Közös mulatságok

Teljes szövegű keresés

Közös mulatságok
Az iskolán kívüli művelődés, a társas élet és a szórakozás lehetőségei nagyon korlátozottak voltak a településen. Ennek az volt az oka, hogy a férfiak többsége hétfőtől szombatig az erdőkben, a falutól távol dolgozott, vagy mint vándorárus járta az alföldi falvakat. Általában szombat délben érkeztek haza, mikor az asszonyok kitakarítva, kiöltözve várták őket. Gyakorlatilag az év jelentős részében csak egy napot töltöttek otthon. Hétfőn azután a férfiak ismét kimentek az erdőbe, a fuvarosok elindultak a mésszel megrakott szekerekkel és minden kezdődött elölről. A fiatalok életvitele is sok tekintetben hasonlított a felnőttekére. Mihamarabb igyekeztek munkára fogni, amely a tapasztalat szerint képességeiknek és teherbírásuknak megfelelt. Az elemi iskola elvégzése után a fiataloknak már teljes értékű munkát kellett végezni. Az apa által irányított munka jellege, s az abban való szükségszerű részvétel egyértelműen befolyásolta a fiúk falubeli együttlétének, csoportviszonyainak alakulását. Ha az apa fuvaros volt, akkor általában a fiúból is az lett, és az iskola elvégzése után már önállóan végezte munkáját. Ilyenkor az apa mészégetésre társulhatott egy-egy hasonló korú férfival, és így a család vagyoni helyzetében is némi javulás következhetett be. A fuvaros fiúk már 14–15 éves korukban jól forgatták a kaszát, és gondoskodtak az állatok takarmányáról. A mészégetők is hamar munkára fogták a fiukat, mert így hamarabb lehetett az idegen részesedését megspórolva családi vállalkozást alapítani. A fiúk a mészégetés valamennyi munkafázisában részt vettek. Szedték a követ, a kemencéhez szállították a tűzifát. Segédkeztek a rakásban és éjjelenként a tüzelésben is. Az eddig felsoroltak mellett igencsak próbára tette a fiatalok munkaerejét az ölfavágás. Az ifjak először a gallyazást, a könnyebb darabok hordását végezték napszámban. Aki már jobban bírta, az beállhatott valamelyik párba, és favágást végzett. Mivel a fakitermelés helyszínei a falutól távol estek, így a fiatal is az erdei kunyhókban aludt, és esténként hallgatták az idősebbek elbeszéléseit.
A különböző típusú munkavégzés miatt a serdülő fiúk és legények számára különböző módon jutott lehetőség a munka melletti időtöltésre, a korcsoportjuknak megfelelő társas életre. A fuvarozást végző ifjú minden este hazatérhetett, hacsak nem vállaltak a falutól távolabb munkát. A mészégető fiú már ritkábban jutott haza. Ha a településtől nagyon távol volt a mészégető hely, akkor legfeljebb csak szerda este, de már hajnalban vissza kellett indulni a szombatig kitartó elemózsiával. A távoli erdőmunkán lévő fiatalok pedig csak hétvégén jutottak haza. A bükkszentkereszti fiúk is életkoruk alapján két főbb csoportra, bandára oszlottak. Az első csoportba a 12–17, a másodikba pedig a 17–24 évesek tartoztak. Mindkét bandának megvolt a maga vezetője, aki a mulatságban nagy hanggal vitte a nótát, de a munkában is elöl járt. A serdülőkort elhagyó ifjú beavatásának helye a kocsma volt. Általában ősszel, a bevonulások után kerültek a legények bandájába a serdülőkort elhagyók. A fiúk ilyenkor előre lefoglaltak a kocsmárosnál néhány liter bort. Először áldomást ittak a banda új tagjainak egészségére, majd a felavatottak fizették a további italokat. Ez volt az első eset, hogy a felavatott a kocsmában maradhatott este hat óra után is, mert korábban a falu elöljáróságának tagjai, vagy a csendőrök hazaküldték őket.
