Kényszerpályák nemzedéke | Száz Magyar Falu

Kényszerpályák nemzedéke

A XX. század elején Bikal szokatlanul vegyesnek tartott lakossága békésen megfért egymással. Környezete részben magyarnak, illetve elmagyarosodott horvátnak, részben németnek ismerte. A magyarok és németek között számottevő ellentétről nem tudtak. Beszélték egymás nyelvét. A magyarok római katolikusok, a németek zömében ágostai hitvallású evangélikusok voltak.

A magyar asszimilációs törekvések a XX. század fordulójára érték el a falut. Ezerszázegy lakosából ekkor 328 a magyar, 771 a német anyanyelvű. Magyarul a faluban 731 lakos tudott. A magyarokon kívül 403 német is: a német anyanyelvűek 42 százaléka. Figyelemre méltó, hogy ugyanekkor az igazgatásilag a bikali körjegyzőséghez tartozó Köblényben, ahol a falu lakossága csaknem kivétel nélkül német volt, tulajdonképpen csak az izraelita kereskedő beszélte a magyar nyelvet. A római katolikus vallású magyarok és németek lakta Alsómocsoládon pedig csaknem mindenki beszélt már magyarul.

Az asszimilációs törekvések, az együttélésbe kívülről és felülről történő beavatkozás az országos tendenciához hasonlóan elsődlegesen kulturális területen jelentkezett. A „harcálláspontokat”, a környékbeli településekhez hasonlóan a római katolikus és az evangélikus iskola oktatási nyelve, valamint az istentisztelet nyelve jelentette.

Az 1907. évi XXVII. törvény (lex Apponyi) és végrehajtási utasítása már nemcsak kötelezővé tette a nemzetiségi iskolákban a magyar nyelv oktatását, hanem a kifejezőkészség tekintetében határozott eredményeket is követelt. Ugyanakkor mozgalom indult a nemzetiségi iskolai oktatás elmagyarosítására.

A kormányzat az iskolafenntartókon keresztül a magyar tanítási nyelv bevezetése érdekében nyomást gyakorolt az iskolai önkormányzatokra. A nacionalista közhangulat közepette nyilatkozniuk kellett az oktatás nyelvéről. A magyar tannyelvű iskolákat törzskönyvbe vették fel, és ennek alapján ellenőrizték az oktatási nyelv betartását. Az egyszer magyar nyelvűvé vált iskola tannyelvének visszaváltoztatására nem adtak lehetőséget. Baranyavármegye közigazgatási bizottsága a bikali római katolikus és az evangélikus elemi népiskolát 1908-ban felvette a magyar tannyelvű iskolák törzskönyvébe.

A tannyelv megváltoztatásának erőltetett módját bizonyítja, hogy az első világháborút követően, amikor a trianoni békeszerződés értelmében a magyar kormányzat kötelezettséget vállalt a nemzetiségi kérdés, idetartozóan az iskolai tannyelv kérdésének rendezésére, mindkét bikali iskola típusváltoztatást hajtott végre.

A római katolikus népiskola a 4800/1923. M. E. számú rendeletnek megfelelően a C típus mellett döntött, ahol a tanítás nyelve magyar, az anyanyelvet, esetünkben a németet, kötelező tantárgyként tanítják. Az evangélikus népiskola a B típus, a kisebbségi és vegyes tanítási nyelv mellett határozott. Németül oktatták az anyanyelvet, a természetrajzot, a természettant, a vegytant, a gazdaságtant, a rajzot és a kézimunkát, magyarul pedig a magyar nyelvet, a földrajzot, a történelmet, a polgári jogokat és kötelességeket, valamint a testnevelést, mindkét nyelven a beszéd- és értelemgyakorlatot, az írást és az olvasást, a számtant és az éneket.

Az evangélikus iskola típusváltoztatása körül ellentétek alakultak ki a faluban. A Német Népművelődési Egyesület helyi szervezete az A típus mellett agitált, elképzelésével azonban a hitközségben kisebbségben maradt. A hitoktatás viszont változatlanul anyanyelven (németül) folyt

A nemzetiségi oktatás rendszerében 1935-ben újabb változás következett be, mivel a kormány az egységes rendszer mellett határozott. Az új rendszer lényegét a vegyes tannyelv jelenti, ami a B típushoz állt közelebb. A vallás- és közoktatásügyi miniszter tárgyalásokat folytatott az iskolafenntartókkal a típusváltozás bevezetésére. A tárgyalás eredményeként javaslatokkal fordult a pécsi püspökhöz. Ezek egyike arról szólt, hogy az egy tanerős római katolikus iskola magyar nyelven fog oktatni, a német anyanyelvű tanulók számára azonban biztosítani fogja az új rendszer adta lehetőségeket. Az egységes rendszer szerinti oktatást azonban a római katolikus iskolában nem vezették be, a szülők ugyanis kifejezetten a magyar nyelvű oktatás mellett nyilatkoztak. A második világháború végéig megmaradt a magyar tannyelv. A német nyelvet kisegítő nyelvként használták. Az evangélikus iskola német tannyelvűként működött, miután a nemzetiségi oktatásban 1941-ben újabb rendszerváltozás következett be. Az addig német nyelven is oktató iskolákat teljesen német tannyelvűvé alakították át.

