Ecil, Baiadi, Lusadi és társaik
Ecil, Baiadi, Lusadi és társaik
A település 1075-ben Duboz, 1138-ban és 1273-ban már Doboz névalakban fordul elő. Kezdetben királyi kondások faluja volt. I. Géza király 1075-ben a garamszentbenedeki bencés apátságnak jelentős birtokokat juttat, köztük a Körös (Crys) nevű folyó felett lévő „Doboz (Duboz) nevezetű falumban Szent Benedek disznóit őrző három háznép szolgát adtam földjükkel együtt, akiknek törvényül adtam és rendeltem, hogy ahová csak a király disznói mennek legelni, oda menjenek Szent Benedek apátjának disznói is...”, mely a korszakban jelentős kiváltságnak számított. Az alapítólevél azért is becses számunkra, mert oklevél-kritikai szempontból hiteles, így megállapíthatjuk, hogy megyénk települései közül Doboz fordul elő legelőször írott forrásban.
Nagyon becses adatokat őrzött meg számunkra továbbá II. Béla 1138. évi oklevele, melyben megerősíti javaiban az apja, Álmos herceg által alapított dömösi prépostságot. Az adományozott falvak népe döntően kenyéradó, azaz földműves, de ugyanakkor az apátság rendelkezik például Dobozon hetven kocával és hatvan méhkassal. A dobozi kilenc háznép kenyeret adó vagyis földművelő szolga, Ecil, Baiadi, Lusadi, Sulucti, Burcu, Pazari, Albun, Cobu, Abram voltak. Minden egyes háznép a tizeden felül évenként két juhot, két köböl búzalisztet, két köböl sört és – pontosabb mértékegység meghatározása nélkül – egy darab sót köteles adni (ez utóbbit nyilván vásárolták vagy cserélték).
Györffy György szerint falunk a korszakban a disznótartás, makkoltatás országos hírű központja volt. Még egy 1273. évi oklevélben is arról olvashatunk, hogy a királyi disznók után járó tized harmadrésze a váradi káptalant illeti. Elképzelhető, hogy a dobozi királyi és apátsági kondások az úgynevezett szalontai disznót tenyésztették, amennyiben elfogadjuk a kutatók egy részének álláspontját és a Mezőgazdasági Lexikonban írottakat, miszerint e fajta valószínűleg a honfoglaló magyarsággal került hazánkba. A fajtának nevet adó, Arany János egyik versében is megénekelt „Disznairól hajdanonta, Konya fülű nyájról” híres Nagyszalonta szinte Doboz szomszédságában található.
A vaddisznóra emlékeztető, kiváló hússertést a XIX. században a zsírsertés iránti kereslet növekedése miatt a fokozatosan tért hódító mangalicával keresztezték, s mint önálló fajta a következő századra el is tűnt. Gunda Béla 1935-ben saját gyűjtései alapján még az alábbiakat jegyezte meg Dobozról: „A szalontai sertést tartották, amely az öregek emlékezete szerint szálkás szőrű nagy állat volt. A színe lángvörös. Három árnyalatban is tartották... Az uraságok a Körös mentén a bihari hegyekbe hajtották makkoltatni... Télen a Sárrét lápos, ingoványos helyein a gyökeret, böndőt túrta a disznó.”
A település nyugati határában több helynév (Maró, Maró-ér, Marói-erdő, Marói-lapos, Maró útja) őrzi az egykori középkori település, Maró, Moro nevét. 1295-ben Benedek, Buzach, Vida és Adrianus fiai, továbbá Lőrinc, Tamás, István és Lóránd Maró föld (terra) egyhatod részét 14 márkáért eladták Sykének és fiainak, valamint Miklós fia Jánosnak. Kimondják, ha Vata ispán és fiai pert indítanának e föld ügyében, együttesen fogják megvédeni. A Vata fiak birtokolták ugyanis 1295-ben a Maróval határos, később Dobozhoz is tartozó Gerlát, ahol a Csolt nemzetség monostora állt. Az ekkor előforduló helynevekkel, így insula Moro (Maro-sziget), Kisluko, Bozd, Qualepod és Kylether (Kilet-ér) a későbbiek folyamán nem találkozunk. Eddigi ismereteink szerint Maró – a dobozi határ részeként – csak 1620-ban fordul elő ismét. Bár az előbb idézett oklevélben terra-ként szerepel, de település jellege mellett szól, hogy a határleírásban említik Botha, Mili és Komlos házát, továbbá az itt húzódó nagy utat.
