha nem váltották ki tőle.

Akár a Harruckernek, a Wenckheimek is osztrák polgári család. Wenck János (1683–1711) még grazi orvosként tevékenykedett. Fiai közül József Ágost (meghalt 1748-ban) 1717-ben vette fel a Wenckheim nevet. Ugyancsak állami szolgálatban, alsó-ausztriai kancellárként lett a nemesség megszerzője. Jó házasságot kötött, amikor 1730-ban feleségül vette az ugyancsak frissem nemesített Harruckern János György leányát, Cecíliát. 1748-ban, apósához hasonlóan, ő is megkapta a római birodalmi lovagi rangot.

Fiai közül II. József (1733–Bécs, 1803) katonai pályára lépett, s az altábornagyi rangig jutott. 1762 után harminc évig a Lattermann-gyalogezred ezredese volt. Különösen az utolsó török elleni háborúban, 1787–1790 között szerzett érdemeket. Szabács bevételénél már tábornokként vezényelte katonáit példás lelkesedéssel. Zimony és Belgrád ostrománál is kitüntetve magát, a háború végén altábornagy lett. 1776- ban osztrák bárói rangot kapott. II. József császár 1781-ben honfiúsította, amit az 1791-es országgyűlés érvényesített. 1802-ben megkapta az osztrák grófi rangot is. Nejét, Gruber Teréziát (1801-ben halt meg) osztatlanul illette meg a Harruckern-vagyon gyulai része.

József (1780–1852) fia az idősebb, Ferenc Szerafin Lipót (Laibach, 1785– Bécs, 1838) pedig az ifjabb grófi ág megalapítója lett. Ferenc 1802-ben feleségül vette erdődi Pálffy Borbála grófnőt (1787–1862) A család lassan elmagyarosodott. 1807-ben felosztották egymás között a Harruckern-örökséget: Ferenc a gyulai részt kapta. A vármegyénél, majd a királyi illetve a császári kancelláriánál töltött be hivatalt. A gazdászszenvedély azonban visszacsábította Gyulára. Egyházak és iskolák létesítése és fenntartása érdekében több százezer forintot költött. Elaggott uradalmi tisztjeinek nyugdíjat biztosított, jobbágyai özvegyeinek, árváinak, kézi munkát nem végezhető nyomorultak ellátására alapítványt hozott létre.

Halála után idősebb fiáé, Józsefé (1809–1869) lett a uradalom. A megyegyűléseken a haladó eszmék diadalra jutásáért együtt harcolt a megye haladó nemeseivel. A kerületi táblának bírája volt, 1840-ben alispánságot vállalt. A Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetésekor nagyobb összeggel segítette a szabadságharc diadalra jutását. A későbbi aradi vértanúk közül tíz tábornok utolsó kellemes perceit az ő vendégszeretetét élvezve tölthette el Gyulán. Bölcs higgadtság jellemezte. 1852-ben a gyulai uradalmat Ferenc négy gyermeke: József (Gyula, 1809–1869), Károly (Buda, 1811–Gerla, 1892), Antal (Vöröskő, 1813–Bécs, 1864) és Rudolf (Buda, 1814–Budapest, 1889) között osztották fel.

Doboz birtokosa Rudolf lett. Ő a vérteseknél a századosságig vitte, de azután kilépett a hadseregből. Kortársai páratlanul jólelkű embernek tartották. Szenvedélyes vadászként a Károlyiak parádi uradalmában szarvastelepet létesített s egy vadászkastélyt építtetett. Talán ez volt a dobozi előképe. Jó gazda volt, őt tartották a birtok kapitalista reformátorának. Az uradalom gazdasági ügyeit személyesen vezette. A kastély, a magtár építése, a vadaskert és az európai hírű versenyistálló létrehozása szintén az ő nevéhez köthető. Azelőtt is volt már itt „egy Uraság háza”, de abban csak „a Catholikus vadász szokott lakni”. Nem alapított családot, így 1883-ban unokaöcsére hagyta az 5784 hold kiterjedésű birtokot. Gerlán temették el, de 1916-ban áthozták holttestét a dobozi kriptába.

Testvére, Antal jobbára Bécsben élt. Zichy Maximiliána grófnőtől (Bécs, 1822–Bécs, 1881) született legkisebb fia, Dénes (Bécs, 1861–Doboz, 1933) örökölte Dobozt. Ő az unokatestvérét, Wenckheim Friderika grófnőt (Budapest, 1873–Algír, 1957) vette feleségül az ókígyósi kápolnában, 1896-ban.

Dénes gróf Bécsben nevelkedett. Már ifjúkorában mint képzett gazda működött nagybátyja, Rudolf mellett. Töretlenül folytatta elődje munkáját. Merész, újszerű, de anyagilag mindig sikeres vállalkozásokba fogott. Jó érzékkel tudta kiválasztani gazdatisztjeit. Elve az volt, hogy minden vezető legyen szigorú, de igazságos. Tizenháromezer holdas birtokából mintagazdaságot alakított ki. Dobozi uradalmában belterjes gazdálkodást vezetett be. Csatornát ásatva négyszáz holdat öntözött területté alakított, holland és belga mintára világhírű veteményesöntözést honosított meg. Ezzel a föld hozamát tízszeresére emelte, amivel elérte azt, hogy egy hold bérlet biztosítsa a bérlő kisember egész éves létminimumát. (Addig Európa legnagyobb öntözött területe a Párizs melletti, száznyolcvan holdas rét volt.) Gazdálkodásának a falu egészére is kiható jellemzőire később még visszatérünk.

Nem akadt olyan szociálpolitikai akció, melynek éléről hiányzott volna. Elaggott, megrokkant gazdasági munkásai segélyezésére tizenkétezer koronás alapítványt tett. Közel háromszázezer koronás költséggel díszes mauzóleumot, katolikus templomot és iskolát is építtetett. Ezért megkapta a pápai Szent Gergely rend nagykeresztjét, amit egyszerre legfeljebb harminc ember viselhet. Nagy szerepet játszott a vármegye közéletében. A darabontkormány idején Békés vármegye alkotmányvédő bizottságának volt a vezére. A megyei főbb tisztségeket viselők számára kiadott vadászati engedélyei is azt tanúsítják, hogy a vadászebédeken és a kastélybeli más alkalmakon döntöttek az igazán fontos kérdésekről. Elnöke volt a Békés Vármegyei Gazdasági Egyesületnek. Intézte a Hosszúfoki Ármentesítő Társulat ügyeit. Vendégül látta birtokán első magyarországi tanulmányútja alkalmával a későbbi IV. Károly királyt. A kastély kibővítése is az ő nevéhez fűződik.

A főváros társadalmi életében tevékenyen részt vett: országos pénzügyi és a gazdasági ügyekben játszott komoly szerepet. A Hazai Bank Rt., az Alföldi Cukorgyár Rt. és a Pesti Hazai Első Takarékpénztár igazgatóságában tevékenykedett. Valóságos belső titkos tanácsos, a magyar főrendi háznak 1885 óta tagja.

Családi életének alakulása nem volt szerencsés. Elsőszülöttje, a kis Rudolf gróf kétéves korában, 1899-ben elhunyt, s édesanyja nem tudta kiheverni ezt a csapást. A gazdasági világválság nyomán élete utolsó öt-hat évében Dénes gróf tönkrement.