Várható volt, hogy a magyar tannyelvű oktatás egy emberöltő alatt eléri célját. 1930-ra a népszámlálás adatai szerint ez be is következett. A német anyanyelvű lakosság 52,1 százaléka beszélte már a magyar nyelvet.

Az istentisztelet nyelve a második világháború végéig nem változott, a római katolikus templomban magyar és német nyelvű maradt.

A súlyos terület- és népességvesztéssel járó trianoni békeszerződés okozta megrázkódtatás a magyar nacionalizmust radikalizálta, a nemzetiségek iránti bizalmatlansága megerősödött. A szárnyát bontogató német nemzetiségi mozgalmat is gyanakvással figyelte annak ellenére, hogy vezetői a magyar revizionista külpolitikát támogatták. 1923-ban az iskolaügy rendezése mellett a kormány végül is engedélyezte a Magyarországi Népművelési Egyesület (Ungarländisch-Deutscher Volksbildungsverein) létrehozását, amelynek bikali helyi szervezete viszonylag későn, 1931. február13-án alakult meg, 89 taggal.

Az egyesület a hegyháti járás főszolgabírája szerint 1934-ben szilárdan állt a lábán Nagyhajmás egyesületéhez hasonlóan. Köblényben is hasonlókat tapasztalt, de ott megjegyezte, hogy az egyesület zavarokat nem okoz. Ezt a megjegyzendő sajátosságot a törvényhatósági választásokban játszott szerep, a kisgazda program támogatása jelentette. A kisgazdapártra leadott szavazatok száma Bikalon ugyanis csaknem teljesen megegyezett az egyesület tagjainak a számával. A kisgazdapárti agitáció mögött az egyesület elnökét tudta megnevezni a helyi közigazgatás.

A többi egyesülethez hasonlóan a bikali sem játszott fontos szerepet. Tevékenysége akkor került az érdeklődés középpontjába ismét, amikor az országos vezetőségből kivált radikális fiatalok az anyaegyesület ellenzékeként a községben megjelentek, és ott érezhető hatást fejtettek ki. Talán ennek is lett az eredménye, hogy az országos vezetőség által szervezett „kultúrelőadás” megtartását tüntető részvétlenség kísérte, a kiküldötteknek csak mintegy másfél órás, házról házra járó agitációval sikerült némi hallgatóságot toborozni.

Egy 1938 májusában kelt jelentés szerint az egyesület helyi vezetősége Bikalon és Köblényben számottevő aktivitást nem fejtett ki. Ausztriának Németország által történő bekebelezése (Anschluß) különösebb izgalmat a lakosság soraiban nem váltott ki. A helyi vezetők a mérsékelt gondolkodású, megbízható német lakosság soraiból kerültek ki.

Időközben a Németországból érkezett levelekkel megkezdődött a külföldi agitáció is. Az 1939. év végén kilenc Bikalra érkezett levélről tudott a csendőrség. Ezekben a Németországba történő kitelepítésről lehetett olvasni, ami a lakosságban rossz hangulatot váltott ki.

Még 1938 őszén a népművelődési egyesületből kivált radikálisok legális szervezetet alakítottak Magyarországi Németek Szövetsége (Volksbund der Deutschen in Ungarn) néven, és ettől kezdődően a németlakta falvakban tovább erősítették a már megkezdett agitációjukat. Ugyanakkor legálisan vagy szökve néhány bikali lakos is Németországba távozott munkavállalás céljából. Pénzküldemények érkeztek tőlük, bizonyára kint szerzett tapasztalataikat is átadták az itthoniaknak.

1940. július 7-én mintegy kétszázhúsz résztvevő jelenlétében tartott alakuló ülésen létrehozták a Volksbund helyi szervezetét. Az alakuló ülésről felvett jegyzőkönyv szerint Faul Farkas János, a mozgalom mérsékeltebb irányához tartozó újságszerkesztő elnökölt, aki ismertette az alakuló ülés célját, az egyesület megalakításának szükségességét. Az ünnepélyes program befejeztével megválasztották a helyi csoport tisztikarát.

A belépési nyilatkozaton 71 név szerepel. Foglalkozásukra nézve a többség földműves, a többiek kivétel nélkül iparosok.

A helyi szervezet kovácsmesterből lett elnökét még 1941-ben meg akarták fosztani tisztségétől és tagságától, mert amikor fiát útlevél nélkül, feltehetően az „úgynevezett ifjúsági tanfolyamra” – a valóságban, őt becsapva, SS-szolgálatra – kiszöktették, a Volksbundról és vezetőiről rájuk nézve kedvezőtlenül nyilatkozott. Azt mondta, hogy az egyesületet csalással hozták létre, és a vezetők is ilyen módon tartják meg szerepüket. A Volksbund működését a magyarországi németség félrevezetéseként értékelte.

A helyi szervezet egyik első lépéseként megpróbált székházhoz jutni. Egy családi házat igyekeztek megszerezni úgy, hogy minden ajánlattevőre rálicitáltak. Az épület azonban bizonyára mégsem lett az egyesületé, mivel még 1943-ban is az egyik kocsmahelyiséget bérelték.

A községben működő tejszövetkezetet is igyekeztek kisajátítani, és a Volksbund által működtetett tejszövetkezethez, a Milághoz csatlakoztatni.

Helyi rendezvényből azonban meglehetősen kevés lehetett. A kevesek egyike az 1943-ban rendezett hatnapos leányvezetői tanfolyam, amelyen a bikaliakon kívül köblényiek és mágocsiak vettek részt. A bikaliak többnyire más, főként a környező településeken tartott rendezvényeken jelentek meg. Így Mágocson például 1941. január 23-án, az erdélyi német kultúresten mintegy százan voltak jelen falunkból.

1943 elején a Volksbund veszített népszerűségéből. Sok fiatalt ki is zártak az ifjúsági mozgalomból, a felnőttek közül pedig többen kiléptek, elsősorban a jobbmódúak. Feszültséget okozott, hogy a vezetők – többnyire föld nélküliek – nem fizettek tagdíjat. Igaz, a jobbmódúak a földadóalap meghatározott százalékával, így általában jelentős összeggel támogatták a szervezetet.

A Volksbund helyi szervezeteinek tevékenységében jelentős szerepet kapott az 1941. évi népszámláláskor a német anyanyelv és német nemzetiség bevallása melletti agitáció. A népszámlálás eredményeiből következően lehetett foganatja, mert a német anyanyelvet vallók 94,2 százaléka, az országos átlagot látványosan meghaladva, német nemzetiségűnek mondta magát.

Az adatok értékelésekor figyelembe kell venni azt is, hogy a nemzetiségi hovatartozásról szóló kérdés félreérthető volt. Nem derült ki, hogy a nyilatkozó magyarországi németnek vagy birodalmi németnek érzi-e magát. A megkérdezettek általában az elsőben említett módon nyilatkoztak. Sok függött a kérdezőbiztos személyétől is. Általános tapasztalat, hogy az ő szemlélete volt a meghatározó, sokszor gépiesen töltötte ki a népszámlálási ív vonatkozó részét.

Figyelemre méltó az is, hogy a magyarul tudó németek száma – a kérdőpontra adott válaszok szerint – 41,1 százalékra esett vissza.

Az események irányítása egyre inkább a második világháború során öszszeütközésbe került totális berendezkedésű hatalmak, a náci Németország és a Szovjetunió kezébe került. Németország kikényszerített két kormányközi megállapodást, amely önkéntes alapon lehetővé tette számára Magyarországon a német lakosság soraiból katonák toborzását. A toborzási akciók elsősorban a bécsi egyezmények alapján visszacsatolt területeken volt eredményes, az úgynevezett trianoni határokon belül kevésbé, Bikalról 1944 elejéig mindössze négy fő vállalta önként a német hadseregben való szolgálatot.

Egy újabb, 1944 áprilisában született kormányközi megállapodás értelmében a német tizenhét–hatvan éves korosztályú férfiak hadkötelezettségi alapon, sorozás útján kerültek a fegyveres erők, elsősorban a Waffen SS, kisebb mértékben a Wehrmacht kötelékébe. A sorozásokat a honvédelmi miniszter előzetes engedélye alapján, a helyi közigazgatás előzetes közreműködésével, német sorozóbizottság végezte, tagja volt megfigyelőként egy magyar katonatiszt is. A sorozáson megjelenni vonakodókat, az 1944 nyarától kézbesített bevonulási parancsot nem teljesítőket sok esetben a magyar csendőrség állította elő. A német alakulatokba bevonulók számát a magyar hatóságok nem rögzítették.