Bár Györffy György a falu Árpád-korát Békés megyénél tárgyalja, az általa idézett oklevelekben sincs említés közigazgatási hovatartozásáról. Nem is igen lehet, mert a XIII. század elejéig nem beszélhetünk Békés és Zaránd megyéről, mivel mindkettő ez idő tájt válhatott ki Biharból. Így Doboz is a kezdetekben ez utóbbi egység része lehetett. Utána minden bizonnyal Zaránd megyei település, mert egyházilag is a váradi püspökség Bihar délnyugati és Zaránd északi területeit magába foglaló köleséri főesperességéhez tartozik. A bizonytalanság onnan ered, hogy a XV. századi oklevelek a gyulai uradalom tartozékainak felsorolásakor a falvakat – így Dobozt is – summásan kezelik, azaz összevontan Békés és Zaránd vármegyékben fekvőknek tüntetik fel. A XVI. századi oklevelek és összeírások többségében azonban már Békés megye részeként jelenik meg, ugyanakkor megjegyzendő, hogy papja még 1552-ben is nem a békési, hanem a köleséri főesperes alárendeltségében fizet a trienti (tridenti) zsinatra utazó követnek egy forintot.
Doboz sorsa a XIV. századtól kezdve összeforrt a gyulai uradalom sorsával, melynek királyi alapítása mellett szól, hogy az uradalom alkotórészei között ott találjuk Békést, Dobozt és Várit, melyek korábban is királyi birtokok vagy várföldek voltak. Az uradalom igazgatását, jogszolgáltatását a gyulai várnagyok és udvarbírák látták el. Ők határozták meg a szolgáltatásokat is, melyek között a Dózsa-féle parasztháború után a robotterhek ismét megnövekedtek. Így a szokásos járadékokon túl 1525-ben Alsodobaz és Foelsoedobaz – egyértelmű a különállás, mert mindkét falu élén önálló bírát találunk, Dobozi Pál, illetve Czudar Márton személyében – lakosai kötelesek voltak az urbárium szerint két napig szénát, egy napig búzát, árpát, zabot és kölest kaszálni és gyűjteni, Karácsony táján egy-egy szekér fát adni. A doboziak egy részét felmentik a cenzus fizetése alól, de ennek fejében kötelesek a vár számára virrasztóként, erdőkerülőként és halászként szolgálni.
Itt jegyezzük meg, hogy 1232-ben már említik környékünkön a váradi püspök halászait. Egyes helyeken, mint például Békés és Doboz között a Köröst cégével elrekesztették. A szélesebb fokok gáttal való elzárásával a földesurak halastavakat alakítottak ki, ilyen volt az oklevelekben Dobozközi néven emlegetett – feltehetően a két Doboz között fekvő – tó is. A gátak javítása és a malmok fenntartása mindkét Doboz jobbágyainak kötelessége volt.
A mohácsi vészt követően, a kettős királyság idején a Ferdinánd-párti őrgróf gyulai várát a János királyhoz hű Czibak Imre ostromzár alá vette, és 1530-ban védőit megadásra kényszeríttette. Czibak halála után, 1534-ben unokaöccse, Patócsy Miklós kapta meg – többek között – az erősséget és az uradalmat, melyek Miklós magtalan elhunytával, 1542-ben testvérére, Ferencre szálltak. 1552-ben örökös nélkül távozott Patócsy Ferenc is, s így közel két évszázad után ismét a király lett a vár és tartozékai ura. Bizonyos fajta „öröklődés” azonban még mindig megfigyelhető, mert a király Patócsy halála után vejét, Mágocsy Gáspárt nevezte ki kapitánynak.
Ezt követően a vidék, így a két Doboz lakosainak életét is a várkapitányok határozták meg. 1559-ben a gyulai polgárok Ferdinándnak írt levelében olvashatjuk, hogy állhatatos hűségükért a király nekik juttatta Doboz falut, de az erről szóló adománylevelet Mágocsy kapitány visszatartotta. Mágocsyt 1559-ben Bornemissza Benedek, majd őt 1560-ban Törteli Kun Balázs követte a várkapitány posztján. 1561-ben került e tisztségbe az a Kerecsényi László, aki 1566-ban kénytelen volt átadni az erősséget Nagy Szulejmán ostromló csapatainak, s ezzel egy új fejezet kezdődött mindkét a falu életében is.
Losonci László erdélyi vajda pecsétje
Frangepán Beatrix pecsétje
Brandenburgi György őrgróf (1484–1543)