Ahogyan a fiúk tevékenységi köre fokozatosan önállósult és a közösség teljes jogú tagjaivá váltak, ugyanígy történt a lányok esetében is. A lányoknak már 10–12 éves korban kenyeret kellett tudni dagasztani. Ilyenkor már ismerték az alapvető ételek elkészítését. Ellátták a kisebb testvéreiket és gondozták a háziállatokat. A legtöbb családban jelentékeny szerepet kapott a lány erdei munkája is. Csoportosan jártak a csemetekertekbe dolgozni. Gyűjtötték az erdészet számára a makkot. A nagyobb lányok – a szomszédos falvak fiataljaival közös bandában – summásként aratómunkára mentek, főként a dunántúli uradalmakba. Sok család számára nagyon fontos volt a pénzbeni vagy természetbeni javadalom, ami a vegyes mezei munkákat magába foglaló hosszú hónapokra járt. A 15–16 éves lányok, mint félkezesek dolgoztak a férfiak oldalán a hetedik vagy nyolcadik keresztért. A két világháború között gyakori volt, hogy újhutai lányok közül többen szolgálóként keresték meg a stafírungra valót. A lányok bére attól függött, hogy jártasságuk alapján milyen munkát bíztak rájuk. Volt, aki a gyermekekért járt az iskolába és ezután ügyelt rájuk. Másokat a háztartásban való kisegítő tevékenységre vettek fel, míg megint másokra önálló háztartásvezetést bíztak. A szerződés általában egy esztendőre szólt, de többen voltak, akik egy helyben három-négy évig szolgálóskodtak. A szolgálólányok csak a nagyobb ünnepekre mehettek haza. 17–19 éves korukban tértek haza a családi munkaszervezetbe. A munkák körét önállóan végző lányt megbecsülték, és már nem nagyon engedték el szolgálónak. Azért sem, mert eladósorba kerültek, és igyekezni kellett a párválasztással, nehogy vénlányok maradjanak.
Az eddigiekből kitűnik, az eltérő tevékenységű leányoknak is különböző lehetőségük volt a szabadidő közös eltöltésére. A lányok is két nagyobb korcsoportra különültek el: a 12–16 és 16–19 évesek alkottak együtt „bandát”. A kisebb lányok hétköznap esténként egy-egy ház előtt jöttek össze beszélgetni, de 8 óra tájban már otthon kellett lenniük. őszi vagy téli estéken valamelyik lányos háznál összegyűltek és beszélgetve varrtak. A varrás tulajdonképpen a fonót helyettesítette, mivel a faluban a két világháború között már nem termesztettek kendert, és nem foglalkoztak feldolgozásával. A társas együttlét másik lehetősége a „tallufosztás” volt, ami általában a hideg beálltával kezdődött. Mintegy egy hónapon keresztül összegyűltek a rokonok és a szomszédok nőtagjai és beszélgetve együtt fosztották a tallut. Cukros vízben főtt aszalt erdei gyümölcsök, sütemények tették kellemessé a későig tartó közös munkavégzést. A munkát gyakran megzavarta – a lányok nevetős riadalmára és az idősebbek tettetett bosszúságára – a legények megjelenése, akik a lányokat simogatva, viccelődve gyakran a szépen növekvő tollkupacok közé fújtak.
A téli időszak estéi mellett a rendszeresen visszatérő hétvégi pihenőnapok jelentettek még alkalmat a fiatalság társas együttlétére. Szombat délutánonként a legények a kocsmában gyűltek össze és innen indultak a lányos házakhoz, hogy udvaroljanak választottjuknak, vagy beszélgessenek azokkal. A találkozás csak felnőttek jelenlétében történhetett.
A vasárnapok még több lehetőséget nyújtottak a fiatalok társas szórakozására, együttlétükre. A vasárnap nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek számára is a szórakozás, a társasági élet napja volt. A nap a kötelező otthoni munkavégzés után általában úgy folytatódott, hogy a hat elemit végzett fiatalok – míg 15. életévüket be nem töltötték – két-három órán keresztül az ismétlőiskola tananyagát hallgatták. A serdülő lányok és fiúk a faluban működő egyházi szervezetek – a Szívgárda és a Katolikus Legényegylet – foglalkozásain vettek részt, ahol a vallási élet kérdéseiről folyt a beszélgetés, az alkalmi énekkarok gyakoroltak, a soron következő ünnepi fellépésükre készültek. A Szívgárda és a Legényegylet előadásai közül a virágvasárnapi és a nagypénteki passiójátékok és a karácsonyi betlehemes játékok rendszeresek voltak. A tanítók vezetésével egy-egy színdarabot tanultak be, amelyet az állami óvodában vagy az iskola épületében adtak elő a falu lakosságának. Nagy sikerrel adták elő a „Fehér Anna”, a „Gyimesi vadvirág”, a „Süt a nap”, a „Sárgacsikó” és a „Falu rossza” című népszínműveket.
A katonaságot nem viselt fiúk a kötelező leventeoktatáson vettek részt. Tavasztól őszig a falu melletti réteken gyakorlati kiképzést tartott tanítójuk, később pedig a leventeházban elméleti oktatáson tanulták a honvédelmi ismereteket. A fiatalok mellett a felnőtt férfiak is tanulással, művelődéssel töltötte a vasárnap délelőttöt. Az önkéntes tűzoltó egyesület tagjai felfrissítették gyakorlati ismereteiket, és néha-néha elméleti képzésen is részt vettek. Többen eljártak az olvasókörbe újságokat olvasni, esetleg könyveket kölcsönözni. Itt néha előadásokat szervezett a jegyző a gazdák számára.
