Barátom, csudákat élünk!
Barátom, csudákat élünk!
A polgári forradalom és az azt követő nemzeti függetlenségi háború időszakában Csákvár több esetben is a politikai érdeklődés homlokterébe került. 1848-ban népképviseleti, majd 1910-ig, az első világháború előtti utolsó általános választásokig országgyűlési választókerület központja.
Lakossága kivette részét a szabadságharc küzdelmeiből, de természetesen nem hagyhatták érintetlenül a társadalmi átalakulás problémái sem: tavaszszal elérik a parasztmozgalmak hullámverései. A csákvári parasztság megtagadta az uradalmi követelések megfizetését, telki állományon kívüli, uradalmi réteket, legelőket, kerteket foglaltak le. Áprilisban a csákvári uradalomhoz tartozó Gánt lakói gondolták úgy a jobbágyfelszabadítást követően – „mivel most szabadságot hirdetnek, nékiök puskázni is szabad” –, hogy törvénytelenül birtokukba veszik a csákvári uradalmi erdőket, s több ízben tartottak ott vadászatot.
1848 májusának első napján alakult meg a vármegyei állandó bizottmány (1848–1849-ben a vármegyei közgyűlés hatáskörét gyakorolta), amelynek tagja lett a grófi családból Esterházy Pál, Lenzsér Ignác római katolikus segédlelkész, Maller Ferenc református lelkész, Varjas Sándor mezővárosbeli nemes, valamint Guth Henrik, a falu jegyzője és Csikesz János bíró.
A következő napon kialakították a vármegye ötven főből álló központi választmányát, amelynek feladata a választások lebonyolítása, a szavazati joggal rendelkezők összeírása, továbbá a felmerülő panaszok felülvizsgálata volt. Ezt követően, a késő tavaszi–kora nyári időszakban került sor a választópolgárok számbavételére. Ez újabb nehézségeket támasztott, ugyanis Csákváron 46 fazekasmestert és szőlősgazdát nem jegyeztek fel, és a házas zsellérek is panasszal éltek az Igazságügyi Minisztériumban. Abbéli panaszukat adták elő, hogy többen közülük kimaradtak a névjegyzékből. Kérvényezték továbbá az erdőhasználat biztosítását, a szőlődézsma megszüntetését, valamint követelték jogosnak tekintett nyolcadteleknyi jussukat a telki állományon kívüli rét- és szántóföldekből.
A keresetet a fennálló jogi rendelkezések tükrében részben törvénytelennek minősítették. Az erdőhasználat ügyében felülvizsgálatot rendeltek el, a szőlődézsmát pedig országos hatáskörrel szeptemberben szüntették meg. A névjegyzékből kimaradottak érdekében ugyancsak eredménytelenül járt el a mezőváros elöljárósága, tagjai hasztalan igazolták éves jövedelmüket és ingatlanaikat, a központi választmány kérésüket elutasította.
A képviselő-választási előkészületek során azt is sérelmezték, hogy a csákvári választókerület három választható személyt jelölt ki számukra, s – utalva az 1848. évi V. törvénycikk 27. és 30. paragrafusaira – kérelmezték a választhatóság kiterjesztését.
A voksoláson Madarász László, a szabadelvűek egyik ismert vármegyei vezetője nyerte el a csákvári kerület mandátumát. A következő esztendőben, 1849. június 18-án, a legtöbb voksot begyűjtve ismételten ez a kerület juttatta a honatyai címhez.
Tekintettel arra, hogy a forradalom vívmányait megvédendő függetlenségi küzdelem Pákozd és később Mór melletti ütközetei Csákvár közelében zajlottak, továbbá a település területén a szatmári béke óta csapattestek állomásoztak, a nyár végétől állandó szerepet kapott a község az eseményekben. Az önálló magyar honvédelem megszervezése során – a nemzetőrség felállításával párhuzamosan – Ferdinánd József nyugalmazott százados, vármegyei nemzetőrparancsnok augusztus 3-án a mezővárosban rendezte be állomáshelyét, itt összesen 412 nemzetőrt írtak össze. A „nemzeti őrsereg” önkéntes alakulatainak megszervezésekor a toborzás Csákváron figyelemre méltó sikerrel zárult. Augusztus 23-án 135, négy nappal később 35 fő jelentkezett szolgálatra. Az előkészületek után, szeptember 7-től fogadták a székesfehérvári laktanyában az önkénteseket, itt viszont a csákváriak rögvest napidíjukért jelentkeztek, mindamellett többen nem is teljesítették a parancsot, s be sem vonultak.
Szeptember 25-én egy sümegi önkéntes nemzetőr zászlóalj igyekezett Zámolyra. Egyesülve a környék népfelkelőivel Kisfaludy Móric nemzetőr őrnagy vezetésével sikerült ott meghátrálásra kényszeríteni a Pátka védelmére visszarendelt horvát zászlóaljat. A pákozdi csatát követő napon a zalai nemzetőrökkel megerősítve védelmezték a fegyverszünet második pontja szerint a demarkációs vonalra eső Csákvárt.
Az összecsapás után arról panaszkodtak a helybeliek, hogy báró Josip Jellasics horvát bán ellen a bizottmány nem engedélyezett sorköteles fiatalokat, kizárólag idősebb nemzetőröket hadakozni. Kérték az újoncállítás kötelezettségének visszaállítását, hogy a többségében családos nemzetőröket felválthassák 19–22 évesekkel. A vármegyei bizottmány decemberi jelentése szerint a településen a puskapor egyik legfontosabb alapanyagát biztosító salétromfőző működött (1839-ben már biztosan létezett), amelynek zálogbirtokosa Sáfrán Mihály volt.
Kossuth Lajos, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke december 18-án az ország valamennyi törvényhatóságát népfelkelés és szabadcsapatok (gerillaegységek) szervezésére szólította fel. Ezzel egy időben kellett rendezni a vármegyei újoncállítás elakadt ügyét is, amely kérdésben a vármegyei bizottmány és az Országos Honvédelmi Bizottmány között heves szóváltás támadt. Ennél azonban súlyosabb problémára hívta fel a figyelmet Nemegyey Bódog honvéd őrnagy. A gerillacsapatok szervezésével megbízott Nemegyey Csákváron több, Komáromból megszökött önkéntes nemzetőrt fedezett fel. Határozott fellépésével kötelezte a mezőváros elöljáróit az önkéntesek elővezettetésére, s kilátásba helyezte, hogy ellenkező esetben ágyútüzet zúdít a településre. Szavainak igazolására – a felállított három ágyú egyikéből – riasztólövést adatott le, amellyel nagy riadalmat keltett, s hamarosan 49-en jelentek meg az őrnagy előtt. 1848 decemberében nemcsak Csákváron, hanem a vármegye több helységében is felfedeztek csapataikat engedély nélkül elhagyó önkénteseket és honvédeket.
A Csákváron tartózkodó Ferdinánd nemzetőr őrnagy december 30-án jelentette a főhadiszállásra, hogy Mór irányából nagyjából a déli harangszó előtt egy órával erőteljes ágyúdörgést lehetett hallani. A Perczel Móric tábornok által tökéletesen elhibázott móri ütközet nyomában a szertelen stratéga szilveszterkor Kossuthnak Seregélyesről keltezett levelében üzente, hogy fivére, Miklós a beregiekkel és a szabolcsiakkal – többször visszaverve az ellenséget – Csákvárra vonult vissza. Ekkorra a Dunántúl javarészben már a császári csapatok kezére került.
Újév első napjával kezdetét vette a szabadcsapatok toborzása, az ellenállás megszervezése. A vármegyei bizottmány utasítására Sasku Károly településünkön igyekezett a vidéki „raubsützöket” (orvvadászok) gerillacsapatokba szervezni. Munkája gyümölcseként, Alfred Windisch-Grätz császári tábornagy Jellasics által vezetett jobbszárnya közeledtének hírére, a település határát már a népfelkelők tartották felügyeletük alatt. A mezővárost az átvonuló katonaság élelmezése is igen súlyosan érintette, de a legkirívóbb esetnek a decemberben bevonuló császáriak magatartása bizonyult. Az alispánhoz január 30-án eljuttatott beadvány szerint az ott tanyázó katonaság és az átvonuló seregek a fuvarért, a húsért semmit sem fizettek, még csak „nyugtatványt” sem adtak.
A ragyogó tavaszi hadjárat során felszabadult területeken – így Fejér vármegyében is – május 6-án újraválasztották a vármegyei bizottmányt. Tagjai gróf Esterházy Pál, Luzsér Ignác honvéd hadnagy, Maller Ferenc református lelkész, Varjas Sándor és Szőnyegi Pál helyi nemesek, Szalay Sándor református segédlelkész, Csikesz János, Skaha Rudolf római katolikus segédlelkész, Karsai János evangélikus lelkész, Kotorma Pál, Szlepka János orvos, Peer Jakab, valamint a jegyző és a bíró lettek. Nagyjából tehát az előző évi testület állt össze, de kiegészülve a helyi értelmiség több tagjával, így az orvossal.
A világosi fegyverletétel után, augusztus 20-án herceg Felix Jablonowski császári és királyi vezérőrnagy jelentette, hogy a megmaradt csákvári népfelkelés szétzúzására indult, 24-én dandára pedig már a Buda–Bia–Bicske– Csákvár–Mór–Kisbér közti postaútvonalat biztosította.
Madarász László, a csákvári választókerület országgyűlési képviselője
A mezőváros elöljárói 1848-ban