A vasárnap délelőttök másik fontos eseménye az istentisztelet volt, amelyen a mélyen vallásos emberek nagyobb része kötelezőnek tartotta az időnkénti megjelenést: a kis templomba nagyon kevesen fértek be, s a falu teljes lakossága csak akkor tudott megjelenni, ha a misét követően körmenet, vagy szabadban tartott egyházi rendezvények voltak. A vasárnapi misére az öregasszonyok fekete kendőben, a menyecskék fehér selyemkendőben, míg a lányok hajdonfőn jártak. A férfiak hétköznapi viseletét, a vászonnadrágot és bocskort a bricsessznadrág és a csizma váltotta fel, felülre pedig fehér inget, sötét lajbit vettek.
A falu utcái jó időben már kora délután megelevenedtek. A férfiak a kocsmákban gyülekeztek. Különösen kedvelt volt a vitéz Hegedűs-féle vendéglő, ahol az italozás, beszélgetés mellett kuglizni is lehetett. A fiatalabb fiúk a kocsma körül ácsorogtak és kitartóan bámészkodtak a kuglizók körül, vagy felváltva állítgatták a bábukat. Néha futballmérkőzéseket is rendeztek a leventékből alakított csapatok között, és nagyon sikeresek voltak a legények és a nős férfiak közötti mérkőzések, napokig témát adva a beszélgetéseknek. A lányok egy-egy háznál gyűltek össze, majd innen indultak – kart karba fonva – a falu főutcájára. Az utca egész szélességét elfoglalva énekelve vonultak föl s alá. A kocsma előtt elhaladva a legények is csatlakoztak a menethez, amely végül a kocsma mellett állapodott meg, és estébe nyúló beszélgetésekbe, éneklésbe torkollott. Hideg, téli hónapokban főként a társaságot kedvelő lányos házaknál gyűltek össze a fiatalok. Havas időben a leventeotthonból kölcsönzött síléceken síeltek a hegyoldalakon.
A társas együttlét, szórakozás nagy eseményeinek számítottak az ősz végétől kora tavaszig rendezett bálok, mulatságok. A bálokat a kultúrház felépüléséig többnyire vendéglőben tartották, ritkábban pedig az iskolában. Különösen négy bál – a szüreti, a karácsonyi, a húsvéti és a pünkösdi – mozgatta meg a falu apraját, nagyját. A faluban nem termett meg a szőlő, ám a szomszédos magyar falvaktól a második világháború előtti években átvették a szüreti szokásokat. A bál előtt a legények – különböző tréfás öltözetekbe bújva – díszes lovas szekereken, vagy lovon végigvonultak a falun. A karácsonyi, a húsvéti és a pünkösdi bálokat emberemlékezet óta megtartották. A zenészeket általában Miskolcról fogadták. A szülők sokszor elvitték magukkal a gyerekeket is, akik a felnőttek lépéseit ellesve a folyosókon, vagy az előtérben „báloztak”. Azokat a lányokat, akiknek még nem volt udvarlójuk, bátyjuk kísérte el, vagy pedig az anyjuk.
A szórakozás és a társas együttélés formáit a közösségi szokások alakították ki és tartották életben addig, amíg a falu hagyományos gazdálkodási rendszere működött. Már a két világháború között is történtek kísérletek arra, ún. „iskolán kívüli népművelés” programokat szervezzenek a faluban. 1934-ben jött létre Borsod vármegye Iskolánkívüli Népművelési Bizottsága, amely a falvak hátrányos helyzetét kívánta felszámolni jó szándékúan. Azonban a szervezet vezetői általában nem ismerték a falvak életét. Újhután – többek között – gazdaasszony-képzőt, majd gazdaképzőt akartak létesíteni, holott a mezőgazdaság jelentéktelen volt. Színjátszó kört és dalárdát is akartak létesíteni, de fájdalommal tapasztalták, hogy a hétköznapi próbákra, összejövetelekre senki sem ment. Megismerve a munkavégzés helyi sajátosságait, nyilvánvalóan nem kezdtek volna ilyen vállalkozásokba, mint ahogyan a második világháború után sem erőltették volna az iskolán kívüli közművelődést.
Az 1960-as évekre már gyökeresen megváltozott a helyzet Bükkszentkereszten is. Az iskolai oktatás látványos fejlődése után kialakult az iskolán kívüli művelődés infrastruktúrája, amely elsősorban a tradicionális kultúrától eltávolodott fiatalok igényeit elégítette ki. Az életmód változásával a művelődési ház, a könyvtár, a mozi szerepe – mint az országban általában – hol felerősödött, hol pedig elhalványult.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT